Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-05-31 / 22. szám
Nagybánya, 1903. Május 31. — 22. szám. évfájyani. ' V' .S»'*1 NAGYBÁNYA ES TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE UESTELENIK IviCIlTinEiT Előfizetési árak-. Egész évre 8 Kor. Fél évre & Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. I Szerkesztőség és kiadóhivatal Felsőbányai-utcza 20 sz. Az emberiség egy részének szép ünnepe van ma: a pünköst ünnepe. Rövid időre megszűnik a testi erőt emésztő s az erényt is néha tévedésbe ejtő, meg-megtipró mindennapi munkája a kenyérért az embereknek. Alkalmat találunk arra, hogy magunkba mélyedve, tetteinket birálva énünket megtisztitsuk, hogy a lélek összhangjának, a megnyugvásnak szárnya leb- benése érintse szivünket, uralkodjék rajta s hogy a szent lelkesedésnek ihletszerü isteni ereje aczélozza meg lelkünk. Szelíd nyugalom, hit, ennek nyomán a lélek derűje, az §mbert megnemesitő örök szeretet, önbizalom hatják át a magába mélyedőnek szivét s öntenek lelkesedést bele e napon. A csengő, zugó-bugó harangszóra ha egybegyül a nép: Az Ur előtt lelkét kitölti s megtisztul, szentül a mi földi. És érezzük ennek az emberiséget nemesitő, Ígéretnek soha néni gyengülő és el sem is múló varázserejét: »És tészek csudákat az égben oda fel és jeleket e földön alá.« Az általa véghezvitt égi csudának volt az hatalmas jele, ami azon a napon történt. A hit ereje, azon igazságoknak örökkévaló világossága, a melyeket az Isten-ember hirdetett, rendithet- len bátorságot, határtalan bizalmat, elszántságot és olyan ékesen szólást adott a tanítványoknak, hogy azzal a hallgatóságot bámulatba ejtették, lebilincselték s végkép megnyerték. Valóban, nem édes bortól részegedtek meg ezek, hanem a lelkesedésnek villám-ereje járta át szivüket és az szólalt meg a Péter ajakán olyan csodaszerüen, Nagy dolgokra vezető erő, te szent lelkesedés.! Csudás jele vagy az Istennek! Tettre késztetsz, bizalmat adsz, bátorságot öntesz a gyenge emberbe. A gyarló lélekben általad ihlet támad. Csudás erő csuda dolgokra teszed képessé a halandót. Az emberiség életében örök tűz vagy, lankadhat, de megszakadnia nem szabad s a melyet nem külső erő táplál, mint hajdan a Vesta templomában égőt, hanem a benned rejlő erő. Védője vagy az igazságnak, melyet, bár olykor elveszni látszik, felemelsz a porból, a sárból. A gyermek és az agg gyengeségét enyhíted, a tetterős s ember cselekvőképességét fokozod. Nemzetek’ szivébe ha leszálsz, népek öntudatába ha világot gyújtasz, csudát művelsz s népet, nemzetet biztos irányba vezetsz, mint a pusztában bujdosó népet vezette egykor az a szüntelen előttük fénylő csodás tüzoszlop. Jövel Szentlélek, lelkesedéssel töltsd be a szivünk. Szükség vari rá A magyar nemzet életének megirolt történelmi mozgalmait ha olvasgatjuk, törpének kell hogy érezzük magunk és tespedtnek karunk. A hitélet gyenge, ben- sőségéből sokat vesztett. Az igazi szabadelvűséinek is szegve már szárnya. A honfi erényen itt-ott csorba esik. As országi lakói nem élnek békében. Visszavonást érzünk, pártoskodást látunk. Édes hazánk földje nem tudja ellátni elég táplálékkal már a magyar népet. Az is hotelen lesz, már kezd azzá lenni. A székely is a magyar tengeren túl tekint, más hazába jár be. Ki tölti be a helyüket ? . . . Hát e tejjel-mézzel folyó szép országban a boldog Kánaánt nem lehet meglelni?!... Elégedetlenség érzik itt is ott is. De magunk vagyunk az okai. Ur akar lenni igen sok. Nem a maga ügyeinek rendezője, hanem más fölött álló. Mikszáth szavaival mondva »előzködünk«. Versenyben állunk egymással