Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-10 / 32. szám

Nagybánya, 1902. Augusztus 10. — 32. szánt. XXVIII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE. TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■■■'> Előfizetési árak: •. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20ÍU1. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények.-a- -szerkesztő lakására — Feisőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. A nagybánya-felsöbányai vasút segélyezése. A képviselő-testület legutóbb megtartott rendkí­vüli közgyűlésén tárgyaltak a felsőbányái vasút segé­lyezéséi, a mely tárgyalás sensatios eredménye az volt, hogy e fontos ügyet egyelőre levették a napirendről. Reméljük csak »egyelőre«, mert azt nem akarjuk feltételezni városatyáinkról, hogy a vasút dolgát bele­tetned a tanulmányozás fenekeden örvényébe, a mely­ből hazai közigazgatásunk legősibb szokásához híven, nem kászolódolt ki egy jöravaló törekvés sem elevenen. — A gazdasági és pénzügyi bizottság, a melynek tagjai megfontolt, komoly gondolkozást! szakemberek, unisono elfogadták a felsőbányái vonal segélyezését. Tízezer forintot javasoltak e czélra, a melyet városunk készpénzben, vagy hasonértékü anya­gokban szolgáltathat. És a városi képviselet, mely más­kor az elér/ékenyedésig engedékeny kedvelt bérlőivel és vállalkozóivaf szemben, e kérdésnél jéggé fagyott és áldozni vonakodik. Pedig a hűvös hangulatára reá sütötték a testvért szerelet melegítő sugarait is. Egyik képviselő a test­véries viszony érzelmi momentumát csillogtatta meg; ama testvéries viszonyét, mely e két várost évszáza­dok óta jó és balsorsban egyesítette, s boldogulásának verejtékes munkája közben, sok közös törekvéssel, úgy­szólván egyformává tette. E szűkkeblű materiális világban mosoly fakad az emberek ajkán, ha oly áldozatokról van szó, a melyek a szivekből és nem a tárczákból szivják fel a táplálékot. Helyezkedjünk ínüúí e rideg ampokra és kizáró­lagos fináncz szempontokból bíráljuk el, a felsőbányái vasút segélyezését. A felsőbányái vonal egy lépés ama czél felé, a melynek végpontja Mármaros-Szigetlel való egyenes összeköttetésünk volna. Ez volt a zsibó-nagybányai vasútnak is alapgondolata, melyet különösen a katonai körök, élükön a legfelsőbb hadúrral, évek óta szorgal­mazlak. Az erdélyi részek összekapcsolása Galicziával Nagybányán keresztül, szinte nélkülözhetetlen vonala egy nagyobb stratégiai felvonulásnak, a melyen át a megtorlódott tömegeket gyorsan és a lehető legrövi­debb utón lehetne északfelé concentrálni.. Kiépítése Felsőbányától lengerpénzbe kerül és azt magán vállalkozás aligha teljesíthetné. A lakatlan vi­dékeken, szegény falvakon át robogó .vonat, még fen- tartási költségeit sem tudná biztosítani,«s azért létesí­tését egyedül és kizárólag az állam és ez is csak ön­védelmének súlyos kényszere alatt képes teljesíteni. Ám teljesítenie kell, ha a szükség úgy paran­csolja. A politikai látóhatár legkisebb felhője idegesen hat a kedélyekre és korántsem lepne meg. ha egy szép reggelen épiteni kezdenék a szigeti vonalat. Két terv van e czélra készen. Az egyik Felső­bányán keresztül, a másik Felsőfernezelyen haladna át. Most már, ha a vonalat Felsőbányáig kiépítettük, csaknem biztosra vehetjük! hogy e részben elkészült ut irányában folytatják a vonalat. És ez a mi nagy nyereségünk. Városunk erkölcsi és anyagi érdekei csakis Felsőbányának. Kapnikbányának s e két város köré csoportosuló vidéknek ide kapcsolásával nyerhet megnyugtató kielégítést. A fernezelyi erdőségek, sovány falvaikkal, még soványabb falat minekünk. A felsőbányái csatlakozás első és legkiválóbb előnye tehát, a felsőbányái hasznosabb útiránynak biztosítása Márinaros felé. Sok a panasz a szatmár-nagybányai vasút ellen. Drága, rossz és lassú. Megengedjük, hogy e panaszok javarészben jogo­sultak, csak egyet ne felejtsünk el, azt, hogy e vasutat akkoriban építették, a mikor a solid és szilárd épít­mények sora másodrendű kérdés vala. Első vonalban a vállalkozók haszna volt a czél, melynek elérésén vállvetett