Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-11-26 / 48. szám
Nagybánya, 1905. November 26. — 48. szám. XXXI. évfolyam.- ifii' / Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. Üveggyár létesítése Nagybányán. A szerdai közgyűlésnek kétségkivül legnyomósabb tárgya volt Rényi Árpád ajánlata, a ki üveggyárt akarna létesíteni Nagybányán s ezért a várostól bizonyos ellenszolgáltatásokat remél. Az üveggyár Nagybánya népességét s igy a kereskedelmi és ipari forgalmát emelné, azért Rényi vállalkozását mindenki szívesen látja, föltéve, hogy a gyárból nem lesz egy második kohófüst, mert akkor igazán jól el volnánk látva. Keleti szél, nyugoti szél egyaránt árasztaná a gyilkos duftokat a városra. (Nyaraló-telep.) Hajlandók is vagyunk mindannyian teljesíteni Rényi kívánságait a legmesszebb menő határig, de az egész városi erdészetet nem áldozhatjuk fel s subvencziót nem vállalhatunk beláthatatlan időkre. Rényi bizonyára nem a mi szép szemeinkért jön ide, hanem először is, mert ha uj gyárat létesít, igen sok kedvezményben részesül általában, másodszor itt vasutak vannak, harmadszor messzire terjedő és egymással versenyző erdőüzemek is léteznek, ám azért érezzük mi is, hogy a magyar iparnak támogatással, áldozattal tartozunk, csakhogy »sunt certi denique fines,* miket átlépni nem szabad. Lássuk hát hogyan is javasolta az üveggyárat az a bizottság? A gazdasági és pénzügyi bizottság kebeléből kiküldött ad hoc bizotság, valamint a jogügyi bizottság együttes üléséből a következő javaslatot terjeszti elő: Rényi Árpád három üvegolvasztó kemenczével óhajt gyárat létesíteni. A gyártelepre 10 hold, munkás lakásokra 50 hold terület kellene. A gyár a vasúti állomás közvetlen közelében volna felállítandó, hol 10 kát. holdat összesen 2000 koronáért adna a város a gyár számára, a többit pedig holdanként évi 2 K s tiz év után évi 5 koronáért. A telepen az utczák szabályozási és fenntartási költsége vállalkozót terheli. Az építéshez szükséges követ a Szent-János völgyi kőbányából, valamint a Zazar-követ és homokot a város díjtalan átengedi. Tiz évre az ut fenntartási dij fizetése alól is vállalkozót felmenti. Az építéshez szükséges famennyiséget kerü árban kapja vállalkozó a várostól. A tölgy épületfát 2 K, a bükk, nyír, nyár épületfát 1 koronában. Főfeltétele a gyár létesítésének az, hogy a város 6 ezertől 15 ezer köbméter tűzifát évenként adjon a gyárnak 3 K 40 fillér árban (dorongfát 2 K 80 fillérért) és ezt 30 évre biztosítsa állandóan ugyanazon árak mellett. Ezenkívül a munkásoknak a törzslakosokkal egyenlő fajzási jog engedélyeztessék. A járványkórház adassék át a gyárnak s a gyár a helyett egy másikat épit, ugyanolyat a város valamely kijelölendő részén. Végül a vízvezeték,létesítése esetén agyártelepre is bevezettessék, a fennálló általános dijak mellett. Láthatjuk ezekből, hogy sok oka-foka van ennek a kérdésnek. Daczára annak, hogy a vonat mellett a földek igen drágák, semmi kifogásunk nincs az ^ellen, hogy az a nagy terület megadassák vállalkozónak. A követ, patakkövet, homokot sem sajnáljuk, használja egészséggel akár örök időkig. Az utfentartás diját 10 évre szintén készséggel elengedjük, adunk fát is bük- köt, tölgyet, a milyen kell, elviheti a járvány- kórházat is, nem nagy kár érte, de azt a kívánságot lehetetlen