Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-28 / 26. szám
N agyb;inya„J903. Junius 28. — 26. szám. XXIX. évfolyam. NAGYBÁNYA ÉS YIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK 1ST IDE 1ST ■V’-.A.S.Á.ISISr.A.lF Előfizetési áratc •. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsőbányai-utcza 20. sz. Tanév végén. Lezajlottak az iskolai vizsgálatok. A községi iskolában 22-én befejezték az évet, a polgári leányiskolában és a főgimnáziumban a héten zárták le az eredményt, most még az érettségiek nehéz leszámolása folyik mintegy három napig, mivel 30 a jelentkezők száma. Lehet, hogy utolsó érettségi vizsga ez, s a szokás, mit a német rendszerrel örököltünk, szülők és tanulók örömére talán már a közel jövőben megszűnik; nem lesz »érettségi.« Alig van lényegesebb kérdés egy nemzetre nézve, mint a tanügy, mert ebben rejlik a jövőnek csirája. Hogy milyen lesz a nép, a közvélemény, mennyi készültséggel állanak a vezetők majdan az ügyek élére? mindez a tanítási rendszertől függ. Nálunk a főgimnázium komoly, higgadt rendszerében mindenki bízvást megnyugodhatik. Az állam nem kiméli a költséget és fáradságot az értelmiség alapos kiképezésére s azok kiknek kezében van ifjaink sorsa e vidéken, kötelességüknek derekasan megfelelnek. Jól esik látnunk a tiszta, szép, tágas termeket, a képekkel, szobrokkal díszített folyosókat, gazdag szertárakat a múzsák csarnokában s tisztelettel hajolunk meg a hivatását ügy- buzgalommal, odaadással teljesítő tanár kar előtt. A leányiskola szintén európai színvonalon áll, már külső megjelenésében is. Az a hatalmas palota, mely a felsőbányái utczát díszíti, minden idegennek megragadja a figyelmét. Itt is kényelmes, csinos, a berendezés, a minisztérium valósággal beczézi ezt az intézetet s nincs kérése a vezetőségnek, melyet valaha megtagadott volna. Úgy a tudományban, mint a kézimunkában való haladás bámulatos és minden, a tanügy iránt érdeklődő embert örömmel tölthet el. Egy örömében áradozó apa igy ir nekünk erről az iskoláról: Tekinteti's Szerkesztő ur! Engedje meg, hogy becses lapjában legkedvesebb kötelességemnek eleget tehessek. Nem tudom azon kellemes érzelmeket, miket a lefolyt áll. polg. leányiskolái vizsgák bennem, — azt hiszem az összes hallgató közönségben, — szültek: elhallgatni. Nem hallgathatom ei azért sem, mert nevezett intézetben nekem is van gyermekem, a kinek nevelésében tett buzgó fáradozásáért hálával tartozom s hálámat csak forró köszönetemmel róvhatom le azon mélyen tisztelt tanári testületnek, kik magasztos hivatásukat ily meglepő eredménynyel teljesitik. Tóth Kálmánnal szólva bátran elmondhatnám: »nem. tudom én, melyik volt szebb, melyik nagyobb, melyik dicsőbb!« De a tárgyhoz szólva mondhatom, hogy az a nevelési irány, melyet tapasztaltam, a legnagyobb mértékben képező hatású. Jól esik látni, hogy valóban értelemképezö gyakorlati irány, öszhangzatos nevelés a tanmenet főge- rincze. Lehetett látni, mily szépen szegődik a német nyelv a szám,-természetrajz stb. szemléltető oktatásához, lehetett látni, hogy nem nyelvtant, de nyelvet tanítanak, nem a nyelvtani unalmas és gépies szabályok elhadarása, de a valódi tudás nyilvánult; a magyar nyelvtani szabatosság minden tárgy előadásánál föltétlenül megköveteltetett; a számtan, vegytan, háztartás- tan, mint szövetségesek szépen domborultak ki gyakorlati czéljuk elérésére: az ember képzésre. S mindezen öszhangzatos nevelés több személy által végeztetik. Majdnem kétkedve kérdi