Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
Deezember 25. — 52. szám. Nagybánya, 1904. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELEJSTIK nNZEHsTUEIT VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Egy éjjel Judea egy kis városában a szokott csendet nyugtalanság, várakozás és öröm váltja fel. Az égből szózat hallatszott és angyalok karának éneke. A pásztorok ujongtak boldog örömükben. A bölcsek meg- alázódva rakták minden drágaságukat egy kis gyermek lábai elé. Ha kérditek honnan az angyaloknak e szokatlan magaviseleté, hogy minek örültek a pásztorok, mi inditotta a bölcseket saját maguk megtagadására, mi töltötte el az agg Simeon szivét olyan édes megnyugvással: a felelet az, hogy mindezt, a megjelent Krisztusról szóló hir idézte elő. Azon a napon az ég együtt örvendett a földdel, mert a menyből alászállott az, a ki a földet kibékiti az éggel. Ez a nap, mely lelkünket visszaviszi amaz örökké emlékezetes éjszakára, édes örömmel tölti el sziveinket, örömüzenetet hirdet közöttünk még a legszerencsétlenebbnek is. Alkalmas a többi keresztyén ünnep is, hogy lelkünket fölemelje az anyag felé, de egy sem kiáltja felénk olyan hangosan mint a karácson ünnepe, hogy örvendezzünk teljes szivünkből. Ünnep ez egyformán öregnek és ifjúnak, gazdagnak és szegénynek, szomorkodó- nak és vigadónak. Az egyszerű tudatlan keresztyén szent örömmel tekint a bethlehemi jászol isteni gyermekére, a bölcs elszédül a hatalmas gondolatra: „Isten irgalma az emberekhez“, az agg szivét édes melegség önti el, ha a hit szemeivel látja „az Idve- zitőt.“ Alig tudnék szivet gondolni magamnak, „mely ha tényleg dobog az üdvért“ ezen az ünnepen hideg maradhatna. Bár majdnem kétezer éve, hogy a megígért Idvezitő megszületett, mégis úgy tetszik nekem, hogy még mindig távol van a mi hajlékunktól, még mindig nem lakik sziveinkben. És a szent öröm mellett, mely e napon eltölti egész valómat, szivemben ott van az édes várakozás érzete is. Gondoljátok csak el, hogy az emberiségnek csak egy jelentéktelen kis része ismeri a Jézust, az óriási többség még nevéről sem tud semmit. De ha a pogányságról tekintetünket a keresztvénségre irányítjuk, mely már a Krisztus nevéről nevezi magát, oh mily sok beteges jelenség mutatkozik ott is. Az Isten által teremtett hegyek baivánvképeket hordanak, a ligetek a bujáfkodás sátrait födik be. És milyen sok hatalom van, nemcsak az egyházon kiviil, hanem az egyházban is, mely mintegy kezetfogva a vi) ,gi hatalmasságokkal megfeszíti a Krisztust Itt a hitetlenség, »mely nem ismer más hatalmat, mint a természet és anyag hatalmát.« Ott a babona, mely »ködfelhőkbe burkolja« azt. a mi maga a megtestesült világosság; érzéki pompájával, csillogással minden módon meggátolja az erkölcsi és szellemi ország eljövetelét. Valóban a kor szelleme soha sem állott ellent merevebben a Krisztus diadalának, mint most. Majdnem úgy tetszik, mintha csak az »Antikrisztust« látnok megjelenni, kit az apostol szavai szerint a századok beteljesedése után kell várnunk. Isten országa ellen oly dühvei harczolnak n elv az eget ostromló titánok pogány meséjébe késztet gondolni kik a legfelsőbb Irha« akarták trónjától megfosztani, ff Oh milyen sok ifjú nem ismer nagyobb erőt az ifjúság erejénél: milyen sok férfi van, ki legjobb erőit kivonja az Isten szolgálata alól; milyen sok aggastyán közeledik szivében a remény és öröm egyetlen szikrája nélkül sírjához. Pedig az emberiség a Krisztuson kivűl úgy tűnik fel szemeink előtt, mint a sajnálatra méltó izraelita a könyörületes samari- tánusról szóló példázatban: megverve, megsebezve, kifosztva mindenéből, amire szüksége van s elkerülve a papok és leviták által kik látják siralmas helyzetét s nem vigasztalják és nem gyógyítják meg. Oak, ha Krisztus megjelenik számára a könyörületes sama- ritánusban, ki olajjal öntözi és bekötözi égő sebeit, s megfizeti helyette a mivel adós maradna, akkor nyílik meg előtte a nyugalom hajléka. Bölcsődal. Bölcsőben alszik a kisded, Mosolyg picziny ajka, Most nyílik az ártatlanság Szűz virága rajta. Égi örömmel fölötte Mosolyg édes anyja S a virágot egy isteni Csókkal leszakasztja. Az ártatlanság napjának Egy égi sugára Száll a félig nyílt szemekből, Az édesanyára. A szem-egek nyílásain, Kitekint a hajnal, — De ne kisértsük a mennyet Gyarló földi hanggal! Vigyázz anyja! hogy csókod az Almot el ne verje; Csak e