teljesíteni, hogy 30 éven át legyen a fa ára 3 K 40 fillér. Mi, közönséges polgárok, a fát ma is 3 K 60 fillérjével fizetjük. (18 évelött a városi fa volt 2.80 ma 3.60, a kincstári fa volt 3.20 ma 4.30.) S adjuk-e már ma 20 fillérrel olcsóbban Réuyi- nek? de adjuk 30 év múlva is ugyanannyiért Rényinek ? Hát ezzel szemben a polgároknak csak egy kívánságuk lehet s ez az, hogy biztosítsa a tanács a polgárokat is arról egy 30 évre szóló érvényes határozattal," hogy nekünk is mindig 3 40-ért fogja adni. Az árak folytonos emelkedése mellett, jöhet idő, a mikor 5 K lesz egy méter fa s akkor a város 24,000 koronát fog ráfizetni, vagyis ennyi subvencziót ád a vállalkozónak. Ily állapotok mellett az a nevetséges helyzet is beállhat, hogy a városi erdészetre tetemes összeget fog ráfizetni Nagybánya. Unokáink átkát és gunyját nem vonhatjuk magunkra. Mellette vagyunk a gyár létesítésének, örömmel üdvözöljük, meg is adjuk a nagy áldozatot egyéb képpen szívesen, de a fát csak nehány évre lehet megállapítani előre, a város jól felfogott érdeke ellen vét, a ki másképp cselekszik. Szabó Adolf nyug. kir. erdőtanácsosnak van különben e részben egy közvetítő indítványa, melyet Szabónak következő czikke világit meg: Minthogy a f. hó 22-én tartott közgyűlés ez ügyben végérvényesen nem döntött és az érdemleges határozatot a legközelebbi közgyűlés fogja kimondani, talán nem lesz fölösleges ezen kérdést, mely a múltkori közgyűlésen történt felszólalások szerint városunkra nézve annyira fontos, ez utón is tárgyalni. Hogy a tűzifának raktári ára 30 évre megálla- pittassék, azt én sem tartom czélszerünek, különösen akkor nem, midőn — mint jelen esetben — a tőár ürköbméterenként csak 30 fillér. Ugyanis a termelési és szállítási bér nemcsak 30 fillérrel, hanem egy egész koronával is könnyen emelkedhetik feljebb, mint a mostani, mely utóbbi esetben ürköbméterenként 70 fillér és az évente kiszolgáltatandó 15 ezer ürköbméternél 10500 korona veszteségünk lenne. Ennélfogva a tűzifa raktári árának nemcsak 30. hanem 10 vagy 5 évi időtartamra való megállapítását sem tartom erdőgazdasági jövedelem szempontjából helyesnek. Megengedem, hogy munka és fuvarerőben vidékünkön hiány nem lesz, de kétségbevonhatlan tény, hogy a favágók és erdei termékek szállításával foglalkozó fuvarosok béremelést ez időszerint is folytonosan szorgalmaznak s igy a raktárban átadandó tűzifa vágatási és szállitási költségének emelkedése azon esetre sincsen kizárva, ha a - munka és munka-erő hiánya nem áll elő. Azt is elhiszem, hogy a szállitási költségek emelkedése ellen iparvasut építése által lehet védekezni, de ily vasút építése, erdőgazdasági szempontból csak úgy lehet előnyös, ha a vágásterületek egy és ugyanazon fővölgyben sorakoznak s igy a szállítás is, egy fővonalon eszközölhető, amit csak a térkép, részletes állableirás és a pontosan vezetett fahasználati nyilvántartások segélyével, esetleg helyszíni szemle utján, lehet megállapítani. A hosszú határidő ellen felhozott azon további érvek, hogy a faáraié folytonosan emelkednek s igy utódaink a most megállapított tűzi faár miatt horribilis veszteségeket szenvedhetnének, igénytelen nézetem szerént nem tekinthetők alaposaknak. Köztudomású dolog, hogy az épület és müfaárak az utóbbi évtizedeiében általában mindenütt, de a tűzifa árak csak