abban, ami hiábavaló s ami a küzdelmet valóban megérdemli, az iránt közönyösek vagyunk. A közjó szenved miatta. A meggyőződés hangja, az őszinteség szava elvész a külső udvariasságban. A közszolgálatban a kisebbek szabadsága sok esetben szolgasággá fajul a nagyobbakkal szemben. A társadalmat, sok esetben többször nem az egymás becsüléséből fakadó melegség köti és tartja össze, hanem az összefolyó érdekeknek tarka szövevénye. Az ősi, puritán egyszerűség kiveszőben van. A pátriárkák nemes, méltóságos alakja letűnik. Igaz, a koruk is lejárt. Nagyjaink is fogynak s az újabb nemzedék azt pótolni egyelőre nem képes. A lelkesedés szunnyadozik, mintha nem volna örök erény . . . Ébredjünk a lelkesedés magasztos ünnepén. Szálljunk magunkba, tisztítsuk szivünk. A lelkesedés legyen égő szövétnek bennünk. Szabad országnak szabad gyermekei csak igy lehetünk! Lelkesedés vezessen minden munkánkban! Látszódjék meg minden tettünkön annak felemelő ereje. A tudós művéről, a művész alkotásáról, az iparos munkájából, a földmivelő igyekezetéből s mindenkinek iparkodásából sugározzák ki a lelkesedés, a nemes odaadás, a tudás, a becsület s az a törekvés, hogy az általánosemberi jólétnek szépítésére, előbbvitelére törekszünk. Szent lelkesedés, szállj meg minket! Rohand meg a honfiak szivét, hogy hűséges szeretettel, féltő gonddal őrködjenek magyar hazánk felett! Űzze el a nehéz »fekete felleget« a honnak egéről, a honfi-szerelem! Öntsd az ország lakóinak szivébe a haza bol- dogitásának egyetemes czélját. Ahol félreértés van, a te erőd által fogjanak kezet az emberek. Az egyes ember, a család s mindenki bizalommal, erős hittel, mély meggyőződéssel kitartóan munkálkodjék azon, hogy az erény terjedjen, az igazság diadalmaskodjék hogy »tisztuljon n mi földi.« Akkor a pünkösdi ünneplés nem múlik el nyomtalanul; akkor ama nevezetes pünkösdnek regeszerü jelenete megújul. Székely Árpád. | Dr. Koller János. | Piros pünköstnék kedves ünnepére, lesulytó gyász- hirt kell hoznunk. Keserűség vegyül az örömbe. Az a csinos, rokonszenves fiatal ember, talán legifjabb a rendes tanárok között, a kit társadalmunkban annyira szerettek, ki sok esztendei szorgalmas tanulás után végre czélt ért, tudorságot és tanári oklevelet nyert, aztán mihamar rendes tanár is lett, mi több, megtalálta szive igazi választottját, szép ifjú A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Szabadság, egyenlőség, testvériség. — Irta : Szabó István — III. Testvériség-. Ez a harmadik kis história már akkor történt meg, mikor Magyarországra újra felvirradt az alkotmánynak régen letűnt napja. S az uj nappal uj erkölcsök, uj szokások keltek életre, melyek aztán tönkre boldogították a szegény magyart. Az öreg Csák Istvánnak két fia volt. A fiatalabbat az újkor szelleme szerint iskoláztatta, urnák nevelte. Az öregebb csak megmaradt mint az édesapja, vagy mint az édes öregapja a paraszti munkánál. Az öreg Csák István jól birta magát, mint afféle jómódú közbirtokos. Volt is mit szántani, vetni, adott az Isten neki eleget. De néha az öregebb testvér, mintha úgy érezte volna, hogy fáj neki valami. Mintha sajgott volna neki, hogy ő, aki egész esztendőn át huzza az igát, még egyszer se találta az ágyban a hajnali harangszó. A fiatalabb testvér pedig kénye-kedve szerint luslál- kodhatik, mig kilenczedmagával a hasára nem süt a nap. Aztán mig ő a nap terhe alatt odakünn a mezőn kenyéren, szalonnán fanyalog, addig az öcscse a kényelmes, hűvös szobában elnyujtózkodva duzmiskodik mindenféle jóban. Ki is tört hébe-korba leikéből az elégedetlenség. De a gondos édes anya