Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-22 / 47. szám
(2) 1903. November 22. 47. szám bői Strassburgon keresztül közvetlenül Párisba mentünk. Páris mint olyan s annak látnivalói sokkal jobban s conpetensebb helyről lettek már oly sokszor ismertetve, úgy hogy én egyáltalán nem tartom magam hivatottnak az ott látottak s tapasztaltak itteni leírására. Csak nehány szóval legyen szabad leírnom az összbenyomást, a melyet rövid ottartóz- kodásunk alatt Páris reánk gyakorolt. Egy város-óriás az folytonosan nyüzsgő-mozgó élettel. Hogy a boulevardokon este 6 órától éjfél után 2 óráig minő forgalom, milyen emberáradat hömpölyög, azt nem is lehet írni, azt látni kell! Hogy a méretekről fogalmat alkossunk magunknak, csak azt említem meg, hogy pl. a Louvre (Európa legnagyobb múzeuma) számára külön vonatot akartak építeni, a mely az egyes termeket bejárná stb. stb. A mi pedig magát a francziát mint embert illeti, hát a sok sok sajátos tulajdonságait nem számítva, valóban meseszerü a francziának előzékenysége s udvariassága, a miről oly sokszor hall az ember beszélni. Nem mese az, de valóban tény! Többek között p. Nancy s Páris között egy pár óra hosszáig egy párisival ültünk egy kocsiszakaszban s a mint megtudta, hogy kik s minő járatban vagyunk s a mikor észrevetté, hogy milyen gyatrán beszélünk franczi- ául, nem kisebb szerepre vállalkozott, a mint azt később észre vettük, mint arra, hogy ez alatt a kis idő alatt is szüntelenül diskurálva s oktatva bennünket, a nyelvben való jártasságunkat előmozdítsa s igy a Parisban való tartózkodást könnyebbé s élvezetesebbé tegye. A boltban a kiszolgáló, a borbély, rendőr, pinczér, kocsis avagy bárki más, a kivel dolgunk akadt, a mint észrevette, hogy idegennel áll szemben, s hogy nem értjük, a mit mond, azonnal lassan, szinte skandálva s inkább irodalmi nyelven beszélve, iparkodott a legnagyobb türelemmel magát velünk megértetni. Szóval mindenütt éreztük azt az igazi jóindulatot, barátságos előzékenységet, a mi csak a francziának sajátja. Párisból egy vasárnap Versaillesba rándultunk, a hol oly sok emlék fűződik XIV. Lajos és neje nevéhez. Itt láttuk a hires »les grands eeaux« működését, a melyeknek nek egyszeri működésbe hozatala 30,000 frankba kerül, ezért csak minden hónap első vasárnapján láthatók. Oly sok szépet láttunk, hogy — noha alig tudtunk egy futó betekintést is nyerni Paris alkotásaiba s remekeibe — mégis rosszul esett eltávoznunk, de minthogy az időnk órára ki volt szabva, fájós szívvel továbbálltunk s visszafelé Schveiznak egy részét akarván megtekinteni, itt legelőször Géniben szálltunk ki. Nem tudom azért-e, mert a schveici városok között ezt láttuk először vagy más okból e, de Genf oly mély benyomást gyakorolt ránk, hogy azt soha elfeledni nem fogjuk. A mint a város egy része a genfi tavat patkóalakban körülveszi s a mint pl az ember szép verőfényes napon mint a milyenhez nekünk volt szerencsénk — a hídról a végtelennek látszó tóra tekint — oly elragadó látvány, a mely lehetetlen, hogy az embert meg ne hassa! Kocsisunk kívánságunkra megmutatta azon szomorú helyet, a hol Magyarország volt védőangyala, Istenben boldogult jó királynénk ama lelketlen s emberi mivoltából kivetkőzött bestia áldozata lön s a midőn visszafelé ismét ama hotelre esett tekintetünk, a mely azon szomorú helytől csak pár lépésnyire van s a melyben a megboldogult nemes lelkét kiadá: a »Hotel Beau Rivage«-ra csak azon vettük észre magunkat, hogy ösztönszerüleg mindhárman leemeltük kalapunkat s igy adtunk szent kegyeletünknek önkéntelenül is kifejezést. A genfi tó balpartján állva láttuk a Mont-Blanc csúcsát is. Majd megnéztük a várost, minden a legnagyobb tisztaságra s csínra vall benne s annyira egy zsöllében, mint ahogy falusi kompossessor társai a kovácsmühelyek előtt, ahol a lovakat patkoltatják. Ráth Mórnál a