Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-02 / 40. szám
Nagybánya, 1904. Október 2. — 40. szám. XXX. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Ad.'EGKTEEEISriIK. Ik/dlIISTIDEIÉT VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyesu_%jám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. 159 magyar név. Igen, épen ennyit közölt a tegnapi hivatalos lap, mivel t. i. egy nap alatt ennyi ember magyarosította a nevét hazánkban. Tehát mégis terjedni, erősödni kezd a mozgalom. 159 eset egy napon, az annyi mint 58 ezer egy év alatt. Ilyen léptekkel sokra lehetne menni, csakhogy a névmagyarositási közlemények néha csak 2—3 sort foglalnak el a lapokban. Magyarországon volnánk, vagy mi és magyarok vagyunk, ha nem is mindnyájan, de túlnyomó többségben. A kisebbséghez nem szólok most, csupán azokhoz, akik magyarnak vallják magukat. Hány ezer meg ezer derék család él ebben az országban magyar szívvel, magyar nyelvvel, tősgyökeres magyar gondolkozással, de német, cseh, lengyel, olasz stb. névvel. Szegény Magyarország! Régente, mikor még nem is léteztek vezeték nevek, hanem csak Tuhu- tumok, Árpádok, Zoltánok, Gyulák, akkor életüket és vérüket tudták áldozni apáink a hazáért, ma még annyi önfeláldozás sincs sokakban, hogy a nevüket változtatnák meg. Pedig az élet talán még is csak drágább a névnél. Mert, hogy áldozat a névmagyarosítás, annak ellenkezőjét senki sem vitatja, az ember mikor lemond a nevéről, már a névnek bizonyos elismerést vagy legalább ismerést szerzett, eltemeti a régit, s uj névnek kezd gyűjteni szellemi és anyagi tökét, nagyrészt elveszíti tehát azt a világ előtt, a mit a régi névben birt. Ez áldozat, áldozat az is, hogy sokszor ellentétesen gondolkozó családtagjaival haragba kerül az illető, vagy hogy némely ingóságainak, szerződéseinek, ingatlanjainak, stb. más névvel való ellátásáért tetemes kiadásai vannak és nem csak 50 kr., mint azt a magyarság ellenségei gúnyosan hangoztatják. Azért én mindig tisztelettel emelek kalapot az olyan ember előtt, a kiről olvasom, hogy nevét megmagyarositotta, mert arról tudom, hogy a hazának már hozott Valami áldozatot, inig a sok szájhösről, ki ót ezért megszólja, ilyet még nem tudok. Tehát igenis áldozat, de a hazáért nagyobb áldozatot is meg kell hozni, ha a sors úgy kívánja. Az én határozott nézetem az, hogy a ki lelkestől-testestől magyar, az legyen nevében is magyar, ezzel tartozunk a mi édes hazánknak, a melynek erősítésre, magyar jellege • kidomboritá- sára amúgy is nagy szüksége van, s mennél nagyobb az áldozat, melyet meghozunk nevünk magyarosításával, annál inkább meg kell tennünk, mert a hazáért való*áldozatokban versenyeznünk kötelesség, hazafias szempontból az a derekabb ember, aki több áldozatot hozott nemzetének. Pl. Halmos János budapesti főpolgármester névmagyarosítása nagyobb áldozat volt, mint ejy kiskorú gyermeké Kis-Pércsen, a kit senki sem ismert. At kell vinni a köztudatba azt, hogy a ki nevét magyarositja, nem gúnyolni való dolgot cselekszik, hanem az lekötelezte hazáját tiszteletre méltó cselekedetével, az ilyen embert a társadalomban vegyük körül még nagyobb szeretettel, még nagyobb becsüléssel. Nézzünk szemébe kissé az ellenérveknek is. Vagy azt szokták mondani, hogy a név semmi, vagy azt, hogy a név minden, mert az teszi az embert, és helytelenül gondolkoznak, tehát nem magyarosítanak, Ha a név semmi, akkor magyarosítania kell a magyar embernek, mert hisz úgy is semmi, tehát letevése még csak nem is áldozat Ha pedig a név minden, akkor magyarosítani kell annál inkább, hogy legyen „az a minden“ magyar, annál, ki szivében, nyelvében úgy is magyar. Ezer meg ezer állami