Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-01 / 22. szám
Junius 1. — 22. szám i v Nagybánya* 1902. TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEO-JELE3STIK: EdIII>TIDE]2Sr IK IST^IE3 Előfizetési árak •. Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Szegény gazdák. A május 13-iki jégverés után megállapították, hogy a gazdák szőlőben, gyümölcsben . teljes kárt szenvedtek. Nagyon szép. Ennek is örülni kell, mert az ember többnyire úgy jár, hogy ha tűz vagy jég éri, a kárnak csak egy részét szokták elismerni. Már most mi fog ezután következni ? Adó- leirás. Egyiknek 5 forint, másiknak 10 forint, az összes gazdáknak mintegy 1500 forint. S ennek is örülni kell, hogy az adót elengedik, mintha bizony nem önként következnék az, hogy a hol nincs miből fizetni, ott ne kívánjon az állam adót. A károsult gazdáknak tehát nem fog kelleni adót fizetniük. S ezzel a dolog be van fejezve. Pedig lehetne e felett egy kicsit tovább is gondolkozni. Tény az, hogy gyümölcs nem lesz az egész határban majdnem semmi, a szilva, alma, dió, mely itt a legnagyobb mennyiséget szolgáltatja teljesen lefagyott az 5 napon át tartott tavaszi fagyok idején. Szőlő az elvert részen szintén semmi. Más dűlőkben a karikákból kihajtott 1—2 szem, azokon van itt-ott egy-egy kóstolónak való gerizd, igen-igen kevés. Mi következik ebből? hogy Nagybányának nehány 100 ezer forintjövedelme el fog maradni az idén s még a mellett a munkáltatásra költenie kell a birtokosságnak. Arról senki sem gondolkozik, hogy azt az 500000 forintot honnan lehe ne pótolni, a mit a jég és fagy kivett a lakosság kezéből, hogy a nyomor őszfelé be ne köszöntsöu, hanem megmaradunk az adóleengedésnél. Pedig adóleen- gedésböl nem lehet még málékenyeret sem enni Érezzük, hogy itt valamit tenni kell, polgárságunk különben is el van adósodva, a gazdaságba az újabb időben sok befektetést tett nem egyszer kölcsönvett pénzen, az előreláthatólag sanyarú esztendő nagy nyomorúságot fog itt előidézni. Máramarosnak most adott Láng L. kereskedelmi miniszter 100000 koronát utakra, hogy a nyomort enyhítse, ilyen valamit kellene nálunk is kezdeményezni, megpróbálkozni azzal, hogy pár százezer forint be jöjjön az idén a városba, a mi aztán mégis csak itt marad, elmegy napszámosnak, vállalkozónak, vendéglősnek, hentesnek, szabónak stb., szóval lendít a dolgon egy kicsit Nem mondjuk mi, hogy éppen ilyen és csakis ilyen segélyre volna szükség, lehet egyébképpen is tenni valamit. Az okosok, az arra hivatottak törjék rajta a fejüket s ne elégedjenek meg azzal, hogy a napok gyönyörűen futnak egymás után az örökkévalóság végetlen tengerébe, hanem tegyenek a népért, a lakosságért, mert bizony-bizony ha tétlenül várják az idei rossz esztendő utókövetkezményeit, nagyon sok ember veheti majd őszfelé kezébe a vándorbotot. A Wesselényi óda pályáéi nyerteséről. Tudvalevőleg a zilahi Wesselényi szobor-bizottság a tavasz elején megbízta a Kisfaludy Társaságot, hogy a szobor leleplezésénél elszavalandó ódára hirdessen pályázatot. A pályázat eredményét a Társaság május 28-án hirdette ki, nyilvános ülésen, nagy közönség jelenlétében. Lapunk egy barátja a következőkben értesít bennünket a nevezetes irodalmi eseményről. Május 15-én járt le a pályázati határidő. Beérkezett 29 munka. Biráló-bizottsággá az elnökség alakult: Berzeviczy Albert, Beöthy Zsoltt Kozma Andor és Vargha Gyula. A jelentést, melyből az