Pegazusokat patkólták. Szállt, szállt a nemzet is följebb a szárnyas lovakkal . . De ime, ötven esztendő hogy elfutott, mily gyorsan elfutott, és mi lett a szép kezdetből. Mi lett a nagy érdeklődésből 0 Megfordult a világ és akik elsők voltak, utolsókká lettek. Valaki megirt egy regényt (legyen az bár maga Jókai) megeshetik, egyetlen lap se említi meg. Prücsköt bogarat közölnek, vitriol-drámát, kulisszatitkot, benézve a kulcslyukon, amit a szobában látnak és amit látni vélnek, az mind a lapba való, Egy pofozkodás az utczán ritkított betűket igénylő eset. Pipiske kisasszony eljegyzése Papulyka János gyógyszerész segéddel tudtul adatik az emberiségnek. Bájligethy Eszmeralda vidéki színésznő, aki még a múlt hónapban szobacziczus volt, most egy más társulathoz szegődik, ez is egy érdekes hir substratuma, de hogy egy könyv megjelent, arra nincs hely, van szó repczéröl, hamuzsirról, asztalosokról, ácsokról, végrehajtókról, rabokról, de Írókról nincs. Azok száműzve vannak a nyilvánosság elöl. Könyvkritika évekig elő nem fordul. Jó volna most akár Gyulai Pál is. Hadd szidna inkább. De csak a siri hallgatás van. Ki törődnék a regényekkel, versekkel, beszélyekkel ? Egy közbeszólás,egyripőkösközbekurjantás a házban nagyobb esemény a leghalhatatlanabb költői munkánál is. Hogy lehet ez ? Ennyire megváltozott volna a közönség ? Hát már senkinek se kell a költészet ? Ha kivesztek azirók maeczenásai, kivesztek volna satelleseik is? Ejh, a detroni/ált fejedelmeknek nincs udvaruk. Ez NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. megkapott bennünket a rendkívül csinos s takaros város, hogy a mint a tó partján lévő gyönyörű parkban ültünk, elhatároztuk, hogy a melyikünk legelőbb megnősül, az itt fogja a mézes heteket tölteni. Ebben a parkban van a schveici kantonok egyesülésének emlékezntére felállított gyönyörű monumentum, Géniből a legkellemesebb érzéssel s benyomással Bernbe, Schveic fővárosába vitt utunk, a mely, mint a többi schveici város, duslakodik a természet nyújtotta, lelket-szemet gyönyörködtető szépségekben, különben valami különös látnivalónk nem lévén benne, másnap reggel Interlakenbe mentünk, hogy megtegyük azt az örök időkre emlékezetünkbe vésődött kirándulást a Jungfraura, a mely egész utazásunk clouja volt. Interlakenből ugyanis egy — későbbi útjában fogaskerekűvé váló s ferde gőzgéptől vontatott vonaton elmentünk regénye- sebbnél-regényesebb vidéket érint Scheideckig, a hol a tulajdonképeni Jungfraubahn kezdetét veszi. Innen villanyos erővel hajtott fogaskerekűn körülbelül lVa óra hosszáig egy rövidebb s egy körülbelül 3A óráig tartó alaguton Eigervandig mentünk fel, közben Eigergletscher s Rothstock állomásain kiszállva s körültekintve a házmagasságnyi hóval s örökjéggel borított óriási sziklatömegekre. Alattunk mindenfelé szédületes mélységek — gletscherek ! Sivitó szél rázkódtatja meg itt-ott a havat és sepri lejebb vagy tovább. Eigergletschernél volt alkalmunk egy, a hegyszakadékban barangoló angol utitár- sunknak első segélyt is nyújtani, mert valamikép elesett s fején, kezén nagyobb zuzódásokat szenvedett. A jelen volt kötöző anyagokkal be is kötöztük. A Jungfraubahn jelenlegi legmagasabb pontja Eigérvand, 2868. m. a tenger színe fölött, vaczog- tunk is itt úgy, hogy nagyon ránk fért volna egy jó városi bunda, az ansichteket is csak megczimezni tudtuk, de már Írni nem tudtunk reájuk. Annyira fázott a kezünk, S innen még tovább építik a Jungfraubahnt, most is folyik a munka, kiépítik a Jung- fraukulmig, a mely 4166 m. magasan van a tenger színe fölött. Eigervandnál szédületes látvány tárul a szemlélő elé, nemcsak a szomszédos schveici csúcsok, de a franczia Vogések is láthatókká váltak, nemkülönben leláttunk innen Schveic egy pár tavára. Ez volt schveici utunk fénypontja s nem is tudom eléggé ajánlani az esetleg arra utazó