Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-01 / 44. szám
?’ «'S •, A> Nagybánya, 1903. XXIX. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MBQ-JELB1TIK Előfizetési árai: •. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20(111. Szerkesztőség és ä u Halottak napján. Elvégeztetett, hogy az emberek meghaljanak. Mikor nyugodott a csontkaszás? vagy mikor nem tártak a földön koporsó mellett? Százezer ember hal meg naponként, jut ebből bánat, gyász elég a világ minden részébe. A mezőkön sirok emelkednek, a sirdomb mellé fejfa vagy kereszt kerül, kivételesen néhol egy-egy emlékkő ; mikor dübög a göröngy a koporsón, zokog a család, a gyászgyülekezet s alig 1—2 év múlva kidől a fejfa, kidől a kereszt, dombokon járunk, melyekről tudjuk, hogy sirdombok, de hogy ki nyugszik alattuk, még maga a sirásó sem tudja már, hiszen úgymond — sok idő, 5 esztendő telt el azóta. A lélek kialudt, az élők érdekharcza nem törődik a porladozókkal, sok deréknek mi lehet igy a sorsa más, mint a feledés. Kétségtelenül szép szokás, hogy november elsején megemlékeznek a halottakról, de még szebb szokás, ha egész éven át megemlékeznek s az ákáczfa. bozót, giz-gaz nem veri fel a »feledhetetlenek« fekhelyét. Részemről azt szeretném elérni Bányán is, hogy ne csak november 1-én siessenek ki lelkendezve 1—2 szál gyertyával, felsóhajtván, »Istenem, milyen hamar eltelik egy esztendő!« hanem azt, hogy szépen gondozzák a sírokat s tartsák a legpéldásabb, csinosabb rendben egész éven át a temetőt. Ez az igazi műveltség és kegyelet jele Ma, szégyenkezve kell bevallanunk, egyik temető sem méltó a rendeltetéséhez, már maga a temetkezés rendetlen. Csinos utak, utczák képzése ismeretlen fogalom, nagy összevisszaság a képe mindegyik temetőnknek és fájdalom, igen nagy a gondatlan sirok száma. A város évek óta készül a közös temető: megnyitni, hol megszűnik majd a felekezeties- kedés a síron túl is, a családokat nem választják szét a papok, a kik egybeadták őket, s a hol a szépészet érdekeinek megfelelőleg lehet beosztani a sírokat s egységesen, egy költséggel gondozni minden egyház halottak. A temető készen van, tervezete megállapítva, ám azért, úgy látszik, sohasem nyílik meg, hanem járunk 4 —5 temetőbe, a város körül van velők véve ! s világítanak november 1-én, 2-án, hogy még ebben sem legyen meg az egyenlőség. A fővárosi kerepesi úti temetőtől eltekintve a vidéken is itt-ott pl, Lőcsén mily gyönyörű temető van. Mennyi költészet, művészet, rend, tisztaság, kegyelet szól hozzánk azokról a gondozott rögökről. Nagybányán sok dicsérni valót találhat az idegen, de a temetői ellen csak erős megjegyzéseket hallottunk mindig. Több gondozást, szeretetet kívánnánk a néptől is a már meglevő temetők iránt, de a várostól is méltán elvárhatjuk iO esztendős vajúdás után, hogy a közös temető kérdését végre oldja meg, hiszen halandók vagyunk mi is mindnyájan, előbb vagy utóbb1 a- halál éjszakája borul ránk, évről-évre 3 — 4 száz sírral szaporítjuk a meglevőket s a vezető emberek intézkedésére meghonosodó kegyelet és illő gondoskodás, tovább terjedve a nép között, nagyban hozzájárulna az erkölcsök .nemesítéséhez. Nagybánya vidékének föld-alkata tekintettel az iparra és a bányászatra, Vázlatok Dr. Szokol Pál m. kir. bányatanácsos az orsz. magyar bányászati és kohászati egyesület Nagybányavidéki osztálya okt. 10-ik gyűlésében Felsőbányán tartott előadása után. (Befejező közlemény.) c A pontúd üledék. Alkotásában részt vesz a márgás agyag (tályag) a csillámos homok, márgás >ala, homokos vagy csil- lámos palás agyag márga, vasrozsdás vereses agyag és agyagos homok. Elöfo. Jsíási helyei: a Nyires keleti széle, Rózsahát, E’elsö- és alsó Újfalu, Tőkés. M.