Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-09 / 15. szám
IV 10 Nagybánya, 1905. Április 9. — 15. szám. XXXI. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK NŰUINIDEINJ VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. Mit tegyünk? A minisztérium tehát leszerelte a vízvezetéket és így kikapcsolta a haladás fogalmát Nagybánya jövőjéből. Nem helyesli, hogy a város vállalkozónak akarta kiadni ezt a később jövedelmező üzemágat s oda nyilatkozik, hogy viz nincs, hanem a Zazar völgyében lehet talajvizeket kutatni. Első olvasásra szinte megdöbbentő ez a leirat, mely mint papiros menykő úgy hat a közügyek iránt érdeklődök jobbjaira. Akárhogy mérlegeljük, tárgyáljuk is a dolgot, csak az jön ki belőle, hogy jó sokáig nem lesz vízvezetékünk. Felsőbánya egyet gondolt, nekifohászkodott a munkának és ma forrás-viz buzog a testvér- város házai között minden irányban és házaiban is, ha úgy akarják ; rendkívül nagy előnyére és hasznára az egész városnak. Nálunk ki tudja, lesz-e belőle valaha valami. Abban igazat adunk a miniszternek, hogy Nagybánya városát a házi kezelésre akarja szo- ritani, mert vagy van pénzbeli haszon a vízvezetékből^ vagy nincs, ha van, akkor felfér az a városra is, vagy nincs s akkor úgy sem akad reá olyan bolond vállalkozó, a ki a mi szép szemeinkért ezreket költsön arra, hogy minket vízzel ellásson. Azt azonban bajosabb elhinni, hogy itt, a hol 30—40 lóerejü vízesések vannak, a hol, hogy csak nehányat emiitsünk, a Limpegye, a feketepataki, ravaszpataki, vascsatornai stb. források pompás és jókora mennyiségű vizzel csergedez- nek, hogy itt nincsen víz. Ez sehogy sem fér a fejünkbe. Az meg egyenesen hihetetlenül hangzik, hogy mi talajvizeket keressünk a Zazar völgyében, éppen ennek a folyónak mentén, a melyik nyáron teljesen kiapad, s a melynek partján vizszintes síkot sehol sem találunk, s a mely völgyben a homok teljesen ismeretlen réteg, legalább addig ismeretlen, mig a vastag és kemény kék agyagot valahol át nem fúrják. Bármily érzékenyen érintse is azonban intéző köreinket a nem várt leirat, elcsüggedni, resignálni nem szabad. Vagy a rosszul értesült minisztertől kell a jobban értesítendő miniszterhez fellebbezni, vagy régi tervünket föleleveniteni s miként Zilah városa tette, ártézi kutak utján kisérteni meg a vízvezeték létesítését, hisz a mibe került volna a szűrök és a hosszú vezetékek óriási költsége, azon a pénzen gépekkel is föllehet nyomni az ártézi vizet valamelyik hegyre, sót talán marad is még az összegből valami. Tanácsot várunk a tanácstól és törhetlen kitartást a képviselettől, mert a vízvezeték létesítése városunkra nézve első rangú kérdés, melyet mennél inkább haladunk a haladó idővel, annál kevésbbé szabad elfelejtenünk. A cselédképző intézet tervezete. A jelenlegi kedvezőtlen cselédviszonyok mellett nagy előny volna a helybeli cselédtartó családokra nézve, ha városunkban egy cselédképző intézet léte- . sülhetne. Ezen intézet létesítése által nemcsak hasznosat, de nemes tettet is cselekednénk, mert olyan szegény árva leányok részesülhetnének ott okszerű és erkölcsös tanításban, kiknek máskülönben sem módjuk, sem alkalmuk nem volna magukat valami hazztiosban kiképezni, amivel tisztességes megélhetésüket biztosíthatnák. Az olyan semmihez sem értő, dologhoz nem szoktatott leányok legnagyobb része aztán, ha szolgálatba megy is, nem állandó sehol: csak hányódik- vetödik és fokozatosan sülyed az erkölcstelenség örvényébe s mire megöregszik, semmi nélkül való, nyomorult koldus : a város terhe. Nem volna-e az nemes és hasznos tett, ha az ilyen elhagyatott ár.yákat "rkölcsös és a megélhetésükre nézve szükséges oktatás mellett, az elzülléstől megóva, úgy nevelnénk, hogy előbb mint ügyes, becsületes cseléd, később mint szorgalmas jó feleség hasznos tagjává