alábbiakat idézzük, Vargha Gyula főtitkár irta és olvasta fel. A jelentés mindenekelőtt örömmel konstatálja, hogy a pályaműveknek több, mint fele komoly, irodalmi színvonalon álló munka, köztük kettő-három is van olyan, a mely a dijat is megérdemelte volna. »A biráló-bizottság egyhangú véleménye szerint valamennyi versenytársát túlszárnyalja a 7. sz. »Öserő« jeligéjű pályamű. Nemcsak viszonylag legjobb darabja a pályázatnak, hanem — a biráló-bizottság nagy többségének véleménye szerint, — önálló becsű költői mű. A szerző teljesen uralkodik tárgyán,— Wesselényit hiven, sokszor a saját szavaival s nem egyszer meglepő költői e övei jellemzi Különösen szép és igaz, amint Széchenyi és Wesselényi barátságát és a két nagy szellemnek egymá-ra hálását rajzolja Az egész költemény tele van gondolattal, szellemes fordulattal, elméssége azonban nem üres játék, mindig mélyen jár, mélyre vág. mint. a szikrázó jó aczél penge. Fogyatkozása a műnek, hogy kissé el van nyújtva, kimerítő jellem-rajzot kívánván adni, itt-ott nagyon részletez ; de igy is teljesen méltó a jutalomra, sőt az elismerés külön Koszorújára is.« A Társaság a jelentést helyben hagyván, felbontották a jeligés levélkét, melyből Zempléni Árpád neve tűnt ki. A pálvakoszoruzott jeles poétát, aki a hallgatóság soraiban maga is jelen volt, hosszan és zajosan megéljenezték a társaság tagjai és a díszes közönség. Eddig tudósítónk. Magunk részérőj jóleső büszkeséggel vesszük tudomásul Zempléni Árpád legújabb sikerét. Lapunk szerkesztőjéhez őt régi barátság és az ősz óta sógorsági kötelék fűzi Lapunk az elsők között volt már tiz évvel ezelőtt, a kik Zempléninek akkori első kötete után szép jövőt jósoltunk. Jóslatunk lassan- kint teljesedni kezd. Zempléni Árpád azóta 4—5 jeles kötetet adott Ki, melyek közül az »Uj Versek« és legutóbb a »Didó« nagy kelendőségnek örvendettek s költőjüknek nevét országossá tették. Zempléni (családi nevén Imrey) Árpád Tállyán Zemplén megyében született. Jelenleg 37 éves. Iskoláit a kálvinisták nagy hirii kollégiumában. Sárospatakon végezte kitűnő sikerrel. Atyja, régi nemes család sarja, egyszerű, nagyon szegény ember volt, aki gyermekére soha egy krajezárt nem költhetett. Poétánk, mint kon- viktista. tandíjmentes diák végezte az iskolát, oly eredménynyel, mely úgy neki, mint a sárospataki főiskolának becsületére válhatik. Már ott, mint fiatal közipiskolás megtanult olaszul és francziául s írogatott a Bartók Lajos »Bolond Istók«-jába, meg egyes vidéki lapokba. Később Debreczenbe ment, hol mint újságíró próbálkozott, majd a református egyháznál kapott hivatalt. Tizenöt év óta lakik Budapesten, hol szintén mint újságíró és litterator működik. A millenium óta a Magyar Földhitelintézet egyik levéltárosa. Tavaly ősszel megnősült, elvette szerkesztőnk nővérét. Révész Anikót, a nálunk is jól ismert zongoraművésznőt. Sok szerencsét kívánunk a fiatal párnak ez uj sikerhez. X. Y. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. iaeew8Ba9rrr~'wrr~.^.'wrtr- c —" -————v „ A futóbab. Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő verskötetéből. Magasra kúszott a futóbab, És a karó hegyét elérve, Magát virággal ékesítvén Vígan tekinte a vidékre. »Ah istenem, — mily nagyszerű ez, Mily édes üdv emelkedésem ; Lám, nem kellett megszégyenítő Göröngyök közt maradni még sem. Itt megmutatni a nagyoknak, Kik fenn pompáznak és ragyognak, Hogy én se vagyok éppen semmi, S akarnék még többecske lenni!« Mig igy hizelg önnön magának, Épitve füstre fellegvárat, Az illatos diófa lombja így szól hozzá közel hajolva : ,Ugyan mondd meg, mióta s honnan Vagy á karóval oly viszonyban, Hogy, — szavammal senkit se sértsek, — Ti éjjel-nappal együtt éltek!“ / »Ah kedvesem, — a kérdő szóra Futóbab könnyedén igy szóla, — Csak nem soká, hogy megszülettem, Egy délután szomszédja lettem, Még semmi baj nem ért miatta, Békés szomszéd az Istenadta !< ,És semmi más, — szól a falombja, Mért tartod hát úgy átkarolva, Százszor meg százszor átölelve ? És mintha benned élne lelke, Minden levélkéd takarója, Mely a széltől melegtől óvja!' »Tévedsz nagyon, tévedsz felettébb, S másként ismersz meg, úgy lehet még; Igaz, hogy rá vagyok borulva, S mivé lennék lemondva róla? . . . De én csak eszköznek tekintem, S ez még nem vonzalom szerintem.« ,És tudja, hogy czélod bolondja ?“ Kérdezte ismét a fa lombja. »Dehogy, dehogy — felel futóbab — Miként a zárról a rugónak, Vagy egymásról fogalmok sincsen S nem tépelődnek n kilincsen ; Belátnád, ha helyemen volnál, Hogy ostobább nincs a karónál. * N, ur a legszebbik futóbab, S a néptömeg illik karónak. Kótay Lajos. Miért? — Irta: Glanzer Gyula. — Motto: Bolondság az élet, ha könnyen veszed. Ha komolyan nézed, bolondul teszed. Most, a mikor a tavasz mindég ifjan visszatérő csodás erejű Tündére megérkezett és bőség szarujából a földre életet szór. Most, a mikor a mindeneket bé aranyozó napsugár és a föld életet keltő melege a picziny. elvetett magot, az élet csiráját fölpattantja és a zöld leveles cserjék, bokrok, fák gyönge ágait, finom hajlásait lassanként kibontja, hogy apró fehérpiros gyümölcs virágokkal behintse Most, a mikor a vöröses-sárga avar közül már elő bujt a türelmetlenkedő üde zöld füszáll, mely végül is legyőzte, eltüntette a múlt szomorú leplét; most tavaszszal, a mikor a természet diadalmas megújulása a föld felületén és szivében forrongó életet indít, a mely a látóhatárt ismét paradicsommá varázsolja: uj remény, uj életöröm száll meg. A termékenységtől dagadó anyaföld, az átlátszó felhőktől fehérlő kék mennybolt, a fény pompában tündöklő nap, mintha hívogatnának, hogy néma szemlélője, bámulója legyek a természet ujja születésének. És ilyenkor különös gondolatok, érthetetlen vágyak feszitik lelkemet. Szeretnék belekapaszkodni az idő őrülten forgó kerekébe, hogy meg akaszszam az elmúlást és hogy örökké gyönyörködhessem az élet ébredésének isteni művében. Szeretném megsemmisíteni az idő romboló hatását, mely a leggyönyörűbb női arezot is végig szántja kíméletlen barázdáival... és szeretném megérteni a tér szédítő végtelenségét... Nyilsebes és soha sem lankadó szárnyakkal szeretnék bírni, hogy végig repülhessem a végtelent és hogy mindenütt láthassam az egyetemes élet szakadatlan lánczolatát.... Szeretném, ha nem volna a perez, az öröm múló; szeretném, ha meg szűnnék minden földi szenvedés, nyomor és szeretném, ha nem látnék többet hulló falevelet, hervadást, enyészetet. .. A természet megifjodása mintha élet erőmet felfrissítené. Érzem, hogy a szív, mely az életet hajtja gyorsabban ver... Érzem, hogy az élet vágya inten- sivebb bennem. És mégis valami nyomasztó, tépő aggodalom kitörni akaró kedvemre, mint ólom súly reá nehezül... Olyannak képzelem magam a tavaszi élet forrongása között, mint a ki eltévedt. Pedig körülöttem minden éled, lélegzik, szeretkezik és örül