hivatalnok, pap, tanár, vasutas, biró, postás stb. él, a ki magyarul nevekedett fel, magyar iskolákat végzett, derék, jóravaló magyar ember is,- mégis Krimicsaunak vagy Czapfenstreichnak hívják. Hol itt a nemzeti öntudat, hol a sokat emlegetett magyar hazaszeretet. Magyarországon a vezeték név nem jelent se nemzetizéget, se vallást, többnyire 1—2 század előtt fölvett jelzők ezek ; a ki németek közt volt, annak német név, a ki tótok közt, annak tót név jutott, bárha maga magyar is volt, s a német nevek, még hozzá az osztrák németesitési korszakok erőszakosságának maradványai is. Miért ragaszkodni ezekhez, mikor „Magyarországot, magyarnak irta a nemzetek könyvébe a történelem.“ Ha ilyen régi nagycsaládok nem röstelték a Kaplony helyett Károlyit, a Garázda helyett Telekyt fölvenni, vagy újabban a Khuen Héder- váryk, Kóburg-Koháryk, Edelsheim-Gyulayk stb. megváltoztatták, sokszor családi érdekből neveiket, akkor a hivatalnoki középosztálynak sem lehet fáznia attól, hogy gyakran érthetetlen, idegen neve helyett jó hangzású magyart vegyen föl érdek nélkül. Inkább akarok lenni magyar nevű ős, kinek hazafias tettét unokáim hálával emlegetik majd, mint német nevű utód, ki e magyar világban itt maradtam megfejthetetlen talánynak, emlékeztetve nevemmel minden igaz magyart arra a sok keserűségre, ádáz küzdelemre, méltatlanságra, amit a nemzet a múlt századokban a némettől szenvedett. Minden igaz magyar ember összeütközésbe jön elveivel, szivével, egész lényével, szóval önmagával,- valahányszor nevét leírja, ha ez a név német, vagy egyéb idegen. Azt szokták mondani, hogy »az én apám nem lopott, csalt, sikkasztott«, minek változtassam nevemet. Mindezek conservativ maradi és minden alapot nélkülöző megjegyzések, hát érdem az Magyarországon, ha valaki nem lopott vagy csalt? hát mindazoknak a neveit unikumként meg kell őrizni, akiknek az apja nem lopott? hiszen aki nem lop és csal, az még semmit sem tett, ez kinek-kinek igénytelen kötelessége. Magyarosítsa meg a nevét s ne lopjon és ne csaljon, ö is épp olyan lesz mint az apja, sőt égy vonásra! különb, mert bizony már az apja is megmagyarosithatta volna a nevét, elmulasztott egy szép kötelességet a 48-as hazafias időkben. Uj gondolkozást, erős nemzeti érzést, magvar öntudatot szeretnék önteni mindenkibe, aki a müveit osztályhoz tartozik. Aki érdeklődik a magyarság sorsa iránt, aki szereti ezt a nemzetet s aki lelkében magyarnak tartja magát, adjon hálát Istennek, ha ö is hozhat egy porszemet a nagy nemzeti állam kiépítéséhez s hozza meg áldozatát, magyarosítsa meg a nevét. Legyen mindennap 159 uj magyar név a hivatalos lapban, legyen több, lelkesítsük egymást a sok szép példa követésére, aki igazán magyar, az nem ellensége, csak barátja lehet a névmagyarosításnak. Építsünk otthont a vakok számára. Hazánk 20.000 vakja közül mintegy 180 mint kiképzett vak-iparos keresi mindennapi kenyerét. Szegények nap-nap után reggel 7-töl este 7-ig a műhelyben szorgoskodnak, hogy megkeressék az életfentartás első és legszükségesebb kellékét: a pénzt. Némelyiknek A mi bánatunk . . . A mi bánatunk nem borongó fátyol, Mi könnyen üli meg a sziveket: De sötét felhő, nehéz fergeteg, Nem oszlik el a szél fuvallatától. A mi szerelmünk nem a hold sugara, Mi kölcsönzött fényével néz le reánk: De égi szikra, fellobogó láng, Mi úgy gyuladt az istenek szavára. — Mikor viharrá torlódnak a felhők S a nehézségtől megszakad a keblök: Tudjátok meg, hogy könnyeinket sírja. 