Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-12-17 / 51. szám
Nagybánya, 1905. Deczember 17. 51. szám. XXXI. évfolyam. / / / TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IIVCIECKnElILIEINriIK: 3VLIKTX)Elsr -VÁA.sAlR<lSr^:P Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Téli évad. A hőmérő higanya mélyen alászállott, a hegyeket, erdőket, mezőket, házakat zúzmara és hó fedi. Beköszöntött a kemény idő. Jön a téli évad az ő sajátos szokásaival, nélkülözéseivel és örömeivel. Múlt számunkban a nélkülözőkről irtunk, a jótékonyság nemes munkájára buzdítottunk, most tekintsük meg az örvendezőket is, szóljunk egy pár szót a mulatságokról. A nagyszálló és társainak secessiós omladékái ott merednek még a piacz nyugati oldalán keleti képet kölcsönözve egész városunknak, de a múzsák már elszálltak belőlük. A zene közöttük meg nem szólal, a táncz nem gyönyörködtet, Thalia nem deklamál ! Ott ül szegény Terpszichore a bus romok felett s kö- nyeivel öntözi a hulló törmelékeket. Vájjon fog e hát Nagybánya ez idén mulatni? Ó ne tessék félni, abból mi nem engedünk, megírta azt még Evlia Cselebi századokkal ez előtt, hogy ez az »llidse« igen mulatós kedves hely. Már is beszélik, hogy lesz az ifjúsági körnek, nőegyletnek bálja, tartanak az egyházak, a kereskedő ifjak, iparos ifjak, az ipar- testület, a kaszinó, a polgári kör. íme elég alkalom a búfeledésre, csak győzze a farsang ünnepi napokkal, meg a közönség pénzzel. Ha megkérdjük, hogy hol is lesznek hát ezek a mulatságok, nem adhatunk egyéb feleletet önmagunknak, mint hogy vagy a kaszinóban, vagy a polgári körben, ezek mindegyike szűk ugyan a nagybányai egész közönség befogadására, de hát mire valók a klikkek, a kasztrendszer, ezek majd segítenek rajta, hogy beférjenek az emberek. És ez az, amitől mi félünk, hogy ez a díszterem nélküli állapot még inkább szét fogja tagolni a nagybányai társadalmat, pedig már igy is százfelé huzunk. Egyik azt mondja, hogy ő a polgáriba be nem teszi a lábát, a másik, hogy ö meg a kaHármat Uram! elvetted mind a hármat! — Cosbuc után Révay Károly — Szegény apa! Három legény fiának Egyszerre kelle harczba mennie! Lelkén ezernyi gondok támadónak: Mi lesz vele ? ha nincs már senkije ! Nehéz a harcz! Egy pillanat az élet, Még rá se gondolsz, — s jön a végítélet! Az idő telt. Bősz harczokról beszélt A kósza hir: előre tört az Ellen ! De nemzetünk ujongva talpra kélt, S állt, mint egy erdő a pogányok ellen. Győzelmeinkről szólt a harczi kürt, S a büszke félhold véresen lediilt! Majd jött a hir: kiadták a parancsot, Jöhet haza a győztes hadsereg; S kik által küzdték ezt a hosszú harczol, Szeretteiknél hadd pihenjenek! S a falukban nap-nap után jelenték, Hogy itt is, ott is jöttek már leventék. Szegény öreg! Örömkönnyel szemében Napestig ült kis háza küszöbén; S mind oda bámult, hol az utcza végen Három fiának megjelenni kén. De csak nem jöttek! Aztán sind kezdett, Nem bírta válla a nehéz keresztet. S a mint szivében támadt gondra gond, Úgy tűnt az élet sápadt homlokárul ; De mégis várta: tán valaki mond Vigasztaló hirt három szép fiárul. Csak mikor látta, hogy ott czélt nem ér, Ment, hogy keresse: hol van a vezér ? szinóba nem megy el, inkább meghal! Mindkét felfogás teljesen jogosulatlan. Vissza kellene varázsolni azt a régi jó Nagybányát, amikor mindenki barát, kedves ismerős volt s hire járt az országban, hogy olyan társadalmi élet nincs sehol, mint nálunk. Jókai pl. egyik müvében elragadtatással kiáltott fel, hogy itt valóságos párisi élet van ! Jellemzői voltak annak a kornak a nyájasság, udvariasság, nemes jóindulat egymás iránt, társadalmi különbségekre való tekintet nélkül és különösen az egyszerűség. Térjünk vissza a régi ideálokhoz, a büszkeség és lenézés sohasem igazolt, az osztályrendszer lejárta magát. Mily visszataszító volt pl. mikor pár év előtt valaki tánczközben nem adta kezét a másik nőnek, mert ö magasabb rangosztályhoz tartozik, vagy mikor lapunk egy régebbi szerkesztőjét ki akarták golyózni a férfiak a kaszinóból azért, mert ki merte Írni, hogy a tánczteremben nem illik dohányozni. Mikor egyik bál néptelen azért, mert az >uri mulatság« s a másik népes, mert az >nem úri,« az nem egészséges állapot. Értsük meg egymást, olyan időket élünk, a mikor különben is összetartásra van szükség. Szűnjék meg a klikkrendszer, a minden alapot nélkülöző büszkeség és osztályok szerint való megkülönböztetés. Törekedjünk inkább a barátságos egyetértésre különösen mos*: ^ A diszterem úgy sem hozza össze közönségünket 1—2 évig s e miatt még jobban ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy amúgy is kis társadalmunkat széttagoljuk. A bányász zenekarok vidékünkön. E lap hasábjain sokat írtak arról, hogy Nagybányára kellene egv kitűnő bányászkarmester, ki zenei életünkbe uj vért és uj életet öntsön, aki nem csak dalárdát, nemcsak a templomi zenét vezesse, hanem aki városi úri zenekar szervezésével, kamarai és más zene élvezetében részesítené a nagyérdemű közönséget. Vén hadfi jön elébe, s tőle kérdi: »Itt van-e Rád, az én kedves fiam?« Rád a legelső! A hadfi megérti, Az apa szive miért nyugtalan! S felel: »Nyugodj meg! a te fiad jól van! Plevnánál fekszik a legelső sorban L Szegény öreg! A szive tudta jól, Hogy Rád már nincsen ezen a világon! És mégis most lesújtva meghajol, Mikor valóra vált a szörnyű álom. »Rád már halott?« megint csak kérdezi; S bár százszor hallja, — mégsem hisz neki. »Átok reálok bőszült gyilkosok ! Hát György fiam, a második, mikor jön ? »Ne várj reá! Meghalt! Mint annyi sok, Ott nyugszik ő is a véres mezőkön.« »És Mircsea? az ifjú, deli, szép?« »Sniardáni völgyben lelte nyughelyét!« Többet nem szólt, csak ősz fejét Iehajtá Márvány szoborként némán mereven; Mint Krisztus, mikor lelkét elsohajtá A megváltás utolsó percziben. Lenéz a földre ; egy sirt lát kitárva, És benne fekszik holtan mind a hárma. Aztán megint csak lassan vissza indul, Remegő ajka néha felkiált; A lépcsőkön megbotlik a kintul, S nevén szólítja mind három fiát. S a mint kiér, roskadni érzi testét, Támaszt keres szegény, nehogy elessék. Nem tudta azt sem: élő vagy halott? A véghetetlen gyöngeség letörte; Önkívületben földre roskadott, S az utcza szélén ráborult a kőre. A bányász-zenekarnál sikerült a szerencsés véletlen által egy ilyen minden tekintetben megfelelő egyént nyerni, ebből azonban eddig a város kö- sönségére csekély haszon hárul, mert sajnos, a karmester egyébként van elfoglalva. Elég baj az, hogy igy van. Pedig a jelenlegi karmester a budapesti nemzeti zenedében, illetve akadémián, miután a katonaságnál hosszú szolgálata által az előképzettséget megszerezte, négy évet tanult és a vadász-kürt zenei mestere lett. E végzettség egyenlő az érettségi vizsgálattal műveltség