-Kékes, Oroszfalu, felső Sándorfalu határa, Lac/.falu innenső tája, Oláh-Kékes, Kis-Körtvélyes, Erdő-Aranyos és Nagy-E'entos közt keskeny övben, Sáros-Berkesz határában ; N.-Sikárlótól a hegyvidék fövolgyének szélén és az északi oldalokban, Mogyoróson, a nagybányai Morgó tövén és a Kereszthegy alján, honnet felvonul a Gordonhegy alá s tovább halad Vereshegy és Bányahegy déli lejtőihez; jelentékeny vastagságban mint agyag és tályag (congeriával és szenes floratöredék- kel) a Tatár akna körül, benyúlva a völgy északi oldalába. A pontusi üledék nagyobb vastagságban átszelve a borpataki völgy keleti oldalán a Morgó hegy aljában ismeretes, hol a »borkút« feletti réten 1887-ben tettek mély fúrási kísérletet. A furlyuk 32 méteren keresztül a pontusi anyagot és a lágy palás anyagot vágta át; ez alatt vagy 07 méterben keményebb palás anyag következett, melynek megfúrásával észrevétlenül felszállott mocsárgáz explodálása után, mi halálos sériikziadólnivatal Felsőbányai-utcza 20 ss;lést is okozott, a további mélyítéssel felhagytak. Valószínű, hogy az utolsó palás agyag feküjében valami törmelékes, tehát vízgyűjtő réteg következik, mely aránylag sokkal kissebb mélységben az előadó terve szerint a régi borkút keleti oldalán lett volna elérhető, azonban ettől északnak eltéröleg távolabbi és magasabb tájon választotta volt a furlyuk kezdő pontját néhai Prugberger József miniszteri tanácsos, ki minden áron a furatott téren óhajtotta felszöktetni az ásványvizet. Hasznosabb közetnemek az agyag és a márgás agyagpala. Az agyag e pontusi üledék hegyvidéki tájain (Felsőbánya, E'ernezely, Nagybánya, Eáposbánya — Misztótfalu, Kapnikbánya, Horgospataka) részint tisztább aluminium földet, részben e mellett idegen részeket tartalmaz; tisztasági foka szerint lehet tűzálló — fazekas — és téglaagyag, felhasználható tehát igen nagy mennyiségben tűzálló téglák, cserépkályhák, fedélcserép, edények és egyéb finomabb cserepes tárgyak tömeges előállításához. Márgás agyagpala (jelentékeny mésztartalommal) nagyobb települést képez a Gordon hegy nyugati-déli táján, hol évek óta már nagyban fekszik és mint talajjavító szert a szántó földekre szállítják. Az agyagban dusabb márga, hasonlóképen mint az előbb említett agyag, mindenféle agyagedény, cserép és tégla készítésére alkalmas. 5. A diluvial és a jelenkori képződmények. Terjedelmük nagyságára nézve ezek az eddig tárgyalt összes képződményeket túlhaladják. A negyedkorbeli (diluviál) üledék kőzetei; a homok, homokos- és sárga kavics, görkő palás és homokos márga és a nyirok. — A jelenkori képződményhez járulnak a televény, dara, porond, kavics és pataki görély, agyagos iszap, agyagos üledék, trachytos törmelék, nyirok és mocsárvizi képződmény. Összefüggő nagyobb diluviális területek : a Nyires- hidegkuti, a Koltó-pusztahidegkuti, Hosszufalu n-gysom- | kuti, Barlafalu-erdöszádai és a Misztmogyorós-m.-tótfalusi. Az első kiterjed Hidegkút, Lénárdfalu, Zazár és Laposerdö határaira, innét tovább tartva Nagybánya és G.-tótfalu déli részébe és a Nyiresbe, szegélyezve az Alsó- és E'elsöujfalu pontusi üledékét és végre kiékül ve a Rózsahát felé. A Koltó-pusztahidegkuti leterül Hagymáslápos, Pusztahidegkut, Koltó-Katalin határán át a fentösi nagyerdőig ; a harmadik terület (homokos (agyagmárga, kavics) Hosszufalutól a fejérszéki és tölgyesi erdőn át Nagysomkutig. Az első és második diluv. terület közé esik a láposi ártér, melynek déli és észak-nyugati partmenti tája (Katalin, Bozinta. Buság), valamint a Szamos környéke fel a harmadik diluv. területtől Iloba felé (Nagy- nyires — Tumánya — Aranyosmezö — Monostor — K.