Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-22 / 47. szám
rjfif ^ ^ íO 7- ■ Nagybánya, 1903. November 22. — 47. szám. to XXIX 'évfolyam. / NAGYBANYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE JAíEEO-TEX.EII^rxIC OaXUSTDEXsT T7--A.S.^L:K2Sr.^£> Előfizetési árak; •. Egész évre 8 Kor. Fél évre i Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsöbányai-utcza 20. sz A müveit magyar közönséghez! Meghívó. Nagybánya városának és vidékének mindazo n müveit lakosait, kik a magyar közművelődés érdekében a Teleki-kör eszméjét pártolják s alapításában részt akarnak venni, folyó év deczember hó 6 án cl. e. 11 órakor a városháza tanácstermében tartandó alakuló gyűlésre hazafias üdvözlettel meghívjuk. Nagybányán, 1903. november 19-én. Révész János. Égly Mihály. Lapunk homlokára tettük ezt a meghívót, hogy külsőleg is jelezzük annak nagyjelentőségét. A helyi lapok által megindított mozgalom több oldalról visszhangot keltett, nemcsak helyben, de vidéken, sőt a messze idegenben is. Azt hisszük helyesen figyeltük meg, a komolyabb elem úgy gondolkozik, hogy itt az ország keleti vidékén különösen nagy szükség van a magyar közművelődés legjelentősebb ágazatait felölelő egyesületre. Az ellenérvek, miket itt-ott hallottunk, nem győznek meg minket az ellenkezőről. Nézzünk csak azoknak is a szemébe. Állítják, hogy van már egyesület elég a városon. Hát ez általánosságban igaz, sok a társulat és sok a tagdíj, némely lelkesebb polgártársunk, különösen, ha mindenütt részt akar venni, csak úgy nyög a teher alatt, de ez még mindig nem dönti meg azt, hogy épp a legszükségesebbet egész a mai napig nem alakítottuk meg. Legjobban szeretik hangoztatni a létesítést ellenezők azt, hogy a »Teleki Kör«, a mint tervezve van, megöli a többi egyesületet s nevezzük meg nevén a gyermeket, a kaszinót és a polgári kört. Ebbéli aggodalmuk teljesen indokolatlan. Avagy megérezte-é csak egy szemernyit is akár egyik, akár másik azt, hogy a muzeum egyesület megalakult? Ugyebár nem! Gyarapszik, erősödik hatalmasan a muzeum nemsokára külön palotát is emelünk neki, ám azért a kaszinó és a polgári kör legkisebb hiányt sem szenvedett. Egészen más czélja van a Teleki Körnek, mint minden eddig létező helybeli egyesületnek s azért nem félhet tőle egyik sem. A meghívó kibocsátói: Égly Mihály és Révész János senkit mellőzni vagy sérteni nem akarnak, azért az alakulásra névszerint szóló meghívót nem bocsátnak ki. ne mondja azt senki, hogy ő reá nem reflektálnak, mert a magyar közművelődés munkájában minden magyar honfira és honleányra számítunk. Névre szóló felhivást ,ne várjon tehát senki. Az egész város és az egész vidék megvan hiva. Minket biztat a remény, hogy müveit közönségünk érdeklődése a legnagyobb lelkesedéssel fogja megteremteni ez irodalmi egyesületet. Párisi utunk. — Dr Winkler Jenő felolvasása a Polgári Kör inai estélyén. — Különös érzés szálfja meg az embert, ha életében először hagyja el azt a szép édes hazát, a melyben bölcsőjét ringatták! Olyasféle érzés az, mintha az ember az ut elején visszakivánkoznék otthonába s már bánná, hogy neki indult! Ilyen érzés szállott meg bennünket is, amikor egy orvosbarátom, egy gyógyszerész, meg én Budapesten a gyorsvonatra ültünk, hogy megtegyük tervezett utunkat Parisba s innen visszafele egy kis betekintést nyerjünk az előttünk oly sokszor s annyira magasztalt Schveiczba. Már a Budapestről Becsig terjedő utón is szokatlan az ember fülének a sok idegen beszéd, már ott is sokkal inkább hallunk német s franczia szót, mint magyart, hogy azután később, mind jobban-job- ban eltávolodva otthonunktól -— a magyar szót hallván — feldobbanjon a szivünk s olyan érzés vegyen rajtunk erőt, mint mikor régen látott atyánkfiát vagy jó barátunkat látjuk újra! Bécsben U/a napot töltvén, Salzburgban volt tulajdonképeni első kiszállásunk, ahol Hohen-Salzburgba mentünk fel siklón s innen a Salzach völgyére s a városra irányítva tekintetünket — remek panoráma tárult szemeink elé. Salzburgból igen érdekes