Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-14 / 37. szám
XXVIII. évfolyam. 37. szám. TARSAPALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEQTELE1TIK ZUERST Előfizetési árak:; Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-ntcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Közúti vasút Nagybányán. Azon alkalomból, hogy napirenden van a Nagybánya-felsőbányai vasút kiépítése, bármily merészen hangozzék is első' pillanatra a fenti czim, —- érdemes lesz, ezen — városunk jövő fejlődésére nagy fontosságai bíró eszmének komoly megszivelése. Sok szép szí hangzott el már e lapok hasábjain melyeknek czélja volt városunk közönségét ez ügynek megnyerni, s igy részemről csak ismétlésekbe esném, ha az építendő vasút érdekében annak tagadhallan előnyeit ösmer- tetném, — inkább belátom és elösmerem, hogy a jelen nehéz anyagi viszonyok indokolttá teszik főszámvevőnknek aggodalmait a költségek előteremtése körül, — de nem nyughatom bele, hogy e reánk na :y jelentőséggel bíró ujvasut- vonal kiépítése, — a tőlünk várt csekély 20,000 korona hozzájárulási költségnek megtagadása által — örök időkre elodáztassék akkor, a nrkor már a vasútvonal iránya, állomásainak elhelyezése, sőt még a:: is meg van állapítva, hogy nem rendes gőzmozdonyok hanem motoros kocsik (automobil) fogják nagy kényelemmel a s.aemély-szálitást Szatmárig eszközölni. Mily rettenetes csalódás és kiábrándulás várna tehát azokra, kiknek — jó magammal egygyütt -- már lelki szemei előtt vigan repül sciüngelve az-újkori „Töf-Töf‘É, mely gyorsaságával el feledteti, hogy volt olyan idő is a mikor 3 órát (!) kellett gyötrődni, hogy megláthassuk a szatmári székesegyház fényes kupoláit, — mig ezzel egy rövid fél nap alatt akár a székesfővárosba is elérkezhetünk! — Próbáljuk meg tehát a kellemest a hasznossal, a szükségest a czélszerüvel össze egyeztetni, hátha megtaláljuk a megoldást is a felsőbányái vasul létesítéséhez? Már városunk természet adta jelen fekvése és jövőben várható fejlődése is minden valószínűség szerint csak a pályaudvar és a felsőbányái rét irányában várható, — ezen útirány már most majdnem 3 km. hoszszuságu. — Ha már hozzájárulunk a szomszéd város vasut- jához s az uj vasút sínéit éppen e hosszirányban kell lefektetni, — miért kell azt éppen a külső részén (Gózsen, temető, postarét) egy- gyesektől drágán kivaját itandó telkeken át vinni, — mikor úgyis a Szénatérre (tehál a városba) megállóhelyet tervezünk ? Inkább vezessük át erre alkalmas utczáin- kon, a Főiéren és végig a Felsőbányái utón a kellő megálló helyekkel, — miáltal elérjük azt, mit más város nagy költségek árán is létesít, lesz t i.: k'öéuti vasutunk, a melyei kevés hasonló kis város rendelkezik s a melynek előnyeiről nem lehetne elég bőven itt czikkezni. Különösen mellette szól ezen véleményemnek már azon körülmény is, hogy az uj közlekedési eszköz motoros kocsikkal terveztetik, sőt ami ezúttal még lényegesebb körülmény: hogy igy városunk a hozzájárulási költségekben átengedett útrészeken kívül, ha valami kevés anyagi áldozatot is hozna, de megvan egy örök időkre szóló közúti vasútja, mely a város fejlődését nagyban előmozdítja, forgálfnátlüöny- nyen lebonyolítja s igy directe hasznot produkál saját magának akkor, a mikor hozzájárul a testvérváros vasutjának létesítéséhez. Ember Elek. Gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök. Évtizedek óta nem látott ritka esemény hire örvendeztette meg politikailag megyerikhez, egyházilag az erdélyi egyházmegyéhez tartozó kapniköányaiakat, azon alkalomból, hogy főpásztoruk Erdély róm. kath. püspöke Majlálh Gusztáv Károly gróf őket meglátogatja. Még nincs 10 éve, hogy erdélyi püspökké neveztetett ki. már is terjedelmes egyházmegyéjének 16 esperesi kerületét immár bejárja. Ami érdekessé teszi ezen főpásztori visilatiókat, az nem a hivatalos rideg megjelenés, hanem az após toli munkálkodás nyomában járó áldásdús eredmény. Mint fiatal mágnás és egyházfejedelem nemcsak kiváló egyéniség, ki szerencsés születése, rangja, neveltetése és tehetsége által a műveltség és elegantia oly előnyeivel rendelkezik, hogy mindenkit lebilincsel, hanem ezenkívül érdekes ember is. Érdekessége eredetiségében rejlik. Midőn erdélyi püspökké kinevezték, a papok úgy mint a világfiak bíborba, bársonyba öltözködött, főúri pompában és fényben megjelenő mágnás püspök képét látták maguk előtt. S ime, megjelent az apostol. A káptalanban éppen a felett tanakodtak, hogy ki fogadja őt a kanonokok közül, a midőn nyílott az ajtó s belépett az ifjú püspök, a ki maga üdvözölte a káptalant. Egyházmegyéje legnagyobb városai közé tartozik a kincses Kolozsvár. A 12 ezer rk. vallásu polgárt meghaladó (Erdélyben sok) tekintélyes egyházközség ugyancsak ki akart tenni magáért, hogy egyházfejedelmét,, úgy a Majláth névhez, mint Kolozsvár régi dicsőségéhez méltóan fogadja. Az említett károlyfehérvári látogatás után. talán ép azon a nap estéjén Kolozsvárra érkezik két pappal és a plébániára gyalogol, hol a plébánost s segédjeit asztalnál találja, bemutatja magát: gróf Majláth erdélyi püspök vagyok. Elképzelhető, hogy az asztaltársaság ugyancsak hüledezett, a nem remélt látogatás fölött. Áldásos működés jellemzi egész tevékenységét. Bérma-körutja alkalmával is erre fekteti a fősulyt. Nem ünnepelteti magát, hanem szolgálni akar mindenkinek. Magyar szokás ugyan a tósztozás, de különösen dívik ez Erdélyben. A püspök nem zárkózik el ugyan tőle, de idővesztegetésnek tartja. No, de a köszöntő beszédek elől még se menekülhet, van része bérma útja alkalmából. De ő mindegyiket a legnagyobb szeretettel s szivességgel fogadja s viszonozza. Hogy kedves szavait hallhassák még egyszer, egy plébánián egy kedves öreg ur a ki nem fogadhatta, legalább a régi szokása szerint elbúcsúzni óhajtott volna, de addig készült, mig az asztalbontás után a nagyharang szava jelenté, hogy a püspök már kocsijával megindult, istenem, mondá hogy szerettem volna tőle szépen elbúcsúzni Miért siet úgy el tőlünk ! Életem végéig vele volnék. Szóval az ünnepeltetésnek nem barátja, ügy gondolkozik, hogy az ünneplés elvonja a munkától, ő pedig dolgozni, munkálkodni akar, de nem c^ak akai, hanem tud is. Bizonyítja ezt az Erdélyben fellendült kath. hitélet, mely nem agressiv, hanem hazafias és vallásos irányban halad. Templom után az iskola a szeinefénye Erdély püspökének. Kimondhatatlan, mennyit áldoz az iskolára. Nem csak anyagilag, szellemileg is közremunkál az ifjúság valláserkölcsös nevelésén. A gymnasiumokát meglátogatja, nem csak gyóntatja, áldozlatja az ő kedves fiait, hanem prédikál nekik, sőt egyes tantárgyakból — ha a tanár pontosan nincs benne — magyaráz is. Bérmálások alkalmával valóságos minta katheké- zist tart a gyermekeknek, hogy tanuljanak a felnőttek. A gyermekek először tartózkodó álláspontot foglalnak el vele szemben, de nem sokára ulánozhatlan kedvessége s megnyerő modorával a gyermekek már kezét fogják, csókolják, kérdezősködnek. A „NAGYBÁNYA ES VIDÉKE" tárczája. Lénárd bácsi boldogsága. Irta: Szabó István. — Második közlemény. — A nép csodálkozott. A fiatalja nézett. Az öregje sugdosódott: »Lám, lám! Lénárd bácsi is majd csak beleizeledik lassacskán.« A gyermekek köszöntek, a mint illik, s mindkettőjüknek kezet csókoltak. Mikor hazafelé jött, hátvást szeretett volna jönni, hogy arra legyen arczczal, hol Neszta elmaradt. Majd minden második lépésnél visszatekintett. Vigabb volt, mint máskor, mégis hiányzott valami. Füttyörészett. is. A hányán elmentek mellette, mindnyájan köszönlek. . . . Nem fogadta. Nem látott most senkit. . . . Hazaért. Otthon meg ő nem köszönt. Leült az öreg bőrös-székébe, mellére esüggeszté fejét . . . gondolkozott. , . A nagyasszony behozta a tányérokat. — Tessék teríteni! . . . Nem hallotta! Majd fölkelt az öreg a székből s aprókat lépve, tenyerét dörzsölte. —• Itt a leves, hát a teriték ? Lénárd fölrezzent. Széttekintett, aztán terítéshez fogott. — Hát Lénárd öcsém is (mert csak igy hívta a mester) belekóstolt már a menyecskébe, hékám! — Ki-ki az? — Aki tegnap Gserhátyékhoz jött. — Úgy ?! — Meglehetős személy, annyit mondhatok ! Többet erről nem szóllak semmit Lénárd annyit se. Szemeit lesütve, evett is, nem is ebéd után a kertbe ment. A nap déli sugarakkal sütött. A vad méhek vidám dongás között szállongtak egyik pitypángról a másikra, ibolyáról-ibolyára, illatot szíván csupán Nem dolgoztak. Nekik is vasárnap volt. . . Lénárd bácsi sétált . . . azaz csak andalgott. A ribiszke bokorral gyűlt meg a baja. Meg meg fogta lábát az az gonosz cserje. ügy kell! . . . Minek is jár arra. . . Más útra tért. Ott meg az a görbe indulalu csipkerózsa nem nyughatott tőle. Kihajlott egészen. Ezt máskor sohase tette. Megragadta haczokáját erősen, úgy, hogy mire kibontotta, egy csüppentés pirosság is nőtt a keze fején. Hamis rózsa! . . . Még ő se maradhat. Hogy tud karmolni ! Aztán leült a nagy körtefa alá, arra az alacsony gyep-padra, a mit néhány esztendővel saját maga formált. Neki vetette hátát a fa simájának. . . Nézett . . . Nézett fel egyenest a fára. . . Miért? minek? . . . azt maga sem tudta. Mindig egy »N« betű káprázott a szeme előtt. . . Valamennyi levél, mindre az volt írva: a hány virág a fán, mind az fénylett rajta. Még a légben is »N« betű kóválygott, ezrével, százával. Elunta nézni. Lehajtotta fejét a föld felé nehéz terhével, egészen térdére. Ott poroszkált kezével a porban. Ott is ott termett az »N« betű . . . »N« után az »e,« »e« után az »sz.« »sz« után a »t,< »U után az »a« . . . »Neszta«. . . Jaj, nem látja-e valaki? . . . Mindkét kezével hirtelen odakapott és a homokot simára törölte. . . Aztán, mintha rosszat tenne, (pedig rosszat egyszer se tett életében) félve körül nézett. . . Nem látta meg senki a vad méheken kivü). Azoktól meg egy cseppet sem tartott. Megint motozott a földön. . . Leírta, hogy: »Neszta,« nem egyszer, de százszor, aztán — Isten tudja hányszor . . szeretett. Hál Neszta kisasszony? ... Ő is ott a kertben, lepkék után futkos. . . Megvan! Megfogta . . . csak azért mert »L« betűn kezdődik; levendulát szagolt. Liliomot tépett. Ő is szeretett. Tudja Isten, tán van az árvákon, a szerencsétleneken valami olyan pont, a miről azonnal egymásra ismernek. így múltak a napok: így telt tiz esztendő. Talán sok ? . . . Nem a! . . . A kik 20 éve várnak a boldogság után, azoknak 10 év hamar telik. (Hozzá vannak szokva.) Lénárd bácsi eme 10 év alatt Nesztáját csakis vasárnap látta rendesen. (Nekik ez is elég volt.) Kivéve a maga s Neszta nevenapját. Ha hétköznap esett is, ezt egyült töltötték. Nem is sejditett senki semmit. Hisz árvát láttak bennük. Varga tanító ur csupán annyit sejtett, hogy mióta az a bizonyos nevelőnő a faluba tette a lábát, azóta Lénárd öcsémnél újra megindult a folyamodgatás. Több pénz kell, mint máskor Többet folyamodott. De tovább nem nézett. Vargáné nagyasszony okosabb egy kicsit. Ö a szemekből is tudott valamit olvasni. Hja asszony! Meg