a szemlélő, hogy lehet ily egyöntetű az eljárás ? Megfelel rá az eredmény, melyből kitűnik, hogy egy szívvel, egy lélekkel és hivatásuk magaslatán haladt előre a Testület, azaz: minden tanerő saját szakmájában művész 1 Adjon Isten kedves hazánknak sok ily tantestületet, s nekik meg kitartást, erőt nehéz, de gyönyörűséges munkájukhoz és .. sok örömöt. Egy apa. Csak az elemi iskola mostoha-gyermek Nagybányán. A tanítók és tanítónők ellen, talán még azok fizetése ellen sem lehet semmi kifogásunk. Jeles, szorgalmas, józan életű, hivatásos tanítók működnek a községi iskolában is s a város eléggé méltányolja fáradságukat, csakhogy ez még mindig nem elég. Többet kívánunk. A vizsgálatok során volt alkalmunk látni a tantermeket. A központi iskolában annyi hely van, hogy talán a fiú iskolának elég volna s van benne 6 tanterem helyett 9 és mindegyikben több gyermek, mint amennyit az egészségügy követelménye megenged. Valóban elszomorító látni a sápadt arczu csemetéket s elgondolni, hogy 60 — 80 gyermek egész éven át szorong és szivja a tanbüz párát ezekben a szűk helyiségekben. Férhelyek sem a földszinten, sem az emeleten, magában az épülettestben nincsenek s a zsenge emberkék hideg télen napról-napra kivannak téve a meghűlés veszedelmének, hiányzik a jó ivóviz az iskolában, fölszerelése szegényesebb bármely falusi iskolánál, fűtése nem egyenletes, előszobáknak hire sincs, a gyermekek beviszik vizes gúnyáikat s egymástól 10—15 cm.-nyire felakgatják egymás hátára zsúfolva, némelyik szegény gyermek éjszaka benne is alszik s a szorosan összehányt ruhák terjesztik a bacillust egészen szabadon és gőzölögnek a bent ülő gyermekek légző szerveinek állandó veszélyeztetésére. A külvárosokon még silányabb a helyzet. A Veresvizen 100 tanulót bíznak egy tanítóra, megmondottuk előre lapunk m. évi egyik számában, hogy ez nem fog jóra vezetni. Mit érték el vele? A fele megbukott a gyermekeknek, mintha csak nem is jártak volna iskolába. A Kereszthegyen kétszer annyi leány jár, mint fiú. Hol a hatóság, hogy bekényszeritse a hiányzó fiukat? Borpatakban — mondják — javult a helyzet, ott a kis sereg szép eredményt mutatott fel, de összes elemi iskoláinkra nézve elmondhatjuk, hogy azok körülbelül csak a felét képesek befogadni a tanköteleseknek és a tankötelesek igen nagy része tényleg nem is jár iskolába. Lehet, hogy sokan rósz néven veszik tőlünk ezt a sötéten megrajzolt képet, de gondolják meg, hogy a szülőknek, a városnak legdrágább, legféltettebb kincseiről van szó, a gyermekekről, akik életük javarészét ott élik le az iskola falai között s lehet-e nagyobb, szebb feladatuk a szülőknek s köztük a város vezetőinek, mint gondoskodni a haza jövő reményeiről s lelki és testi erőben, egészségben nevelni övéiket. Itt az ideje, hogy lépéseket tegyünk a helyzet megjavítására. Nem tudjuk, lesz-e valami az államosításból ? a mostani politikai helyzet mellett nem sok reménységünk van hozzá. A „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ” tárczája. Kérdés... . felelet. Lehet, hogy úgy el dobj magadtól? Mint ethervadt virágot. Bár ismered szivem szerelmét, És gyötrelmem is látod. Lehet, hogy úgy ki vess szivedből? Hogy emlékem se éljen. Ah! úgy mint én nem tudsz szeretni, Oly igazán, oly mélyen. Nem... nem lehet. Mondd, hogy csak álom, S fölébredek belőle. Ajkad hallgat,... Szivem összetörted, Örökre,... mindörökre. Tüzér Cremonai Liudprand történetírói hitelessége. Részlet GAAL LAJOSNAK a főgimnázium ezidei