Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-09 / 15. szám
(2) 1905. Április 9. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 15. szám. dolgozni, akiktől tulhalmozottság következtében, néha hónapokig sem lehet a munkát megkapni. Ha mindazon háziasszonyok, kik pénzért szokták a fenntebb elmondott munkákat készíttetni, ezen növendékekkel készíttetnék el, mérsékelt dij mellett, úgy jelentékenyen hozzájárulnának az intézet kiadásai fe- j dezheléséhez. Készíthetnének továbbá a növendékek tarhonyát s különféle szárított tésztákat eladásra; némely vidéken több család csupán ebből tartja fenn magát üzen kívül pedig talán a munkaház részére is dolgozhatnának s ez által is növelnék az intézet bevételét minthogy addig, tnig az intézetben volnának, .minden munkájokért bevett pénz az intézet javára esnék. Ha az intézet a nőegylet helyiségében volna elhelyezhető s a várostól ingyen kapna fát és ha a konyhára szükséges zöld és száraz főzeléket saját erejéből betermelné, baromfit nevelne, 1 vagy 2 tehenet és 1 — 2 sertést tartana, ami részint a tejkezelés (túró, vaj stb) és sertéshizlalás megtanulására, részint pedig konyhai használatra való volna, az esetben már, olyan szerény igényű leányoknak, mint amilyenek a cselédek lehetnek, lakásuk és jóformán minden konyhára valójuk megvolna. Az államtól nyert havi 10 korona segély, az olyan egyszerű ruházkodás mellett, mint a hogy ezen intézet növendékei öltöznének, nem menne mind fel ruhára : tehát az abból fennt maradt csekély feleslegből s a munkájok utáni bevételből lehetne végeztetni az olyan dolgokat, a melyeket ők maguk nem bírnak végezni, mint p. o. favágás, a kert felásása; és abból lehetne továbbá beszerezni a be nem termelhető konyhára valókat. Felmerülhetne taláu az a kérdés, hogy ezen intézetben, hol csak cselédleánykák számára főznének, hogyan tanulhatnák meg a finomabb főzést is a növendékek. Ha tekintetbe vesszük, hogy sokféle finom étel anyaga ugyanaz, ami az egyszerűbb ételé, csak a készítés módja más : belátjuk, hogy igen csekély külön költséggel sok jobb féle ételt is megtanulhatnának. A még költségesebb ételek mindenesetre csak ritkán fordulhatnának elő, de két év alatt még úgy is sokat megtanulhatnának. Előnyösen lehetne összekötni a cseléd leányok tanításával a múlt évben tervbe vett, intelligens családok leánykái részére tartandó, 6 hónapra terjedő háztartási tanfolyamot is, mert mig egyfelől ezen idő alatt lehetne a finomabb ételek készítését a cselédleányoknak megtanulni, másfelől igy kevesebb költséggel tanulhatnának az intelligens leánykák, mint egy külön tanfolyamon, mert az ő számukra már nem volna szükséges külön cselédet s külön helyiséget tartani. így még annak a szüksége sem forogna fenn, hogy a háztartási tanfolyamra külön felvett növendékek 10 vagy 12-en legyenek, lehetnének kevesebben is. Tanitónőnek háztartási iskolát végzett nőt volna jó megnyerni, vagy pedig olyan intelligens nőt, aki a háztartás minden tennivalóiban teljesen otthonos és akinek koránál fogva nem esik nehezére a tanítványokkal való folytonos foglalkozás. Mivel a tanítónő lakást, tüzelőt, cselédet, nagy részben konyhára valót is természetben kapna, kész- pénzfizetése már szerényebb lehetne mint ha mind ezekért pénzt kellene kiadnia. Valószínű azonban még az is, hogy a nőegyletnek sikerülne a tanítónő fizetéséhez bizonyos összeget az államtól kieszközölnie, mert az árvaházban levő gyermekekről 15 éves korukig úgyis az állam gondoskodik, az pedig, különösen a fővárosban, sokkal többe kerül havonként 10 koronánál. Az első évben legalább 10 növendéket kellene felvenni, a következő években pedig ötöt. így 2 évi tanulás után már 10 leányt lehetne kihelyezni. Az intézetben pedig állandóan 5 kezdő s 5 gyakorlott tanítvány volna. Később, mikor már az intézetnek a jótékonyság olyan alaptőkét hozna össze, hogy nem volna rászorulva az árvák után esedékes havonkinti ál ami segélyre, vá- rosunkbeii elhagyott árvákat lehetne felvenni az intézetbe: és akkor volna valóban elérve a nemes czél. E/en tervezethez ide mellékelem az állami gyer- mekmeuhely felügyelőségétől kapott tájékoztató szer ződési mintát, melynek némely pontjára nézve szükséges volna még bővebb felvilágosítást szerezni az esetben, ha ezen cselédképző intézet létesítése elhatároztatnék. Javaslatomat a mélyen tisztelt közgyűlés becses figyelmébe ajánlván maradtam Nagybánya, 1905. márczius 27. Teljes tiszteié' tel: Lakos Imréné. HETI KRÓNIKA. Egyszer egy nagybányai úri emberrel történt nem is oly rég, hogy turista kirándulásai közben a csendőrök igazolásra szólították fel, mivel muszkakémnek tartották és kérdést intéztek hozzá, hogy ki ő és merre van hazája? — Beniczky János tanár vagyok Nagybányáról. — Hja! azt mindenki mondhatja, de feleljen meg arra, hogy ki ott a polgármester? — Turman Olivér. — Hja, ezt is mindenki tudhatja a lapokból, hanem mondja meg az ur, hogy kicsoda Nagybányán a regale bérlő? — Hát ki volna más, mint Schück Izidor. Erre megköszönták a csendőrök a válaszokat és tovább sétáltak. Nyilván úgy gondolkodván, hogy ez már igazi nagybányai ember, mert tudja, hogy hol van a »regália«. Lévén t. i. a nagybányaiak szörnyen mulatósak. Ne tessék ezt tagadásba venni, hiába rázza a fejét a nyájas olvasó, tessék csak utána gondolni. Ne is beszéljünk a köznépről, amely között annyi berúgott ember akad mint sehol a világon, de az urak is-szeretnek mulatni, télen és nyáron, farsangban és böjtben egyaránt. Szombaton volt az úri bányász estély rendkívüli nagy sikerrel, igazi népes mulatság, vasárnap halestély a nagyszállóban, ahol sok volt a vendég és kevés a hal, de már kedden egy újabb mulatságot tervezett a társadalom: a magyar bált, mert mi nem lehetünk el ilyenek nélkül, közben megérkezett a kaszinónak 20 év óta nehezen várt zongorája és ennek hatása alatt a kaszinó méltán rendez ma örömünnepélyt. »Ez már igy megyen nálunk völgyön, hegyen« az idő is alkalmas hozzá, ma pl. 4 fok hidegig megemberelte magát, csonttá fagyott minden s egy lábnyi hó esett, akárcsak karácsonkor Tizenöt év óta nézem én ezeket és tanulmányozom a ráesőn belül. Igaz ezt a kifejezést meg kell hogy magyarázzam. A kir. postahivatalban egy ur méltatlankodva szólt oda a különben nagyon elfoglalt hivatalnoknak : — Kérem, én már 25 percze, hogy itt várok a rácson kívül és senki sem törődik velem. Mire a tisztviselő igy felelt vissza a pácziensnek : — Mi az, ahoz a 18 esztendőhöz képest, a mióta én itt körmölök és várakozom a rácson belül és senki sem törődik velem 1 Tehát én is a rácson belül figyelem másfél évtized óta a mi jó közönségünket és kezdem ismerni, szinte látom jóindulatával mint fog megijedni, pl. mikor olvassa, hogy a múzeumban a héten leomlott egy csomó vakolat, bomlik az ócska városháza, veszélyben a muzeum és kiadja a jelszót, építsünk újat, kirepülnek az ivek, jönnek a gyűlések, tervez- getések és megint............a mulatságok, ez a kezdet és a vég, mert hát vigadni mégis csak jobb, mint búsulni, ezt belátja a krónikás. Különfélék. Jörgné Draskóczy Urna költeményeit ismerik már széltire az Országban. Temesvár jelen korának két nevezetessége; Szabolcska és Jörgné, a ki most kedves, hangulatos verseit kiadja egy kötetben. Lapunk t. olvasói szintén élvezhették gyakran a költőnö eszmesziporkáit — kitől mai számunk tárczarovatában is hozunk mutatót. Ajánlgatni dalait fölösleges a magyar irodalom egyik ‘legrokonszenvesebb nőalakjának, közöljük az előfizetési felhívást s ez elég. Mi legalább reméljük, hogy az első kiadást mihamar a második fogja követni. A nekünk megküldött előfizetési felhívás teljes szüvegében igy hangzik: Verseimet most rendezem sajtó alá s ez utón értesítem barátaimat, ösmerőseimet és a nagy közönséget, hogy a kötet április hó második felében fog megjelenni Budapesten, a Singer és Wolfner könyvkiadó ezég bizományában. Hogy a nyomatandó példányok száma felől tájékozva legyek, kérem a megrendeléseket az előfizetési pénzzel együtt legkésőbb április hó 15-ig czimemre (Temesvár, Józsefváros, Hunyady-ut 19. sz. 1/5.) beküldeni. Én a nálam megrendelt példányokat a t. előfizetőknek azonnal a könyv megjelenése után — mindenesetre még a húsvéti ünnepek előtt — kezéhez juttatom. Egy példány ára fűzve: 3 kor., diszkötésben : 5 kor. Temesvár, 1905. márczius hó. Tisztelettel Jörg Endréné Draskóczy Ilma. Kérelem. Lapunk 14—ik számához hátralékos előfizetőink számára utalványlapot mellékeltünk s midőn fölemlíteni bátorkodunk, hogy mi a nagyobb áldozatoktól s jm riadunk vissza, igyekezvén lapunkat tartalmassá tenni, fejleszteni, egyszersmind kérjük, hogy szíveskedjenek hátralékaikat rendezni. Tisztelettel a Kiadó- hivatal. A római katholikus templomban kilencz napi missiot tartanak. E hó 4-én vette kezdetét s 13 ig fog tartani. Naponkint reggel 8 órakor s d. u. 5 órakor a sz. beszéd. Azonkívül reggeli 51/, órától kezdve van sz. mise áldoztatás gyóntatás, egész délig. Délután 2—772-ig gyóntatás. A sz. beszédeket városunk szülötte Pater Péchy tartja. Péntek délután 5 órakor ünnepély volt az oltáriszentség tiszteletére a mikor is mintegy 150 leány és hajadon égő gyertyákkal vonult a plébániáról a nagy templomba s a szentélyben foglaltak helyet. Ezután sz. beszéd s ájtatosság következett. Holnap vasárnap pedig a mis- siokereszt tiszteletére van ünnepély, midőn is felnőtt fiuk és ifjak fognak 9 órakor a plébániáról a tem- blomba vonulni, hol őket P. Péchy a missió-kereszt vitézeivé avatja. Azután sz. beszéd s csendes mise lesz. Műkedvelői szinielöadás Fernezelyen. Élvezetes estét nyújtott e hó 2-án és 3-áti a fernezelyi ifjúsági előadás Toskó M. és Dallos S. közreműködésével. Színre került Csepreghy Ferencz »Sárga csikó«-ja, melynek nehézségeivel a szereplők derekasan megbirkóztak, és sürü tapsokat arattak, a többi szereplők is osztoztak a darab sikerében. Különösen kedves volt Toskó M. a Bakaj Erzsiké szerepében. Mai számunkhoz »Utazásunk Egyptomban« czimü füzetes melléklet 25—32. lapját csatoltuk. — Nem adom, nem adom! — ez volt az örökös válasza a kínált egyezségre. — Na, akkor tovább megyek, — mondotta a kupecz. — Majd visszajön kend, — vágta rá Bulcsu Nagy Péter. El is ment a kupecz, de alig haladt egy darabon, megszólítja valaki. Jákó Mihály volt. — Azt hallom, csikót akar vásárolni. Láttam, lmgy ott járt már a szomszédomnál. Nem tudtak megegyezni? Á kupecz elmondta, hogy milyen árt szabott Bulcsu Nagy Péter. így szólt erre Jákó Mihály: — Na, jöjjön kend hozzám, nekem is vannak csikaim, talán még szebbek, mint amazé. Majd én olcsóbban adom. A kupecz nem sokáig gondolkodott, megnézte a csikókat s hamarosan meg is egyezett a gazdával. Potom áron adta oda Jákó Mihály a sok pénzt érő szép csikókat: — csak azért adott túl rajtuk a maga veszteségével is, hogy elüsse a jó vásártól Bulcsu Nagy Pétert, hogy boszuságot okozzon neki De amaz sem maradt adósa ádáz szomszédjának. Furfangos módon állott rajta bosszút. A legközelebbi hetivásár alkalmával felbérelt egy másik falubeli embert, hogy adja ki magát kupeeznek s vegye meg a számára Jákó Mihály két szép lovát. Amint megbeszélték volt, be is állított a vásáros ember Jákó Mihály portájára. Lovat vennék — mondotta akár kettőt is. De szépek legyenek ám. Ott a szomszédban már jártam. de nem egyeztem meg Bulcsu Nagy Péter urammal sokat kért a két lóért Jákó Mihály örömmel dörzsölte a kezeit, hogy ő most már megint boszuságot okozhat a szomszédjának. Tudakolta nyomban, hogy milyen árt szabott a két lóért Bulcsu Nagy Péter. Habár nem volt nagy a megszabott ár, mégis igy kiáltott fel kárörömmel : — Na, jó ember, az ugyan méregdrága 1 Én fél annyiért is odaadom a két lovamat. A vásáros ember nyomban letette a pénzt, azután kivezette a lovakat az istállóból s vitte egyenesen Bulcsu Nagy Péter udvarára. — Jó olcsón jutottunk hozzá, gazduram! -- kiáltotta, a mikor belépett a kapun. Jákó Mihály jól látta mindezt a portájáról s majd megütötte mérgében a guta, a mikor észbe kapott. Látnia kellett Bulcsu Nagy Péter kárörvendő arczát, hallania kellett gúnyos kaczagását. Egyszerre I fejébe szállott a vér, berohant a konyhába, felkapta a tűzhely mellől a baltát és rohant át a szomszédja udvarára. — Most meghalsz 1 ordította torkaszakadtából. Bulcsu Nagy Péter, amint a veszedelmet észrevette, halálrarémülten futott a kertbe. Szomszédja utána a magasra emelt baltával. Ott a kertben egy virágágy mellett vidám arcz- czal játszadozott két fiúcska: egyik a Bulcsu Nagy Péteré, a másik a Jákó Mihályé. Épen egy darab kenyéren osztoztak testvériesen. De a mikor észrevették, hogy ki rohan a kertbe, kővé meredtek a rémülettől. Mind a kettőnek nagy fenyegetéssel tiltotta meg az apja, hogy pajtáskodjanak vagy csak egy szót is váltsanak egymással. De ők igen szerették egymást s titokban hol az egyik, hol a másik átbújt a szomszéd kertbe a vén deszkakerítés- nyílásán. Most rajta vesztettek. Bulcsu Nagy Péter rohant eszeveszetten a gyermekek felé, még segítségért sem tudott kiáltani, rémületében torkán akadt a szó. De egyszerre meg kellett állania — útjában volt a kerítés. Megállt hát a gyermekek mögött s két kezét könyörgő módon kulcsolva össze, várta a halálos veszedelmet. Jákó ! Mihály is hamarosan odaért a kerítéshez, de a gyermekek miatt nem férkőzhetett mindjárt reszkető ! szomszédjához. Megállóit hát ő is. Szembe került most egymással — közöttük a sápadt gyermekek. Ott tartotta a két kis fiú a kezében az imént megosztott kenyérdarabot; moczczanni sem mertek, csak néztek maguk elé szótlanul. Jákó Mihály, a mint a gyermekekre esett a pillantása, egyszerre leeresztette a baltát, mintha valami földöntúli hatalom bénította volna meg a kezét. A mint később elmondotta, megjelent a lelkében egy kép, egy réges-régi. elmosódott kép — két ártatlan gyermek játéka a kerítés mellett, két egymást nagyon szerető gyermeké, a kik mindig megosztották egymással még a kenyerüket is Az egyik gyermek ő maga volt, a másik Bulcsu Nagy Péter. Egyszerre összeszorult a szive s még a köny is kiszökött a szeméből — az a sok régi emlék mind odatódult most a leikébe. Szótlanul állott egy ideig, majd megrázta a fejét, ránézett szomszédjára s mialatt a gyermekekre mutatott, szomorúan mondta: — Lásd, Péter, valamikor mi is ilyenek voltunk. Most meg gyűlölködés lakik a szivünkben. Erre való volt hát az a nagy szeretet valamikor régen ? Bulcsu Nagy Péter megtörülte kérges kezével izzadó homlokát, megsimogatta őszülő haját s szótlanul nézett egy ideig Jákó Mihályra, ki épen akkor morzsolt szét egy könycseppet, mely deres szakállára hullott. Szemük pillantása összeakadt s mintha csoda történt volna velük, kitárták karjaikat a gyermekek feje fölött s egymás kebelére borultak. A két kis fiú, ott a lábuk alatt, kíváncsian pislogott fel rájuk.