jóságos szavai, aztán künn a mező virágos rétje, a fölötte szálldogáló pacsirta éneke, az ekéje előtt haladó villaszarvu, kaszalábu szép fehér tulkok csendességet öntöttek nyugtalan leikébe. Valahányszor megfogta az ekét, az ekeszarva is erőt, bizalmat, bátorságot, vigasztalást adott két erős karján keresztül háborgó szivének. És aztán füttyörészni kezdett a pacsirtával versenyt elégülten taposva az eke után a friss-törésü barázdákat. Aztán midőn leszállt a csendes est városra, pusztára nyugodalmat hozva az elfáradt tagoknak s enyhítő balzsamot a sok vérző szívnek, a sok szenvedőnek: milyen édes volt az illatos szénára teríteni le a hosszuszőrü bundát s onnan hallgatni a kolomp szólását, békák brekegését s a távolfekvő tanyák kutyáinak csaholását, ritka vakkantását. Aztán előkerült a kis furulya is, melynek epedő hangját az enyhe szellő felvette ölébe s a messze fekvő rétnek virágai között mint egy édes álmot hintegette széjjel. Mikor ebbe is beléunt, elkezdte hanyatfekve szám- lálgatni, olvasgatni a csillagokat; ez itt a gönczölsze- kér, ott ragyog mellette, a három ökör mellett a kis- béres, csak egy kicsit látszik. Az ott a kaszáscsillag, nem messzi tőle biczeg a sántalyány, a mint enni visz a kaszásoknak. Amott kapargál a fiastyuk a kis csirkéivel. Igazán oly kápráztatóan ragyognak, mintha a nagy ég mezején valóban kapargálna a sok apró csirke az édes anyjuk körül. De mindenek között legékesebb az esthajnali csillag. A Mária csillaga. Szeplőtelen tündöklő szemével vigyáz ránk egész hosszú éjjel. És mintha egy imaszerü sóhaj szállt volna a fényes csillag felé és az meg hálából aranyfátyolával betakarta szemét a fáradt munkásnak és jótevő álom, mélységes csendesség szállt le a harmatos pusztára, tanyára .... Történt idő járásával, nemsokára, hogy az édes apjuk, az öreg Csák István behunyta szemeit örökre. Boldog ünnepeket/ A két testvér aztán, mint két jó atyafi, megosztozkodott rendben, csendesen mindenen. Az ifjabb testvér a megye székhelyén lakván még atyja életében bejutott a megyéhez hivatalba, a hol mint jómódú ember fia módján felül adta az urat. Kivált a tisztujitások, vadászatok és megyei bálok alkalmával az ifjú Csák túltett a tőispán fián is. 0 volt a bálok legkifogástalanabb gavallérja, kitűnő tánczos ; de rósz dolgos. De ez mellékes a mai világban, nagyon jól tudta ő azt. Czak öltözni, csillogni, ragyogni nagyokat mondani, ezzel lehet befogni a világ szemét, ezekkel lehet elámitani. félrevezetni még a komoly gon- dolkozásu embereket is, ezek a tulajdonságok nyitják meg az ember előtt a legmagasabb ajtót is, ezekkel lehet boldogulni. Dolgozni! csak annyit tesz az okos ember, amennyit már lehetetlen, hogy ne tegyen. Szóval a modern emberek, a hazug világ legmodernebb, leghazugabb nevelése volt. Paraszti származása da - czára meg is nyílt előtte minden ajtó, még a lőispán ajtaja is. Nem is volt az úgynevezett magasabb körökben olyan ünnepély, vagy estély, ahová az első meghívó nem az ifjú Csáké lett volna. A leányok és a mamák vetélkedve keresték a kedvét. El is kényeztették, ügy otthon volt minden lányos háznál, mintha tulajdon édes testvérük lett volna. Ha uj táncz jött divatba, az estélyeken minden leányt megtanított rája. Egyik leány ki se szakadt a karjából, már három, négy csüngött rajta: engem, engem, tanítson meg előbb . . . engem, ne M íczit, ne Málcsit . . . Ühm! maga csúnya! és két három bár- sonytenyérke is végigsimitotta szép nyalka bajuszát egyszerre . . . Mondotta is sokszor : »Még megölnek ezek* a mamák és ezek a leányok a sok szivességgel. Pünköst ünnepén.
