Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-05 / 23. szám
Nagybánya, 1904. Junius 5. — 23. szám. XXX. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLŐN MEGJELENIK HVEHSTIDIEINr VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Folytatás N™ 5. Háromszázkilenczven kilométernyire vagyunk Budapesttől; tehát majdnem annyira, mint Makó Jeruzsálemtől. Biz ez jókora távolság, nem csoda, ha egyébképpen is messzire elmaradunk. A főváros nagy forgalmának, óriási haladásának bűvköréből mi már kiesünk, sőt Közép-Európához sem számítunk, mert a középeurópai zóna határán túl vagyunk kelet felé vagy 100 kilométerrel. Kelet felé pedig a tudósok szerint, a czivi- lizáczió mindig kissebb. Ha azt akarja a kormány, hogy a szívnek dobbanásai s az üterek lüktetése a végtagokba is eljussanak, akkor különös gondoskodásába kell vennie az ország szivén kívül, az ilyen távol eső magyar városokat is. Világitó tornyok ezek a nemzetiségi tengerben. Most hallom a hirt, hogy a »Felsőbánya—- nagybányai yasut« építési engedélyokiratának legfelsőbb jóváhagyása Budapestről keltezve már leérkezett. Teljes erővel lehet tehát építeni az uj vasutat, lévén pedig az mindössze 9 kilometer, így remélhetjük egész bátran, hogy az idén az uj vasút megnyílik. Sokat várnak tőle, különösen abban, hogy gyakoribb, sürjebb összeköttetést létesít s ezért az igazgatóság jóakaratának és ügyességének a legnagyobb elismeréssel adózunk. Pénzbelileg azonban nem sokat segít az utasokon az uj rendszer sem. Budapesttől Szatmárig 329 km. Ez az államvasutak tarifája szerint a 15-ik zóna, vagyis a ki a fővárostól Szatmárra utazik, az a II. osztályon 14 koronát fizet személyvonaton. — Ha Bányára akar utazni, egy kis szórakozásra, akkor még 4 koronával meg kell toldania, azaz ma 18 koronával lehet Budapestről Nagybányára jönni. — Tegyük fel a legjobbat, hogy Felsőbányára 30 fillérrel több lesz, akkor a végállomásig e vidéken mehet 18 korona 30 fillérrel a fővárosi ember. Már most vegyük azt a nem remélt esetet, hogy a mi vasutunkat az állam magasabb szempontokból átveszi, lehetetlenség nincs benne, mert a Szatmár—nagybányai vasút jól jövedelmező, életképes vállalat. Akkor az államvasutak egy kézben lévén, Budapest—Nagybánya 390 km., sőt Budapest—Felsőbánya 399 km. még mindig bele esnék a iő-ik zónába, vagyis 7~ —*oTűT*v ~ i! 11 1 Nagybányára vagy Felsőbányára éppen oly összegért lehetne jönni, mint Szatmárra. Ilyen helyzet mellett igenis várhatnánk, hogy a kies Bányavidék völgyeit, hegyeit, forrásait sokan keressék föl, de a mikor még az u. n. arczképes igazolványokon is Nagykikinda—Nagy- becskerek mellett ott diszlenek a Szatmár—nagybányai vasút neve, mint a mely nem kívánja még ezt a féljegyes kedvezményt sem respec- tálni, akkor maga a mi közlekedési eszközünk képezi egyik főakadályát forgalmunk kifejlődésének. Az volna tehát- igazán barátja e városnak és az egész vidéknek, a ki kezébe veszi a vasutügyet és járna vele kopogtatni egyik minisztertől a másikig és nem pihenne, nem hallgatna addig, a mig keresztül nem viszi, hogy ez a vonal álla - mosittassék Tudom, erre azt lehet mondani, hogy köthetne ez a vasúttársaság is szerződést az állammal, mint pl. az oderbergi vasút olyanformán, hogy a távolsági forgalomban az államvasutak és a Szatmár—Nagybánya—felsőbányái vonal egy területnek számit; ily szerződésre azonban addig, mig az elsőbbségi részvények 6 százalék osztalékot kívánnak, addig gondolnunk sem lehet; általában egy nyereségre alakult társulat nem cselekedhetik úgy, mint az ország magasabb érdekeit szem előtt tartó Máv. Nagyon könyü gunymosolylyal és bigyesz- tett ajakkal lesajnálni ezt a merész indítványt, de ha meggondoljuk, hogy a legnagyobb közlekedésügyi miniszternek: Széchenyinek már majdnem 6o év előtt az volt a programmja, hogy Budapest— Delreczen, Nagybánya - Magyarlápos, Besztercze—- Jászváros között kell egy fővonalat létesíteni és ha fontolóra