Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-07 / 36. szám

Nagybánya, 1902.

Szeptember 7. — 36. szám.

XXVIII. évfolyam.

Előfizetési árak -. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20Í1U. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők.

Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők.

Nyilttér soronként 20 fill.

Még egyszer a felsőbányái vasútról.

A julius hó 30-án tarlóit képviseleti közgyűlés Hollós Jakab főfelügyelőnek arra a kérelmére, hogy a felsőbányái vasutat Nagybánya városa 20,000 koronával segélyezze, azt a határozatot hozta, hogy utasította a számvevőséget, legyen jelentést arra nézve, hogy a jegyzendő törzsrészvények ára minő alapból fedeztessék?

Az általunk is igen tisztelt városi főszámvevő, úgy látszik, mélyen gondolkozik, s a város tanácsa legkevésbbé sem igyekszik őt megzavarni merengő gondolkozásában, mert ma sepl. 6-ika van, s ez a különben eléggé sürgős ügy még mindig nincs eldöntve július óla.

Hát mielőtt eldöntetnék, van még hozzá egy pár szavunk.

Mindazokkal szí niben, a kik félnek attól az uj vasúttól, a leghatározottabban kijelentjük, hogy mi igenis Nagybányára nézve minden uj vasúti összeköttetést előnyösnek tartunk és nem félünk attól, hogy városunk nem lesz végállomás. Eittől félni különben is elkésett dolog, mert Nagybánya már ma sem az, a mennyiben a zsibói és a szatmári vonalnak találkozó pontja s mint végállomás régen letűnt a történelem színpadáról. Két vonat helyett lesz tehát három, egy zsibói, egy szatmári és egy felsőbányái, adja Isten, hogy legyen mielőbb negyedik is, akkor csomó-ponttá alakul ez a kis város, s úgy hiszem, előnyösebb helyzetbe kerü-ü mint volt pl. 5 év előli, a mint hogy teszem fel, Szalmár határozotlan előnyösebb helyzetben van Fehérgyarmatnál, ha másképp nem is, de vasúti szempontból talán igen.

Az uj vasul által megnyernénk a gyorsabb közlekedést, a mennyiben a felsőbányái vasul motoros kocsikat fog beszerezni s ez állal 2 vonat helyeit 4-et kapnánk Szatmárra. Csatlakozás létesülne Kassa, Oderberg, Nyíregyháza slb. felé. Ez is valami. Azt hiszem, egy város, a mel .iknek 2 vonalja százezrekbe kerüli, még kettőért áldozhat tízezret.

Ezzel függ össze az is, hogy az állam megtéríti a szalmár—nagybányai vasútnak azon kiadásait, a mikkel nem volt kötele-, s ilyen módon a nagyobb méretű és erősebb sínek jövő tavaszszal már Nagybányától Váraljáig le volnának rakva, s ezzel áll összefüggésben az, hogy három órai időtartam helyett két óra alatt n ehetnénk Szatmárra. Ez is csak ér valamit. Én azt, hiszem, mi nagybányaiak azért őszülünk oly rohamosan, mert vasúti utazásaink alkalmával az eszméletlenségig halálra unjuk magunkat, s az idő pénz lévén, a drága menet- dijon felül sok pénzt pazarolunk el.

A szénái éren megállóhely lesz, a nagyvárosok sorába emelkedünk lehát, hol az ut- czákon mozognak az újkor sárkányai. Hát ez nem előny? Szerintem igenis nagy előny, mely maga megéri a tízezer forintot.

Arra nem is hivatkozom, hogy Felsőbánya 4000 forintot áldozott a szalmár—nagybányai vasútra, tehát arra a vonalra, a mely nem megy Felsőbányára, bocsánatot kérek, már mi csak mégis inkább áldozhatunk egy olyan vonatra, a mely hozzánk tényleg be. jön.

Ügy tudjuk, hogy a tervezet az összegeket is feltünteti, a miket egyesektől s testületektől várunk. Ha ezekből t 2 fog kiesik, megakad az egész kerék.

Nekünk a 20,000 koronát, mint hasznos, előnyös, s a jövőre nézve messzevágó befektetést igenis meg kell szavaznunk. Ezért inkább elvállalhatjuk a felelősséget a jövő nemzedék előli, mint a Nagy vendéglőéri, vagy a nyaraló épületekért.

Arra kérjük tehát a számvevő ural, hogy fejezze be gondolkozását erre a tárgyra nézve, lépjen elő ügyes, elfogadható javaslatával, az elnökség pedig tűzze ki mielőbb tárgyalásra az uj vasul ügyét" mi nem kételkedünk, hogy a város jövője érdekében a képviselet meg fogja szavazni a lervbe vett 20,000 koronát, mert attól a vasúitól, a mely minket egy 5000 lakosú várossal köt össze, mi csak jót várhatunk.

