Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-06-10 / 24. szám
Nagybánya, 1900. Junius 10. — 24, szám. XXVI. évfolyam. ZMZZEGrTZEILIEIISTIZK: MI3ST3DE]Sr ZE^IST^X-IE3 Előfizetési árak:; Egész évre 8 Kor. Fél évre í Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 üli. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvny indájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. A jövő század legnagyobb problémája. lrtn ; Dr. O'savszky Viktor. Ajánlva Dr. Komoróczy Iván tb. főszolgabbó urnák Nagybánya. Tisztelt Barátom! Amióta tudomásomra jutotü, hogy életprogramodnak vezéreszmei közé a köznyomor megjavitá'át is felvetted, azóta solidarisnak tekintem magam veled szemben, minthogy a te törekvéseid az enyéimmel egyazonos irányúak, megegyező méretűek, egybevágó tartalmúak. A kor hangulata és beteges vergődése szükségét igényli a jó embereknek, akik az igazságot keresik s akik lelkének az adja meg az élet legmagasabb rendű gyönyörűségét, hogy a másik embertársat észszel és szeretettel szolgálhatják. Az embertörténelem pirkadásátót kezdve máig ez volt a legtermékenyitőbb a leggazdagabb eszme, a mely érzéssel, gondolatokkal, szeretettel és önfeláldozással ajándékozta meg birtokosál. Én is az igazságot keresem és korlátolt köreimen belül tagja óhajtok lenni a te és hozzád hasonlóan gondolkozók lelki köztársaságának. Ép azért engedd meg nekem, hogy az alább jövő sorokat a te meleg emberszerető szivednek dedicáljam a te humánus szellemednek, mely az én meggyőződéseimnek bővitet! és tökéletesre javított kiadása, engedd meg ezt tennem különösen akkor, amikor valami te- lescopicus érzés azt sugallja nekem, hogy életfelfogásod értékes szempontjait rövid ha áridőn belől magasabb helyről fogod értelmezhetni. Veled van az erő, veled van az igazság és mi kell ennél több annak, aki nem magáért, de másokért, eszmékért, az emberiségért született. Valami sorvasztó hiányosság észlelhető a jó és igazságos gondolatokban és nagy szükség van arra, hogy valaki az emberiséget a társadalmi rend ellenkötelezettségei, a lélek felforgató abususok megszüntelétésének helyes és jogos módszere felől kioktassa. Ez a kis czikk a világ hangulatának gyönge úgyszólván halovány rajza, a melyet nem fog értékesebbé feltüntetni az a kijelentés sem, hogy bele akartam önteni minden jó érzésemet. Ennek daczára fogadd szívesen és olvasd el e pár sort. Érre kér és vár tisztelő barátod Dr. Olsavszky Viktor. * * * Az ezer után következő, a XlX-el jelzett század időtartama az emberi szellem evolulio- jának nagy, hatalmas szavakkal, kellően nem is jellemezhető fenséges korszaka. A empyricus buvárlati irány feltárta a természeti erők közelebbi megismerésének csodás birodalmát. Soha szebb, nagyobb nem volt az emberiség, mint e században. Stephenson befogja vasparipáját, Koch denunciálja a bacteriumok titkos összeskiivését, Semmelveisz mésszel pusztítja őket, Lister cárból lal, Kirchoff és Bunsen csövekkel bonczolják fel a milliard mértföldekről jövő fényes nap- sugárt, Falb a légköri tünemények és a kol- csönhatásu bolygók pályafutásánál kibiczel, Pasteur veszettség, Behring és Roux toroklob elitül véd. Röntgen belát a láthatatlanba, Edison szekrénybe zárja az el lesett beszédet Puskás (a magyar Edison) többet tesz ennél: központból drótokon házhoz szállítja a1 dalt, Mendeleff megjósolja a születendő elemek cbemiai jellemét és sajátságos, Magendie villámos gombbal belát a gyomorba, Lamarque kinema tographban fényképeket tánczoltat, Marconi levegőn át üzen, és Elertz sugarai felrobbantják a távoli ellenség patrontáskáit stb. stb. És még mennyi csodás mesébe illő fel fedezés, a miről vagy nem jutott időm tudomást szerezni avagy most éppen nem jut eszembe. Könyelmü, pazar, mondhatnám tékozló volt a természet a XlX-ik század egész életén által; a gondolkodás uj tiszta minőségű formáinak a szellem-óriásoknak osztogatásában. És az ember mint mindig, most is bálá- datlannak bizonyult. Megismerte a természet erőit és a megismerés után leigázta, rabszolgájává tette.: tűz, viz, delejesség, villamosság, nemcsak közismert fogalmak, hanem raktározhatok, szelenczébe zárhatók, akár mint egy szelet sajt akár egy csipetnyi burnót. De a hogy az értelmi megismerés körei kiszélesedtek, a tudományos műveltség látóhatárán ép olyan arányba zsugorodtak össze azok az érzelmi kapcsolatok, melyek az együtt- és egymással élést szabályozzák. A lázas tevékenységű ember arról felejtkezett meg legszornorubb formában, a ki ő hozzá