Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

Nagybánya, 1901. Julius 7. — 27. szám. XXVII.évfolyam.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

TÁRSAPALMI HETILAP

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELELIK IMZISSTIDKMíT

Előfizetési árak-. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők.

Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-ntcza 20-ik szám alá — küldendők

Nyilttér soronként 20 fill.

Mi lesz a régi birósági épülettel?

A kir járásbíróság nagy lárszekerekkel hordatja sok mázsára tehető iratait, költözködik az uj palotába, hol bizonnyára kényelmesebb és a czélnak megfelelőbb helyiségei lesznek, az ósdi épület pedig mire e sorok napvilágot látnak üresen marad.

A városnak, mint tulajdonosnak, főgondját képezi tehát, hogy mielőbb ismét értékesítse a házat, az ingatlan haszon nélkül ne heverjenSokféle terv van. A polgármester és mérnök már is elutaztak, hogy tanulmányozzák az árucsarnokokat s esetleg egy átépítendő árucsarnokra nézve tegyenek javaslatot.

Vannak a kik az u. n. Regale épületet ezen bíróságival össze akarnák kötni s az egész városi tisztikart oda költöztetni, a jelenlegi városházából pedig bérházat és boltokat csinálni.

Több közgyűlésen szóba jött az is, hogy némely városi hivatalokat tegyenek oda: a mérnök, gazda, orvos szobáit, a levéltár, a muzeum helyiségeit létesítsék az ősi épületben.

Az 1900. okt. 24-én tartott városi közgyűlés a városháza kiépítésének tervét s a tiszti főorvosnak egy rendelő szobára vonatkozó kérelmét azzal ütötte el, hogy 1901. juh 1-én a birósági épület rendelkezésre fog állani.

Ugyanezen gyűlésen dr. Makray Mihály indítványt tett, hogy küldessék ki egy bizottság, mely a birósági épület miként való felhasználására tegyen javaslatot.

Erre a határozat az volt, hogy *a birósági épület felhasználására, az óvoda és kaszinó épületre vonatkozó kombinacziók tárgyalására a polgármester elnöklete alatt a városi fb'orvos,

mérnök, Bay Lajos, Stoll Béla, Vida Aladár, Szabó Adolf kiküldetnek.« (okt. 24. gy. 11. pont.)

Bátrak vagyunk ezt föleleveniteni s mivel a kérdés immár égetővé vált, sürgetjük a kiküldött bizottságnak összehivását és várjuk konkrét javaslatait.

A gazdasági munkások segélypénz tára.

— Egy kis leszámoló. —

Még csak alig félesztendeje annak, hogy az Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd-segélypénztár ez a legújabb intézmény — életbelépett és már is fényes bizonyítékát adta annak, hogy milyen égető szükség volt nálunk ennek a segélypénztárnak a megtakarítására.

Ugyan mi is a czélja ennek az intézménynek ?

Újra feltesszük ezt a fontos kérdést, mert mig ezt nem tudjuk, nem érhetjük meg igazi jótékony hatását.

Ennek az emberbaráti intézménynek az a czélja, hogy a földtnives embert, aki napról-napra való keresményéből vagyont nem gyűjthet, öregsége idejére megbiztositja afelől, bogy nem irgalom kenyéren kell tengődnie. Vagy ha balesel éri, akkor sem fog maga, sem családja nyomorúságra jutni Mert a segélypénz- lár tagjait vagy ezek halála esetén ezek feleségét és gyermekeit segélyezi, gyámolitja.

Aki tehát tagja a segélypénztárnak, az nyugodtan végezi nehéz munkáját, mert nem gyötri őt az az örökös gond, hogy mi lesz hitvesével, apró gyermekeivel, ha munkabíró karja ellankad, és a kasza, kapa kiesik kezéből.

A segélypénztár félesztendős működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földrnivesnép családját örökre megfosztják a kenyérkeresettől.

Még csak hat hónapja, hogy a segélypénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 203 földtnives jutott abba a szomorú helyzetbe, hogy jótéteményét kénytelen volt igénybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajb^ jutott ember gyógykezeléséről és anyagi támogatásáról, hogy betegsége ideje alatt ne legyen kénytelen családjával együtt az irgalom kenyéren tengődni.

