Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1905-12-17 / 51. szám

I I (2) 1905. Deczember 17.__________________NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE zése után kapják, tehát a méltányosság, a huma­nizmus követeli, hogy fél időt az irodában, fél időt otthon töltsenek, partitúra Írással, hegedüléssel, zon­gorázással és ha az idő eljő, menjen tanítson a bá­nyászzenekari iskolában, ezen kívül lesz igy ideje arra is, hogy tanítson másokat is, hogy csekély fize­tését pótolhassa. Hasonlókép kell tenni a felsőbányái zenekar ügyes karmestere szolgálati viszonyaival. Itt az ideje már, hogy e derék szorgalmas szakértő egyént al­tisztté kinevezzék, ne mellőzzék éveken keresztül minden ok nélkül, hanem becsüljék meg zenei tudását mert örökké igaz az a paedagógiai elv, hogy a te­kintély igen fontos nevelő eszköz. Tekintélylyel két- szer-háromszor könnyebb a tanítás és eredménye­sebb is. Tekintélyt pedig az ád a karmestereknek az iskolában, ha a kincstár dokumentálja megbecsü­lését külső jel által, rendes kinevezéssel. Omega. Stilszerü karácsonyfadiszités. Közeledik a várva-várt karácson, mely szám­talan kedves kötelességet s fáradságot hoz magá­val. Ezekkez tartozik a karácsonfa díszítése. Mindenki arra törekszik, hogy mennél csinosabb mennél eredetibb módon felékitett fácskával lepje meg szeretteit és ismerőseit. Esztétikai szempontból legmegfelelőbb lenne a fenyőt a maga hangulatot keltő egyszerűségében, minden üveg- és fémdisz nélkül szobánkba állítani. Mily nevetséges például a fán csüngő czukorku- tyácska vagy csokoládékéményseprő. Hiszen a va­lóságban nem igen nyílik alkalmunk fákon függő kutyákat és embereket látni. A díszítésre' tehát oly állatokat s dolgokat kell választanunk, melyek való­ban fákon találhatók. így pl. cáinos és stilszerü díszítés a madárfé­szek. Ezt ezüstszállal át- meg átfont gályákból és pamutból készítjük. Esetleg lehet a galyakat külön­féle szinü bronzfestékkel is bevonni. A fészekbe néhány czukortojást és czukor- vagy vattamadarat helyezünk. Sodronyból és pamutból magunk is igen csinos kis madárkákat készíthetünk, még pedig úgy, hogy a madártestecskét papirosból vagy rongyból formáljuk s reá apró tollakat ragasztunk vagy var­runk. A szemecskéket két fekete gyöngy képezi. A fenyő ágain szintén ülhetnek madárkák. Nem kevésbé szemre velő disz a pillangó. En­nek testét bársonynyal vagy egyéb szép szinü kel­mével beborított s aranyfonállal átszőtt hosszúkás vattadarab képezi. A szárnyak világos vagy.sötét selyemdarabkából készülnek, amelyekbe aranyfo­nállal apró pettyeket hímezünk. A szemeket gyön­gyök, a csápokat aranydrót helyettesíti. A pillan­gók, melyek dróttal az ágakhoz erősittetnek, a meggyujtott gyertyák melegétől önmagukfól him­bálóznak. A gyermekek örömére a fa ágai közé móku­sokat is rejthetünk. Ezeket valami hü ábra szerint rókavörös gyapjú- vagy prémes felületű szövetből állíthatjuk elő. Miután papirosból elkészítettük a mókus alakját, a szövetből két egyforma részt vá­gunk ki, összevarrjuk, vattával vagy szöszszel ki­tömjük. A lábak helyére drótot szúrunk, miáltal tetszésünk szerint alakíthatjuk. Két gyöngy adja a szemét, egy megfestett nyulfarok pedig a veres tö­mött farkát. Stilszerü díszítések lennének még a különféle szinü bronzzal bekent fenyődobozok, diók, mogyo­rók, az alma s a mindenféle alakban és kivitelben kapható czukorgyümölcs. Jégcsapok is ékíthetik a fát. Jégcsaphoz ha­sonló díszt magunk is készíthetünk a következő módon: fehér papirosból 1 cm. széles és 10—12 cm. hosszú csikókat vágunk. Ezeket egyik végtől a másikig