tülekedéssel serénykedett a l.gfelsöbb intézőktől le, az utolsó kubikosig, minden éruekelt. igy a vasút kezdetleges maradt, átn ezzel szem­ben évről-évre nőtt az utazó közönség teljesen jogo­sult igénye, a melyet kielégíteni alig volt képes. Hisz úgyszólván az egész művet át kellett épiteni. A nyo­morúságos vályog-kalibák helyett, a melyekbe barbár módon volt bezsuffolva a tisztviselő, megfelelőbb háza­kat emeltek, kicserélték a rozoga hidakat és átcseré­lik a síneket is, hogy tartósabb és szilárdabb alépít­ményen, biztosabban és gyorsabban haladjon a vonat. Mindchez sok idő keli és még több pénz. A publicum hangulata kicsapott a türelem korlátain, s ma jobban zúgolódik, mint valaha, hogy vasútja rossz és drága. Növeli ez elégedetlenségét az is, hogy úgy az egyesek, mint a város tetemes értékű törzsrészvényt vásároltak, a melyek ma egy garast sem jövedelmeznek. A segélyezés ellenzéseinek ez volt a döntő argu­mentuma. Hisz a megtakarítás jelszava oly hangulat­teljes minálunk, a melylyel egy csapásra be lehet venni minden városatyai keblet. Nos hát fogadjuk el a takarékosság elvét mi is és egyben siessünk kijelenteni, hogy Nagybánya váro­sának a szatmár-nagybányai vasút törzsrészvényein számbavehető vesztesége nem volt. Van ugyanis különböző czimeken megvásárolt 118,000 korona névértékű részvénye, a mely kétség­telenül nagy tőkét képvisel, ha elgondoljuk, hogy e tőke ma a szó teljes éneimében mobilizálhatatlan. Ezzel szemben kövezetvám czimén befolyik évente átlagosan 4946 korona, a mely összeg a befektetett törzsrészvénytőke körülbelüli 3°/0-át képviseli. Igaz, hogy e jövedelemből a vasúthoz vezető utakat kell jókarban tartani, de ez kárba veszett kiadásnak cppeo nem mondható, mert ez utak mellett viruló városrész fejlődött, a melynek lakossága min­den körülmény között joggal megkövetelheti, hogy utait használható állapotban tartsák. Ha a fentebb kimutatott 3% jövedelemhez hozzá adjuk a városnak iparában, kereskedelmében, fellen­dült forgalmában elért indirekt hasznát, ug^kiprántsem oly sötét a kép, melyet a részv^yifck'be^ ^ullasztott immobil tőkéről festettünk. .; Egy rövid életet, a sors változandóságai között átélő magán embernek kétségtelenül koczkáztatotl be­fektetése volna a törzsrészvény, de már egy halhatat­lan erkölcsi személy éleiében, a tényleg kimutatható egyenes és közvetett jövedelemmel, annak éppen nem mondható. Nem főleg akkor, ha mint ez a jelen esetben is történni fog, az uj befektetéssel átalakítani akarják a szatmár-nagybányai vasutat is, igy fokozván annak jövedelmezőségét és gyorsaságát. Eddig a vasút oszta­lékot csak egy Ízben fizetett. Az uj vonal kiépítésével, s az egy-két év alatt teljesítendő beruházások foga­natosítása után már kétségtelen, hogy a törzsrészvények is jövedelemben fognak részesülni. A vonal átalakításának egyik nagy előnye, az eddigi menetrend kedvező megváltoztatása. Erre vo­natkozólag, megbízható forrásból, hozzávetőleg, a kö­vetkező menetrend tervet közölhetjük : Á „NAGYBÁNYA ES VIDÉKE” tárczája. Jankó János. A magyar tudományos világ őszinte részvéte ki­sérte sirjába Jankó Jánost, a kiváló elhnografusi, a kit tudományos buváriatai alatt, julius 29-én alig 35 éves korában ért utói a h’rtelen halál. A korán elhunyt tudóst rövid élet alatt kifejtett munkássága a magyar ethnografia elsőrangú szakte­kintélyei, a közélet legkiválóbb bajnokai közé emelte. Afrikában tett utazásai, a földrajzi irodalom terén meg­jelent művei már kora ifjúságában ismertté tették ne­vét. Geográfusnak készült, de igazi babérok a néprajz terén vártak reá. Alig voit 26 éves, midőn Xantns János halála után átvette a Magyar Nemzeti Múzeum elhnografiai osztályának vezetését s a programul, mely­nek megvalósítására ekkor vállalkozott, az egész tudós világ érdeklődését vonta magára. Az 1896-iki országos kiállítás magyar faluja, mely a kiállítás minden láto­gatójára mély benyomást tett, e programra egyik pont­jának megvalósítására volt hivatva: az ott kiállított tárgyakat Jankó fáradozásainak sikerült a Magyar Nemzeti Múzeum számára megszerezni