A beállott baleset 14 földmivelőt megölt. Mind

a 14 esetben a család a legnagyobb nyomorban maradt hátra. A segélypénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kérelmét és minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak.

Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár 1901. évi január hónap óta baleset mialt való halál esetében a következők családjának adott 400—400 korona segélyt:

1. Csirke Mátyás. Tápió-Szele. A tehén úgy meg- rugta, hogy hasában belső vérzést kapott

2. György András, Tápió-Györgye. Fegyvere véletlenül elsült, úgy, hogy a golyó szivébe fúródott.

3. Kúm János, Szemcse-Csehi. Pinczeásás közben a föld reászakadt.

4. Bazsó János, Szend. Szalmásszekérről egy kerítésre esett, melynek léczei a hasába fúródtak.

5. Szalai János, Pápa. Az eldőlt pajtakapu agyon ütötte.

6. Kovács Peter, Kis-Récze, Meggyilkolták.

7 Kovács Imre, Nádudvar. Gabonával megrakott szekérről lebukott, a kerekek keresztül mentek rajta.

8. S'pos Balázs, Sólymos. Az erdőben agyonlőve találták.

9. Bogdán Sándor, Felső-Józsa. Megfulladt.

10. Sági Menyhért, Gic. A rudba beakadt ló hasba rúgta, úgy, hogy szörnyet halt.

11. Doboz István, Mezőhegyes. A gépszij elkapta és agyonzuzta.

12. Geletei László, Kökényesd. Orozva fejbe ütötték.

13. Bauer Ferencz, M-Polány. A gőzcseplőgép agyonzuzta.

14 Sándor József, Pthrügy. Munkaközben a ló agyonrugta.

Ezek a számok világosan beszélnek és egytől- egyig hangosan hirdetik ennek az emberbaráti intézménynek szükséges voltát.

Világosan látható ezekből a számokból, hogy a segélypénztár rövid fennállása óta is már sok szerencsétlen embert menteit meg a koldusbottól és számos özvegyat mentett meg a kétségbeeséstől.

Ez az emberbaráti működés buzdította bizonynyal arra a főpászlorokat főrendeket, nagybirtokosokat, az emberbaráti intézeteket, a vérmegyéket és községeket, hogy olyan nagy számban csoportosuljanak a segélypénztár alapitó tagjai sorába. És bizonynyal ez az oka annak is, hogy Felséges királyunk is annyi jóakarattal viseltetik azon intézmény iránt, mely kizárólag a föld népének istápolását és támogatását tűzte ki czélul.

A „NAGYBÁNYA ES VIDÉKE” tárczája.

Mesék.

x.

Irta: Égly Sándor.

Tőlünk messze, igen messze, túl azokon a könnyű rózsaszínű felhőkön, melyek illatterhes, májusi alko- nyaton ott reszketnek az égboltozat határán, van egy igen kedves, aranyos hely, az orvosok gyógyfürdőnek keresztelték el, pedig több ott a mulatóvendég, mint aki elvesztett egészségét keresné.

Mosolyog, él, erőtől duzzad ott minden. A virágos rétek selymes füvén suttogva lendül át a meleg fuvalom s játékos kedvvel borzolgatja a közeli erdő „ •TStp^'íí'Teveleit ....

É

Ide jött Nyáry László pihenni, hogy könnyebb f légyen az örökre elalvás. Legény korában vakmerőén és csupán erőszakos vérére hallgatva rohant keresz- / .tül az életen, hanem meg is adta az árát, az a sor- . yasztö, emésztő betegség tüdejébe lopta magát. S a ‘bizonyos tüdő készült őt átplántálni abba a titokza- tos világba, ahol a feledés ránk dobja fátyolát "^örökre . . .

Szombat este a fürdő nagy termében a szokásos tánczmulatság volt. A tömegbe elvegyülve a táncz- terem egyik oszlopa mögé vonulva nézte László ur a keringő párokat. A villamos csillárok vakítóan fehér fényében forgó, szédületes zűrzavarban rohantak, keringtek a párok ... A czigány alig hallhatóan Suppe ballette keringőjét játszotta, az elhaló lágyan hangzó, halk muzsikán keresztül szinte hallani lehetett a lágy

báli suttogást, a selyem suhogását. László ur belebámult a káprázatos fénybe, mely lassankint össze- kavarodott az ő réveteg tekintete előtt. Sebesen forgó rózsaszín, vagy fehér felhődarabot látott maga előtt, melyekből itt-ott viIllant elő egy-egy fehér női váll, egy-egy lehullott frizura, egy kaczér asszonyi mosoly.

