Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-18 / 20. szám
Nagybánya, 1902. Május 18. — 20. szán i. XXVIII. Előfizetési árak : Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá Nyilttér soronként 20 fill. küldendők. Pünköst ünnepén. Szomorú pünköst ünnepet ülünk. Éppen most, mikor a nemzetközi kertészeti kiállítás alkalmából gazdasági egyesületünk oly fényes kitüntetést nyert, a természet mintha teljesen le akarná rontani az Örömet: súlyos csapásokkal látogatja meg a gazdákat. Még el sem feledtük a szomorú napokat, mikor egy héten ötször — 3.7° hideg tizedelte meg a gazdák reménységét, a héten újabb katasztrófa következett. Máj. 13-án, Szervácz napján, a vascsatornától kezdve Borpatakig óriási jégverés dühöngött, délután 3 órakor sürü tömegekben kopogott a jég s mintegy 30 czentiméternyi vastagon borított el mindent, leverve a szőlló' hajtásait s azt a mi a gyümölcsösökben az áprilisi rossz időjárás daczára megmaradt. Valóságos istenítélet volt ez. Valószínűleg még a jövő év reménységeit is tönkretette ez a borzasztó katasztrófa. Ily körülmények között a nagybányai szegény gazdák szomorú sorsnak néznek elébe. A pünkösti öröm tehát nagyon meg van keseritve s mig máskor piros pünköst napján a természet ölén kerestünk üdülést a léleknek, ma leverő tudat még gondolni is arra, hogy mi lesz odakint a mezőn, a hegyen. Az egyház az ige malasztjával hegeszt! sebeinket s a hit balzsamát csepegteti a fájó lelkekre. Vajha örömteljesebb, kedvesebb pünkösti vezérczikket irhattunk volna, fájdalom! ma a jobb érzésű embereket leveri, az elkedvetlenítő csapások egész sorozata, melyekből vidékünk úgy látszik, az utóbbi időben bőven kivette részét. A kertészeti kiállítás alkalmából. Lapunk múlt száma nevezetes hirként első helyen említette, hogy a nagybányai gazdasági egyesület gyűjteményes kiállítását Ö Felsége a Király is magas figyelmére méltatta s hogy az egyesület nagy aranyérmet nyert kitüntetésül. Ebből az örvendetes alkalomból helyén valónak látom azt, hogy egyetmást közöljek a kiállításról gazdalársaimmal. A nemzetközi kertészeti kiállítás valóban mesés szépségű volt, leírni nem lehet, látni kellett azt ; itt gyönyörködhettünk igazán a kertészet remekeiben s alkothattunk fogalmat, magunknak arról, hogy mit képes az emberi ész és szorgalom teremteni A különféle díszfákból alakult erdők, óriási pálma ligeten, a ragyogó s;inü tulipánok, szegfűk, rózsák s az ezerféle disz és közönséges virágokból készült virágágyakon kívül volt ott üvegházban megérlelt eper cserepekben, telve gyümölcsösei; őszibaraczk megérve a fáján, Ízletes szép érett szöllőfürtök, narancs, czitrom stb. melyek mind a kertészkedés fejlettségéről és az emberek szorgalmáról tesznek tanúságot. Láttuk a konyh'kertészet remekeit, szépen kifejlett karfiolok, spárgák, retek, hagyma, saláta, óriás 70—80 czm hosszú saját indájukon csüngő ugorkák, mind gyönyörködtették és lekötötték figyelmünket. Voltak faiskolai termények is művészi és közönséges kivitelben. Szépalaku fák, szárnyas, lant, czéltábla, kehely és egyéb alakra idomítva, egy és két karú szegélyfák, gömb és piramisfák, továbbá rendes gazdaságifák löbbféle magasságú törzszsel. Ezek mind igen szépek voltak. Kár. hogy gazdasági egyletünk az 1900. évi fagy miatt ilyesmit nem állíthatott ki, mert a mi fáink gyorsnövését szépalakját, sima és üde héját más faiskolák csemetéi túl nem haladják. Az áttelelt és feldolgozott gyümölcsök kiállítása szintén igen szép és tanulságos volt. Több gazdasági egylet, tanintézet friss gyümölcsösei, aszalványnyal szerepelt. Szebbnél-szeb alma, körte, kétéves zöld dinnye, és többféle ritkaság mellett is, a mi gazdasági egyletünk vitte itt a főszerepet gyűjteményes kiállításával. Különösen kivált aszalt szilvánk, almánk, körlénk, a nagybányai szilvaiz, dió, gyűmölc pálinka. Már friss almában és körtében láttunk szebben teleiteket a mieinknél. Meglátszott ez alkalommal is, hogy nagybányai gyümölcstermelésünk a legelsők közzé tartozik, mit bizonyít az is, hogy ahol eddig még versenyre keltünk gyümölcseinkkel, még mindig győztesen kerültünk haza. De ez ne tegyen minket elbizakodottakká, mert ez nem annyira a mi tudásunk és szorgalmunk eredménye, hanem kedvező éghajlati viszonyainknak köszönhető Magyarországon majdnem egyedüli hely a mi vidékünk, a hol oly szép és finom zamatu gyümölcs terem. Ha az alföld termi a legjobb búzát, Tokaj a legjobb bort, akkor talán nem tulzunk, mikor azt mondjuk, hogy Nagybánya és vidéke termi a legjobb gyümölcsöt. Ismerjük el, hogy eddigi sikereink elérésében igen nagy érdeme van gazdasági egyletünk áldásos működésének, mert a szilván, dión, gesztenyén kivül, melyek ősidőktől különlegességei voltak Nagybányának, a többi finom baraczkot, körtét, almát, kitűnő faj szöllőket, epret, málnát s egyéb szép gyümölcsöt mind gazdasági egyletünk honosította meg nállunk. Ám ezenkívül még szép és hasznos dolog volna, ha egyletünk egy alkalmazottat csak azért tartana, hogy a gazdaközönség csekély díjazás mellett nagy szüksége esetén igénybe vehetné. A helyszínére kimenne, megnézné, hogy szőllőnek való-é, vagy egyéb gyümölcscsel ültetendő be a terület. Megtanítaná a vinczelléreket és gazdákat, hogy kell nevelni a ba- raczk és egyéb fát, hogy kell azokat nyesni, stb. Mily szép és üdvös dolog volna, ha szőllőhegyeink a magról kelt értéktelen őszi baraczkok ezrei helyett mind nemesitett, szállításra alkalmas baraczkot teremnének. Mert ha nálunk beüt a baraczk termés, ott pusztul el a fa alatt, nem győzik még pálinkának sem összeszedni, mig ha nemes fajokat termelnének eljönne érte szívesen a kereskedő. Mily áldásosán működnék ez a gazdasági alkalmazott szőlőink felújításánál, megmentené szakszerű tanácsaival a gazdákat igen sok kártól, mert mig rendszeres szőllő telepilésnél a szőllő ojtványok 2—4 százaléka vész el, nálunk sokszor 50—60 százaléka elpusztul s ez által a gazda időt vészit s a kedve is elmegy a további áldozatoktól. Van olyan, ki az elkedvetlenedés miatt hanyagolja, sőt pusztulni hagyja jószágát, mert talán a pénzt, mit a telepítésbe költött kölcsön, kamatra vette fel s a szőllőültetés és kezelés helytelensége folytán pénzét akár csak az ablakon dobná ki, az ilyen és sok más gazdasági bajokat csakis a gazd. egylet van hivatva orvosolni Ezért segélyezi az állam, a város az egyletet, a területet ingyen adja a város s a gazdák is tagsági dijaikkal hozzájárulnak támogatásához Czélszerü volna az is, ha kiállítások alkalmával az egylet, tagjainak, kedvezményes vasúti jegyeket szerezne s igy alkalmat nyújtana a gazdáknak, hogy más vidékek gyümölcsészetét tanulmányozzák s az elsajátított jót, szépet és hasznos dolgot idehaza meghonosítanák. Rendezhetne egyletünk jobb gyümölcstermő esztendőkben gyümölcs kiállítással egybekötött gyümölcsvásárt, mint azt M.-Sziget és Técső is megtette. Az ilyen kiállításra bizonyosan eljönnének a bel és külföldi kereskedők, megismernék terményeinket, nem kellene az ügynökök kegyét lesni, a kik első sorban maguknak szedik le a tejfelt s meg marad nekünk a tejnek sovány alja. Ma még többnyire iparosok és tisztviselők foglalkoznak nálunk a gazdálkodással, mert. az ipar nem nyújt oly jövedelmet, a tiszviselőknek sincs oly nagy fizetősök, hogy a gazdálkodás mellékesen föl ne férne, de ha a gazdasági egylet áldásos működését tovább terjeszti és kifejleszti, lesz önálló gazdálkodásunk, melyre lehet majd egyes családoknak megélhetését alapítani. A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. mi Az édes kenyér. — Irta: Szabó István. — Ilona grófnő, mikor nőül adták Elemér herczeg- hez, még nagyon fiatal volt. Ifjú szive tele volt ta- vaszszal, örömmel, virággal. Az az aranyos köd, melylyel ábrándos leányképzelete bevonta a házaséletet, hamar oszladozni kezdett Fényes leányszobájában nem igy képzelte ő az egészet. Ügy képzelte, a hogy valóban lennie kellene : természetesnek, hűnek, melegnek, boldognak. Igaza volt. ügy, a mint az ő férje és más gazdagok is szokták, hogy ott hagyják a tele virágos kertjüket, mely őket gyönyörrel, üdvvel, menyországgal kínálja és futnak a képzelt boldogság után, — ezt ő nem tudta Es hogy ezt a boldogságnak csúfolt hazugságot drága pénzen vásárolják, mit az édes otthon ingyen kínál, örömest nyújt nekik, — ezt ő sohasem hitte. Pedig ez a vásárolt boldogság olyan élettelen, hideg, mint a csinált virág. Hasztalan erőszakolják magukra az emberek, hiába ámitgatják, hitegetik magukat, hogy ez az igazi jó, ez az édes, a tiltott gyümölcs : megszólal, hangosan tiltakozik belül az eleven lelkiismeret, ez az érzékeny mérlege erkölcsi életünknek, fázik, reszket odabenn a bordák alatt a csinált virágok érintésétől és tele torokkal kiáltja : hazudsz ! nem igaz !. . . ez nem gyönyör, ez nem tűz, ez inkább undor, inkább fagy. ö azt hitte, hogy az, a kit ő szeret, a kinek ő szivét és lelkét adja, hogy az a férfi egy órára sem szakadhat el tőle a nélkül, hogy ne sóvárogjon, ne epedjen, ne siessen vissza azonnal, ügy gondolta, hogy ha férjét az élet kötelessége olykor-olykor el is szólítja oldala mellől, az mindannyiszor egy forró csókkal, meleg öleléssel válik el tőle. Ez édes álmokból egész más valóra ébredt. Férje már az úgynevezett mézeshetek alatt is el-.elkiván- kozott oldala mellől. Aztán meg majd napokig, hetekig, de sőt hónapokig elmaradt. Most tanulmányút, most versenyistálló ügye-baja, majd a különféle vadászatok volirk az okok. Télen a fővárosban a klubélet foglalta le. Ha távozott a férj, csak úgy szótlanul, hidegen vál’ak el. Egy-két odavetett szokásos köszöntő szó volt az c jész bucsuzás. Ha megjött valahonnan a herczeg, csupa szokásból megölelte, megcsókolta a feleségét gépiesen. De bágyadt volt az az ölelés és a csók is. Mintha idegen csókok illata érzett volna férje ajakán, úgy megborzadt tőle. így élt magában, csalódott szivével. Meghitt bizalmas társalkodónője, kit még otthonról hozott magával, sokszor találta két rózsás tenyerébe hajtva szép aranyfürtös fejét. Sirt, zokogott a világtó' irigyelt, bájos fiatal asszony. Nagyon boldogtalannak érezte magát. Értéktelen volt előtte az a gazdagság, ragyogás, pompa, fény, mely őt körül vette. Üres volt neki az egész világ. Előkelő nevelése rém tudta szivét köréhez, annak sajátságos, kiváló szokásaihoz nevelni. Szive megmaradt azon az alacsony, természetes fokon, hol a koldusasszony is jogokat követel magának. Ezért volt ő olyan nagyon boldogtalan. Minden nap ólomsulylyal nehezedett reá. Este félt az álmatlan, átsóhajtozott éjszakától; reggel a tétlen nappal gyötrelmeitől. Egy vigasztalása még is lett volna szomorú napjaiban : kis fiának, ki ezen boldogtalan évek alatt született, a nevelése. A kit leikéből óhajtott volna megoltalmazni atyja könnyelmű jellemvonásaitól. De magas körének társadalmi szokása és férjének akarata leszakították a drága gyümölcsöt az édes anya dobogó kebléről. Ily szürkén, örömtelen egyformaságban teltek a napok, az évek. Csupán a természet ékessége, gyönyörűsége nyújtott még némi balzsamot a fájdalmas szívre, a mely őszinteségre, igazságra rokon volt vele, a melynek kiapadhatatlan örök szépségében szeretett elmerülni a boldogtalan asszony. Egy erdei gyalog-séta alkalmával, midőn künn volt gyönyörködni kis fiával és társnőjével a friss lombokban és virágokban, lepte meg őket a tavaszi zápor. A kastély még jó távol volt. Közelben nem volt csak egy szegényes parasztviskó. Oda tartottak nagy sietve. A viskó asszonya már a pitvarajtóból kiabált feléjük: »Siessenek hamar leikeim, mindjárt megáznak.« Pedig már áztak is. — Tessék, kerüljenek beljebb, lelkeim, a házba. Szegény kis fiúcska már meg is ázott. Aztán beléptek a gyér butorzatu tiszta kis szobába. Még a múlt éjszakai kenyérsütéstől meglehetősen meleg volt odabent és erősen érzett a savanyu párszag, mely a jövő sütésre szétmorzsolva száradt egy széles kosárban a kemencze tetején. Boldog- pűnlcösti -íizniepelset I