válnának a nemzet egyetemének. A cselédtartó családokra nézve pedig előny volna az, hogy évről-évre szaporodnának városunkban a becsületes, kötelességtudó s dologhoz jól értő cselédek és nem volnánk annyira rá utalva a mindinkább elbizakodó, semmihez sem értő, rossz magaviseletü leány cselédekre. Mivel a fenntebb nevezett intézet létesítésére ez ideig semmi alaptőke sem áll rendelkezésre, melyből a helybeli árva gyermekeket 14 — 15 éves korukig neveltetni lehetne, legelőnyösebb volna az orsz. áll. gyermekmenhe'yből 13 éves növendékeket kérni ki; mert mig egyfelől az állam minden leányka után 15 éves koráig havonkint 10 koronával segítené az egyletet, másfelől a gyermekmenhelytől kapott növendé- j kék már ott olyan előzetes jó nevelésben részesültek, hogy az itteni cselédképző intézetben 2 évi tanulás teljesen elengendö volna nekik arra nézve, hogy 15 éves korukban cselédeknek kihelyezhetök legyenek. Hogy ezen cselédképző intézet létesülhessen, ahoz minden esetre a fenntarthatást biztositó alap vagy jövedelem volna szükséges; ezt remélni lehetne a jótékony nőegyesület, a város és a cselédtartó családok jóakarat« támogatásától. Csakis igy volna a terv keresztül vihető. Nem azonnal ugyan, hanem mikor már olyan összeg s más biztosíték volna együtt, hogy az állami segélylyel együtt biztosítékot nyújtana az intézet fenntarthatására. Talán tehetné anöegylet, hogy házai közül egyet ezen célra átengedne és hogy egész évi bevételéből (mint p. o. báli bevétel, karácsonyi ajándékok, s más egyéb le nem kötött bevételek) bizonyos összeget ezen czélra félre tenne s gyarapítaná. Nagy segítség volna továbbá, ha a város a szükséges fával az intézetet ellátná. A cselédtartó családok pedig azzal tennének jót az intézettel, ha az olyanféle munkákat, melyeket különben is pénzért végeztetnek, az intézetbeli növendékekkel végeztetnék, hogy miképen az majd alantabb következik. Hogy az intézetből kikerült cseléd leányok ki- sebb-nagyobb háztartásban teljesen megfelelők legyenek, szükséges volna azokat az összes háztartási teendőkre megtanítani, azonkívül a kézi munkából is any- nyira, amennyit egy jóravaló szobaleánynak tudnia kell. Az összes háztartási tenni valók alatt értem a jó tapasztástól kezdve az ezüstnemü tisztításig, a konyharuha mosástól a férfi gallérok mosásáig és vasalásáig, a baromfi költetéstől a tehénfejésig, a köménymagos levestől, ha nem is egészen a parfait készítésig, de mégis, legalább a finomabb fajta tészták készítéséig előforduló dolgokat. Ezen kívül szükséges volna tanul- niok a rendes takarítást, házi kert ápolást, a kézi munkából pedig a kötést, tüzdelést horgolást, szép foltozást és a sávok himezését Ezeket először a saját ruhájokon tanulhatnák meg. Első évben tanulhatnák a könnyebb házi és kézi munkákat, a második évben a nehezebbeket. Minden munka hetenként lehetne felosztva, hogy minden tanítvány egyformán megtanulhasson mindent. Hogy az élelmezésük minél kevesebbe kerüljön, előnyös volna, ha a kerti veteményt ők maguk termelhetnék, amely alkalommal a kert ápolását is megtanulhatnák. A kerti veteményeket gyomlálni és kis kapával kapálni egy tizennegyedik éves, munkához szokott leány már minden megerőltetés nélkül bírná, annál is inkább, mert ha p. o. 10 növendék volna, nem sok dolog jutna egyre. A másodéves növendékek a fenntebb említett kézi munkáknak már teljesen gyakorlatában lehetnének s épen olyan jól és szépen végezhetnék: a kötést, kivarrást mint mások, kik pénzért szoktak Betegen. Sok dal vau még lelkemben: Mit el nem énekeltem S nem egy mese. egy álom: Minek a végét várom . . , Adósom még az élet! Még vágyom, még remélek! Titok is van olyan még: Amit tudni szeretnék. Könnyem sincs mind elsírva . . . Még — látod édes Istenem — ; Nem mehetek a sírba . . . Jörgné JDraskóczy Ilma. A