-Sikárló) tetemes kiterjedésben van borítva alluviális lerakodásokkal, melyek hasonlóképen nagyobb kiterjedésben folytatódnak a hegyvidék nyugat keleti szegélye és az első diluv. terület között (Zazárpartmel- léke. Nagybánya, Giródtótfalu.) A „NAGYBANYA és VIDÉKE" tárczája. A szögedi koszomról. — Irta\ Révai Károly. — Azt mondják: a kőnek, vasnak Szive nincsen, mit sem érez ! S a szögedi hercze-hurcza Nem ér Kossuth nagy szivéhez! Hej! nem is a kőnek, vasiad: Fúj a szive, fáj a lelke! Hanem annak, ki a szobrai Oda tette, fölemelte! .4 szögedi magyar fiút begy veresen oda vitték; Kossuth Fajos ércalakját Parancsszóra körülvették. Azt mondják: a kőnek, vasnak Szive nincsen, mit sem érez! Hát a szuronyt miéri döfték Kossuth Lajos ércszivéhez 9 ,4 koszorú minden lombja A szögedi földben termett; S hogy viiuljon, — honleányok Szemeinek könye kellett. Jaj, de szép volt; minden lombján Egy-egy gyémánt könycsepp ringott; Beletették a leányok A sok rózsát, rozmaringot. A Kossuth-tér telis-tele Czakkum-pakkos nagy vitézzel! A gyémántos koszomhoz Oda nyúlnak durva kézzel: Le is tépik a vitézek A szobornak homlokárul: S Kossuth Lajos ércalakja Még csak el sem halavángul. Hej 1 a ki a mai kornak történetét majd megírja, írván e nagy dicsőségről Vastag iegyén a papírja : A történet trombiiási Ggözedelem kűrijét fújják: Lábaikkal letiporták . Kossuth Lajos koszorúját. Semmi baj sincs! Magyarország Földje terem még virágot; S ha megfonjnk koszomnak Megirigylik a királyok. Irigyeljék! Nincs virágunk Ilyen féle vitézséghez. Van egy szobrunk Szögedében, Mind egy szálig az övé lesz! . . . November 2-án. — Irta : dr OLSAVSZ Y VIKTOR. — Kibontja szárnyait az emlékezet. Szelíd röppenése bánatos fenséggel ragadja magával az embert a magába szállás valláseszményi légkörébe. Úgy megtisztul, olyan csendessé vállik a hangulat, mint nyíló virág kelyhén harmatban bujdosó nap- 1 sugár, avagy mint a reménynek az ígéret hárfáján eljátszott édes-bus szymphoniája. A gondolkozó ember öntudata betelik egy végnélküli problémával, hogy mennyit ér az élet vájjon sokat e vagy semmit ? Keresztény felfogás szerint a megismert élet végén van az ismeretlen végnek kezdele. E felfogást milliók vallják hitelvül, ép úgy mint millió mécsnek lobogó lángja hirdeti november 2-ának estéjén azt is, hogy a testi lét physicai határain végleg meg nem szűnünk. Igaz, az élet sokfodru oczeánján száguldva ring egy óriási hajó, neve enyészet, kormányosa halál. Es e hajó eljön mindenkiért, akit élőnek neveznek e földön, eljön a messzeségből, eljön a névtelen idegenből, mondatlan órában és megállítja egy perezre gyászos vitorláinak rohanó erejét. Olykor egy bájos gyermek rózsás álmait megszakítva, máskor a teremtő zseni lángjait a fejlődés delelöjén kioltva, avagy szelíden utolsót lehelve az aggság kialvó csendes szen- derére. Jár az enyészet hajója unosvégtelen. És kormányosa számon tart mindent. De kell ez igy, mert a kicsinyes nyomorult, mesterséges élet zavaros perpsec- tiváját csak a halál átérzett veszélye sz.épiti meg állandóan. Minden elmúlik, csak az marad meg, amit a szív szépnek érzett és amit a szellem nagynak kigondolt. Ennyi minden egyéniségnek egyedül értékes földi hagyatéka. Emlékek, melyek szive jóságát dicsérik, emlékek a melyekben tovább él szelleme, végtelen megnyugvás ez annak, akit raffinált elméletek nem tettek kérkedövé. Schakespeare azt mondatja Hamlet- tel : lenni vagy nem lenni. Krisztus azt mondja : örökké lenni. Vájjon melyik szebb, melyikben van meg az élet igazsága, ereje,