ott emelkedtek, ahol a tüzifakészlet annak keresletével szemben csekély volt és a hiány a közelfekvő erdőkből nem volt fedezhető. De vidékünkön a tüzifaárak a legközelebbi évtizedekben aligha fognak emelkedni. Hiszen itt annyi a bükkerdő hogy a tüzifaszükséglet megtizszereződése sem fogyasztaná el nemcsak a felhalmozott fölöslegeket, hanem az évi fatermést sem. Hiú reménynek tartom Niola dalaiból. Őszi dal. Őszi reggel elbolyongok messze, Borús a táj, s ború űl szivemre, Lelkem némán, hangtalanul fel rí, Ha még egyszer gyermek tudnék lenni! Gondtalanul boldog, vidám gyermek. Eltűnt álmok, óh jertek, óh jertek! Tanítsatok vidáman nevetni; Vagy örökre mindent elfeledni. Régmúlt idők napsugara, fénye, Pillanatra bár — ha visszatérne; Lelkembe szint, melegséget hozva : oh, boldog kor, térj vissza egy szóra ! _ Dér csillog már a hervadt virágon. Hervad minden szép reményem, álmom; Ez a virág, ez a remény — sorsa ! Őszi rózsa, hideg őszi rózsa, Holdfény. Ej van . . . Szobámban egymagámban vagyok. Meghúzódom a pamlag lágy ölén; Az ablakon a telt-hold béragyog, — Fényét nem űzi most el lámpafény. A belpódzó ezüst sugárkéve A homályon lágyan szűrődve át, — — — Mint múló emlék halványuló fénye — Világítja bé a csöndes szobát. A sápadt holdfényt óh mint szeretem! Bár a jelen lázas forgatagába, A napkultusz uralg a lelkeken; Poétát sem ihlet már hold sugára. Csak csöndes lányok titkon, elvonulva — Ablakuknál vagy kertjük rejtekén, Sugáridat — öreg hold — újra, s újra — Dalukba szövik, — mint — jelenleg én. Megtépett álmaik foszlányából, És sugaridból a mit némán szőnek, Körüllengi leikök e varázsfátyol, S letörli szemökről a fájó könnyet. Azért ne félj hát öreg czimbora. Téged ne hagyjon el a szép remény; Megdalolatlan nem maradsz soha, — Mig álmodó szív él e sártekén. Természetimádás. Itt élek ismét a város zajában; — — Édes falum, hogy el is hagytalak! eh, de a hányszor csak eszembe jutsz, Ajkamon vágyó sóhajtás fakad. Beh szép is ősszel ott künn a falun ! Mindenütt a. magány, a csöndesség ; A hervadásnak csodás szinpompája Fölött azurszin, kéklő tiszta ég. Beh jó a szabad természetben élni! Legboldogabb a földműves talán: Tavaszszal, nyáron, madárdal köszönti, Ha munkába áll a nap hajnalán. A nap heve, — a munkaláz idézte Szomját eloltja hüs forrásvizén, S mig egyszerű ebédjét elfogyasztja, Addig is a kék ég alatt pihen. Bár izzad s görnyedez kemény munkában, Kedélye vidám, arcza pírban ég; A napbarnított homlok verejtékét Lecsókolja a hűvös esti lég. Napnyugtával a zsupfödél alatt Élvez erőt adó, nyugalmas álmot: Nem kíván relytélyek mélyére szállni S nem űz a lelke színes délibábot. Munkába, vagy ünnepi vigalomba Ha dalra gyújt vidám, csapongó kedvből, Ajkán akkor sem a munkás induló Vért forraló, komor danája zendül. Csak eldalolgat — kedvére — magának, Régi s uj nótát, vígat, szomorút, A mint kedélye borús, vagy derült. — . . . S könnyen nélkülöz, ha sorsa szorult, A nép egyszerű lánya s asszonyának Mily szép, — magaszőtt, varrotas ruhája. Hogy legény és leány fészket rakhasson, Nincsen ezernyi súlyos akadálya. Kelengyéjét maga szövi a lány, Mig a legény katonasorban él; S ha összekelnek, munkabíró karjuk Megkeresi az egyszerű kényért. Szűk látkörében nyugton él a nép, Edzett, erős, tudatlan és vidám; HVEai számunk © oldal.