vesszük, hogy minden vasút közérdeket szolgál, mert miként a patakok táplálják a folyókat, folyamokat és a tengert, úgy táplálják a helyi érdekűnek csúfolt vonalak a dédelgetett s tyúkkal, kalácscsal ellátott fővonalakat, akkor legkevésbbé sem csodálkozhatik azon senki, ha mi igazságosnak találnák vasutunk államosítását. Az igaz ügynek pedig előbb vagy utóbb győznie kell, miért csak Szolnok, Kassa vagy Ujhely olyan szerencsés, hogy államvasutja legyen, hiszen az ország fentartásához a mi vidékünk is hozzájárul nem csak adóval, de nyers aranynyal is. Kik azok a vezető férfiak Nagybányán és hol késnek az éji homályban ? Kik azok a jóakarók, a kik nem itt helyben laknak? Lássuk őket sorompóba lépni, e sok bajjal küzdő város érdekében, ilyen nagy kérdésekben mutassák meg jóakaratukat első sorban a vasútnak államosításával, akkor aztán meg lehet Nagybányán teremteni az idegen forgalmat. Városi közgyűlés. — 1901. máj. 31-én. — Rendkívüli gyűlése volt ma a képviseletnek, melyet a hivatalosan távollevő Gellért E. polgár- mester helyett Torday Imre h. polgármester vezetett. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. Hitelesítők: Dr. Miskolczy Sándor, Smit Sándor, Molcsány Gábor. Hitelesítés ideje: jun. 16. d. e. U óra. A rendkívüli közgyűlésnek első tárgya volt a csendőrségről szóló polgármesteri javaslat, ezt egyedül Stoll Béla kívánta azzal a szándékkal megtoldani, hogy a »város a szerződést bármikor felmondhassa« a képviselet azonban tartva attól, hogyilyen alakban a belügyminiszter egyáltalában nem ad csendőrséget: elfogadta változatlanul a polgármester és az ad hoc bizottság javaslatát, melyet múlt számunkban ismertettünk. Virág Lajos ezt a pontot hitelesítettnek kéri kimondatni, hogy gyorsan felterjeszthető legyen s javasolja, hogy a polgármester utazzék fel Budapestre s tegyen lépéseket a kérdés sürgős megoldása iránt. Az esküdtképes egyének összeírására Soltész Elemér, Szerencsy József, Hudoba G., Smit Sándor, Dr. Harácsek Imre, Dobi Ervin, Virág Lajos, Galló Antal, Dr. Vass Gy., Csepey Ferencz, Beregszászy Sámuel, Bányay József, dr. Miskolczy Sándor küldettek ki. Bálint Imre erdőtanácsos beterjeszti ezután részletes jelentését a Barthos-hegyi tölgyfa eladása tárgyában. A város Stoll B. interpellácziója után a szállítást beszüntette, a vizsgálatot megindította, melynél mint szakértő, Gábor Sándor szerepelt. A bizottság megállapította, hogy a tölgyfa felmérése, értékelése, a szerződés értelmében történt s a városi erdészetet eljárásáért semminemű gáncs nem érheti. »Sőt az eljárásnál kiválóan a város érdekei tartattak szem előtt.« Az interpelláczió kívánta felmérés és a szerződés szerinti felmérés alapján megállapított árak között 2 K 80 f. túlfizetés mutatkozik a város javára. Az erdészet felmérése tehát nem volt hátrányos a városra. Stoll Béla hosszabb beszéd után a választ tudomásul vette. Ezután kevéssé érdekes szakvita indult meg a Mese. — Irta: Révai Károly. — Gyermekkorom rózsás napjaiból mesék jutnak most eszembe, miket dajkám mondogatott el csöndes téli estéken; elbeszélem drága kis leányomnak az egyik szép mesét; kissé ugyan más formában, mint ahogyan én hallottam. Más ruhába öltöztettem a tündérleányt, de még a szerelmes lovagot is. Utóvégre is a mesére nézve az tökéletesen mindegy. Hallgasd édes Erzsikém figyelemmel ; né/z reám sötétkék csillagos szemeddel. Ha netalán elálmosodol, — félbe szakítom, s majd folytatom holnap. De nem hiszem, hogy az álom tündére most megigézze szemeidet. Ha hozzád talál közelíteni, ö maga is nyitva felejti cseresnye piros ajkait a bámulattól s végig hallgatja a szép Delinka meséjét. Hallga! A messze napkelet veröfényes égboltja alatt, hol a pálmaerdök örökzöldje virul, hol szem nemlátta ezerszinü virágok nyílnak s mámoritó illatot terjesztenek a levegőben, hol a kristály vizű patakok habjaiban narancsszínű halak úszkálnak: volt egy hatalmas birodalom, melyben örökös jólét és boldogság tanyázott. A birodalom császárja, kit népei a legmélyebb hódolattal és szeretettel vettek körül s kit a »Csillagok atyjának« neveztek, — birodalma székvárosában egy gyönyöiü palotát épített magának. Még a nyugat nagyhírű művészei és építőmesterei is mind részt vettek a palota fölépítésében. Márványból volt az egész. A mennyi arany’at kelet kincses bérczei teremnek, azt mind a palota bearanyozására használták föl. A kupola csúcsára a világ legnagyobb gyémántja volt aranyfoglalatba föltiizve, mely éjjel úgy világított, mint ' egy csillag. A nap szerelmes-édes sugarai alig tudtak alkonyaikor megválni a fényes palotától ; este, a hegyek ibolyaszinü fátyoiába, hamvason izzó szemével szeretettel pilantott vissza a völgyekben feketülő árnyékra, mely ráfeküdt a fehér márvány palotára. Az ég sötétkék némaságán lágyultak lassanként a csillagok, s üdvözölték atyjukat a »Csillagok atyját.« Lágyan morajló erdők, szelíd magányu ligetek felöl az alkony édes fuvalomja megindult s ringatta enyhén a szunyadó virágokat, melyek a palota tündérkertjében álmodoztak. A virágok félig lehunyt szemén lassanként fölcsillant a köny, a nyári éj gyémántos harmata s oda mosolygott a csillagos égre, a ragyogó fénypontokra, az ö édes testvéreire. De hát még reggel, mikor pirkadni kezdett, drága kis leányom ! Jaj ha azt láttad volna ! A nap úgy sietett föl az égre, hogy siettében még bíbor takaróját is leejtette magáról s csak amúgy pongyolában jelent meg az ég peremén ; arany glóriája reszketve árasztotta fényét a császári palotára s nevető mosolyával beragyogta a véghetetlen birodalmat; mig aztán a hajnali édes szellő egy néhány fátyolt hintett reá s eltakarta az ö izzó mesztelen testét. A pálmaerdők zúgása elhalgatott, csak susogva halkan vett lélekzetet; a homok csillogott a napsugarak özönében, a selymes légáramot megtöltötte az óriás pálmák és kaktuszok balzsamos illata ; részegítő, mámoros illattal lett tele a pára. így volt ez mindennap a »Csillagok atyjának boldog birodalmában. És ezen hatalmas ország fejedelmének volt egy gyönyörű leánya, Dalinka. De azért ne gondold hogy Dalinka szebb volt, mint te, édes kis lányom ! Náladnál gyönyörűbbet én, a szegény mesemondó, nem képzelek ! Dalinkáról mindenki azt beszélte, hogy szép, pedig atyján és dajkáján kívül soha nem látta még senki. Az óriási kiterjedésű márványpalota száz és száz szobáiban, melyekben elképzelhetetlen fény és pompa ragyogott — járt-kelt a szép fejedelmi leány öreg dajkájával; majd pedig a tündérkert árnyas fái alatt bolyongott naphosszat s hallgatta az aranyszárnyu madarak énekét, nézte a csillogó lepkék röpkedését, vagy a kristáiyforrás csobogása mellett szelíden ábrándozott. Néha oda tartotta hófehér kis kezét a bu- gyogó forrás elé s összegyűjtötte a legszebb fényű keleti gyöngyöket; mert hogy ne feledjem szavamat, a fonásból drága gyöngyök bugyogtak föl. Emberi szemek nem látták a leánykát soha ; csak a nap édes meleg sugara és az éj gyémántos csillagai gyönyörködhettek a leányka szépségében; ezek aztán kibeszélték az egész világnak, hogy milyen is tulajdonképpen Dalinka? Én is tőlük hallottam, mert a dajkám nem tudta elmondani egyszerű szavaival a lányka ragyogó szépségét. Magas, karcsú, vállas leány volt, aranyos hajjal, melynek hullámai a földet érintették, szemei kékebbek voltak a búza virágnál, arezböre hamvas rózsaszínű, ajkai vetekedtek a futó bíbor rózsával, keblének szelíden emelkedő halmai sejtelmesen hullámozottak a drága, átlátszó csipkefátyol alatt, nevetése édes-sejtelmes volt, mint az erdőben búgó vadgalambnak : lábai piczinyek, lépése könnyű, mint a lehellet, a 17 év üdesége bársonyosan ragyogott le róla. Szive nyílt, őszinte, telve érzelemmel. Birt mindennel, mi a boldogsághoz szükséges ; s mégis hiányát érezte valaminek. Gyermekkorától vágyott valami ismeretlen után, mely édes borzongással töltötte el. IRólsa F. FÁI táneztanár jutlitis l-éxi érlcezils.
