Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

Nagybánya, 1902. Deczember 21. — 51. szám. XXVIII. évfolyam. NAGYBANI A ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE meg-teleitie: T7-^s.á_ebi>t.a_:e= Előfizetési éra le •. Egész évre 8 Kor. Fél évre l Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Nolnir Mihály könyvnyomdájába, intézendők. .............. . " * Kö zlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám aláj í()> Nyilttér soronként 20 fill. Karácsoni hangulat. A hangulat teljesen az, csakhogy még ép­pen nincsen karácson. Élénk hetivásárok zaja tölti be a piaczot A várost, a határt lábnyi vastag hóréteg borítja. Csengő-bongó szánok repülnek végig az országúton. Az üzletek kirakatai telve ajándéknak való holmival. Igen, ráismerünk, kétségkívül ez a kará­csom hangulat! Lapunk ma emlékezik meg az ünnepről. Adhattunk volna szerdán külön számot is, de akkor a fővárosi lapok úgy is kötet számra ellátják olvasnivalóval a világot. A mi jó kívánságunk tehát 1—2 nappal megelőzi most a pestiekét. Városunknak rég nem volt ilyen szomorú karácsona. Nagy a szegénység, sőt a nyon.or, az ínség. Itt az ideje, hogy angyalhozta ajándék­képpen felállítsuk a népkonyhát a szükölködőknek. A város úgy tudjuk 1000 koronát vett fel e czélra a költségvetésbe, s a 2G-iki mulatság­nak is lesz bizonyosan szép jövedelme. Ezt a kettőt felhasználva, valóban sok nyomort, éhsé­get lehetne enyhíteni, ha a népkonyhát sürgő­sen felállítanák. Társulatok, egyházak, iskolák, egyesek igye­keznek különösen ruhával ellátni a szegé­nyeket s e tekintetben dicséretre méltó nemes verseny indult meg. A keresztény szeretet igazi megnyilatkozása ez. A csecsebecsékből, ezukor figurákból, gyer­tyákból és mézeskalácsból szívesen engednénk ilyenkor s a karácsonfa ünnepélyeket is jobb szeretnők nadrággá, zsebkendővé, és csizmává átváltoztatni. Ne csillogjunk akkor, mikor a nyomor könyjét kell letörölni! Súlyos1 viszonyaink között méltán elvárhat­juk a várostól, hogy menjen elől jó példával a segélyezésben. Oszszon ki minél több fát, hisz, van elég az erdőben, s kezdje meg az adako­A „NAGYBÁNYA ES VIDEO” tarcziya. Szei ötlek.... Szeretlek téged btlnös szenvedéllyel, Pokollá vált az élet, szenvedek í Mosolygó, lázas arezod minden éjjel Almomba’ csókra hív s én nem megyeki Itt lüktet véred forró, tüzes árja A homlokomra szőrt száz csők alatt T viruló tested magános szobámba’ Itt hagyott egy átkos napsugarat I Mert élvezéd ifjú szivem I Szemed Meglopta lelkem szűzi csepjeit I S most kinevetsz I Én jajgatom neved, Arczomra könyár gyászfátyolt terít I Brmy. Hajdú-tatárkai szereplésem. Ezelőtt egy héttel levelet kaptam. A következők állottak benne: Kedves öcsém! Nevezetes szerepléseidnek hire ide is eljutott ám Hajdú-Tatárkára. Mert ne gondold, hogy mi a világtól elmaradt emberek vagyunk. Tudunk ám mi is min­denről, mint ti pestiek. Jár ám nekünk is ide a Friss újság a községbe, meg a Regénycsarnok. (Te, be gyö­nyörű szép az az uj regény, aminek a czime, hogy : »A halott becsülete, vagy vérfürdő egy kolostorban!« Bizonnyára neked is tetszik, ugyebár?) Hát mondom, zást azzal, hogy a karácsoni szeretet estélyén engedje el a 80 korona teremdijat a rendező­ségnek. 