Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-12 / 7. szám
(:2) 1905. Február 12. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 7. szám. Ugyan mi is lesz már ezzel az idővel, hiszen Julia napkor Nagybányán mindig megjelentek a hegyoldalon az első kökörcsinek, ma pedig hótalpon (Ski, ejtsd: sí) lehelne a városba bármelyik hegyről és bármelyik oldalról lebocsátkozni. Valóságos kapniki olaszklima, melyhez foghatót az enyhe Zazarvölgyben még nem élvezett a krónikás. Úti emlékeimből. Kapnikbánya, 1905. február 6. Kedves Matildom! Ez év január végével olvasva a hírlapokban, hogy milyen hóvihar dühöng mindenfelé, a Riviérán, sót még Falermoban is, hol én azt képzeltem, hogy csakis örökös nyár létezik — jutott eszembe legutóbbi utazásunk alatt tett Ígéretem. Nagy elragadtatásomban megígértem ugyanis neked, hogy fogok valamit Írni Palermóról. Mielőtt azonban ezt tenném, először is e kedves, régi lapunk szives olvasóinak elnézését kérem kontárkodásomért. De legyen mentségem az, hogy első kísérletem ezen a téren.*) Europa nehány szép országát már láttam, u. m. Franczia-, Német- és Olaszországot, de ezek között egy sem tett reám oly mély és maradandó benyomást, mint Alsó-Olaszországnak gyönyörű városkája : Palermo. 1904. tavaszán az urammal elhatároztuk, hogy Egyptomba és Palestinába utazunk. Közeledett ugyanis 25 éves házasságunk évfordulója, ennek az emlékére gondoltuk ki s no meg nászutazás is akart ez lenni és pedig olyanba minőt nem igen szoktak elkövetni, hogy t. i. mi nem az esküvő után, hanem az esküvő előtt utaztunk. Már t. i. a 25 éves ezüsmenyegző előtt. Ezüstlakodalmunk alkalmával a mi kedves lelkészünk, Révész János volt szives hozzánk fáradni, a mikor is egyúttal itt lakó híveinek az úrvacsorát is kiszolgáltatta. Nem hagyhatom említés nélkül s kénytelen vagyok kiemelni azt, hogy mikor bennünket megáldott, oly magasztos gyönyörű vonásokkal ecsetelte a sze- retetet beszédében, hogy még a legfásultabb kedé- lyüek is elérzékenyedtek, jómagam pedig úgy sírtam, mint a záporeső. Szóval, oly megható és szivböl-jövö volt az egész beszéde, hogy ezt soha nem fogom elfeledni mig élek s mindig kedvesen fogok arra visz- szaemlékezni. — Áldja meg öt az Isten! De most már kedves Matildom, át térek tulaj- donképeni tárgyamra, mert ez egy kis eltérés volt, a mi úgy önkénytelenül ötlött az eszembe. Bejártuk Egyptomot és Palestinát, — ezekről azonban majd az uram fog írni — én a magam részéről csak azt akarom hangsúlyozni, hogy visszafelé- jövet Szicílián át Mess niában kötöttünk ki. Mily jóleső érzés is az, mikor az ember hosszas és viszontagságos tengeri utazás után végre szárazföldön találja magát. Messinából éjjeli vonattal indultunk tovább s reggel 5 órakor tárult élőnkbe a gyönyörű, a fenséges szép panoráma : Palermo és környéke impozáns kikötőjével. *) Reméljük, hogy nem utolsó is egyszersmind. — Szerk. Ez lenne tehát befejező vége a sürgönynek, melyet eltűnése előtt feladott Ebből legkevesebb hat szó hiányzik; annyi bizonyos, hogy a fiatal embert valami veszély fenyegette, amelyből valaki kisegíthette. »Velünk«, ez azt jelenti, hogy még egy személyről van szó, ez pedig nem lehet más, mint a szegényes külsejű ember, aki e szállodában fölkereste. Már most egyéb nincs hátra, minthogy megtudjuk, ki az a harmadik személy, a kihez sürgönyileg fordult segítségért. — Meg kell tudnunk, hogy kinek lett a sürgöny feladva, szóltam én. — Nagyon helyes kedves VValson. Erre' már én is gondoltam. Csakhogy amint tudod, nem oly egyszerű egy postahivatalba besétálni és egy idegen személy