3 az égi villám: a mi jeleinket, Sóvárgó, titkos üzeneteinket Izzó betűkkel a mennyboltra Írja! Jörgné Draskóczy Ilma. Egy lapszám a 48-as időkből. Közeledik október G-ika, a 48—49-es idők hangulata lesz úrrá a kedélyek fölött. Az eseményekben gazdag korszak még ma is sok kiaknázatlan kincset tár elénk, csak keressük fel, foglalkozzunk vele. Kezembe akadt minap egy Festi Hírlap, nem a mai Légrády-féle modern újság, hanem az a régi négy oldaios egyszerű lapocska, amelynek azonban minden sora, a történelemnek egy-egy adata. Maga a lap 1848, márcz. 30 ról kelt. Az van rá Írva hogy szerkeszti Csengery Antal. Megjelenik hetenként négyszer, vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi előfizetés a fővárosban házhoz hordással, boríték nélkül 5 forint, postán borítékban hetenként kétszer küldve 6 forint 24 krajczár, négyszer küldve 7 forint 12 krajczár pengőben. Mindenféle hirdetmények felvétetnek (de azért nem volt több hirdetés benne, mint a Nagybánya és Vidékében) s egyszerű hasábozott apró betüjü sorért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr., a kettős hasábu sorért pedig 10 pengő kr. számittatik. Nem Írhatom le ennek a négy lapból álló tömör számnak minden nevezetességét egy tárczában, azért csak egyet-mást említek belőle, A lap homlokán nagy betűvel van felírva, hogy »legújabb hiteles liir szerint a miniszteri jelöltek megvannak erősítve.« Képzelni lehet, mennyire várták ezt az újdonságot a márcziusi napok után. Az országgyűlés rovatán olvashatjuk, hogy Kossuth Lajos «kijelenti, hogy miután ö, noha más körülmények közt, Pestmegye szine előtt megesküdött, hogy kormányhivatalt egész életében viselni nem fog, — a minisztériumban számára nyílt helyet elfoglalni mindaddig nem akarja, még küldői engedelmét meg nem nyeri. S bármennyire kérték is, maradt a mellett, hogy mig a hivatalos íölmentést nem veszi, addig követi székét el nem hagyja.. (Hangos éljenek.) A 6 */8 órakor tartott kér. gyűlésnek fénypontja volt Deák Ferencznek, Zalamegye ujdon választott s a napok nagy eseményeihez és nagy munkájához illő követének megjelenése. Lecsilapodván az üdvözlő éljenek, Deák Ferencz a drága perczekben czifra szavakat mondani nem akarván, egyszerűen ajánlá magát követtársainak. A márczius 24 diki ülésen Komlósy L. Debre- czen követe 60000 tiszta magyarajku küldője nevében előadta, hogy Debreczen a sajtószabadságot életbe léptette, a pesti 12 pontot elfogadta, nemzeti örsereget állított. Kossuth Lajost polgárává nevezte stb. a 12 pesti ponthoz még egy 13-at csatolt, hogy t. i. ő felsége a király az évnek legalább felét Magyarországon töltse. A Pesti Hírlap kifejezi, hogy a sajtótörvénynyel most sincs megelégedve. Kellemetlen terroristikus szint lát ezen a sajtóvétségekröl szóló számos §-on átvonulni. — A politikai lapokra vetett cautió, noha felére szállíttatott, még most is magas s lenyűgözője a szellemnek, támasza a pénzaristoczatiának, mely mig ezreket saját zsebébe dug a munkás szellemek által teremtett jövedelemből, ezen szellemeket nyomorult fillérekkel fizeti ki, — szóval: a szellemet aláveti az anyagnak. Legérdekesebb a lapnak vezérczikke, mely a nem adózás elvét a koldusok kiváltságának mondja. Nem volt ez hosszú lére eresztve, hiszen azt úgy sem olvassa senki, de azért kevés helyen sokat tudott mondani. Álljon itt a Nemzeti újsággal politizáló vezér- czikk egész terjedelmében : A Nemzeti Újság, miután a nemzetet, minek ő hajdan csak a nemességet tekintő, mintegy száz ivén át figyelmeztette a parlamenti kormány veszélyeire, — most rögtön letevőn nehézkes elefánt-természetet, bámulatos hajlékonyságot mutatott. Mint tulconservativ feküdt le, s másnap mint radical ébredt föl. Mi üdvözöltük öt e téren. Most azonban jelenségeket tapasztalunk, mellyek igazolják a mesét, hogy a rósz természetet nem olly könnyű Nánásy István könyvnyomdáját a Főtérre 28. sz. a. helyezte át.