értesítőjében közlött tanulmányából. A millennium ünnepe újra a vezérek korára irányította a magyar történetírók figyelmét. Egymásután jelentek meg kisebb-nagyobb terjedelmű munkák a honalapitás és a magyarok külföldi kalandozásairól, történetíróink mintegy versenyre kelve, hazafias lelkesedéssel újra meg újra átkutatták a rendelkezésére álló anyagot, hogy minél elevenebb és hűebb képet adjanak azokról az eseményekről, melyek nagy nemzeti ünnepünkkel szoros összefüggésben állanak. A modern történeti kritikának alig is van hálásabb tere, mint épen a IX. és X. század eseményei. Az egykorú források tarka-barka és egymásnak ellentmondó adatainak megrostálása, összeegyeztetése, a novellisztikus és mitikus vonások felismerése, a történeti igazság kihámozása nem épen könnyű feladat s e téren daczára a sürü feldolgozásoknak, még mindig maradtak teendők hátra. Ilyen szellemi újjászületésre első sorban is igényt tarthat Cremonai Liudprand, a X. század kétségtelenül legszellemesebb írója, kinek történeti müveiben igen sok egykorú adatot találhatunk őseinkre. Az olasz püspökkel szemben a történetírók általában bizonyos indokolatlan idegenkedéssel viseltetnek, sőt egyenesen kételkednek hitelességében. Hazai történetíróink is — úgy látszik — e nagyjában inkább csak mondva csinált általános vélemény hatása allatt állanak, midőn Liudprandot sokszor érdemtelenül mellőzik és érdekes adatainak legnagyobb részét azért, mivel azok a többi egykorú, különösen, pedig a német forrásokétól sokban eltérők, mint teljesen értékteleneket eldobják. Pedig Ranke és Giesebrecht mintaszerű kritikai eljárásukkal egy egész uj világot olvastak ki Liudprandból és Salamon Ferenczünk is megmutatta a helyes utat, hogyan lehet az értékteleneknek tartott adatokból épen a legbőségesebb történeti anyagot kibányászni. Mielőtt azonban a magyarokra vonatkozó összes adatok megrostálásáhozhozzáfoghatnánk, tisztában kell lennünk elsősorban is Liudprand történetírói hitelességének általános mértékével. Ha valahol úgy nála szükséges, minden legapróbb tényező összegezése, hogy irói egyéniségéről tiszta képet nyerhessünk s őt abból az anonimitásból kiburkolhassuk, mely rajta és müvein ma is végig vonul. A következőkben tehát Liudprand kora és életrajzának rövidre fogott ismertetése mellett, egyelőre csak müveinek történeti hitelességének kérdésével foglalkozom. Ebben a keretben azután egy más alkalommal nem lesz nehéz azt is bizonyítani, hogy a magyarokra vonatkozó adatai épen azért fontosak s nagyobbrészt hitelt érdemelnek, mert eltérőek az egy oldalú német feljegyzések után induló közfelfogástól. Cremonai Liudprand történetírói hitelességét Li'verani Fr. da Tassignano Giovanni, továbbá Duret, Gregorovius, Leo támadták meg igen hevesen. Mindnyájan szemére vetik a »lelkismeretlen püspöknek«, hogy köpenyforgató, tányérnyaló udvaroncz létére egyformán isteníti Hugo, Berengar olasz királyokat és Ottó német császárt. A hála, a pártszenvedély, a bosszúvágy és a jól eltöltött ifjúkor kitörülhetet- len emlékei annyira befolyásolták, hogy a zsarnok Llugot úgy dicsőíti, mint később Macchiavelli Borgia Caesárt, sőt szemtelenül még filozófusnak meri nevezni s igy tovább. A főbb vádak alul legelőször Köpke kísérelte meg kitisztázni, o is elismeri, hogy Liudprand ítélete sokszor elfogult és hogy néha egy-mást szándékosan el is hallgat, hogy rikítóan színez, de azért alapjában véve elég tárgyilagos és hitelt érdemel. Körülbelül igy ítélnek Dümmler,
