Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-10 / 23. szám
Nagybánya, 1906. Junius 10. — 23. szám. XXXII. évfolyam. MEGJÉLENIK HVLIHNTIDIEISr VASARNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. A megszavazott üveggyár. Közgyűlése volt a városnak, melyen három szó ellen elhatározták, hogy az üveggyári szerződést Rényivel megkötik. Nagy az öröm Izraelben, hogy ez sikerült, de, mi úgy hisszük, korai még az öröm, hiszen sok fázisa van a dolognak ezután is. Azt mondani, »hogy az oly nagy port felvert üveggyár alapításának ügye már biztosítva van«, bizony, bizony még nem lehet, hátra van a szerződésaláirás, a vármegye, a minisztérium. Es mi bízunk az uj kormányban, hogy Nagybánya érdekeit komolyan mérlegelni fogja e kérdésben. Mi is óhajtjuk a magyar ipar boldogulását, szívesen segélyezzük is, ha van miből, de a józan bölcsesség és körültekintésnek minden uj alkotásnál szerepelnie kell, nehogy késő bánat legyen belőle. A trójaiak is örültek a fa-lónak, muzsikáltak, ujjongtak, tánczoltak, mikor bevitték, később mégis megsiratták. A tervezett gyár a vasúti állomás mellett a legdrágább földeket foglalja el, ahol esetleg vasutiigyi politikánknak később nagyon is útjában lehet a gyár: oda akar építeni, ahol ma járvány-kórház és friss járvány-temető van, az üveggyár füstje a Természettudományi közlöny szerint káros hatásra nézve második helyen áll, ezt az a tudományos szaklap mondja és nem mi; az üveggyárak félreeső völgyekben szoktak lenni, nálunk a legrosszabb helyen tervezik, mert éjszak és dél felől hegyek védenek, kelet és nyugat felöl kapunk tehát többnyire szelet, egyik oldalról a kohó, másik oldalról igy az üveggyár lát el majd tartalomdus levegővel, ez éppen kapóra fog jönni egy klimatikus helynek. Igaz, azt mondják erre, hogy minden ebből eredő kárért »minden vita kizárásával teljes vagyoni garancziát vállal« a gyáros. Hát ez vagy nagyon nagy Ígéret, vagy semmi, mi az a »minden vita kizárásával« ha valaki 10000 irtot fog követelni egy hold földért, azt is azonnal kifizeti ? Úgy hisszük, talán nem, hanem csak per lesz annak a vége. Perelni pedig úgy is szabad, ha a szerződésbe ilyen nagyhangú pontokat föl nem vesznek, melyek üresek belül, ha szétpattannak, mint a fújt üveg. Magyarországon a gyárak sorsa mostoha, az a gyár meg is bukhatik és mi itt maradunk a mi ipar vasutunkkal. fánkkal stb, A gyárak, tudjuk, általában, különösen pedig az ilyen városon kívül fekvő gyárak szövetkezetileg szokták magukat mindennel ellátni s ez érthető is, azért a kereskedelem nem nagy forgalmat várhat az egésztől. De nem untatjuk közönségünket sokszor elmondott dolgok ismétlésével. Stoll Béla mellettünk volt városunknak talán legnagyobb pénzügyi embere, dr Herczinger főorvos a mi nézetünkön volt, hogy oda, arra a helyre nem kell gyár, benne az egészségügy őre nyilatkozik meg, Dergács Sándor mellettünk volt, egyike azoknak ö is, akik közügyekben egészen önzetlenül a tiszta közérdeket szokták tekinteni. A felsőbb jóváhagyás sokszor megkorrigálta már a képviselet elhamarkodott határozatait. Minekünk a Rényi Árpád egyénisége, európai nívón álló gyára ellen semmi kifogásunk nincs, szeretnénk a magyar ipart nagynak, hatalmasnak látni, de valamint a boros üveget nem tesszük a csuspájzos tálba, ezt a gyárat sem tartjuk az állomás mellé valónak, vigyék be valamelyik nagybányai mellék völgybe, kissé távolabb és mi is szívesen fogunk mellette kardoskodni. Felsőbánya története. — Részlet Szmik Antalnak : »Adalékok Felsőbánya történetéhez« czitnü müvéből. — Felsőbánya város őskorára vonatkozó ismereteink rendkívül hiányos és fogyatékosak, inkább feltevéseken, mint biztos adatokon alapulnak, úgy, hogy a jövő feladata közé tartozik e téren a szükséges