Egyszer mintha felragyogott volna a László ur szemében az a bágyatag sugár. Valakit meglátott. Egyszer, valamikor látta, még csak tizennégy éves volt, úgy bánt vele, mint egy iskolás lánynyal szokás, úgy közönyösen. De megváltozott azóta Rónai Margit, Bájosnak mondta ízlése akkor is, hanem most, mintha egészen más volna.

Selymes, aranyszőke haja volt, arcza meg fehér, mint a liliom virág. Karcsú magas lány lett Margitból, gyönyörű kifejlett idomokkal Csupa poézis, csupa bájosság, csupa ábránd volt az a lány, valami utánozhatatlan báj volt minden mozdulatában.

A szünet alatt találkoztak és ez a találkozás végzetes is volt. Szemeik összevillantak és mindkettőjük arcza lángba borult. Margit előtt egyszerre oly ismerős volt Laczi szentiének különös tekintete, valami delejes melegs g fogta el szivét, mely mintha vonta volna, hatalmas, ellenállhatatlan erővel azután á férfi után. Az igaz, hogy Laczi most gyönyörű férfi volt, pedig a betegség már megviselte. Aczélszürke szemei, finom, keskeny ajkai, előrehajló álla nagy akaraterőről tanúskodtak.

László úr se járt jobban. Megperzselődött a lelke és meglobogott a vére. Rabja lett neki mindjárt. Azzal a bóditó, édes rabsággal szerette meg, mely elkápráztatja a szemet, nem látott semmit, még a biztos pusztulás képét sem. Ébredő reménység fogta el szivét az élet iránt ....

Margit beteg testvérét kisérte el a fürdőre, ahol enyhet várt a beleg tüdő és boldogságot remélt a

csalódott szív. Margit azon testvérek közül való volt akik a másikért önmagukat áldozzák fel. Testvérével folyton a tengerparti kis pádon ült. Bátyja, a jóságos Elemér, érdeklődő és mégis fáradt mosolylyal kisérte szavait, néha-néha szólt is egyet, de a legtöbbször csak halig tva nézte a tengert, mintha feleletet kérne, mintha sok fájdalmat, sok titkot bízna rá, feleletet várna arra a gondolatra, mely homlokára, arczára, szemeire irt rá sok bánatot.

Az a jó nővér, az a ragyogó szépségű leány, de sok nappalt és éjjelt áldozott fel az ő kedves betegéért. Aggódó tanulmánynyal figyelt meg minden kisebb változást, minden különösebb jelt; minden rémitette néha tapasztalatlanul, segélyt kérő tekintettel nézett közü1, mint aki tudja, hogy körülötte leskelődik a veszély. Olyan gyöngédséggel szorította magához a lázas éjszakákon Elemért, mintha megakarná védelmezni valami folyton ott settenkedő, láthatatlan ellenségtől.

Laczit csupa szenvedélyes, szomjuthozó, boldog- ságos kívánság lepte meg attól az éjszakától kezdve. — Ö ki azelőtt nem hitt másban, mint a mit érzékeivel felfogott, most annyira megváltozott. — Szinte megittasodott attól a fényességtől, mely egyszerre szivébe világított. Legyőzhetetlen vágy támadt benne, megszerezni a boldogságot, a melyet eddig oly bohó- kásnak, naivnak hitt.

Ezután mindennap együtt voltak.

S a lány olvasott a Laczi arczából, olvasott a vonásaiból, nyitott könyv lett előtte lelke, az a kissé meghajtott, megadó, szomorú fő el nem takart, el nem tagadott semmit. Szive rajongással telt meg Laczi iránt, szerelme, melynek fokozódását napról-napra követhette egyre nagyobb fájdalmat okozott szivének.

Egy meleg júliusi este, mikor lüktető élettel, határtalan szerelemmel van tele az egész világ, a fehér