Útmutató a darazsak irtására.

A közönséges darazsak nagy kárt tehetnek mind az érő gyümölcsben, mind az érő szőlőben is; e kár annál nagyobb, ha a fertőzött gyümölcsös magában áll és sok épülettel van körülvéve, mert csakis ilyen helyen esik meg, hogy a titokban elszaporodott darázs- had gyümölcséréskor egyszerre olyan számban kerekedik, a melylyel szemben az ember még nagy áldozat árán sem védekezhetik kellő sikerrel.

A közönséges darázs és más kártékony darázsfajok ugyanis a házpadlásokon, a ház eresze alatt, a száraz pinczegádorok falaiban, a kerítésnek esőtől védett hézagaiban, továbbá a vén fák odvaiban, a gyepes inesgyék, rétek, árokpartok földalatti lyukaiban telelnek ki, még pedig csekély számban, mert télire csak néhány megtermékenyített nőstény marad meg belőlük. Legtöbbször a régi nagy fészekben húzódnak meg. de olykor más kisebb fészekben is lelelnek ki; néha pedig elszóródnak és egyenkinl tanyáznak; majd a fák kérge alatt, majd a mohában, vagy a kőrakás hézagaiban.

Csak a kitelelt néhány nőslény kezdi meg tavaszszal a darázs-szaporítást. Régi fészkét kijavítja, vagy ha szükséges, újat épit és megkezdi benne a fiúsítást.

A mint a darázsivadék szaporodik, terjedelmesebb lesz a fé-zke is. Legtöbbször ökölnyi nagy, de a kisebb családokban élő fajoké kisebb, mig a lódarázs fészke akár föld alatt, akár valami fa odvábán, vagy más védett helyen van (pl. félre eső és nem bolygatott, leborilott félhordóban, vagy kádban), majdnem félhordónyi nagyságú.

Ha korán tavaszodik, meleg a nyár és hosszú, meleg az ősz is, akkor a darázs annál nagyobb számban mutatkozik, mert mindez csak kedvezett a szaporodásnak

A darázsnak ezt a nyári felszaporodását azonban nem igen vesszük észre; hiszen félre eső helyen van a fészke és a gyümölcsösben sem igen akad addig, a mig a gyümölcs és a szőlő érni nem kezd ; ellenben ha a gyümölcs érni kezd, csakhamar itt verődik össze mind és szemünk láttára hordja el a termést. Elébb a legszebb, legérettebb gyümölcs-darabokat, fürtöket kezdi ki és egy-két nap alatt annyira elbánik velük, hogy csak a héjuk és nyelük, valamint a fürtnek csak az összerágott bogyóhéj darabjai, meg kocsánya marad meg Ha pedig az ilyen megsérült gyümölcsöt, fürtöt még az eső is éri és hűvös az idő is, a kikezdett gyümölcs rothadni kezd s a rothadás pedig csakhamar átragad a többi ép gyümölcsre is. Ilyen körülmények

A „NAGYBANYA ES VIDEO” tárczája.

Lénárd bácsi boldogsága.

Irta: Szabó István.

— Hát csak iparkodjék az elöljáróság kedvében járni, édes barátom ! A gyermekek erkölcsi- és szellemi életét pedig szigorúan a lelkére kötöm. Elvárom, hogy a megboldogultnak méltó utódja lesz. Különben, a vizsgálattól függ az egész .... Nem messze van, az igaz, még két hó, de addig is sokat lehet ... Ha az sikerül, úgy biztos a megválasztatása. Most pedig az Isten áldja meg!

Csak ennyit mondott a vesenyi lelkész Lénárd tanítónak, kit épen a husvétkor halva feküdt tanító helyére hívtak meg.

Hogy bitták, azt is csak a jegyző urnák köszönhette, kivel együtt taposta a grammatika küszöbéi, ki még — úgy látszik — nem felejtette el, mint annyi sokan.

Igen, mert Lénárd tanító ur már olyan korban volt, amikor némely embernek sokkal több fehér szálat találnánk a fején, mint feketét, ha össze lehetne azokat, olvasni. S ő azon némelyek közé tartozott.

Nem is csoda! Huszadszor érte már az idén olt a poros asztalnál az a vígan csicsergő kedves fecskecsalád, amelyik akkoriban építette fészkét a csegei iskola kurta ('óhajának, mely a bejárást védte, egyik szegletében, amikoron ő is először ült abba a székbe, mit tanító számára termett az a kegyetlen anyaföld. Pedig akkor se nézték már nagyon fiatalnak.