igen t. olvasónak, hogy azt az utat megtenni el ne mulasz- sza. Az ember nem tudja, mit csodáljon s bámuljon inkább, a természet nyújtotta csodákat e, avagy a technika, az emberi kéz alkotta vívmányokat ?! Igaz, meg kell ennek az élvezetnek az árát is fizetni. Maga a vasúti költség e 6—8 órás kiránduláson 44 francba kerül s Eigergletschernél s Eigervandnál 1 franc és 50 centimot fizettünk egy sonkás zsemlyéért s ugyanannyit egy üveg sörért. Eme kirándulásunkról visszatérve Interlakenbe, itt meghűltünk s másnap megnéztük eme, a schveici aristokracia nyári üdülőhelyét. Remek fekvésű hely. Egy köröskörül hegyektől körülvett katlanban fekszik, akármelyik hotelből, a melyek mindegyike a legmodernebben van építve s a legkényesebb igényeket is kielégíti (különösen a Hotel Victoria s a Hotel Jungfrau) gyönyörű kilátás nyílik a Jungfraura. Nékünk is oly látványosságban volt részünk hotelünk ablakából, a melyet lehetetlen valaha elfelejteni. A nyaraló hely gyönyörűen kivilágítva villanylámpákkal úszott a fényárban, a teljében lévő hold pedig bearanyozta a vakító fehér hóval borított Jungfrau csúcsot. Festő ecsetje tudná csak azt a képet hűen vázolni, a mi akkor szemünk elé tárult. Interlakenből azután gyorsan igyekeztünk hazafelé, egyrészt azért, mert a sok látnivalótól agyunk is elfáradt, már kezdték a benyomások emlékezetünkben egymást fedni, részint az időnk is a végére kezdett járni s igy Interlakenből a briensi tavon át Lucernbe, majd Zürichbe menvén, innen többek között különösen a zürichi tó megtekintése után világos. De hova lettek a szerelmes leánykák, akik kigondolt szerelmes történetek tükrében nézték a magukét ? Akik lihegve olvasnák, hogy egy érdekfe- szitö helyen mit mondott a regényhös a hősnőnek. Hát már csak az érdekli az embereket, hogy mit mondott. Rigó a miniszter elnöknek ? Nem. Ennyire még nem üli orgiáit a próza. A közönség nem változott meg, a szivek még most is megolvadnak, megmártogatva a képzeletbeli alakok bánatában örömében, de a helyzet változott meg gyökeresen. A lapokat, nem egészben irók csinálják mint Kemény Zsigmondék, Pomperyék korában; többé-ke- vésbé üzlet a mai lap már és nem kulturális faktor, mint azelőtt volt. Ami iró van is a lapnál, az már beszagolt a politikába s ezzel vége. Ha a borotvát a foghagyma gerezdjén keresztül huzzuk, azzal többé soha sem lehet borotválni. Riporterek, üzletemberek, közgazdák csinálják a lapokat, iró csak annyi van, mint ahogy minden háznál meghagynak egy-két házimacskát is, ami ezenkívül macska van, az a vízbe fojtandó. De a megmaradt irók sem írnak a többi Írókról, a figulus figulum odit elvénél fogva. A szatócsok szűkkeblű taktikája. A »fekete kutya« nem figyelmeztetheti a »fehér elefánt« fűszereire az olvasót, mert ö maga is fűszeres, inkább beszél hát norinbergi árukról, ami se az egyiket se a másikat nem érdekli. így ment ez lassan, lassan viczem pro vicze. Itt Pétereket hallgatják agyon, ott Pálckat, mig végre annyira jutott az irodalom, hogy hasonlít egy teljesen elhagyott, bozóttal, dudvával benőtt kerthez, aminek a kerítései bedőltek, szabadon jöhetni, mehetni benne. Imitt-amott Konstansba, majd innen 4 és fél órai hajózással a bódeni tavon Bregensbe jutottunk, a honnan Innsbruckra, Linzen és Bécsen át — mindenütt a legszebb s igazán a Schvezba illő remek vidéket érintve — érkeztünk meg végre vissza Budapestre. Tudja isten elfogultságból -e vagy más okból, de Budapesten egy villanyoson ülve, azt a gondolatot forgattam elmémben, hogy sok szépet, praktikusat láttam s mindenütt, a hol jártam, de egynél nem Játtam szebbet s aranyosabbat s ez — a budapesti nő. És erre a gondolatra büszkeség töltötte el a keblemet s evvel a jól eső érzéssel aludtam el este a vasúti kocsiban, hogy másnap d. e. 10 órakor Nagybányán, az én imádó tt kis városkámban felébredjem s kezdjem újra a munkát, a hosszú pihenés után oly jól eső munkát. Heti krónika. Diák koromban hallottam még, egy közmondást Debreczenben. Mikor valamit kicsinyelni akartak ezt mondták rá : — Olyan az csak, mint a löki vásár. Sohasem voltam Lökön vásárban, a hazafi Verái János-féle Kistükörből pedig annyit tartottam meg ezekről a szabolcsi községekről, hogy — Kemecse: a piczulát teremtse. — Nyíregyháza: a piczula tárháza. — Tiszalök: hull a piczula, mint a tök. Ezekből nem igen lehet mélyebb értelmét fölI fedezni a fentemlitett s ‘. alatt becsatolt közmondásnak. Ámde gondolom, hogy a többi vásár • olyan forma lehetett, mint a mi hétfői országos vásárunk. A szűnni nem akaró esőzés miatt az egész vásár »gyenge borízű« lett. A szilvából legbővebben tejelt kedélyek sem bírtak marhavételre fölmelegedni esztendőnknek ezen leglucskosabb napján. Nagybányának ez a legnagyobb vásárja és mégis az ember ebben sem találja meg azt a mit keres, én pl. szerettem volna kapni: Egy olyan sorsjegyet, amely a főnyereményt üti meg. Oly tisztviselőt, aki nem akarja a fizetésemelést. Egy olyan művészt vagy irót, akinek pénze van. Egy tárczát, melyből az aranyok ki nem fogynak. Egy 3 nap alatt beállítható kazánt a városi fürdő számára. 5 rendőrt, aki a zöldojtást érti és száz bakát egy sorba az ujonan építendő nagybányai kaszárnyának. Vágyaim azonban letörtek, keressünk vigaszt a művészetben. Elmentem a Nánásy hangversenyére. Ugyan kivel versenyez — ez a szegény ember, kiváncsi voltam rá. Hát biz az anahoréta önmagával versenyez, hol énekel, hol szaval, hol játszik és többnyire fölül is múlja önmagát. Érdekes alakja a művészet történelemnek, kiséret nélkül is önmagában egy egész. Közönségünk meg volt vele elégedve. Ma megint mulatunk, az élelmes polgári kör mindig kitalál valamit, legközelebb már tárogatóval fogja összegyűjteni a magyarokat, ma azonban elég beharangozónak a tombola is. Olt leszünk. Ahol inni, írni, nyelni és nyerni lehet, oda mindig szívesen megy a |,róniMS. Különfélék. Meszlényi Gyula püspök a muzeumegyesület alapitó tagjai sorába lépett s gyűjteményéből számos értékes régiséget ajándékozott a nagybányai múzeumnak. Vida Aladár volt főgimnáziumi igazgató tiszteletére, aki végleg Budapestre költözötl, az előkelő társadalom számos tagja bucsuestét rendezett múlt szombaton a kaszinóban. A közös vacsorán mintegy 80-an megnyiladozik egy egy-két szép virág, eltakarva szinte láthatatlaná téve a burján által, egyikhez másikhoz a vezető ut elzárva. Nem ültet, nem gyomlál, nem olt, nem öntöz nem nyeseget ott senki. Kritika nincs, elismerés nincs, csak nagy némaság honol köröskörül Nem kell megoldani a samt, aki a Parnassusra indul, mehet patkós csizmában is, vagy seczessziós bi- cziklin. Mindenki irhát és ir is. Még olyan is, aki hivatott. Veristák, seczessionisták, naturalisták egymásra hezitálnak. A sentimentális kereskedő segéd vasárnap novellákat farag, a takarékos háziasszonyka tárczákat ir a lapokba, hogy toilette-pénzét gyarapítsa, ha egy kötetre gyűlnek, kiadót szőrit ki nekik, unatkozó grófok irodalomba folytatják spleeniüket és kiadják elmeszüleményeiket álnév alatt. Szóval fogy a papiros, zakatolnak a nyomdák és szaporodnak a könyvek. Természetesen a seczesszió az uralkodó planéta. A különös van divatban, nem a szép. Kificzamodott eszü alakok pervers érzésekkel. Az igaznak a helyére is a különös lép' ibolya-szinü szántóföldek és kupikék levelek a fákon. Az emberek lába a vállapoczkájukból kezdődik. A régi rend megfordulása, majdnem a gyerekvers szerint: Benéztem az ajtón, Bementein az ablakon, Szoba volt az asztalon, Székek ültek urakon. Amelyik szem igy lát, az a modern szem. Az ilyen szem fölviszi a fej értékét is. Az olyan fej amelyikben ilyen szem van, nagy koponya. Egyéb ezenkívül nem szükség, se fantázia, se megfigyelés, se humor, se poézis. Hiszen jó, ha éppen