rossz szomszédok. — Irta: Londesz Elek. — Volt a mi kis falunkban két nagymódu gazda, Bulcsú Nagy Péter az egyik, Jákó Mihály a másik. Szomszédok voltak születésük óta; de még a szép apáik is, mert Isten tudja, milyen réges régi az ő családjuk ebben a faluban. Emlegették nem egyszer, hogy a vármegyei levéltárban máig is őriznek egy régi, nagy pecsétes írást, mely mindeneket meggyőző tanúbizonyságot teszen arról, hogy az ő famíliájuk már a mohácsi vész idejében Ms ott lakott ebben a faluban. Ki tudja, talán épen ők építettek glőször házat ezen a hepe-hupás tájékon. Annyi bizonyos, hogy a két familia emberemlékezet óta tőszomszédja volt egymásnak. Azt hihetnők most már, hogy Bulcsu Nagy Péter meg Jákó Mihály e réges-régi tőszomszédság révén olyan nagy barátsággal kapcsolódtak egymáshoz, a milyenre talán példa sem volna több. Nem igy van. Ez a két régi szomszéd ádáz ellensége, kérlelhetetlen haragosa volt egymásnak. Megfojtották volna egymást egy kanál vízben. . De nem mindig agyarkodtak ők egymás ellen; valaha nagy volt közöttük a barátság s akár tüzbe is mentek volna egymásért. Együtt nőttek fel ököl- nyi koruk óta s régi emlékeik között keresgélve, sok boldog, vidám napra akadhatnának gyermekkoruk és legényéletük idejéből. De ők bizony nem keresgéltek e régi emlékek között; mind a ketten csak azt tudták most, hogy ők kegyetlenül gyűlölik egymást s talán még el is tagadták volna, hogy valaha kenyeres pajtások voltak. A gyermekkor kedves napjai, a mikor mindig megosztották egymással még a darab kenyerüket is, régesrég elszálltak emlékezetüktől s nem gondoltak többé arra sem, hogy valaha együtt katonáskodtak, együtt vándoroltak s jóban, rosszban hűséges szövetségesei voltak egymásnak. Az agyarkodás, úgy beszélték a falu vénei, közös gazdálkodásuk idején kezdődött. Együtt béreltek egy szántóföldet, közös haszonra. De a termésen sehogy sem tudtak megosztozni békességgel; mindenikük azt hajtogatta, hogy ő többet fáradozott s nagyobb rész illeti meg a nyereségből. Végre úgy összekaptak, hogy kétfelé osztották a közös földet s gazdálkodott mindenik a maga szakállára. De ebből még nagyobb baj támadt köztük, mert az irigység is beférkőzött a lelkűkbe s egyikük sem volt megelégedve a maga termésével, lett volnl bár a legkitűnőbb. Úgy gondolkoztak mind a ketten, hogy megcsalódtak az osztozkodásnál. Bulcsu Nagy Péter örökösen arról panaszkodott, hogy az ő földjében sok a kő — hajh, az a másik darab, az ám a jó föld, bezzeg nem találni abban kavicsot, meg csontdarabokat I S ki nem fogyott a sopánkodásból, hogy Jákó Mihály mennyire megcsalta őt az ósztozkp- dásnál. De Jákó Mihály is igy beszélt ám. Neki meg az volt a panasza, hogy a szántóföld másik része termékenyebb, mint az övé, mert ott temető volt s eléggé bánja, hogy nem azt a részt választotta. De ugyan ki tudna túljárni a furfangos Bulcsu Nagy Péter eszén! — szokta hozzátenni haragosan. A két szomszéd agyarkodása mind ádázabb lett az esztendők szálltával. Utoljára olyan mérges gyűlölködés támadt bennük egymás iránt, hogy százszor is elmondták egy nap: — Csak a te házadat hamvasztaná már el a tűz. Bizony nem sietnék az oltására! Történt egyszer, hogy valami lókupecz vetődött a faluba s a korcsmárosnál kérdezősködni kezdett, hogy melyik gazdának volna eladó csikója. Bulcsu Nagy Péterhez utasították a kupeczet, ki nyomban beállított a gazda udvarára. — Azt hallom, gazduram, hogy volna eladó csikója. — Van, jó ember, van, nem tagadom, de potom áron nem adok túl rajtok. A kupecz ügyet sem vetett a gazda szavaira, megnézte az istállóban a csikókat s hozzá fogott az egyezkedéshez. Bulcsu Nagy Péter azonban szavának állt s nem akart engedni a megszabott'bárból. Tudta, hogy a kupecz nem tágít a vásártól, mert igen megtetszettek neki a csikók. Mai számunk © old.al.