szorosan összevarrjuk, úgy, hogy hosszúkás fonatokat nyerjünk. A fonatokat gummiarabikum­mal bekenve, brillantinporba hengergetjük s a felső végébe szúrt ezüstsodronyai a fenyőtűkre, de nem az ágakra aggatjuk. Az összhatás meglepően élethü. A fa fölé repülő angyalkát vagy nagyobbszerü csillagot alkalmazhatunk úgy, hogy az alak a fa csúcsát csak érintse s olybá tűnjék föl, mintha fö­lötte lebegne. A viaszgyertyákat akkép kell a fához erősíte­nünk, hogy a szemlélőnek úgy tűnjék fel, mintha azok a fából nőnének ki és a fenyő gyantás kép­ződménye égne. Az igy felékitett örökzöldfa a fejlődésben levő kis gyermekek kedélyére s az egyszerűség és a ter­mészetesség szeretetének szempontjából sokkal al­kalmasabb, sokkal igazabb jelképe az örök szeretet­nek, mint a mindenféle hazug csillogásu, izlésrontó csecsebecsével valósággal felcziczomázott erdei fácska. Alexy. HETI KRÓNIKA. Már is ünnepi hangulat uralkodik az egész vo­nalon. Szinte megdöbben az ember szive abban a tu­datban, hogy az angyal jár. Az emberek előveszik jobbik érzésüket s adakoznak, segítenek azon a kin lehet és kell. Szegény negyvennyolczas honvédek közül töb­ben szintén reá szorulnak a segélyre, fogynak már a derék harczosok, ma is temettek egyet, az öreg kerékgyártót, aki kuruczabb volt a kurucznál ! Hej! mikor még ők deli legények voltak, feszült rajtuk az atilla, villogott a kard kezükben s a néme­tet kilelte a hideg, ha csak a szemébe nézett egy-egy ilyen marczona magyar honvédnek. Segítették, véd­ték, mentették a magyar hazát s ime most maguk is mentő kezekre szorulnak. Negyvennyolczban, negy- venkilenczben nem volt karácson ünnepük, soknak még azután sem, mert ott zörgött a bilincs a kezén, legyen hát most életük alkonyán. Ne hagyjuk el az agg honvédeket! ii Ünnepi érzés szállt már úgy is a lelkekbe. A posta napról-napra súlyosabb teherrel érkezik. A vonat mindig elkésik, sőt ki is siklik a sok kará­csom csomag miatt, az üzletek gazdagon elhalmozott kirakatokkal díszelegnek s nem féltik üvegtábláikat, mint Budapesten. Csak a vármegye nem enged semmit a n :gy­tőket. Legelőször fordít nehányat Eminescu Mihály verseiből, kinek költeményei a román irodalom leg­szebb termékei, melyeknél maradandóbbakat román agy nem alkotott. £ (fordítások a Nagy Miklós szer­kesztette »Vasárnapi Újság«-ban látnak napvilágot s mindenkinek, aki olvasta azokat nagyon megtet­szettek. Majd egy eléggé számot tevő, tőlünk, Magyar- országból, Romániába szakadt s ott letelepedett költőnek Dulfu Péternek »A fülemile legendája« és »Ének egy asszonyról« ez. verseit ülteti át; ezeket a kolozsvári »Ujság«-ban tette közé. Kacziányi Géza fordítása ösztönözte Révait arra, hogy figyelmét Co$bucra fordítsa és belefog Co$buc »Balada §i Idile« s »Fire de tort« (szóról-szóra : »Fo­nalszálak ) ez. versköteteinek olvasásához. Az első fordítás az »Anyám« költemény, melyet a »Vasár­napi Újság« hozott. Ezután sürü egymásutánban több fordítása lát napvilágot, melyek meggyőzték a kö­zönséget, hogy akinek verseit most magyarul ol­vassa, nagy és izmos tehetség, fordítójuk pedig poéta­ember minden izében. A román lapok, úgy a hazaiak mint a romániaiak, egyaránt siettek üdvözölni Ré­vait, buzdítván őt czikkeikben, hogy iparkodjék e téren tovább is működni. Még az »Erdélyi Irodalmi Társaság» figyelmét is magára vonja munkásságá­val, amely csakhamar tagjai sorába választja. A ne­vezett Társaság egyik fölolvasó ülésén Versényi György dr. fölhívást intéz Révaihoz, hogy mielőbb egy Cosőiic-kötettel ajándékozza meg az irodalmat. íme a felszólítás eredménye: ez a kötet, me­lyet most vesz kezébe a magyar közönség s melyet azzal az óhajtással bocsátók útnak, hogy legyen első fecskéje annak a tavasznak, mely — fájdalom — csak most kezd fakadni: ismerjük, szeressük és be­csüljük meg egymást. Az irodalom az a tér, hol megérthetjük magunkat, melyen kezet fogva halad­hatunk a művelődés magasztos utján. Túl sokáig irányítottuk szemünket a nyugotra s nem láttuk azt, a mi velünk, körülöttünk és bennünk történik. Eth- nikai egyéniségek élnek és fejlődnek szerte e hazá­ban, melyeket elfojtani nincs emberi erő: tehetségek támadnak, amelyek munkásságukkal ez individuali­tások kifejlesztéséhez és megismosodáshoz járulnak hozzá, s amelyek az eddigi tartalomba uj eszméket és uj aspirácziókat visznek be; ezeket pedig lekicsi­nyelni vagy számba nem venni oktalanság. Keveset tettünk, jóformán alig valamit, hogy egymás lelki világába hatoljunk ; az áldatlan politika elnyelt min­dent egyik és másik részen is. Magyarra néhány lelkes ember fordított egyet-mást románból, az is csak találomra történt s nem rendszeresan; román í nyelvre magyarból meg épen alig számbavehető munkásságot említhetünk meg. $t. O. Iosif, fiatal román (Brassói származású) költőnek van nehány igen sikerült fordítása Petőfiből, azontúl pedig tulajdonké­pen — semmi. Most lát napvilágot Goga Octavlannak fordítása: Madách »Ember tragédiája«. Szerencsés választás Révav részéről, hogy leg­elsőnek Co§bucot adja ki könyvalakban. Hozzám in­tézett levelében írja : »Azért teszem, mert ő a miénk! Erdélyi ember, kihez nekünk magyaroknak is jogunk van s kinek halhatatlan dicsőségéből, egy fényes su­gár beragyogja a magyar földet is !« És teljesen igaza van. A román litteratura egész története hangos val­lomást tesz arról, hogy a magyarországi románok olyan eszmékkel és olyan férfiakkal gazdagították a román kultúrát és irodalmat, melyek nemcsak uj medret szabtak neki, de termékenyitőleg is hatottak egész fejlődésére. Két Ízben is a hazai románság kezébe volt letéve a szerep kulturális és iro­dalmi téren : egyszer a XVI. és XVII. században az erdélyi Protestantismus révén a nemzeti nyelven megszólaló litteraturának megteremtője, majd a XVIII. században a katolikus válással létesült unió hatása alatt az elnyomott nemzeti érzés föltámasztója a két fejedelemségben: Havaselvén és Moldvában. Az unió 51. szám. vennyolczból, ö tiltakozott ismét, ellentállott és for­rongott csütörtökön. A főispánt nem engedték szóhoz jutni, három­szor fel kellett függesztenie az ülést, sértő kifejezé­sekkel illették, fülsiketítő zajt csaptak, a tintatartókat el kellett dugni, mert többen keresték. A végin a fő­ispán kisétált, ott hagyta a termet. És ezt nevezik rendes gyűlésnek, legalább a meghívón az volt, hogy »Szatmármegye rendes gyűlést tart.» Istenem, hát milyen lehet az, mikor a gyűlés nem rendes ! De már a hazafias bizottsági tagok is elutaztak azóta, ki-ki a maga lakóhelyére, le is csillapodtak s odahaza készítik ők is bizonyosan előre a szeretet nagy ünnepét, mert eljő a kis Jézus és a nagy em­bereket is arra figyelmezteti, hogy legszebb jelszó a világon : »Dicsőség a menyben Istennek, békesség a föl­dön és az emberekhez jóakarat! « Pardon, most veszem észre, hogy egy héttel el­tévesztettem, mint a berencsi kántor, de hát nyolez nap ide-oda, szokta mondani a krónikás. Különfélék. A képviselőválasztásról. Annyit már tudunk, hogy lesz központi választ­mányi ülés és pedig a jövö héten szerdán, vagyis decs. 20-án, Csakhogy ez nem sokat lendít a mi ke­rületünk követválasztásán, mivel az alispán a meghí­vón határozottan jelezte, hogy egyedüli tárgy lesz a jövö évre érvényes képviselőválasztók névjegyzékének végleges megállapítása. Ez tehát azt jelenti, hogy a ház elnöke még min­dig nem értesítette a központi választmányt a nagy­bányai mandátumról, mert különben nem hisszük, hogy Ilosvay Aladár ne tűzte volna napirendre a nagybá­nyai választást is. A nagybányai választókerület jelöltjei napról- naprol szaporodnak, ennek a hétnek is meg van a maga jelöltje. Legfrissebb hir ugyanis, hogy a független párt központi jelöltje Földes Béla lesz, a hires statisz­tikus és nemzetgazdász, egyetemi tanár. Földes 1848-ban Lúgoson született, 1872-ben a statisztikai hivatal h. igazgatója, 1874-ben egyetemi magán tanár lett. 1879- ben az akadémia bizottsági taggá választotta, 1882-ben rendkívüli, 1889-óta rendes egyetemi tanárként mű­ködik. Sok tanulmány utat tett külföldön és számtalan müvet irt, mikkel többször nyert pályadijakat és ki­tüntetéseket. A képviselőválasztás januárban meglesz. Ily sovány értesülésünk volt a képviselőválasz­tásról ma, midőn végre Budapestről megérkezett a várva-várt sürgöny, amennyiben t. olvasóink és a választó közönség felvilágosítására legilletékesebb hely­ről értesítést kértünk a dolog mibenlétére nézve. Saját külön sürgönyünk tartalma tehát következő : Budapest, 1905. decz. 16. d. u. 3 óra 35 percz- kor, érkezett Nagybányára d. u. 5 óra 5 perczkor. Nagybánya és Vidéke Nagybánya. A képviselőház elnöksége már felhívta Szat­mármegye központi választmányát, hogy a törvény értelmében a nagybányai kerületben az időközi uj választásra nézve tegye meg az intézkedéseket, Bizonyos tehát, hogy önöknél a választás egy hónapon belül megtörténik, izmositja és terjeszti ki a nemzeti erőt a hazai ro­mánok közt s mint ennek istápolója lép át a nagy tanítómester, Lazar György, a Kárpátokon, hogy tuí- nan is a nemzeti eszme magvait hintse el a szivekbe. : Az ő működése nyomán kél ki az egységes nemzet fogalma az összes románságban. A változott kürül- mények folytán, mióta Románia független állam, a vezető szerepet, amint természetes is, a királyság­beli románok veszik át. Ők a románság fürgébb, elevenebb eszü és szellemesebb eleme, hogy úgy mondjam a románság francziái; a hazaiak nehézke­sebbek, modorosabbak, de bizony még mindig a fe­gyelmezettebbek. Sok őserő, sok resistencia és te­hetség rejlik e békeszerető népben, melyből a ro­mán irodalomnak olyan munkásai kerültek ki, mint a regény és novellairó Slavic! János s a jelenlegi költők legnagyobbika: Co$buc György, kik a ro­mán nép lelkének, vágyainak, érzelmeinek s ethni- kai tulajdonságainak egyaránt ma a legigazabb tol- mácsolói. Ez a folyamat nem szűnik meg most^ se, tanú reá a román litteratura újabb izmos tehetsége: Goga Octavian. Co$buc György, kinek verseiből e kötetet ve­szi kezébe az olvasó, Hordón (Besztercze-Naszód megye) született 1866-ban, ahol atyja gör. katolikus lelkész volt. Az elemi iskolát s a középiskolát Naszódon végzi, egyetemi tanulmányait pedig 1887- ig Kolozsvárott, mint a bölcseleti kar hallga­tója. Már mint egyetemi diák szép irodalmi mun­kásságot fejt ki, napilapokban s folyóiratokban kö­zölve verseit. Költeményeivel magára vonja a nagy­szebeni »Tribuna« köré csoportosult férfiak figyelmét, akik meghívják a lap belső munkatársának s mint ilyen 1890-ig szerkeszti a »Tribuna« irodalmi részét. A mai modern litteratura legnagyobb esztéti­kusa, Maiorescu Titus, aki negyven esztendő előtt megalapítja több barátja társaságában a »Junimea« (Ifjúság) egyesületet, — ennek hívei európai magas-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents