Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-15 / 28. szám
Nagybánya, 1906. Julius 15. — 28. számi" XXXII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI gazdasági egyesület hivatalos közlönye MEGJELENIK IMXIDTIDEIIXr -VJLSAlRJKr^JP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányal-utcza 20-ik szám alatt. Községi iskolánk államosítása. E lapban sokszor volt szó erről. Többen foglalkoztak vele s köztük mindjárt az eszme első nyilvánosságra hozása után én is párszor. Mint minden más kérdésnek a megvitatásánál, ennél is a közjónak önzetlen szolgálása vezette a toliamat, valamint mindazokét, akik megvitatói voltak e kérdésnek. Városunk kultúrájának emelése, a köznép szellemi erejének fejlesztése, ismeretben és erkölcsi nevelésben való részelte- tése volt a czélunk. Városunk anyagi erőtlenségét s az iskola-köteles korú, de iskolába nem járó gyermekeknek tekintélyes számát tudva, vezető embereink mindenképpen szerették volna a közjó előnyére dűlőre juttatni e kérdést. Ennek eredménye volt az az 1904. novemberében kötött szerződés, melyben a város elemi iskolájának államosítása 1905. szeptember 1-re volt megállapítva. Mint tudjuk, az ország zavaros politikai helyzete miatt a szerződésben megállapított ezen időpontot elszalasztottuk. Egy az egész országot bizalommal s reménységgel eltöltő politikai változásnak és iránynak kellett jönnie, hogy az ország válságos helyzetét megszüntesse s hogy a haladás napja e részben is feltűnjék s meghozza Nagybánya kultúrájának alapjához a sine qua nont : az államosítást. Annál nagyobb nyereségnek tartjuk magára a városra, hogy a közeledő szeptembernek elsejétől községi iskolánk állami lesz. Városunk polgár- mesterének hivatalos értesülése szerint ez már bevégzett tény. Minket Nagybánya lakóit az iskola államosítása két szempontból: a közönség és a tanítók szempontjából érdekel. Időszerűnek és helyesnek látom mindkét szempontot vázolni most. A közönségnek legnagyobb része tudja azt, hogy a város a maga részéről szélső határig menő áldozatot hozott a középiskola, polgári iskola államosítása, illetve felállításakor és elemi iskoláinak fentarthatására és a közönséget lehetőleg kímélte ezeknél a megterheléstől. Az 5%-os iskolai adót 1905. évtől kezdve hozta be csak. Ezzel egyidöben kimondotta, hogy a törzslakosok gyermekei tandíjmentesek. Az államosítás kivétel nélkül mindenkinek tandíjmentességet biztosit az elemi iskolában. Tehát az ingyenes népoktatásnak elve, mely az 1868. évi népiskolai törvényből önként folyik s amelyet az iskolaügynek emberei s politikusaink legnagyobb része annyit hangoztattak, végre nálunk megvalósul. Azzal--pedig, hogy az 5%-os iskolai pótadó az állami egyenes adó után kivettetik, kicsiben testet ölt egy nagy socialis igazság az egyenlőség, a közteherviselés. A nagy vagyonú ember nagy összeggel járul az iskola fentartásához, a szegény kis áldozatot hoz, vagy éppen semmit sem költ e czélra. Bár a város lakói közül eddig sok szegény részesült abban a kedvezményben, hogy gyermekeiért nem kellett a községi iskolában tandijat fizetnie, mégis a teljes tandíjmentesség ezzel szemben rendkívül nagy előny s éppen a szegényebb sok gyerekes családokra nézve. Eddig az iskolaköteles korú gyermekeket mind nem is adhatták iskolába. A hatóságnak minden kenyszeritése hiába való lett volna, mert nem volt a megfelelő iskolák felállítására anyagi erő. Különösen nem volt ereje arra, hogy a tovább fejlesztésnek gondját, terhét hordozhassa úgy, hogy a dologi kiadásokra