kirándulást tettünk félig vonat, félig a vonatot kiegészítő társaskocsikon Berehtesgadenbe s innen az u. n. Kőnigsethez. Mind a kettő remek részletekben bővelkedik s itt tűnt fel először az, hogy mennyi ambitióval s szeretettel űzik itt az emberek a turistikát, apraja-nagyja, öregje-fiatalja egyaránt! Unos-untalan gyalog vagy vonaton komoly, pápaszemes urakkal, jól táplált dámákkal, bájos leányokkal s csinos fiatalemberekkel találkozunk, mindegyiknek batyu a hátán, s hossza, szegesvégü bot a kezében ! Azt a benyomást nyeri itt az ember, mintha itt a turistaság az emberek elengedhetetlen feltétele volna, akárcsak minálunk a kávéházba-járás ! Berehtesgadenben megnéztük az u. n. Berg- werket. Ez egy óriási terjedelmű sóbánya, a melynek az az érdekessége, hogy benne mélyen a föld alatt nagy tavak vannak, eredetileg nagy gödrök, a melyekbe vizet eresztenek, ez aztán kilúgozza ásót a tó falait s tetejét képező kőzetekből. A tavak vize azután le lesz bocsátva s lepárolva s igy nyerik ki belőle a sót. A milyen kísérteties volt első impressióra, később hozzászokva annyira megkapó látványt nyújtott egy ilyen, a mécsesek halmazától kivilágított tó ott a föld mélyében. Egy 100 méter mélységű tavon végig is csónakáztunk. Igen érdekes képet nyújt az, amikor itt németet, francziát, amerikait, magyart stb. bányászruhába öltöztetik s a bányába viszik. Némely nő olyan aranyos, csókolni való volt a férfi bányászruhába, hogy csak! S milyen nagyszerű a bánya egy-egy magasabb részéből alacsonyabb, mélyebb helyre való leereszkedés, a mikor felváltva egy nő s egy férfi, úgyszólván egymás ölében — nem tudom már biztosan — kötelen-e vagy más szerszámon — lecsúszik. Kőnigseéről nincs valami különös megemlítésre méltó, a tó közepén hallható visszhangtól eltekintve. Úgy Berehtesgaden, mint Königsee tela van szebbnél szebb hotellel, a melyek mindegyikéből gyönyörű kilátás nyilhatik a pompás vidékre. Különben is oly szép részletek vannak, Ausztria ezen részében, hogy pl. Reichenhall felé utaztunkban, egyik barátom a természeti szépségek fölötti bámulatában többször mondta, hogy nem hiszi, miszerint ennél különbet lássunk Schveicban. Később kiderült azonban, hogy csalódott.. Reichenhall ugyan nem volt programunkba fölvéve, de minthogy útközben megtudtuk, hogy egy jó barátunk nyaral ott, nem mehettünk el, hogy fel ne keressük ott üdülő pajtásunkat. Eltekintve a nem várt viszontlátás örömeitől különben sem volt okunk megbánni, hogy Reichenhallt megnéztük, különösen mi orvosok örültünk neki nagyon, mert oly tiszta, csinos s gondozott üdülő helyet nem lehet uton-utfélen találni, Specialitása Reichenhaiinak a belégzési kjira a mely abban áll, hogy a Berehtesgadenből levezetett sós viz páráit szívják magukba a betegek. Rei- chenhallból Salzburgba mentünk vissza, hogy onnan egyenesen Münchenbe utazzunk. Hogy ebben a régi városban, a melynek — ha szabad magam igy kifejeznem — még a levegője is művészi kincsekkel van impregnálva, mennyi mindent lehet látni, azt fölösleges is megírnom. Mi igen rövid ottartózkodásunk miatt, sajnos, csak futólagos betekintést nyerhettünk mindenbe. Egyet azonban nem akarok említés nélkül hagyni, nehogy valaki arra utaztában erről megtaláljon feledkezni, hogy t. i. igazán milyen jó sört ittunk Münchenben s ezt ajánlom mindenkinek becses figyelmébe. Azt sem felejtettem el, hogy az Operában épen Wagner-cyklus volt, nekünk is kedvünk lett volna e darabot megnézni, de a mikor megtudtuk, hogy a legolcsóbb hely 20 márka, szépen elolda- logtuuk, mert szegény körorvosoknak már ilyesmire nem telik, bármennyire is szomjuhoztunk egy kis igazi Wagner-zenét. Utazásunk főczélja Páris volt és igy MünchenA „NAGYBANYA és VIDÉKE“ tárczája. Almanach 1904-re.*) Elősző. Kergetik elődjeiket az évek és napok; mi azt hisszük, hogy csak ők futnak üresen, holott mindent magukkal visznek aeránkint, még minket is, amit pedig mégis itt hagynak, azt átalakítják útközben, úgy, hogy nem maradhat meg itt régi állapotában semmi, csak a hegyek. Sok egyéb között főleg magunkra, írókra gondolok legelőbb. Micsoda nevezetes, érdekes emberek voltunk mi valamikor! Azaz én már nem voltam, hanem elődeim, az ötvenes évek «skriblerei.