Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-17 / 11. szám

2) 11. szám.

1901. márczius 17.

ellen: azt hiszem, minden további kerülgetés nélkül reátérhetnék tulajdonképen való tárgyamra.

De hát nézzük csak, mi is az én mostani feladatom ? Alkalmi fölolvasás tartása márcz, 15-én. Nagy és ünnepélyes feladat — s én már is érzem, hogy mentegetőzésem nem volt szükségtelen. Mert igaz, hogy a dicső emlékű 48-iki márcz. 15-ének immár 53-ik évfordulóját ünnepeli a magyar; de az is kétségtelen, hogy e nemzeti örténetünkben páratlan jelentőségű napnak minden mozzanata szivünkbe van már vésve el annyira, hogy a jámbor fölolvasó róla valami újat, mondani merőben képtelen.

A történtek egyhangú ismétlése pedig — igénytelen, felfogásom szerint Nagybánya művelt közönségével, mint hallgatósággal szemben — menthetetlen vállalkozás volna. Hacsak valami legújabban felfedezett forrásokból merített s kétségtelen hiteleségü uj adatok nem állanak rendelkezésemre, úgy, mint múlt évi tisztelt elődömnek; — fájdalommal vallom be, hogy ilye- nekkeljnem rendelkezem s igy nyugodjunk bele hölgyeim és uraim, hogy ez alkalommal nem lészen szó sem a Pilvaxról, sem Landereréknek első szabaddá lett sajtójáról,

A napokban társadalmunk egyik vezérférfiával márcz. 15-iki témákról beszélgettem s ő kifejezést adott őszinte sajnálatának, a miért nem ő olvas fel ez alkalommal. Pompás thémája volna, úgymond, a melynek fölolvasás alakjában való fejtegetése szerfölött aktuális.

Nyíltság nyíltságot követ, gondolám a nagy orosz költővel s elárultam előtte, hogy nekem ugyan megvan az alkalmam, de nincs thémám; ha tehát hajlandó volna megkönyörülni rajtam.... stb.

Tisztelt barátom könyörült s azt mondá, hogy mivel kies fekvésű városunkban a közelgő választások az egyenetlenség és viszály magvait kezdik elhinteni a polgárok szivébe, alkalomszerű és a közjó érdekében álló cselekedet volna a »szabadság, egyenlőség, testvériség« politikai szentháromság alapján a választókat arra buzdítani, hogy a választások alkalmával

I. szabadon, azaz érdek nélkül.

II. egyenlő akarattal, azaz egyhangúlag.

III. testvéri szerettei járjanak el, hogy nemes Nagybánya városa e tekintetben fényes vezércsillagként tündököljék édes hazánk zajos választásoktól oly gyakran borult egén.

Eltekintve attól, hogy szerény véleményem szerint e nemzeti ünnepnapon aktuális és épen házi politikával foglalkozni nagyon nagy önzést áimlna el, — már csak azért sem fogadhattam el barátom eszméjét, mert igy fölolvasásom csak a választó férfiközönséget érdekelné, vagy untatná ; de meg ellentmondást is találok a dologban: szabadságra buzdítani s ezzel mintegy befolyásolni a választókat; a befolyásolhatás gondolata pedig szabad polgárra nézve határozottan bántó hatással lehetne.

Ámde más felől a köteles udvariasság azt parancsolja, hogy ha már tanácsot, azaz eszmét kér az ember, fogadja is meg azt legalább részben.

Aztán meg jól meggondolva, márczius 15-ike mi más, mint a magyar szabadság emléknapja? Midőn a nagy természet maga is lerázva hó és jégbilincseit, szabadságra, uj életre látszik törekedni —- lehet-é e napon nagyobb, magasztosabb, áthatóbb eszméről szólam, mint a szabadság eszméjéről ?

Azt gondoltam htt maradok e naphoz, ennek szent emlékeihez, ha a szabadságról olvasók fel nehány gondolatot. Az eszme mélységes, végtelen s ha amit mondok róla, hiányos és töredékes lesz, ez a végtelenség legyen igazolásom; azért objektivitásra nem is törekszem, mert hiszen tisztában vagyok vele, hogy bevégzett képet úgy sem adhatnék róla.

* '

Mi a szabadság?

Egyike a legfelségesebb eszméknek, miket halandó ember agya kitalálhat s nyelve kifejezni képes, de megvalósítani soha nem tud. Eszme, mely az Istenség nek egyik alkotó része és jellemző sajátossága s reánk emberekre nézve épen ezért elérhetetlen. Örömeit, boldogító voltát, nincs költő, ki meg ne énekelte volna,

Czélzott a férje is.