szükséges befektetések és kiadások mellett a személyiekre is jusson. Még a mai iskolahelyiségnek használt legalkalmasabb épület a belvárosi iskola sem felel meg a hygienia követelményeinek, mert a legjobb termek is túlzsúfoltak voltak mindig, Mikor olyan szobában, ahol % tanulónak van hely, 70—80 gyermek szorongott s 25 tanuló számára alkalmas szobácskába 40—50 -et helyeztek be kényszerűségből, csoda-e ha a járványos beteg- ságnek az iskola fészke lett? . . . Gondoljuk hozzá, hogy a különben is fölös számmal összegyűlt gyermekek összes felső ruháikat esős és havas időben a maguk védelmére használt eszközeiket mind a tantermekbe kell hogy bevigyék s tisztában vagyunk azzal, hogy iskolaügyi egészségi állapotaink jók nem is lehetnek. Éppen ezért fél különben a legutóbbi iskolai évnek szerencsétlen esetei miatt igen sok szülő a mostani iskolaépülettől. Hogy tisztább legyen a kép, megemlítem, hogy az iskola-szobák legnagyobb részét alaposan tisztittatni nem is lehet, mert a padok legnagyobb része 20—30 gyermeknek való ülőhelyet számítva egy darabból álló összekapcsolt készítmény, amelyet mozdítani 2—3 embernek nem lehet s igy állandó szemét és bacillustelep. A kényszerűségből szerzett, iskolának használt kisebb bérházakról nem is szólok, mert ott mindez csak fokozva van meg. Azonban a város erről a legjobb indulat mellett sem tehet, mert sokféle terhe és kötelessége minden erejét igénybe veszi s leköti. Éppen ez tette szükségessé az államosítást. S ha meggondoljuk, hogy iskoláink államivá tétele után mindez megszűnik, mert az iskolaépületek felépítését az arra illetékesek — bizonyos vagyok benne — nagy erélylyel fogják keresztül vinni, gyermekeink érdekében örömmel fogadhatjuk az államosítást. A tandíjmentességen s az isk. egészségügy avulásán kívül a közönségnek még az a nyeresége is meg lesz az államosításból, hogy — amint a kiszemelt iskolatelkekböl tudhatjuk — a három különböző helyen s egymástól nagy távolságra fekvő épületek szerint a tanuló gyermekeknek lakásához közelebb lesz az iskola. Aztán majd az iskolaköteles korú gyermekek nem kerülhetik el az iskolát, mint eddig!! . . . Nem érdektelen érinteni az államosítást a tanítók szempontjából. Mi mindnyájan hívei voltunk és vagyunk az államosításnak. Hívei vagyunk azért, mett az a felfogásunk, hogy az állami Iskola belső és külső rendjében, szellemi i es anyagi dolgaiban mintaszerű kell, hogy legyen. Az a meggyőződésünk, hogy az állami iskolák tanítósága közelebb áll a kötelességét hűen és tudatosan végző ember egyéni függetlenségéhez, mint más iskoláké. Felügyeleti rendje, ellenőrzési módja jobban megfelel annak az iránynak, hogy szakdolgokban szakértők irányítsanak és döntsenek, stb. Sokat mondhatnék még, ha tér és idő lenne reá. Befejezésül annyit, hogy mindazok, akik községi iskolánk államosításának keresztül vitelét elősegítették, nagy szolgálatot tettek a közjónak s Nagybánya város közönségének tiszteletére és hálájára valóban érdemesek 1! Székely Árpád. A tavaszi mezőségen... A tavaszi mezőségen Sürg a munka, zeng a dal, Süt a nap a tiszta égről, Minden ifjú, mint tavai. Nem hiányzik senki, semmi, Nyomtalan jár a halál. Mint a hullám, reng az élet, Visszaömlik, helyre áll. E viruló pusztuláson Búslakodni is van ok: Sem a szépség, sem a nagyság Nem pótolhatatlanok. Kiss virág, siess virulni, Nincs neked csak egy nyarad, Ha te elhulsz, majd virít más, Szürke a föld nem marad. Kis madár! siess dalolni A kizsendüit lomb alatt, Ha te nem dalolsz, dalol más, Néma a főid nem marad. ______ Zempléni Árpád. Hu lló csillagok. Fényes utczákon tolongnak az emberek. Feltar- tóztathatlanul hömpölyög a tömeg. Az utczaseprők seprik a szemetet, bravúros ügyességgel a tömeg közé eresztik a tisztitó vizsugarat. Csak az utcza köve tisztul, a szemét mind az emberek közt marad, azt nem tisztogatja semmi, senki. A bűn, a lelkirothadás ott kaczag, ott ri le arczaikról, ott hanezurozik köztük. Tetszelgös formát ölt, mint Luczifer, mikor az első emberpárt megejti a Paradicsomban. Pedig a nevető szem, a piros ajkak, a rózsás arcz, a gömbölyű idomok, a piskótaláb, mind — mind csalárd hazugság, külszin, érzék, idegbolonditó szemfényvesztés. A bűnök e félhomályában a forrongó agy a feltört dió meztelensége megett nem látja meg a sivár, fonnyadt valóságot, a petyhüdt tömlőket, melyekből az éltető nedv forrása örökre kiapadt. Baromi érzések illúziói diadalmaskodnak a Isten képére teremtett emberen. Lelkén, testén ragályos fekélyek élősködnek. A butitó érzéki gyönyörök émelygős mámora ül arezukon, fátyolos szemeikben. A tisztesség, a nemes érzelmek fogalma kezd kiveszni öntudatukból. Sodorna és Gomora társadalma újra él, fekélyes sebként terjeszkedik a nagy emberi társadalom testületén. A jónak, nemesnek utánzására képtelen a kiélt szív, a kiszáradt agyvelő, a reszkető inak. A bűn hívogat. Ezer csábbal, ezer ingerrel hatalmába keríti a gyávát. A bűn utánzása erőltetésbe sem kerül. Here méhek hordják az otthon szent oltáráról a mézet s mérges virágról mérges virágra szállva kutatják a rablott zsákmánynyal a rafinált kéjek titkait. A férfi nem látja a nőben a felmagasztalt ideált, az anyaság eszményi magasztosságát, viszont a hulló csillagok nem tekintenek fel az erős férfira, mint életük sorsára, intézőjére, hisz ők már szinte erősebbek, mint az elgyengült férfi, melynek kinforrásából terem nekik az arany, a selyem, a pompa, mely petyhüdt ajkakkal lábai előtt az élet salakjában fetreng. Egymásban csak a gyilkos kéj forrását látják, egyideig, mig végre egymástól megundorodva, ennemükhöz térnek vissza, hogy kielégítsék a gáládul megcsalt, arczul- csapott természetet. Milyen pokoli sivárság ül lelkűkben a mámor órái után ! Milyen rengeteg üres, utálatos körülöttük a világ!? A test kultusza sárba rántotta az égből a lelket. Piszkos, mocsok lett az is, mint a test! Elélek már nem tud erőt adni a csüggedőnek, hitet a kétkedőnek, bizalmat az elhagyatottnak. Ez a lélek már nem társa, segítője a testnek, amint hogy az ölelkező pár sem élettársa, csak ronda eszköze egymásnak. Az ilyen lelkek töltik meg eseményekkel a bűnök krónikáit. A nő? Hogy kerül ide a fenséges piadesztálról, hová a kereszténység magasztos hite oltárra tette ? Az anya ? Az Isten anya ! ? Hogy fentereg együtt a sárban a férfival ?! A férfi rántotta őt oda? Vagy igaz a bukott angyalok regéje s ö szált a pokolba, hogy odacsábítsa maga után Ádámot ? Egyik sem. A végzet ragadja azt is, ezt is! És jaj annak, ki a végzet útjába kerül ! Ez ut a pokol torkának rothadó halottaival van befedve. A szodomiták mosolyával, a fúriák Őrjöngésével halad tovább a szerencsétlen az elkárhozottak undok tetemei fölött. A nő, ki ma a férfival való egyenjogúsításán küzd, e küzdelmében elveszti bájának, nőiességének csillogó, fényes himporát. Az angyal szárnyai letöredeznek, marad a csupasz hernyó, pondró. A család is elvesztette patriarchális jellegét; korlátolt szavatosságú szövetkezet lett. A tekintélyek lealacsonyodtak, az »egész« nőtt fel s hasonlót tűr csak a hasonlók között.