Húsz év egy vidám fecske-családnak nem nagy idő; de egy segédtanítónak nem csekélység. Dehogy nem! Lénárdnak csekélység. Úgy tetszik neki mintha tegnapelőtt hallotta volna a kocsis szájából azt aszót:

»Ho-hó«, Varga Pál tanító uram ablakja alatt, ahogy ő Gsegére érkezett. Pedig az a mondás nagyon régen volt, a kocsis is rég meghalt — és Lénárd tanítónak ez a mind a két »régen«, mégis mintha tegnapelőtt volna.

Varga Pál uram nem volt már mai gyerek; de még egészen olyan nagyon tegnapi se. A körül lehetett, midőn még elszenvedi az ember a csecsemő sírást, (kivált, ha az övé) ; sőt meg is szánja a kis aprót, ölébe veszi s fel-alá tipegve-topogva dúczolgatja.

Szegény Mártától — Isten nyugosztalja — kivel megette kenyerének javát, nem maradt egy fajtának való se. Ettől, Erzsébettől — az Isten jóvoltából — már kettő. Csak az egyik fajta, a másik leány, még a bölcsőben sir.

Elemeden fejének azonban már nehezére esett az iskola. Azért fogadott segédlanitót. De ki is választotta számára az Isten! Éppen neki termett.

Mindjárt az első nap, Lénárd az iskolai dolgok után a ház körül is látott holmi tennivaló egyet-mást.

A kissé elhanyagolt veteményes kertet rendbehozta. A virágcserepekel az ablakban megkapálgalta, megöntözgette. Jaj, beh megdicsérték! Ha nem dicsérték volna, is, hozzá volt ő szokva a boldog végéhez mostoha any áoál még gyermekkorában. Az asztalteritést is kivette a meslerné asszony kezéből. Sőt néhanapján, mikor a nagyasszony vizitben volt a jegyzőné téns- asszonynál és Varga Pál uram maradt a dajka, — a pipiszár végén szundikáló mestert ugyancsak megszánta s felváltotta a bölcső ringalásban. S a jó öreg kiment valahová — a kis házba, lefeküdt, elaludt.

Ilyenkor, ha nem látta senki, lopva kiemelte Éva apró ivadékát a bölcsőből, s úgy eltudta nézni, úgy elezirógatni!

Ki tudja, mit érzett, mit gondolt magában . . . . Olykor-olykor meg is csókolgatta.

Eleinte mindezt csak jószántából, kedvezésből, de tegyük hozzá, a mennyire-annyira önzésből is cselekedte Lénárd. Félt, hogy máskép neki rövid lesz az esztendő. Pedig nem lett volna! Nagyon is pontos volt. De ha mégis félt.

Később aztán annyira rákapott Varga Pál házának kicsinye-nagyja, hogy neki kellett a magtyukot is megkeresni s hazahozni papéktól, ha egyszer átröpült. Pedig sokat átröpült.

Azok a csintalan falusi lurkók mindjárt észrevették, ha a tyúkpadlásra ment a tojást összeszedni. S mikor befelé lépkedett kezében egy teli tojás sapkával egymást bögdösték a kerítés mellett: »Nézd csak Lénárd bácsit! . . (igy hívta az egész falu). Hi-hi-hi! . . .« S az volt szerencsés, ki a deszka hasadékához fért, hogy láthassa.

Ő tudta, hány csibe kelt az idén. Melyik tyük alja mennyivel idősebb a másiknál. Hány tyúk hord most tojást, hány pihen ... a háznál csupán Lénárd bácsi tudta.

Tőle kérték, ha a szomszédok valamit kölcsön kértek. Ha hazahozták, neki adták számon. Nála volt pincze, kamra kulcsa. Ö szedte be a párbért is. Egyszóval ő számolt mindenről.

Azonkívül az iskola is övé volt. No, ne tagadjuk, Varga Pál uram is beköszönt néhanapján, ha megszagolta a füstjét annak, hogy ma iskola-látni fordult a plébános ur kedve. Ami szokott módon csak szombaton történt.

Mondhatjuk, hogy Lénárd bácsi tartotta ki mindenben a Varga-házat. Ö volt számvevője, ura, szolgája, mindene a háznak. Vargáné nagyasszony csupán azt művelte, amit már Lénárdra nem lehetett bizni; például sütést, főzést. Nem mintha nem értett volna azokhoz is Lénárd, de már a ház tisztessége s a meslerné jó neve úgy kívánta. Varga Pál annyit se tett. Ü csak dohányról gondoskodott, ha fogyatékán volt. Az pedig sokat volt esztendőn keresztül, mert Lénárd is szerette a füstöt. Egyéb gyönyörűsége se volt szegénynek.