A férjet a kedvesért, az árulót a becsületért !

Az ellenség mindjárt itt az ablak előtt.

Óh magyar honszerelem nagy a te erőd!

Az asszony arcza átszellemült, előre lépett, mindig előbbre; angyal volt, fegyvere csöve kedvesére irányul; a honszerelem elfutotta a szivét.

Czélzott a férje is.

Az ellenség már itt az ablak előtt!

Szerelmet a honszerelemért!

Két dörrenés; Ephialtes az asszonyt nézte, a hitves őt, a fegyvere őt, halottan ordította túl a puskaropogást.

A férj fegyvere reszketett, a vezér ellenség halála lett. S azután csatazaj, dübörgés, dobogás, halál- hörgés; magyar Jean D’ Arc-ként csatára szállt a nő s eleset!. Győztünk, de ki fogja a többi Ephialtest lelőni ?

A fegyverteremben ott feküdt az asszony, arcza átszellemülve s ott térdel a férj, arcza reszketeg.

* *

*

Pár hó múlva elvitték a férjet is. Azt mondják, hogy a csaták dics bajnoka mindig a fegyverteremben ögyelgett, czélzott, térdelt, a holdat nézte. Lehet, azt susogták, sajnálták, hogy megőrült.

Elhurczolták a börtönbe. Magyarok Istene ! ne aludj!

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

világ fennállása óta sok százezer ember rohant érte halálba, — ezenkívül az államférfiaknak megbecsülhetetlen théma, melyről a leggyujtóbb, leghatásosabb szónoklatokat lehet tartani.

Eszme — véghetetlen tartalommal, — vagy ha úgy tetszik — véghetetlen üreséggel.

Mint isteni tulajdonság, a mindenhatósággal azonos s Csak, mint ilyen, vehető absolut értelemben, mint emberi ideál, úgy a természeti, mint az erkölcsi világban állandó korlátozást szenved s csakis relativ jelentőséggel bir. Természetes, hogy mindenki szabadságra törekszik, de ép oly természetes, hogy senki sem érzi magát szabadnak. Ha a szabadság elérhető, valósítható volna, megszűnnék ideál lenni. Az ifjú lány szabadság után vágyik s megvan győződve róla, hogy, mint leány ezt a vágyát soha el nem érheti.

Irigykedve nézi az asszonyokat, kik szerinte szabadok. Az asszony kiábrándulva, leányos álmaiban csalódva, visszasírja a boldog kort, mikor még szabad volt. Az ifjút lenyűgözi az iskolai fegyelem, rabnak érzi magát, az önállóságban keresi, és hiszi a szabadságot; a férfi lekötve az élet gondjaitól s mindennek csak szabadnak nem tudva magát, úgy beszél a boldog ifjúkorról, mint a szabadság aranykoráról. A földműves az időjárástól, az iparos, a kereskedő, a vevöközönségtől, a hivatalnok fellebbvalóitól, választóitól, az államférfi, a tudós, a művész a közvéleménytől, e rettentő bírótól függ; az uralkodók élete inkább rabságnak nevezhető, mint szabadságnak; egyáltalán, minél nagyobb szerepe van az egyénnek az életben, annál több oldalról szenved korlátozást, a szabadság hiányát annál inkább érezni kénytelen. És hát mit tapasztalunk a nagy természetben, a világmindenségben? Nem ugyanezt a függést-é, persze végtelen méretekben? Természettudósok nézete, de meg az egyszerű ember tapasztalata szerint is a föld élete, tenyészete, a növényi, állati, emberi élet — mind a nap áldott melegétől függ. Ha a nap nem sütne, nem volna élet a földön s mi most kétségkívül nem elmélkedhetnénk a szabadságról. S vájjon maga a nap, egész rendszerével szabad-é ? A mindenségben ép oly lekötött szolga, mint az, a kinek minden órában elő van írva a maga teendője. Egyedül a min- denség teremtője szabad, Ö az absolut szabadság.

*

Ha tekintetünket a politikai életre irányítjuk, azt látjuk, hogy a szabadság politikai értelme ép oly tökéletlen, mint a mily viszonylagos. Gondoljunk csak vissza, mit értettek hazánkban szabadság alatt a 48-as és azt közvetlenül megelőző időben? Sok mindent. A nemzeti osztály egy része értette a maga nemzeti jogainak független gyakorlatát, más része, az önzetlenebből gondolkozók, értették a jobbágyság felszabadítását. Majd a szabadságra éretlen tömeg fanatizált része az urak legyilkolásában látta a maga szabadságát, a mint hogy ma is, a népboldogitó szocziálisták egy egész társadalmi osztály rovására akarják érvényesíteni tökéletlen agyuk hamis szabadság eszméjét. Az orosz népnek egy kis alkotmány szabadságot jelentene; a magyar 48-as függetlenségi párt az Ausztriától elszakadást tartaná a szabadság netovábbjának, egyelőre azonban az önálló vámterülettel is megelégednék. Hát a német, a franczia, az angol nemzet szabad-é ? Dehogy is.