sürgönyébe bepillantást venni. Egy kis ügyességgel azonban azt hiszem, hogy mégis menni fog. Addig is szeretném Overton ur jelenlétében az asztalon maradt iratokat átnézni. Az asztalon külömböző jegyzetek, számlák és levelek voltak. Holmes idegesen kutatta át azokat. — Semmi különös — szólt végre. — Overton ur, egészséges volt az ön barátja — nem volt valami baja 0 — Egészséges, mint a makk. — Volt-e valaha beteg ? — Egy napot sem. — Talán mégis lehetett valami titkos baja, melyről ön nem tudott. Engedelmével e két jegyzéket magamhoz veszem, talán szükség leszen rájuk kutatásainkban. — Kérem csak, kérem csak ! — szólt most egy vékony panaszoló hang hátunk mögött s amint megfordultunk, egy törődött emberkét pillantottunk meg az ajtóban. Az egész emberke egy falusi lelkész benyomását tette reánk; volt azonban valami benne, amely tiszteletet keltett. — Kicsoda ön, és mily jogon veszi magához az iratokat? — kérdé. — Én magán detektív vagyok és Staunton ur eltűnését akarom megmagyarázni. — Vagy úgy? — és ki bízta meg önt evvel? A »Pálma«-Hotelbe száltunk. Remek télikertjében. a mely egyszersmind társalgóul is szolgál, minden este a diner után kitűnő zenekar szórakoztatja a vendégeket. Első nap a város nevezetesebb helyeit néztük meg, közel a városhoz nehány villát, »Villa Tosca«, »Villa Florio« stb., valamennyi csodaszép tündéri kertek közepében, az a sok mesébe illő növény és virág bóditó illatával, igazán tündérországban képzelte az ember magát s én, ki a virágoknak bolondja vagyok, alig tudtam onnan megválni, kaptam is nehány csokrot a figyelmes kertészektől, kik jó borravaló reményében nagy készséggel kötözgették, de fájdalom, ott feledtem őket a »Pálma«-Hotelben. Nehány templomot is megnéztünk, a többek között a Kapuczinusok zárdáját, a melynek kriptájában ezrekre menő csontvázat és koponyát láttunk. Borzalmas, rémséges látvány ez, különösen a koponyák sötét, nagy szemüregeikkel, valósággal megdermesztik a nézőt. Brr. . . Másnap aztán reggel korán kirándultunk a »Monte Pellegrino«-ra. A hegy aljáig, mely a várostól 10 -15 percznyire van, kocsin mentünk, onnan aztán öszvérekre ültünk, mi ketten s a vezetőnk. Az öszvérek czifra sallangokkal, tollbokrétákkal vannak díszítve. Ez a »Monte Pellegrino« csak 600 mtr magas ugyan, hanem nagyon lejtős, 1 és fel órát tartott fel az ut, s ugyanannyit le; lefelé ugyan rövidebb idő alatt megtehettük volna az utat, de az én öszvérem nagyon botlott s azért jobbnak láttam gyalog jönni. A hegy tetején van egy sziklába épült kis templom, a természet remek csodálatos alkotása, szent Rozália tiszteletére épült, kívülről egyszerű falazata van, mint bárminő más épiiletuek, hanem mikor belép az ember, látja a természetes sziklákat, úgy a mint azt a teremtő megalkotta. Itt e helyen találták meg szent Rozáliának csontjait, ki egy Normand királynak leánya volt. Van benne egy főoltár, a hol épen egy öreg pap bácsi mondta a reggeli misét s még két kis mellékoltár, az egyik alatt fekszik szent Rozália életnagyságu alakjának utánzata. Szóval, igen megható e komor sziklafalak között. Elmondtam én is pár Miatyánkot és megköszöntem a jó Istennek, hogy a viszontagságos utazás után ennyire megsegített. Délután ismét tettünk a városon kívül egy kirándulást, egy királyi kéjlakot néztünk meg. »Favorittá«, egy óriási szép nagy park közepében van, a hány szoba, annyiféle stylusu a berendezése : görög, chinai, pompei stb. stylusok, remek szép dolgok. Van aztán Palermouak egy csodaszép völgye, a »Concha D’oro« — arany kagyló, onnan az elnevezése, mert ez a legtermékenyebb