kutatások és tanulmányok elvégzése s azok alapján a rég elmúlt idők történetének megállapítása. Semmiféle tudomásunk sincs arról, hogy itt a történelem előtti időkre vonatkozólag, leletekre akadtak volna, s igy valószínű, hogy e helyütt a rengeteg erdőségekkel borított magas hegyek tövében, az emberi kultúra csak akkor lép fel, midőn a szomszédos, termékeny rónaságokon már virágzásnak indult. Észak, nyugat és délen, a Tisza és Szamos folyók mentén s azok vizmedenezéihez tartozó völgyekben elég sűrűén fordulnak elő őstelepek, hol a kő- és bronz-korból származó gazdag leletek és rendkívül becses tárgyak kerültek napfényre. Ezek élénk tanúságot szolgáltatnak arra nézve, hogy azon korszakos és nagyarányú evoludo, melyet a történelem »népvándorlás« név alatt ismer, végső hullámaiban ide is elhatott. Az Ázsia belsejéből Európába bevándorolt néptömegek útja jó részben a nem messze, északon fekvő határhegy-lánczolat szorosain keresztül vezetett, s a beözönlő népek előtt csakhamar megnyílt a nagy magyar alföld végtelen s buja termékenységü rónasága. Felsőbányát a keleti nagy szarmata síkságtól két nagy hegylánczj a Vihorlát-Guttin s Máramaros- Bukovinai határhegység választja el, de ezek a köny- nyebb közlekedésre alkalmas hegyszorosokkal nem igen bírnak ; ezen természeti fekvésének tulajdonítható első sorban az a tény, hogy a népvándorlás útja inkább északon, részben délen vezetett s e helyen maradandó jellegű megszállás nem igen fordult elő. Másrészről azonban nem szenved kétséget, hogy e vidék gazdag arany és ezüst érczei már a legmesszebb visszamenő korban is fölkeltették a figyelmet, s a bányászat, habár a legkezdetlegesebb módon és arányban is, de kezdetét vette. Biztosan állítható, hogy e vidéken a római uralom alatt már foglalkoztak a kányászattal s erre nézve már emlékekkel is bírunk. így, teszem, a Palmer Kálmán szerkesztésében, 1894-ben megjelent »Nagybánya és környéke« czimü műben, a nagybányai bányászat történelmére vonatkozólag azt olvassuk : »Régiségére következtethetünk a kereszthegyi egyik felső aknában látható kötélnyomról is, mely az egyik oldalsziklába egy méterre van bevágódva. A 300 méter mélységből ugyanis az érczet és a vizet kötél segélyt vei, embererővel húzták fel. E körülmény oly régi nemzedéket tételez fel, melynek a bányászatnál rabszolgák álltak rendelkezésre. Igen valószínű tehát, hogy a kereszthegyi bányászat legalább is a rómaiak korából való, mely időből származnak a veresvizi felső tárnák (bánya bejárások) is.« Egy másik emléket, mely a rómaiak idejében létezett bányászatot bizonyítja, Kisbányáról bírunk. Lukácsi György, nagybányai főgymnasiumi tanár, 1904. május hó 11-én egyik tanártársával kirándulást tett a Rozsály-hegy tövében fekvő Kisbánya faluba, hol a Magúra és Kishegyen a bányaművelést a rómaiak már űzték. A görög katholikus lel- kus lelkész egy római cserép mécsest őrzött meg, melyet a Kishegyben találtak s amelyet ő a nevezettnek oly czélból adott át, hogy az a múzeumban őriztessék meg. Ezen kirándulásról Lukácsi György a »Nagybánya és Vidéke« hetilap 1904. május hó 22-én kelt számában, a tárczában irt közleményt. Mindenesetre kívánatos volna, ezen emlékeket A hónapos szoba, — Irta Szabó István. — — Mi lesz a leányokkal!.. Ma-holnap a fejünkre nő mind a három. A mai elpuhult, elkényesedett, romlott világban nem házasodik meg senki hozomány nélkül, — legyen a leány akármilyen müveit, akármilyen szép, akármilyen jól nevelt, házias ... Van ugyan még egy-két éretlen, zöld ifjú, aki tapasztalatlanul, megfontolás nélkül, vakon beletéved a szerelem rózsásnak látszó berkeibe De annak is jóval nagyobb része kijózanodva, még idejekorán visszatámolyog s lesz belőle nagyon józan, nagyon számitó ember; vagy aki benne marad s ez ritka, mint a fehér holló, lesz belőle egy szerencsétlen férj, akit az asszony vezet orránál fogva. Végre is megunja a folytonos zaklatást, a raboskodást s keservesen kiábrándulva, kézzel-lábbal iparkodik ki a nagy boldogságból s a vége a lángoló szerelemnek: egy nagyon szerencsétlen házasélet, vagy sok gyűlölködés, sok czivakodás után az utolsó orvosság: az elválás. így beszélgetett feleségével egy este a már öregedő Szilágyi, megyéjének levéltárnoka, aki maga is keservesen vonszolta a házasélet kimondhatatlan boldogságának rózsalánczait vagyontalan, hiú felesége mellett. — No, én attól nem félek, hogy a leányok hoppon maradnak. Megvan már az én hadi tervem, amely szerint férjhez adom őket egytől-egyig. Azt már fogadom. — Miből?!.. Hisz ki se tudjuk hásasitani, nemhogy hozományt adjunk nekik. Szerény jövedelmű hivatalom a háztartás költségét is alig futja. — Csak bizd reám, majd elvégzem én. Hanem aztán kikötöm öreg, hogy egy kukkot se szólj a kártyámba, mert akkor fucscs, — huszonkettő I . . . Aztán másnap megkezdte Szilágyiné hadi tervét csakugyan végrehajtani. Nem avatott bele senkit, se a férjét, se a leányait. Félt, hogy elrontják. Két utczai szobájuk volt Szilágyiéknak. Az egyik különbejáratu a kapu alatt. Legalkalmasabb hónapos szobának. Szilágyiné asszonyi ízléssel gyönyörű tisztán, keleti kényelemmel rendezte be. Hogy ne riasszon vissza senkit, még a legelpuhultabb férfit is megfogja ez a lépvessző. A külsőleg is mutatós házon nem sokáig fehérlett a hirdetés : Egy bútorozott szoba kiadó. Sűrűn jelentkeztek a kivenni szándékozók. De Szilágyiné a jövendő anyós éles látásával jól belenézett a kivenni szándékozók veséjébe, hogy melyik is az az aranyhal, amelyik az ő horogjára való. S a kin anyósi szeme nem látott jövővel biztatót, annak vagy nagy árt csapott, vagy: már nagyon sajnálom, de kiadtuk -- e szavakkal bocsájtotta el. Először is egy nyurga napidijas jelentkezett. Szőke, mint a kender. Nem nekünk való, gondolta Szilágyiné. Bella is szőke. Nem fogják egymást megszeretni. S felcsapta a szoba árát. — Bocsánat, asszonyom. Szegény fiú vagyok, napidijas még a pénzügyigazgatóságnál, nem nekem való. S elment. Bamba! . . . susogta utána Szilágyiné. Aztán jött egy kopasz öreg ur. járásbiró. Jó falat volna. De hátha már nem házasodik. Xja.pvm.is: mai száma 6 olcLaA. Minek koczkáztatni a jövőt. Kár egyetlen napért is — elmélkedett Szilágyiné. — Ezer bocsánat, biró ur, de már kiadtuk. — Pardon, kedves nagysád, én kérek bocsánatot, hogy megzavartam kényelmüket. Ez is eltávozott. — Milyen kedves, nekünk való ember volna ez a biró, ha biztos volnék benne, hogy még házasodik. Ázután bevetődött egy ábrándos szemű, barna fiatal ember. Joggyakornok a törvényszéknél. Ez a mienk ! kiáltott fel a Szilágyiné lelke. Bella szőke. Ez meg barna. Könnyen egymásba bolondulhatnak. S lecsapta a szoba árát Szilágyiné. — Mi az ára ennek a szobának? . . —■ Csekély 10 korona egy hónapra, takarítással. — Azt hiszem, nem sokalja uraságod. Mi is hivatalnokok vagyunk. Tudom jól, hogy a hivatalnok embernek, kivált ha fiatal, jól meg kell gondolnia minden fillért. A joggyakornok örült a jó vásárnak. Ily gyönyörű lakás ilyen potom áron! Szilágyiné is örült a jó fogásnak. Szóval mind a ketten örültek, A mint beköltözött a fiatal ember, Szilágyiné mindjárt megkezdte a kémszemlét. Saját maga tette meg az utolsó rendelkezést, az utolsó simítást a szobán. A cselédet be sem eresztette. Tulajdon kezével vetette fel a szép fehér ágyat, dagadó párnákkal, lágyan rengő derékaljjal. Aztán megmutogatta, hogy mi hol található. Ezalatt nem kerülte ki a figyelmét a fiatal ember egyetlen mozdulata sem, amit a jövendő kialakulására fel lehetett sikerrel használni.