Az általunk nagynak, szabadnak tartott nemzetek, államok is a mozdulha‘atlanságig össze vannak kötve a diplomácziai megállapodások és tekintetek köteleivel; a szabad Anglia egy szabadságáért küzdő nép ellen visel irtó háborút — nem boszantóan nevetséges arczulcsapása ez a szabadság eszméjének? Maga a háború, — mig csak az e néven nevezett öldöklés létezni fog a földön — nem egyéb, mint a szabadság tagadása. Mert ha van szabadságért küzdő nép, — az ellene harczoló nyilván a zsarnokság szolgálatában áll. A hadseregek, miket a szabadság biztosítására tartanak, mi mások, mint a zsarnokság eszközei és a szolgaság élő bizonyítványai. A szabadság: eszme, ábránd, finely mint ilyen létező, de valósitatlan s mondjuk ki : valósithatatlan. Isten az absolut szabadság

*

Szálljunk le most az ember, az egyén lelki életébe, vizsgáljuk az úgynevezett erkölcsi világot. A szabadság fogalma az egyén erkölcsi életében szorosan összefügg a szabad akarat fogalmával; a legtöbb ember talán egynek is veszi e kettőt. Ha a szabad akarat alatt az akaratnak minden feltételektől ésinditó okoktól független szabadságát érGnők — akkor Hölgyeim és Uraim higyjék el, hogy szabad akarattal ember nem bir. — Absolut szabadakaratról ép úgy nem lehet szó, mint absolut szabadságról. Absolut szabadakaratot egyedül Istennek tulajdonítunk. A józan determinismus ma már minden vonalon győzött, a ki ellene harczol, sajnos tévedés és fogalomzavar áldozata. És ennek daczára, nem érezzük-e néha, hogy szabadon cselekszünk, nem meg vagyunk-e róla győződve, igen gyakran, hogy tettünk minden érdektől független, különösen a titokban véghezvitt, szemes tettek nem úgy tűnnek é fel előttünk, mint a szabad akarat tényei; s ha igen, lehet-é tagadni a szabad akarat léteiét, ügy látszik, itt fennakad az emberi okoskodás. De ez csak látszat. Önzetlen, nemes tett lehetséges, de indító ok nélkül csak az őrült ember cselekszik. íme: talán ezért van az, hogy a keleti népek az őrült embert szentként tisztelik, mert tetteiben a feltétlenül működő istenségnek egy szikráját látják csillogni. Csakhogy a mi Istenben tökéletesség,

az az emberben tökéletlenség.

*

S most elérkeztünk oda, hogy az eddig mondottakat szükségképen meg kell czáfolnunk, vagy ha nem, hát megvilágositanunk Ha nincs szabadság, mi az, a mi a szabadságért küzdőket lelkesíti; ha nincs szabad akarat, mi az, a mi az önzetlen, nemes tetteket indokolja ? Egy szóval : mi teszi szabaddá az embert ? Az igazság, melyet, ha megismerünk, az szabadokká tesz bennünket. Ez az emberiség isteni mesterének tanítása; ennél többet, jobbat ma sem tudunk, nem is szükséges tudnunk, mert ha ezt megértjük, tisztában vagyunk a szabadság eszméjével.

Igaz hogy maga az igazság, mint eszme ép oly végtelen és ép oly valósithatatlan, mint a szabadság; úgy hogy Istenen kívül absolut igazságról szó sem lehet,de legalább tudunk annyit, hogy a szabadság kritériuma: az igazság; tehát szabadakarat tényének tekinthetünk minden olyan tettet, melyet az igazság tudatában és az igazság valósításáért viszünk véghez; igy szabadságra törekszik úgy az egyén, mint a tömeg, a férfiú, mint az egész nemzet: ha igaznak ismert ügyért száll síkra.

íme hölgyeim és uraim két elvont eszme, mely kü- lön-külön oly végtelennek és elérhetetlennek, oly ki- merithetetlennek és oly üresnek látszik, egymással összekapcsolva, érthetővé sőt bizonyos tekintetben valósithatóvá válik, a mint ez kétségtelenül igazolást nyer, úgy az egyesek, mint a nemzetek életében. Az ember mint tökéletlen lény, hajlandó ugyan megha- misitani az igazságot, ép úgy mint a szabadságot: de ha szinte képtelen is az igazságot megösinerve szabaddá lenni, — ez ama két eszme tökéletességét le nem rontja, — másfelől az ember is, minél inkább beösmeri a maga képtelenségét, és gyarlóságát, annál inkább ösztönözve, sarkalva érzi magát, hogy törekedjék a tökéletességre, a tiszta eszményiségre. Ezen a vágyon alapul az emberiség fokozatos fejlődése és a tökéletesség, mint végczél igy áll az ember előtt.

Most már — azt hiszem — levonhatjuk igénytelen eszmefuttatásunk eredményét s kimondhatjuk, hogy a szabadságért folytatott mindennemű küzdelem csak annyiban jogosult és számíthat rokonszenvünkre, a mennyiben igazságon alapul vagyis: csakis az igaz ügy érdemli meg a szabadságot. Hogy egy triviális példával illusztráljam e tételt: az a gonosztevő ki az isteni és emberi törvények ellen, mondjuk az igazság ellen vételt, nem méltán bünhődik-e szabadságának elvesztésével ; megtapodván az igazságot, méltó-e a szabadságra ?

És az a másik, fogságban sínylődő ember, ki nagy és szent eszmékért, az igazságért küzdve, jut rabságba, nem kivívja-e minden jók és nemesen érzők rokonszenvét s testi rabsága daczára nem a sza- , badság élő megtestesülése-e ?

Minden bizonnyal. S ha most átviszszük s igazolni akarjuk tételünket a népek, nemzetek történetéből, nem azt látjuk-e, hogy azok voltak az igazi szabadságharczok, melyeket igaz ügyért vívtak, ellentétben a törvényes jog, az igazság ellen támasztott lázadásokkal. Hogy nem egyszer látjuk, miként az igazságos szabadságharcz leveretik, az igazságtalan lázadás diadalt ül: az mit sem változtat a lényegen, csak a földi és emberi dolgok tökéletlenségét bizonyítja. Mindazáltal a történelem igazságot szolgáltat s ha néha századok kellenek hozzá, mig az igaz ügy általános elismerést nyer, de végre is megnyeri azt. Az igazság el nem titkoltathatik.

Bizony csak nehány évtizeddel ezelőtt is, a Bocskay, Bethlen, és Rákóczy szabadságharczai nem törvénytelen lázadásokként voltak-e feltüntetve a nagy világ előtt.

Még a magyar ifjúság nagy részét is ebben a hitben nevelték. Ma már mindenek előtt tisztán áll az igazság. -— Koronás királyunk, kinek ősei ellen harczoltak ama nagyok, maga szolgáltatott igazságot a világ előtt dicső szabadsághőseink emlékének. Kell-e ennél több és nagyobb emberi igazságszolgáltatás?

A 48-iki szabadságharcz igazolására kevesebb idő kellett. Hála érte a magyarok Istenének. Hogy ügyünk igaz volt, bizonyítja ezeréves történetünk, bizonyítja az utolsó 53 esztendő.

A nagy világ, az élő emberiség közvéleménye sem lehet kétségben e felől.

És épen ez a tény adja meg a mai ünnepnap jelentőségét, tisztelt ünneplő közönség. Az igazságért folytatott szabadságharcz emléknapjául választhatott volna a magyar nemzet bármely napot, ünnepe lé nyegén az mitsem változtatott volna. Hogy éppen, márczius 15-ikét választotta, ennek oka 1848 márczius 15-ének jelentőségében fekszik. Ösmerjük e nap történetét, ügy áll e nap előttünk, mint a melyen a szabadság isteni eszméje az igazság szárnyain égig emelkedve, megközelítette az örök tökéletességet. Legyenek áldottak, kik e napot megteremtették, dicsőség Istennek, ki egy ily napot adott a magyar nemzetnek.

Te pedig márcziusi szellő, szabadság szellője, uj életet teremtő fuvalmaddal lehelj szabadságszeretetet, igazságösmeretet ebbe a még ma is oly árva nemzetbe, tanítsd meg arra a késő utódokat, hogy nemzetünk szabadságának igaz bajnokait hálás tisztelet, tel említsék, s emléküket méltó kegyelettel ünnepeljék. Enyhe suttogásod tartsa ébren és éleszsze szivükben azt az örökké felséges tanítást: megösméri- tek az igazságot, az igazság pedig szabadokká tesz titeket.