hely az egész környéken, ilyen lehetett a paradicsom a világ kezdetén, egész erdők narancs és czitromfák, naspblya s még mit tudom mifélék. Szóval az egész Palermo és környéke reám olyan hatást gyakorolt, hogy az mindig élni fog emlékemben s hiába mondják, hogy a jaffai narancs a legjobb, nekem azért a narancs is csak Palermóban Ízlett. Különben hogy Jaffában miért nem Ízlett, azt az uram fogja majd ieirni, a kritikus tengeri ut Alexandriáig s onnan ismét vissza, engem is nagyon megviselt, mint többi utitársaimat, nem csoda tehát, ha nem Ízlett a jaffai narancs. De nem untatlak tovább, még csak azt az egyet említem meg, hogy eddig mindig azt hallottam: »NáEzen ur itten — Staunton urnák legbensöbb barátja — hozzám lett utasítva Scotland-Yard által. — Hát ön kicsoda ? — Overton Cyrill vagyok. — Ön küldte tehát, a sürgönyt. Mount James lord vagyok, sürgönye vétele után, amily gyorsan csak lehetett ide jöttem. Tehát ön bízta meg ezen urat itten. — Igen uram. — És hajlandó a költségeket viselni ? • — Nem kételkedem, hogy barátom Godfrey — ha meg találjuk, ezt meg fogja tenni. — És ha nem találják meg ? — Mi lesz akkor ? — feleljen kérem. — Akkor, talán a családja — — Semmit a családja I sipított a kis emberke. Tőlem ne várjon egy fillért sem — egy fillért sem. Érti detektív ur! En vagyok a fiatal ember egyedüli családja; én mondom önnek, hogy nem felelek semmiért. Eddig sem szórtam a pénzt hiába való dolgokra s ezután sem fogom tenni. Ami pedig az iratokat illeti figyelmeztetem, hogy felelősségre fog vonatni azok használatát illetőleg. Jól van uram, felelte Holmes. Szabad tudnom azonban, mi a véleménye a fiatal ember eltűnéséről ? — Nincs sémmi véleményem! Elég nagy s idős, hogy tudjon magára vigyázni. Ha pedig elég ügyetlen volt elveszni, úgy én sem vadászok utána. — Teljesen értem az állapotját Lord — szólt Holmes hamisan mosolyogva — ön azonban úgy látszik nem érti az enyémet. Staunton Godfrey szegény ember, kivan zárva tehát, hogy ezért csalták volna törhe, mert értékeset gyanítottak nála. Valószínű tehát, hogy hallottak a Lord mesés gazdagságáról s hatalmukba kerítették, hogy tőle a Lord szó kásáit és kincseit illetőleg valamit megtudjanak. A Lord erre egész testében remegni kezdett. Szent egek, micsoda egy terv! Ilyen gazságra soha sem gondoltam. Mily lelketlen gazemberek nem léteznek e világon. De Godfrey jó fiú s nem fogja üreg bátyját elárulni. Még ma elvitetem összes kincseimet a bankba. Addig is detektív ur tegyen meg mindent; ne sajnálja a fáradságot és hozza vissza polyt látni és meghalni«, én másképp gondolkozom, most már: »Palermot látni, de azért meg nem halni.« Ez a jelszavam. S daczára annak, hogy a jaffai partok közelében már szinte otthagytam a fogamat, azért mégsem szeretnék meghalni, mielőtt Palermot újra nem látom. Legyen ezúttal elég ennyi. Isten veled, tehát a viszontlátásig. hived Baltainé. Különfélék. Jelmez-estély. Az Ifjusági-kör választmánya pénteki értekezletén elhatározta, hogy jelmez-estélyt rendez márczius 4-én. Evek óta nem volt ilyen mulatság Nagybányán; ezért az ifjúság reméli, hogy az eszme osztatlan tetszéssel fog találkozni s a város szépei teljes számmal a legbájosabb jelmezekben, dominókban, esetleg estélyi öltözékben is — mert a választás szabad — legfőkép azonban jelenlétükkel, az Ifjusági-kör — a város ezen mostoha gyermekének — estélyét az idei farsang eseményévé s feledhetetlenné fogják avatni. Az érdeklődés már is jólesően mutatkozik. Annyit elárulhatunk, hogy nem is szólva a titokban már készülő jelmezekről, a hölgyek egy nagyobb