s ezzel a mú­zeum eHmografiai ősz á ya egyszerre európai színvo­nalra emelkedett. E gyűjtemény gazdagítása lebegett szemei előtt akkor is, midőn a Zichy Jenő gróf ázsiai expediczio- jában való részvételre vállalkozott ; ez úthoz lett elő­tanulmányai alatt Oroszország és Finnország összes múzeumait átbuvárolla s a szibériai területen, az osz- tyákok földén végzett buvárlatainak eredménye az akkor már országszerte ismert fiatal tudós nevének a külföld tudományos intézetei előtt is elismerési, tiszteletet szereztek S a mit azóta itthon, fáradságot nem ismerő lelkesedéssel és buzgalommal megindított, az ország összes vidékeinek néprajzi szempontból való felkutatása, egy uj, még kiaknázatlan forrás kincseit nyitotta meg a leendő magyar néprajzi múzeum szá­mára, melynek megteremtését, életének legfőbb felada­tául tűzte ki maga elé. Tíz esztendő alatt egy emberöltő munkáját vé­gezte el, nem csak azért mert évtizedek mulasztása várt az ő szemében pótlásra, de talán főleg azért, mert érezte, hogy kevés ideje van nagy eszméi meg­valósítására. Gyönge szervezetének Mementoja nem pihenésre, nem az életerő kímélésére indította őt, ha­nem munkájának fokozására; s a túlfeszített munkás­ság még rövidebbre szabta életének határait, még job­ban sieltelti a végzetes perczet, melyben az agyon- hajszoll szervezet összeroskadl, a fáradságot nem is­merő munkás örök pihenőre hunyta le szemeit. Az utolsó nagy vállalkozás, a vidéki néprajzi gyűjtések vezetése a mi kis városunkra is emlékeze­tessé telte nevét, gyászossá korai halálát. Mint a mú­zeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének tagja, a vidéki múzeumok egyik főfeladatát abban látva, hogy az egyes országrészek néprajzi anyagát össze- gyűjtsék, az ország több vidékén megindította az eth nografiai kutatást. Nem csupán a baráti viszony, mely e sorok Írójához fűzte, volt az indító ok arra, hogy az első gyűjtési programúiba Nagybányát is felvegye és két éven át jelentékeny pénzbeli segélyt szavaztas­son meg a nagybányai városi múzeumnak ethnografiai gyűjteményei létesítésére. Felismerve e vidék néprajzi sajátosságainak értékét, százféle fontos teendői között is talált időt reá, hogy teljés érdeklődésével karolja fel ez ügyet. Tavaly nyáron, most lesz egy éve, tejött Nagybányára és személyesen indította meg a néprajzi gyűjtést; együtt voltunk kint a szomszéd Zazar falu­ban és soha sem fogom elfelejteni a lelkesedést, mely­lyel az első gyűjtői ut eredményét fogadta, a lelkes buzgóságot, melylyel a gyűjtés folytatásához a szük­séges utasításokat megadta. A sokoldalú munkásság emlékeit a látható ered­ményeken kívül apró Írásával sűrűn tele irt napló­jegyzetek őrzik, melyek egykor becses adatokat fog­nak szolgáltatni küzdelmes élete történetéhez. E napló­jegyzeteket naponként hevenyészve papírra vetett fel­jegyzéseiből utólag állította össze. Az utolsó évvel, mindinkább összetorlódó teendői miatt, hátralékba maradt: az utolsó feljegyzések nagybányai útjáról szól­nak, a napló 1902. augusztus 16-ikán szakad meg, a mikor azzal az ígérettel vált meg tőlem, hogy egy év múlva isméi eljön hozzánk a gyűjtés folytatására. Ígéretét be is akarta váltani; utolsó találkozá­sunkkor, egy hónappal ezelőtt, ez volt búcsúszava: »a viszontlátásra Nagybányán!« Munkatársai egyikét, a néprajzi osztály őrét halála előtt nehány nappal látta el utasításokkal a nagybányai gyűjtés folytatására s ő maga azzal a szándékkal indult el Erdélybe, hogy a székelyföldi gyűjtés befejezése után Nagybányán ismétli tavalyi látogatását és együtt tekintjük meg az újabb gyűjtések eredményeit. A sok migas röptű terv között, a mely Jankó János munkásságához füződöT a nagybányai városi mú­zeum jövőjéhez kötött reményeink is gyászolják korai elhunytat. Osztozva a veszteségben, mely e haláleset által a tudományos világot s egész közéletünket érte, őrizzük meg kegyelettel emlékét s tegyük ezt mara • dandővá azzal, hogy legjobb akaratunkkal igyekezzünk hozzájárulni az általa elénk kitűzött czélok megvaló­sításához. Schönharr Gyűl*.

Next

/
Thumbnails
Contents