« Babonás tisztelet környezte őket s élénk kíváncsiság csiklandozta a messzeállókat. Az újságok róluk firkáltak. A A vidéki utas el nem mulasztotta betekinteni a »Komlóba«, hogy elevenen lássa Vahot Imrét vagy Beöthy Laczit ; nézte is a koponyájukat nagy érdeklődéssel milyen módon van alkotva. Egyes költeményekről vagy novellákról legendákká nőttek a mellékkörülmények, mint most az ischli kalauzula keletkezéséről. — Hogyan született meg a Fóthi dal ? Milyen körülmények közt támadt Tompa fejében a »Gólya« vers *) Almanach 190-1. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár. XIX. évfolyam IV—V. kötete. Singer és Wolfner kiadása Ara diszkötésben 2 korona. eszméje? Ki volt Háry János Szegszárdon ? Hol ismerte meg Jókai az »Örmény és családja« alakjait? Ezek a kérdések voltak az olvasó világ csemegéi. Intimitások, apróságok, szines részletek az Írókról. A Vörösmarthy Mihály szürke köpenyegét vagy később a Lisznyay spencerjét úgy ösmerte az is, aki soha nem látta, mintha a saját fogasán lógna. Megelevenedett, nyüzsgőit az Írói világ a magyar fantáziákban, mint egykor a görögöknél az Olympus. Mindenütt hallani lehetett, mi mindent eszik meg egy vacsorára Kemény Zsig- mond. Milyen bajba jutott Pálffy Albert, mikor egyszer ráült a Prottman szobájában a Prottman czilinderjére és nem mert többé fölkelni. Kalandok, ötletes polémiák, ezernyi bohóságok története czirkulált a közönségben, mint színes pillangó raj. — Lauka Gusztáv csinyjei, a vidám Don Gunaroszé, ki ócska novellákkal teszi lóvá a szerkesztőket. E félistenek közt valóban elfér egy ilyen incselkedő, vásott kohold. Ellentéte neki az ünnepélyes, merev Vajda János, a beretvált tigris, aki idegenül, dúlva, fulva járja a halhatatlanság berkeit, ködöt harap és az üstökösöknél melegszik. Leánysziveket dobogtat a Tóth Kálmán neve, az édes s/.avu dalnoké; láttatlanul megcsókolná mindenik. De forr a harag a kis Gyulai Pál ellen, aki fülemüle csontokat tör a kegyetlen kritikával. Pedig bohóság, bohóság. A kritika legyen kritika. A guillotine-ba végre is nem szokás zenélő órát tenni, hogy a kivégzendö élvezzen is mellette. Az Írók közel hozva a közönséghez, ismerőseivé váltak s mohó vágy és érdeklődés tá nadt a müveik iránt. Ha Kuthy megkezdett irni egy novellát, már előre kiszivárgott a vázlata ez lesz, az lesz' benne, Hortobágy leirása, pandúrok, csikósok jönnek majd elő benne. Ha irodalmi eseményt nem kürtőitek a lapok, a Vasárnapi Újság egy-egy elmés szerkesztői mondanivalója is elég tárgy volt országos emlegetésre : Pákh azt üzeni valami beküldőnek: »Kiki egye meg a maga anekdotáját.« A jó becsületes magyar kúriákon ilyenek felöl tűnődtek a pipázgató tekintetes urak: Váljon «min dolgozik most Jókai ? Mi történt P. Szathmáry Károllyal, hogy hallgat? Még Rózsaági Antal iránt is érdeklődtek, pedig az már igazán oly messze esett egy igazi Írótól, mint Makótól Chlopy. Még olyan müvekről is tudtak az olvasók, amelyek soha sem jelentek meg. Mesék keltek szárnyra valami »Heraldes«- röl, melyet egy Bori nevű ügyvéd irt s aztán bosszúságában a tüzbe vetett. (Talán meg is siratták az j elhamvadt nemzeti kincset.) Arról a színdarabról is sok szó esett, amit Pákh Albert együtt irt Salamonnal »A héja és a napernyő* czim alatt, de a mely sohasem jutott odább az első felvonás első jelenésénél, mert Salamon Ferencz szerint olyan jóizüen diskuráltak benne a szereplő személyek, hogy lehetetlen volt.őket szétválasztani. * Ilyen volt a hangulat az irodalom és az írók iránt. Sőt még a nem írókat is a dicsőség. bizonyos aranyfüstje lepte be idők jártával, ha az írókkal együtt tartottak vagy velők barátkoztak. Danielik azért - lett püspök, Trefort azért lett később miniszter. A Ráth Mór boltjában, aki az első kiadó volt, ott kaszinóztak az ország kiválóságai, maga Deák Ferencz is ott »ült