rózsafátyolon át Szép az élet kertje. Föl ne ébreszd ! álmainkban Gyönyörű az élet, Jaj lesz szegény gyermekednek, Ha valóra ébred! Engemet is hízelegve Eingatott a dajka, Eingatott a szép remények Bűvös-bájos kar, a Én is álmodám egykor, az Anyasziv enyhébe Kék szemekből mosolyqa rám A menyország képe. S rózsaleplen át mosolyga Eám az élet kertje, Mely engem a tündérálmok Bokra alá rejte. Jött a való s rálehelle Hervasztó szelével S a hervadt virágok helyét, Vadtövis lepé el. Életemen a vadtövis, Mély sebeket ejtett: össze szokták azok tépni Az ébredő lelket. Vigyázz anyja ! hogy csókod az Almot el ne verje; Csak e rózsafátyolon át Szép az élet kertje. Föl ne ébreszd! álmainkban Gyönyörű az élet: »Az ember a maga természete szerint Isten országa számára van teremtve.« Krisztus által közeledés jött létre az ég és föld között. A föld közelebb vitetett a mennyhez, a menny könyörületesen lehajolt a földhöz. Mi keresztyének mit sem kívánhatunk inkább, mint hogy ez a közeledés egyre nagyobb, általánosabb s egykor tökéletes legyen , . . Áldott Jézus jövel! Imre József ref. s. lelkész. Az olvasás hatása. Napjainkban az olvasóközönség egyik regénytartalmát, a másik után nyeli s azt hiszi, a társadalom müveit embernek fogja tekinteni, ha elmondhatja, hogy ennek vagy annak az írónak összes müveit olvasta (s tartalmukat biztosan össze is tévesztette.) Ha azt kérdeznék tőle, hogy minő véleménye van X. írónak a halálról vagy a boldogságról ? a legtöbb, ha őszinte ezt fogja mondani: »Leginkább csak a regényszövés érdekel, az iró nézeteit rendesen átlapozom,« Ha a kérdezettnek némi társadalmi rutinja van, úgy valamely fellengős formába öntött általános véleményt czitál, melyet a nevezett iró talán sohsem vetett papírra. Vannak fiatal emberek, (leányok) kik fogadást tesznek arra, hogy egy hét alatt, ki olvas el több regényt. Ez az eljárás nem mutat sem jó Ízlésre, j sem logikára. Mert miként a meg nem rágott s meg nem emésztett eledel csak kárára van a szervezetnek, úgy az át nem érzett s meg nem fontolt olvasmányok is idegeinket csak túl feszitik s kedélyünk és lelkünk ártalmára válnak. Már pedig az. olvasás nem munka, hanem hasznos élvezet legyen, mely az embert bizonyos szép példák követésére s a nemes eszmék iránt való lelkesülésre tanítja. Tegyük fel, hogy valaki Br. Kemény Zsigmond »Zord idők« czimü regényét olvassa, mely telve van hazafias érzelmekkel és igaz magyar létekből fakadó mély és fenkölt gondolatokkal. Az olvasó e regényben előforduló személyek jellemeinek hatása alatt í lévén, önkénytelenül is a maga gyarlóságára, köz- napiasságára és tehetetlenségére gondol s vágy kél szivében, hogy a nemesnek festett alak czéljait követni szeretné. Sok esetben ennek mily szép, mily hasznos eredménye lenne. De alig olvasta ki e lélekemelő müvet, már is más könyvet vesz kezébe pld. franczia vagy angol regényt. Az előbbi könyvben foglalt eszmék elmosódnak. A követendő lény vagy czél másnak nyit tért, mig az is szétfoszlik. A benyomások, irálymód stb. úgy összevegyülnek, hogy pár nap múlva az olvasó a tartalomra csak mint zavaros chaosra emlékszik vissza. — Ez nem művelődés, ez nem élvezet, hanem csak haszontalan időtöltés. A sok regény olvasás által kivált a fiatalság Jaj lesz szegény gyermekednek, Ha valóra ébred.! Tóth Márton. Kopjagyártó Péter története. (Mese.) Irta: Londesz Elek. I. A törökvilág idején történt, hogy egy este azzal a rémhírrel rohant be egy falucskába a határt őriző bakter, hogy jönnek a törökök. Egy nagy csapat lovas muzulmán már elpusztította a szomszéd falvakat s a többi útjába eső falu is hasonló sorsra fog jutni. A falubeliek rémülten futotttak össze a templom előtt levő térre s hamarosan megbeszélték, hogy még idejében el fognak menekülni a rabló csorda elől. — Rejtse el mindenki értékes holmiját, amit nem vihet magával, — tanácsolta az öreg pap. — , A pogány nem fog kímélni semmit; elrabol, magával visz majd mindent, amit elől-utól talál. A falubeliek megfogadták a jó tanácsot s mielőtt biztosabb helyre menekültek volna, igyekeztek elrejteni mindent a rabló csorda elől, hogy a veszedelem elmúlása után ne jussanak koldusbotra. Volt a faluban egy Kopjagyártó Péter nevű gazda, akinek rozoga házán kívül semmi egyebe sem volt. Apja pedig szép darab szántóföldet s egy zacskó aranyat hagyott rá, de dologtalansága és Is£a,i számunk S ©lda.1. Karácson.
