Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1905-09-24 / 39. szám

Nagybánya, 1905. Szeptember 24. — 39. szám. XXXI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBANYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNY® * • MEGJELENIK VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Tűz és viz. A rendőrség erélyes intézkedéseket tesz. Tilos az élelmi czikkeket ujságpapirosban árulni! Helyes. Ideje, hogy e sok betegség-terjesztő szokást megakadályozzák, öt mázsánál nagyobb mennyiségű petróleumot odahaza tartani nem szabad, a méternek, liternek, hitelesítettnek kell lennie stb., mindezek életrevaló, üdvös gondola­tok. Sőt helyeseljük azt is, hogy végig vizitte­lik most a házakat s kutatják, hol van viz, ho­rog, létra, szikracsapó stb. Azt ugyan kényte­lenek vagyünk megjegyezni, hogy az u. n. ka ­pitányvizek a legnagyobb baczillustanyák, mert arra senki sem ér rá, hggy mindennap frisset húzzon a kutból a hordóba s a poshadt vízből gyermek, állat, ha iszik, nagyobb baj keletke­zik és igy elvesztjük a réven, a mit nyerünk a vámon. Az is igaz, hogy a rendőrök azt emlege­tik, hogy a létrának a háztetőn kell lennie, a rendeletben pedig csak az van, hogy az * ere­szig érő létrát -ra van szükség s minden magyar ember szerint ez annyit jelent, hogy a látrának olyan hosszúnak kell lennie, hogy felérjen az ereszre, de oda támasztani már azért sem jó, mert csa­ládos embernél a gyermekek tűzoltói gyakorla­tokat végeznek rajta, mert a létra esőben, hó­ban igen hamar elkorhad, elrothad s akkor ott áll ugyan, de jaj annak, aki reá lép, a törvény­nek formálisan elég van téve, de nem lénye­gileg és azért nem jó, mert lopásokra, gyújto­gatásokra éppen az odatámasztott létra kitűnő segédeszköz. Azonban ettől mind eltekintve, honnan ve­gyünk annyi létrát, amennyit a kapitányi hiva­tal parancsol? Én három hét óta járom a heti vásárokat és nem tudok létrához jutni aranyért sem. Az itteni tölgyfa létrák nem jók, mert ne­hezek, szakértők meg azt állítják, hogy a mi fenyőfánkból nem is lehet csinálni, mert arra külön, sürü erdőben, hosszúra nyúlt, kemény és könnyű fa szükséges, tehét a legjobb akarat mellett sem tudjuk beszerezni az eszközöket. Szikracsapónak meg hire sincs, nem is ismeri senki sem, azt se tudjuk fazekas csinálja-e vagy lakatos? De hát boldog az aki a törvényt betartja! Tegyük ezt meg mind, legyen az mind üdvös és előrelátó intézkedés, ám mégis csak többet ér minden létránál, kádnál és szikracsapónál a vízvezeték. A Göbel-, a Svaiczer-ház, a vendéglő, vá­rosháza tele volt létrákkal, eszközökkel, ká­dakkal. A sok vizes kád odaégett vizestől, mit ér a létra, ha nincs aki felmásszék rajta, a szom­szédok el vannak foglalva a maguk házaival, tűzoltóság meg nincs, mert nagyobb tűznél 5 — 6 ember annyi, mint mikor (a XVIII. század ele­jén) Misztótfalu kikiáltotta a köztársaságot. Vízvezeték először, másodszor és harmad­szor ! Legyen az a vendéglő egy emelettel ki­sebb, de épüljön a vízvezeték. Polgármesterünk éppen e tárgyban utazott ma Budapestre a közgyűlés múltkori határozata alapján, ö bizonyára mindent el fog követni, hogy helyesen informálja a minisztériumokat s nem fogja hagyni az ügyet ismét elaludni. Eljárásához sikert, szerencsét kívánunk! Tilos a jámbus. lrla : Zempléni Árpid. — Második közlemény. — Ha a magyar költészet és zene őseredeti formái­hoz visszatérve akarjuk tovább fejleszteni a magyar zenét: tilos a jámbus I Tilos a lebegő! tilos a Vorsch­lag ! Ez volt különben sok tekintetben már Ábrányi nézete is. Hogy a nyugati verseuL-st mi egyáltalában utá­nozni tudjuk, annak titka abban rejlik, hogy verselé­sünk és beszédünk nem csupán hangsúlyos, hanem idő­mértékes is. A jámbus olvasásakor vagy éneklésekor a magyar hangsúlyt bizonyos fokig elenyésztetjük. Ezért van, hogy legszebb járabusaink sem oly zengze- tesek, mint időmértékes trocheusaink, mert ahol az ütemezés magyaros, a hangsúly az időmértéknek ki­emelőjévé, segítőjévé válik. 0/om-tábon[ j ár az el len, Bús a bajnok[ riete! (Kisfaludyk.) Milyen terpedt, ernyedt sorok ezekhez képest Vörösmarty legszebb jámbusai: Elj«tszott#d tndr[ kis játékidőt, Kedves fiú![ hamar játszattad el. Hogy azok a német eredetű jámbikus lejtésű ro- mánczok, amiket a múltkor említettem, megveszteget­hették a nép fülét és Ízlését, s talán századok óta fenmaradhattak, azt a nép idömérték-érzékének tulaj­doníthatjuk. Százával találhatunk népdal szöveget, ősi eredetű ugor vagy török melódiákra Írottakat, amelyek nemcsak hangsúlyosak, hanem idémértékesek is. Tiszta lejti, lassú, lengedi, lengedező”, sőt ha szükséges, futa- modi láb is ezerszámra található minden népdal gyűj­teményben. Nyelvrokonainknál is úgy van ez. Érdekes példára akadtam ezelőtt vagy tizenkét esztendővel Ugocsában. Akkor volt divatos Serly La­josnak: »Ez budapesti szokás« czimü kupléja. A strófa eredetileg nyolcz soros volt, és sorai repeső lábakból álltak, dallama pedig németes volt. Ezt a nyolcz so­ros szakaszt négyre vonta össze valami nótás ember Ugocsában s a repeső (anapestus) lábakat a Vorschlag kibüszöbölésével lengedi (dactylus) lábakra változtatta át. A négy sorban tömörítve voltak a dallam leg- melódikusabb fordulatai. Kissé pajkos verse ilyenfor­mán hangzott. Arató magyar lányok énekelték: Kérém a[ dók tor u-[ rat: Baj van a[ mider a-[ latt. Öt heti[ kör-uta-[ zás: Pesten is[ ez a szo-[ kás ! Szóval egy ügyes, pattogós, magyaros nótát fa­ragtak a pesti németes kupiéból. Ilyen eljárással hódit és csinál magának a nép az idegenből magyar nótát. Mert hogy ez az én ta­pasztalatom nem áll egyedül, hogy ilyen hóditmánya a népnek bőséggel lehet, azt bizonyítgatni is fölös­leges. Sokszor ez a hódítás annyira sikerül, hogy vi­tássá teheti a dallam eredetét. A *Jesztebe drága lyube znám« hires szláv dalnak volt a Tokaj-Hegy- alján vagy 30 évvel ezelőtt egy fülbemászó párja, melynek eredetét leginkább az teszi gyanússá, hogy szövege a paródiáig komikus. Ide Írom a versét, mert semmiféle gyűjteményben nem jelent az még meg. Barna Bandi gyócs ruhája Beakadt a kapu-fába. Csiri csallaláré ! Nyári karalábé! Beakadt a kapu-fába. Nem a kapu fa fogta meg, Satra Kati tapodta meg. stb. Ereszd Kati a ruhámat, Ne szomoritsd az anyámat, stb. Nem eresztem a ruhádat, Engem szeress, ne anyádat! Csiri csallaláré! Nyári karalábé! Engem szeress, ne anyádat! Dallama körülbelül ugyanaz, ami az említett szláv dalé. Eleje ama szláv dal ismétlődő első tételé­ből készülhetett, réfrainje is kevéssé tér el amannak »Ti szí moja Milka mojal« refrainjétöl. Aféle dallam­kivonat lehet ez is, mint a fentebbi »Budapesti szo­Románcz. S (Cosbuc György költeménye.) zép tavaszéj volt: s szabad ég alatt Keblemre vonva megcsókoltalak; S ma már az utczán minden kis gyerek A mi szerelmünk hirdetője lett! Az emberektől — hogy ne tudja más, Elrejtegettük a titkos varázst. Hiába! Csak kipattant a titok, Mert láttak minket fent a csillagok. Egy hulló csillag a tengerbe szállt, S elmondta néki, hogy reánk talált ; A tengertől megtudta a hajó, Majd a hajóshoz jutott el a szó. A partok mentén játszott sok leány, Ezek kaczagtak a hajós szaván, S sötét hajukból — mig folyt a beszéd,! Fehér virágot szórtak szerteszét. A lánysereg minket ajkára vett. S tovább küldé a hírrel a szelet; Irigység, gúny, s egy kis sajnálkozás Vegyült a dalba, — már amint szokás. Azóta a szép tavaszi éjeken, Fölcsendül a dal fájón, édesen : S ma már az utczán minden kis gyerek A mi szerelmünk hirdetője lett! . . Románból: Révai Károly Ki volt a mi sugarunk. Élt egyszer a földön egy sugár, mely serényen és odaadóan teljesítette kötelességét. Mit sem tö­rődve a fáradalmakkal, nap nap után már kora reg­gel ragyogott és világított az emberiségnek. Hol egy urilak ablakán lopódzott be és gyön­géd czirógatással kérdezgette az álomszuszék kis- asszonykáktól: — Hogy vagyunk a leczkével ? Hol meg egy kunyhócskába surrant és ébren csókolta a szegény kis árvákat, kiknek nem volt senkijök, ki édes gögyögő szóval figyelmeztette volna őket, hogy már ideje lenne az angyalkák bi­rodalmát elhagyni és az iskolába készülni. A kis álomszuszékok feleszméltek, azután elő­vették az abécés könyvet és kézimunkájukat. A su­gár még fényesebb világosságot terjesztett, nehogy a gyermekek az ü-t u-nak, az ő-t ö-nek stb. olvas­sák és a kötőtűről lehullott szemeket észre ne vegyék. Ha a gyermekek jótevőjük minden igyekezete mellett helytelenek voltak, akkor a sugár megfe­nyítette őket, azaz rátüzött azokra a lusta, ügyetlen kis kezekre. De ugylátszik, a büntetés neki fájt a legjobban, mert a másik pillanatban már megint lágyan végig simogatta a kis kópék buksiját. Ha nagyon jók voltak a leánykák, a sugár megnyitotta előttük gazdag tapasztalatainak tárházát és a kis kiváncsiaknak egy pillantást engedett tenni a szép meseországba és Isten szent birodalmába, így oktatta és nemesítette a sugár napról-napra a kis oktondi csemetéket. A gyermekek felnőttek, majd anyákká lettek. Ekkor megint azoknak leány­káit vette sorba. Történt, hogy egy őszi napon, midőn éppen egy uj kis csoportnak akarta átadni szellemének kincseit, jött egy fekete felhő és harczolni kezdett a sugárral. A megtámadott már amúgy is elgyöngült a folytonos fárasztó munkától s kénytelen volt te­hát működésének helyét elhagyni, vándorútra kelni az ég birodalma felé, hol örökre egyesül majd a nagy mindenséggel. A nap sötét szürke fátyolba burkolódzott. Az ég sűrűn hullatta könnyeit. A gyermekek megtud­ták, hogy a sugár elköltözött óda, honnan nincs visszatérés. A leánykák egymás nyakába borulva keservesen sirdogáltak, mert csak most tudták meg, hogy mit vesztettek. Másnap azon helyet, hol a sugár áldásos működése közben fényes aranyos sá­vokat vont. behintették csillogó fehér homokkal, hogy valahányszor oda esik tekintetük, eszükbe jusson zsenge gyermekkoruk jótevője -- a sugár. Tisztelt olvasóim, kik szívesek és türelmesek voltak elolvasni, nem idézte e föl lelkűkben ez az egyszerű kis mese egy nemrég elhunyt lény mű­ködésének áldásos emlékét? Nem gondolt e senki városunkban általánosan ösmert Lázár Paulina ta­nítónőre ? Kinek tudásából száz és száz kis lélek táplálkozott! Kinek szelleméből merítette ismereteit akárhány halybeli család apraja és nagyja! Ki úgy­szólván egész generatiokat oktatott és nevelt! Ki szakadatlanul fáradt, küzdött a közügyért testvérei és apró kis felebarátai érdekében, hogy mennél többet adhasson át nekik lelki kincseiből, hogy mennél jobban előkészítse őket a felsőbb tanulmá­nyokra és edze az élet viharai ellen. ő anya, testvér, tanító és nevelő volt egy sze­mélyben. Kedves szülők, kérem gondoljanak csak arra a boldog perezre, midőn leánykájuk nagy fontoskodva előállt és minden áron el akarta mondani, hogy mit tanult ma a jó Paula nénitől. Azután elővéve abcés könyvét, kibetüzte az első oldalon levő sza­vakat. Majd kipirult arczocskával olyan i-t kanya­Xjapnnls: mai száma ÍOOO példány Pan. jelent meg!

Next

/
Thumbnails
Contents