80 koronából is sokat lehet segíteni, s miért taksálja meg a város azokat, a kik az ínségesekért hoznak áldozatot? Talán még nem elég erős a karácsoni hangulat. A héten azonban okvetlenül megerő­södik, s mi hisszük hogy lapunk legközelebbi számában, a szeretet újabb tényeiről emlékez­hetünk meg Boldog ünnepeket! A kohófűstről. Múlt számunkban külön czikkben foglal­koztunk a mozgalommal, mely a fernezelyi ko­hófüst megszüntetését czélozza. Közöltük főbb vonásokban Oblatek Béla kohász és Bálint Imre erdész szakvéleményét. Hogy az olvasó teljesen tájékozva legyen a helyzetről, ez alkalommal egész terjedelmében hozzuk dr. Herczinger Ferencz városi főorvos szakvéleményét is. A háromból bárki is tiszta képet alkothat magának. Dr. Herczinger Ferencz véleménye igy hangzik: Majdnem 13 évi ittlakásom alatt folytono­san azt tapasztaltam, hogy feltűnően sok a vér­szegény, sápadt, nyakmirigy daganatos gyerek, hogy a felnőttek közül igén sok panaszkodik torok és gége, tüdő kai árusról, hogy a meghal­tak közt soknál tüdővész volt a halál oka. Mivel a város elhelyezése igen kedvező, mert magasan fekszik, éjszak felől védett, ivó vize jó, (ha nem is a legjobb) a megélési viszonyok sem súlyo­sak; ezen feltűnő sok, a szervezet gyengülésé­vel járó betegedés okát künnyü volt megtalálni abban, hogy a várost és környékének egy bizo­nyos részét a napszállta előtt már jóval meg­induló rozsályi hideg levegő áramlása lepi el hajnalig, magával hozva az előtte működő fer­nezelyi kohók mérges gázokkal telt füstjét, a mely füst ellepi az ember tüdőjét, köhögési in­gert, gége katarust stb. okoz. A füstben levő, nem teljesen elégett anya­gok u. m. szén monoxid, kén monoxid, arzén monoxid, ólom, strontiumoxydulok a szükséges oxygént onnan veszik, a hol legkönnyebben kapják, a levegőből, ezt megfosztják az ezon- tól, oxigéntől, és az ily módon oxigénben sze- gényitett levegő az emberi szervezetei is hiá­nyosan láthatván el oxigénnel, termés'etes következményül azt vérszegénynyé, (vasveg> ilet halmibolin nem képződhetvén kellő mértékben) sápadttá és más betegségek iránt is hajlamo­sabbá teszi. Ezen fernezelyi kohófüstnek fojtó, maró kénes szaga különösen feltűnik első sorban min­den idegennek. Az állandó lakók, aclimatizá- lódtak hozzá, de azért gyakran feltűnően érezhető. Az, hogy a szobában hagyott ezüst és réz­holmik gyorsan feketédnek (kénoxid) köztu­domású. Már 1891-ben az állami főgymnasium ér­tesítőjében, mint iskolaorvos megtárgyaltam a fernezelyi kohófüst egészségrontó hatását, ezu­tán készült a füstfogó kémény, a minek némi hatását tapasztaljuk ugyan, mert azóta a fent jelzett oxigénfogyással járó betegségek vala­mivel kevesebb számban fordulnak elő, de azért most is elég gyakoriak épen a füst járás terü­letén. Meggyőződésem az, hogy ha a fernezelyi ko­hófüst chemiai feldolgozása által ezen oxigén­hiányos kohótermények a levegőbe nem kerül­nek és a rozsályi üde, ozon és oxigén düs le­vegőt tisztán, szüzén kapja a város, ennek egész­ségi viszonyai rohamosan és lényegesen fognak javulni.« A közöltek után, úgy hisszük, bátran vár­hatjuk, hogy a magas kormány a füstöt felfogja gyárilag dolgoztatni s ha kell szállítási kedvez­ményeket és egyéb előnyöket is fog biztosítani a vegyi terményeknek, de tovább nem fogja elnézni, hogy a végvidéki magyarságot, melynek az ország fenntartásában oly nagy szerepe van, még a kohófüst is gyengítse és pusztítsa. nekünk is jár ide újság s abból olvastuk, hogy te, Bagaméri Etruk joghallgató a 1 őbányai kisiparosok dal-hitel- és temetkezési egyletének zászlófelavatási ünnepélyén a sertés vészről, mint olyanról, olyan gyö­nyörűséges szép beszédet mondtál, hogy a jelenlevők­nek könybelábadt a szeme. Nem tudjuk, miket mond­hattál ott a disznódöglésröl, de annyi szent, hogy nekünk is megeredt a könnyünk árja, olvasván azokat a di­csérő szókat rólad, családunk legkedvesebb rokonáról! Hát tudod Etruk, amondó volnék, hogy ha te most ide Hajdú-Tatárkára lejönnél és itt is tartanál olyan felolvasást, hát a nyakadba borulna az egész' falu. Mert áldott jó nép lakik erre, meghallgat az mindent, még a legnagyobb marhaságot is. Most tudniillik egy mu­latság lesz itten (a plébánosunknak 50-ik születésnapja alkalmából) oda kellene neked lenézned ! Hát várunk is, de bizonyosan gyere. Ölel szerető nagybátyád Bogosi Nép. János. P. Scs. Hát a tarka tehenünk megdöglött szegény! Nem hiába volt olyan kehes világéletében. Ereztük mi azt már a tején régóta. A feleségem jól van, tisz­teltet téged. * Nem értettem világosan a levelet. Én, tudtommal, semmiféle ünnepélyen nem tartottam felolvasást. Az igaz, hogy a nevem benne volt az újságokban, de egy párbaj űgygyel kapcsolatban, ahol mint segéd szere- repeltem. Könnyen meglehet, hogy épen abban az új­ságban, amit ők olvaslak összecserélte a szedő a ne­veket, s igy történhetett talán, hogy a sertésvész érde­mes felolvasója került a párbajhirek közzé s az én nevem a kőbányai kisiparosok mulatságán szerep­lőkébe. A meghívás mindazonáltal szeget ütött a fejembe, annál inkább, mert harmadfokú bácsinak, a ki Hajdú- Tatárkán kasznár volt, volt egy gyönyörűséges leánya Rózsika, a ki miatt gymnazista koromban sok sze- kundát kaptam. Meg aztán — gondoltam magamban — milyen érdekes lenne, ha én ott tann Hajdú Tatárkán tényleg tartanék valamilyen felolvasást. Hogy hallgatna engem az az egyszsrü, romlatlan vidéki nép, milyen áhítattal csüggne minden szavamon s mikor bevégezném mon- dókámat, (igazi kulturmisszió lenne) bizonnyára a vál- lukra emelnének s úgy hordoznának körül a faluban. Ez pedig korántsem válna káromra. Ki tudja, hátha pár év múlva képviselőnek lépek fel — szabadelvű programmal persze. Nem ! néppárti programmal!... Ah, mégse, legyünk csak szabadelvűek, utóvégre sohse voltam ellensége a kormánynak. Kezdtem egyre jobban s jobban belemelegedni e gondolatokba, s a vége a dolognak az lett, hogy leutaztam Tatárkára. A vasútnál egy kis kellemetlenség ért. Nagybá­tyám, a ki azt irta, hogy a szánkóval kint fog várni, nem volt sehol s mivel az állomás csak egy kis szo­bából állott s ez is a vasúti őrnek volt a lakása, s abban is a feleségének épen az nap reggel született két gyereke, mit volt mit tennem, kénytelen voltam kint a hóban ácsorogni és várni még valami jármű érkezik s ez bevisS, tekintve azt, hogy a falu a.-. ..(/ta­mástól éppen két órányira feküdt. Egy darabig csak vártam, be miután láttam Logy a megfagyáshoz közelebb vagyok mint a fuluhoz, el­határoztam hogv gyalog indulok útnak. A bakter, aka­rom mondani állomásfőnök, látván ebbeli szándékomat, gyöngéden tudtomra adta, hogy ha adok neki 2 koro­nát, akkor kész a hátán bevinni a községbe, ami nem kis dolog ilyen nyakig érő hóban. Hát be is vitt szépen, mert csak nem gondolják hogy én épen Hajdú-Tatárka határában akarom lel- kemet Szent Péternek átadni megőrzés czéljából. Este kilencz lehetett mikor a bakter hátán beér­keztem a faluba. Egy párszor megbotlott velem útköz­ben s mind a ketten a hóban estünk, de hát az a szerencse, hogy a hó puha mini a jól tömött vánkos,

Next

/
Thumbnails
Contents