tekintetében. A m. kir. operaházhoz beválasztották az első szárnykürt mesterek közzé, itt egy hónapig működött, de a próbák és előadásokon napi átlagos 10 órai játszás szervezetének nem volt megfelelő, igy beteg lett és az orvos tanácsára az operaházat elhagyta és elhatározta, hogy karmester lesz, hozzá fogott tehát a konzervatóriumot másodszor tanulni Kolozsváron, itt a zeneszerzői szakra iratkozott és azt négy év alatt kitünően végezte Farkas Ödön kiváló magyar zenetanár és jelenlegi kolozsvári kon- servatoriumi igazgatónak keze alatt. Borsai Samu zenetanár felismerte kitűnő szorgalmát és képzettségét, maga mellé vette és kiváló gyakorlati karmesterré képezte, úgy, hogy már jobb keze lett a honvéd zenekar vezetésében és a zenekari müvek thematikai kidolgozásában. : Itt sokkal több jövedelme volt mint Nagybányán s igy nem csoda, ha az állapotokkal nincs megelégedve, csak várja, hogy egy honvédzenekari állás ürüljön vagy szerveztessék . . . mindannak daczára, hogy a napokban a bányászzenekari gyűlés véglegesítette vagy állandósította. Ha e derék karnagyot megakarják állandóan tartani, annak nincs más módja, mint állását először szabályozni kell, fizetését emelni és más szemüvegen nézni a karmestereket, kik a bányászok nevelésével foglalkoznak. E szervezés természetesen első sorban magától a minisztériumtól függ. A karmesternek ugyanis jelenleg annyi időt kell az irodában töltenie, mint bármelyik tisztnek, ezenkívül a zenekar vezetése is reá hárul, hol marad tehát az idő a karmestereknél és művészeknél naponkint szükséges technikai gyakorlatokra, mely nélkül a jó karmesterből is rossz lesz. Délelőtt 3 óra az irodában tökéletesen elég volna. A többi időt önmaga és mások művelésére fordítsa, mert tisztviselőre kimért időt lemorzsolni és karmesternek is lenni, sok egy embertől. A karmesterek űzetésöket a kincstárnál két hivatás végNagy lelki bu magát reá vetette, S elsápadt arczát kezébe temette. Sokáig ült ott mozdulatlanul . . . Szép nyári dél volt, az ég tiszta, fényes; A nap haladt helyet keresve túl A bérez mögött, — az éji pihenéshez. S még akkor is, mikor az est beállt: Ő ott feküdt, mint ki halálra vált. Mellette sűrűn emberek haladtak, Kocsik robajjal fölverték a port; De mikor jöttek fényes zászlóaljak, A lábdobajra föltápászkodott; S bősz jajgatással a templomra támadt: »Hármat Uram! Elvetted mind a hármai! . . Révay Károly Cosbuc fordítása. — Előszó Révay legújabb kötetéhez. — . Révay Károly, tősgyökeres magyar ember, Erdélyben született, tehát már gyermekkorában, a kispajtások társaságában sajátította el a románok könnyű és dallamos nyelvét, melyet hazánk keleti részein jóformán minden ember többé-kevésbbé beszél, vagy legalább is valamelyesképen ért. Meleg érdeklődése és vonzalma e nép iránt már mint ifjút is arra bírták, hogy behatoljon a román nép múltjának és ethnikai sajátságainak tanulmányozásába; ily formán lassankint nemcsak megszerette, de meg is becsülte a románságot. Az élet és foglalkozása (bányahivatalnok Nagyágon, Hunyad megyében), mert hisz teljesen románok lakta vidéken él, szükségképen abba az irányba terelték a férfit is, kiben finom Ízlés és költői lélek harmonikusan egyesül, hogy tudását és tehetségét végleg egy czél szolgálatába sze- gődtesse: ismertetni magyar nyelven a román irodalom mai állását s lefordítani a jelesebb román kölZtyCai szármánk G oldal.
