Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-28 / 35. szám
Nagybánya, 1904. Augusztus 28. — 35. szám. XXX. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. ’ A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK IVCXANTIDEYSr VASÄRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Tervek. Ebben a szomorú esztendőben, mikor a perzselő hőség következetes kegyetlenséggel égette ki az országot, a legtöbb ember kizökkent a számításából és aggodalommal néz a jövőbe, melytől már nincs mit várnia. A gazdák keserves megadással búcsúznak el háziállataiktól, melyek a jelentkező ínségnek első áldozatai Azután következnek majd a többi áldozatok: a gyöngék és betegek, a kik az életnek reájok kényszeritett nehezebb harczát nem bírják meg; később országosan megkezdődik a vagyon összeroppanása, családok pusztulása, végül tömérdek tervnek elejtése, füstbe menése. Ne is beszéljünk arról, hogy mi lesz, ha a mostanira ismét meddő év következik; az ember szereti hinni, a mit remél, — hát higyük a jobbat. Nem vág e sorok keretébe a védekezés módjainak részletezése, A ki takarékos és az alkalmazkodás törvényei szerint okosan rendezi be háztartását, az jár aránylag legjobban ; a ki azonban nem tud lemondani, annak úgy is hiábavaló a tanács, mert a lemondást senkire sem lehet ráparancsolni, sem máról-holnapra megtanulni; ennek gyakorlás az útja és erős valláserkölcsi alap, Takarékoskodni kell tehát az egész vonalon a családban, a társadalomban. Takarékoskodnia kell a városnak is minden lehető irányban és el kell halasztani vagy esetleg el kell ejteni olyan terveket, melyek pénzbelileg megterhelök és nem tartoznak a sürgősen teljesitendő feladatok közé. A nélkülözhető miatt sohasem helyes koczkáztatni vagy korlátozni a szükségest. Pedig a szükséges egyre erősebben kopogtat a tanácsterem ajtaján és majd ha a tél fagyos leplét ráteriti vidékünkre, a városra is erős kiadások fognak nehezedni a nyomor enyhítése érdekében. Nagyon szép, ha városunk fejlődésének gondolatai foglalkoztatják az elméket; mindig elismerésre méltó, ha valaki egyénisége és családi élete gondjait önként megtetézi azzal, hogy a közjóiét megtermékenyítésére is törekszik. Egy hiba azonban jelentkezik; ez az, hogy a terveket rendesen a város pénzén kívánják megvalósítani a mely pedig már is görnyedez a terhek súlya alatt. A ki a város pénzügyeinek állását figyelemmel kiséri, nagyon tudja, hogy a költség- vetésben a szükségleteknek minden irányban való aránylagos ellátása mily ovatos körültekintést kíván s a jelentkező hiánynak ellensúlyozása mennyi gondot okoz az illetékes tényezőknek. Elismerésre méltó, hogy a város még eme nehéz helyzetben sem zárkózott el ridegen oly kiadásoktól, melyeket jövője megkívánt, bár érezte, hogy ez tőle áldozat. Szükséges volna azonban, hogy a tervekben, melyek olykor csak ötlet- szerüek, mértéket tartsunk s ne várjunk mindent csak a várostól; ez ép oly helytelen, mintha tágabb értelemben a város meg mindent csak a kormánytól várna. A nyaralás kérdése is ilyen terv. Van benne valami sovinizmus ; jól esik a hiúságunknak, ha dicsérik a vidékünket, hát gavallérosan akarunk gondoskodni az idegenekről, habár tényleg a mieink rovására. Meddőnek ez a terv nem meddő, hiszen már a valósulás utján van, de annyi áll, hogy azt az előreláthatólag nem jövedelmező kiadást meg lehetett volna takarítani. Különben is, a mig a gyilkos kohófüst önti el ezt a vidéket, addig a nyaralótelep csak utópia. Ez évben a folytonos derült idő megkímélte a nyaralók tüdejét , de ha alacsony a légnyomás, a legjobb tüdejü ember lélekzete is megnehezül, akár nyaral, akár nem nyaral. E lapban fölmerült az a terv is, mely a város külső telkeinek a kitelepítés utján városrészekké fejlesztését és nyaralásra alkalmassá tételét czélozza. Habár igaz, teljesen igaz, hogy városunk építkezése nem modern s az épületek egyes telkeken túlzsúfoltak és határozottan tűzveszélyesek s egészségtelenek, annyi mégis szintén áll, hogy akarata ellen kitelepíteni senkit sem lehet. A gazdálkodó ember kimehet a külső telekre, de ez is csak akkor, ha előnyösebbnek találja ; az előny szempontjai pedig egészen egyéniek, tehát lemondok a részletezésről. Csupán az iparost említem e részben, mert a zsúfoltság és tűzveszély e foglalkozásnál is erősen jelentkezik: kitelepülés által az iparos sokat veszt, esetleg tönkre is mehet, mert a távolság öt az észrevétetés, a forgalom körén kívül helyezi. A városok fejlődésének természetes menete is megvilágíthatja a helyzetet. Valamely város vagy folytatólag terjeszkedik, úgy szólván jegöczödik valamely gócz körül, a milyen pl. itt a piacz; vagy pedig valamely hatalmas eröpont, pl. ipartelep fejleszt a maga érdekzónája körül városrészt s idővel evvel kapcsolódik össze kedvező körülmények közt a város többi része. Ilyen. pl. a veresvizi városrész a bányászat révén. Azonban ettől eltekintve, sarkalatos dolognak tekinthető, hogy a ki nyaralásra jön, az a ligetbe és környékére kívánkozik. Bárminő szépítéssel és fásítással sem lesz elérve még a jövő században sem, hogy a mikor a ligetben és a környező óriási erdők sétautain a legváltozatosabb képeken üdülhet a nyaralónak szeme, lelke : hogy akkor ő a város külső telkein nyaraljon, az utczán sétáljon s legföllebb forrón óhajtsa, bár a hegyek közt lehetne. Ez ellenmond az emberi természetnek, a mely öröktől fogva vonzódott s ezentúl is vonzódni fog a patakhoz, madárdalhoz és kivált ahhoz a lélekemelő szabadságérzethez, melyet a mindenüt járható erdő és a kilátást nyújtó hegy költ. Milyen lenne Nagybánya képe, ha a hegyeket éjszakon és keleten elképzeljük innen? Vájjon gondolna-e valaki akkor arra, hogy itt nyaraljon? E terv tehát nem tekinthető életrevalónak; azonban még ellenkező esetben sem lehetne a város feladata a telkek vétele és parczellázása, hanem a tulajdonosoké. így történt ez a veres- vizen az Almer-telek utczákra osztásával és parczellázásával. A város pénzügyi helyzete nem engedhet meg koczkázatokat, a melyek előreláthatólag meddők lesznek. D. S. Rendkívüli városi közgyűlés. — 1904. aug. 26-án. — Pénteken rövid ideig tartott közgyűlése volt a képviseletnek, melyen nehány építkezési vállalatra tett ajánlat felett határoztak. Legnevezetesebb mozzanata a gyűlésnek a Klast- rommező megvétele, melyet ezen ügy fontossága iránt való dicséretreméltó érzékkel egyhangúlag mondott ki a képviselet. Végül az iskolaszéket választották meg s az elhunyt dr. Harácsek Imre helyére dr. Makray Mihályt hozták be uj tagul. Részletes tudósításunk ez: Elnök: Gellért Endre polgármester. Jegyző : Égly Mihály főjegyző. Hitelesitők : Csüdör L., Soltész E. és Beregszászy Sámuel Hitelesítés ideje : szept. 10-én d. u. 4 órakor. 1. A város tanácsa a ligeti nyaralók felépítésére nézve jelenti, hogy 3 ajánlat érkezett be, M. Gyirászin János és ifj, M. Gyirászin János hajlandók az 5 nyaraló épületet 27881 korona árban elkészíteni. Pólya Sándor szigeti épitész ezzel szemben az 5 épületet 26 ezer koronáért ajánlkozik megépíteni. A közgyűlés Pólya ajánlatát fogadja el. 2. A ligeti növényház helyreállítására nézve 3 ajánlat érkezett be. Első ajánlat Pólya Sándor 1670 K, 2-ik GyiráVertesy Margit halálára. i. Zugnak a harangok panaszosan, fájón ! Száll, repül a bús hang szét az egész tájon, Harangok ércznyelve azt hirdeti sirva : Ifjú élet szállt le a korai sírba ! Ifjú lányka halt meg, alig volt húsz éves, S már is oly sok reményt fűztek jövőjéhez ; Fényes tehetsége már korán — lelkében Fölcsillogott miként az arany az érczben. S ifjú lelke elszállt, telve nemes tűzzel! Hová lett az a tűz, merre, hova tűnt el ? Hova lett az a tűz, mely égett leikébe, Mikor az alkotás titkait fürkészte! Fehér virágok közt, hideg koporsóba, A kis művész leány örökös álomba Ott alszik már némán, csöndesen, fehéren, Ki oly életvidám volt még nem is régen. Szemei lezárvák, ajka már nem piheg, Imára átkulcsolt két keze oly hideg ! Hideg már a kéz, mely ecsetjét forgatta; A kik ismerték őt, elfojtott sóhajba Elvesző halk szóval, szomorúan kérdik : »Szép pályáját mért is nem futhatta végig ! Tán nehéz küzdés közt, tán sokat szenvedve, De czélját mégis csak elérte vön lelke; S a mit kiküzdeni vágyott és remélt : ez, Hogy ő is fűzzön fényi ismert szép nevéhez; Nevéhez, melynek díszt édes atyja szerzett, S a melyet tisztel az egész magyar nemzet. ügy akart küzdeni, dolgozni úgy vágyott! Lelkében férfias teíterő úgy lángolt; Nagyváros zajából szive visszavonta Erdőkoszoruzott bérczeink aljába. S itt érte a halál, hova azért vágyott, Hogy fessen mosolygó, kicsiny vadvirágot, Napsütötte lombot, zöldelő mezőket, Hisz rajongó lelke úgy szerette őket! Ha az egen úsztak könnyű, színes felhők, Művészszeme egykor örömöt lelt bennök, Hamarább elhervadt, mint a lomb az ágon, Ráborult szemére csendes örök álom ! Megdermedt szive már koporsóba zárva ; Árva lett ecsetje, árva palettája! II. Gyászszal bevont falak komor mély csöndjébe, Elfojtott, szivtépő zokogás vegyült be; Atyja siratja őt, elvesztett gyermekét, Alkonyuló élte legédesb őrömét. Kinek bájos lénye éltére fényt hintett, Kit apai szive mindig úgy tekintett, Mint édes jutalmat munkás életére, Mosolygó fénysugárt közelgő telére, Kihez hozzá fűzte kettős kötelesség, Hisz pótolni kellett elhunyt anyja helyét; Ki élte alkonyát oly derültté tette, Szivének kedvenezét a sors visszavette. Fehér virágok közt, hideg koporsóba, Alszik a kis leány örökös álomba ! Fejénél fönséges szinbolum a kereszt. S a csöndes szobában csak bus sóhaj reszket. A gyászos komor csend mégis oly beszédes, Beszél a lesújtott jó apa szivéhez : Vigasz szavakat sző a halk sóhaj közé; »Margitka már boldog, hisz nem szenved többé 1« III. Alkotni vágyó lelke visszaszállt A fény honába, honnan küldetett, Bánatos atyja lelje vigaszát A hitben, hogy már édes gyermeke Szebb hazában él örök életet. Enyhítse buját ama szent tudat, Hogy ő, kit olyan nagyon szeretett, Meglelte már a fényes, nagy utat, A melyen nincs árny, nincs gyilkos tövis, S a csillagokhoz a mely fölvezet! Hova örökké vonzotta vágya, Hogy fénybetükkel Írja be nevét, Halhatatlanok égi honába, Hová »Név« csupán rögös utón jut Tettvágyó, ifjú lelke visszatért! Visszaszállt lelke érintetlenül, A lét tövise nem téphette meg, Elmenekült a szenvedés elöl, Pályafutása ime röviden : Álmodott, remélt, küzdött, szeretett! Szerette atyját, a ki érte élt, Kinek bálványa, féltett kincse volt. Szerette nemes, szép művészetét, Mely felé egész éltét betöltő Szenvedélylyel és hő vágygyal hajolt. Borítsák sírját letört virágok, Enyhítsék a gyászt, az enyészetet. Hisz ő is korán hervadt virág volt, S kinek oltárán áldozott: Múzsa Virrassz te siri álmai felett! Niola. 2v£a,i számunk © old.a.11