csoportja egyforma dominóban fog az estélyen megjelenni, a férfiak pedig jelmezes és dominós csoportok összeállításán buzgólkodnak. Szenzácziós meglepetésekben s tréfákban sem lesz hiány, melynek rendezésére külön bizottság alakult. A meghívók a napokban lesznek szétküldve. Kitüntetés. Őfelsége a király Nagy Sándor ho- monnai csendőrőrsvezetőt a koronás érdemkereszttel tüntette ki, 25 éves szolgálatai elismeréséül. Ez alkalomból nevezettnek barátai, ismerősei számosán összegyűltek és megünnepelték a derék őrsvezetőt, kit az érdemkereszttel katonai ünnepségek között e hó 6 án díszítettek fel. Uj doktorok. Sziklay Alfonz aranyidkai bánya- főnök fiát Sziklay Dezsőt f. hó 4-én avatták fel Kolozsváron államtudományi doktorrá. Ugyanekkor Avatták fel Teleki Jenő grófot is szintén az államtudományok doktorává. Uj bányaelnök. Schönherr Antal halálával a Ka- lasanti József bányánál megüresedett elnöki 'székre Bajnóczy Géza doktort kérték fel addig is, mig a legközelebbi közgyűlés ez ügyben véglegesen határozni fog. Bottyán Géza temetéséről hozott tudósításunk kiegészítéséül közöljük, hogy a korán kidőlt férfiúnak koporsóját számos koszom diszitette s ezek között volt a 48-as függetlenségi párt szép nemzeti- szinü szalagos pálma és babér koszorúja, melyet hű tagjának ravatalára helyezett, továbbá mészáros iparos társainak gyönyörű koszorúja. Bottyán az ipartestületnek is választmányi tagja volt. Gyászhir. Leményi Gyula remétei gör. kath. lelkészneje, szül. Bruckenthal Stefanie február 4-én 32 éves korában meghalt. Temetése február 6-án d. u. 2 órakor volt általános részvét mellett. Nyugodjék ! békében! A húshagyó keddi estély ügyében az ág. h. ev. egyház tanácsa holnap, február 12-én d. e. 10 órakor ülést tart. a fiút. A költségeket ne sajnálja — tiz-husz font sterlinget szívesen áldozok, Midőn a lord eltávozott, a helyzetet kezdtük mérlegelni. A csonka sürgönyön kívül semmi sem volt ami útba igazított volna, meg kellett tehát“tudnunk. hogy hová lett küldve. Nem messze a szállodától volt egy postahivatal mely előtt megállottunk. — Mit gondolsz Watson próbáljam meg ? Egy ily nagyforgalmu helyen úgy sem emlékeznek minden egyes feladóra. Hátha sikerül. — Pardon, hogy zavarom — szólt Holmes a fiatal leányhoz a korlát mögött — egy kis tévedés van egy sürgönyben, melyet tegnap adtam fel. Azt hiszem nem írtam alá a nevemet, mert nem kaptam választ. Nem lenne kegyes utána nézni vájjon igy van ? A fiatal leány egy kötet sürgönyt elővéve lapozgatni kezdett. Mily időben volt kérdező ? — Úgy hat óra után. — Kihez volt czimezve r Holmes ujját ajkaihoz emelve csöndesen susogta; az utolsó két szó ez volt: »az Isten szerelmére.« Nagyon nyugtalan vagyok a válasz kimaradása miatt. A fiatal nő egy lapot kihúzva szólt: itt van ez az! név nincs rajta. — Ez tehát az oka annair, hogy választ nem kaptam, szólt; Holmes a sürgönyt átfutva. Mily ügyetlen is vagyok. Jó reggelt kisasszony. Nagyon szépen köszönöm. Holmes elégedetten dörzsölte kezeit, amint az utczára értünk. — Nos ? kérdém. Haladunk kedves Watson, haladunk. Hatféle tervem volt, hogy megtudjam annak a sürgönynak tartalmát, de alig reméltem, hogy már az elsőnél sikert érjek el. — Nos és az eredmény ? Egy kiinduló pont kutatásunkhoz. Majd egy kocsinak intve szólt! King Croso állomáshoz. Első utunk Cambridgebe vezet Watson barátom. — Mondd csak — szóltam amint sebesen vágtattunk, hogy a cambridgei vonatot elérjük — van valami magyarázatod az eltűnésről ? Csak nem hiszed, hogy valami tolvaj szövetkezet kezéhe került, hogy gazdag nagybátyja ellen informáljon.