legközelebb áll, aki neki természetszerűleg legbecsesebb: saját magáról. Az alsó milliók a nyomor szülöttei, az éhezőknek végtelen sora, megbélyegzi becsületét, lelkiismeretét ennek a századnak, mely Krisztus után XlX-nek következett és a melyben mégis megeshetett, sőt meg is esik ma is az az emberi méltóságot megalázó tünemény, hogy e nagy idők jelzésébe átölelt emberiség egyrésze kenyerébe földet kever és azt eszi meg mint Gautauna legendájában az első emberek. Valami különös zsibongás van a két kézre utalt ember-auyag- hangulatában; valami eltakart forrongás itt és ott, de ezen az átlátszó homályon már is keresztül tűnnek a világ felforgató társadalmi restauráczió véres árnyképei. A nyomorral közös emberek tűrnek, szenvednek, de egyben gyűlöletet és bosszút esküsznek és várják a leszámolást. Mi tette őket ilyenekké? A nyomor? nem! hanem a nyomor helytelen értelmezése. A szegénység, az éhség letépi és szerte marczangolja az elkényszeredett ember önérzetét és ily módon megfosztva a vallás, a becsület, a hazaszeretet iránytűjétől könnyű megnyerni indulatát Márx és Lasalle kalandos terveinek. Pedig akinél a szocziális jellem egész tartalma a mások birtokának elrablására irányul, az nem szocziá- lista, hanem egoista, parlagi, gazember. A birtok és hatalom megoszlásnak oszlopos, elpusztíthatatlan múltja van és senki sem tudná a gazdagok vagyonát szétosztani úgy, hogy ne legyenek többé soha szegények, akik maholnap újra tömörülni, újra forrongani, újra osztozni ne kívánnának. A gyilkos anarkista, a véres szo- cziálista, keserű és nyomorult igazságtalansággal lép fel a maga és mások érdekében. Nálok a a gondolkozás pályáit, hóbortos képzetek összevisszasága burjánozza által s az a liga, az szekta, amely e rest rablógazdálkodás elvét meri odaállítani egy véghetetlen egyetemes társadalmi átalakulás vezércsillagának: az az emA „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Nevét súgta nyugalomra szállván, Reá gondolt kora hajnalon . . . Es mi vége a szép kis mesének Egymásé oh ! soha sem levének ...» — A gyöngyvirág. Irta : Incze Lajos. Kicsinyke ház félve néz az éjbe, Éjfél közéig s fénylik abiaka, Körülte csend s a ház kis kertjébe Madár hallgat, nem zeng bus dala »Beteg van bent« szellő súgva mondja, Hallgatásra inti a fa lombja. — Beteg a lány, társa pacsirtának, Dalos ajka nem zeng már veled . . . Szép virági majd hiába várnak Dicsérő szót, gondozó kezet . . . Rét virágát a vihar nem bántja És e lánynak nincs nyugalma, álma . . . Özvegy anyja ágya szélén ülve Biztatga'ja, véle sirdogál ; De a bánat, mintha erösbtilne, Álmot űző rémképekre vár ; Anyja csendesítő bus szavára Nem szűnik meg lelke háborgása »Ugy-e, igy volt édes jó anyácskám ..! ? Ő szerette a lánykát nagyon, Lánykám édes, lásd közéig a reggel, Egész éjjel lázban szenvedél. Hunyd he szemed s aztán szenderedj el! Lázas agyad rém dolgot regél. Oh! ismerjük mi a fájó múltat .. . Elfeleded, ha szemed behunytad. »Ugy-e, atyja tiltá hogy szeresse, Mert szeg ny volt a lányka nagyon . . . És ő ezt igen szivére vette : Eltűnt,. .. Ott maradt a sok vagyon A tó színén úszott a hullája . . . S aztán atyja sírva borult rája.« »A midőn utolszor jőve hozzám, Olyan bus volt, olyan hallgatag . . . Csak néha, nagy ritkán nézett föl rám S e tekintet szümön áthaladt. E nézésben annyi bu, keserv volt! Hogy fáj szive, érzém, bár ő nem szólt.« »Majd levevé hárfámat a szegről, Ujja végig járt a húrokon S aztán játszott dalt hűszerelemről, Búval telten, fájón, zokogón. Végül ezt a dalt éneklé nékem, Szivettépő hangon s olyan szépen.« »Gyöngyvirágot láttam a tó szélen, Olyan kedves e kis virág nékem, Valahányszor e virágot látom Fáj a szivem, sir, úgy zokog, Mi nem lehetünk boldogok Isten veled ! lelkem boldogságom« »A gyöngyvirág mért mosolyog mindég? Nézi, hogy a csillag ott lent mint ég ... ? Tudja-e, hogy mely csillag az égen Élet reménység csillaga. . , Szép csillagom szemed vala ; Isten veled csillagom, reményem !♦ És az anyja szivére tett kézzel Hallgatja, hogy lánya mint dalol : Az a keserv lelkét tépi széjjel, Ez a hang a yelőkig hatol. A letört virágszál sóhajtása Ez a dal; a lányka sírját ássa. »De halld, anyám ! halld, mi az mi locscsan .. .? Most már csendes minden, mint előbb . . . Ugy-e anyám, ő csak vigyázatlan Volt, virágot szedve diszelőt . . .?! Gyöngyvirágot akart szedni nékem, Gyöngyvirágot látott a tó szélen . . .« TARSAPALMI HETILAP V A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE :
