Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-04-15 / 15. szám
Nagybánya, 1900. Április 15. — 15. szám. XXVI. éyfol' TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELELIK LKELT ID EILT es**»«> / » y. í Mri Előfizetési árak;-. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. % Isten kegyelméből ismét elértük a természet ébredésének és a lélek feltámadásának szép ünnepét. Legyen öröm, áldás, béke minden házban s ne vegyüljenek könnyek a kereszténység dicsőséges napjaiba. Ez volt a hajdankor legnagyobb ünnepe. Ó bár ragadná meg ma is ellenállhatatlan erővel az emberiséget, hogy kiki jobban ragaszkodjék egyházához, vallásához, akkor nem volna annyi visszavonás, elégedetlenség, irigység és bűn e sártekén! Legyen ennyi elég általánosságban. A régi szokástól eltérőleg ma egy saját- lagos kérdésről akarok szólani ezen az ünnepen. A feltámadás ünnepe a sírokat juttatja eszünkbe, az elkülönített temetőket, melyek mindegyike méltatlan városunk szépségéhez. Mennyi jeltelen, elhagyott halmocska, a sírhelyek telekkönyvezéséről nálunk még talán nem is hallottak, utak, utczák képzésére a temetőkertben senki sem gondol. Az egvügyü sirásó, a temetők legfőbb kormányzója, teljhatalommal. A múlt hibáit már jóvá nem tehetjük. De igenis alkothatunk a jelenben Már készen áll a közös temető, azt lehet majd a halottak egyszerű, de mégis díszes, rendezett tiszta és csinos lakhelyévé átalakítani. Miért nem nyitják meg? Hadd hullnának le a felekezetiség szűkkeblű korlátái legalább a halálban s ne választanák el egy családtagjainak porait a vallás, az Isten nevében. Az élők egyetértését és testvériségét nagyban előmozditauá a feltámadást váró csendes sirlakók egyenlősége. Kik a halálra gondolnak, sokszor gondolnak erre is és szeretnék már megérni azt a napot, mikor a közös temető, a maga 1 'gszebb legideálisabb értelmében megnyílnék. Ez is feltámadás lesz bizonyos tekintetban a kölcsönös megértésnek és az emberies egymást megbecsülésnek feltámadása. A vidéki hitelrendszer. A helybeli részvénytakarékpénztár igazgatósága, az újabb időben folyton szőnyegen levő »pénzintézeti rendezés« kérdéséhez egy 16 lapra terjedő füzetkében szól hozzá, mely Stoll Béla igazgató tollából került ki. A füzet igen sok üdvös eszmét pendít meg s a dolog lényegébe hatol indítványaival, miket ha a felsőbb körök megszívlelnének, bizonyára rövid idő alatt felvirágoznának a sok nehézséggel küzdő vidéki takarékpénztárak. Nem lévén módunkban a röpiratot szó szerint közölni, ismertetjük bő kivonatban. A füzet elején elmondja szerző, hogy a vidék összes hiteligényei főrészben a vidéki takarékpénztárak állal nyerik megoldásukat Hazánkban ma 958 vidéki takarékpénztár 3 milliárd koronát meghaladó tőkét forgat s kétségkívül sok tekintetben áldásosán működik. De vannak árnyoldalok is. Hiba, hogy a külföldi hitelrendszereket utánozzuk, holott azok a mi viszonyainknak meg nem felelnek. A vidék és a kisbiHokosság emelésére legszükségesebb és legczélszerübb a 100 koronától 1000 koronáig haladó jelzálog hitel. Ezzel szemben sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a kényszer-helyzet a váltó-hitelt teremtette meg s valóságos váltóláznak okozója lett. 1. Törekednünk kell a takarékpénztárak biz onságát minden eshetőség ellen megteremteni. 2. Törekedni kell a takarékpénztárakat oly helyzetbe hozni, hogy azok közgazdasági igényeinknek megfelelni, illetve azokat kielégíteni képesek legyenek. Az elsőre nézve a takarékpénztárakat meg kell különböztetni a bankoktól s külön törvény alá venni, továbbá a vezető közegekre ki kell terjeszteni a teljes vagyoni s bűnügyi felelősséget és behozni a legegyszerűbb kettős könyvvitelt napi zárással. Hogy nehézkesség ne legyen a forgalomban a tőkék mobilizálhatóságára van szükség. Ezen is lehet segíteni. Ma a takarékpénztárak első sorban az államkincstárnak hozzák a legnagyobb jövedelmet, a kölcsön, bekebelezés, váltó, leszámítolás, nyugta, könyv, beadvány, per bélyegei, a 10% tőke-kamat, jövedelmi, megyei, ut, községi, beteg- ápolási adók, mindennemű járulékaikkal oly tetemes téri ek, melyeknek összege mindig meghaladja az évi nyereményt, tehát inkább az államnak hajt hasznot az intézet, mint a részvényeseknek s ezért joggal megvárhatná, hogy az állam is segítő kezet nyújtson, már saját érdekében is a takarékpénztáraknak. Meg kell alakítani »A vidéki takarékpénztárak központi kisegítő pénztárát« annak tőkéi helyeztessenek el állampapírokban s szükség esetén ilyen minőségben adassanak kölcsön a segélyt igénylő vidéki pénztáraknak. Ezen központi pénztárba minden pénzintézet alaptőkéjének 5%-át fizesse be s évi 5%-ot tiszta nyereményéből. A vidéki intézet átadhassa jelzálog-kölcsön- kötvényeit tömegben a központnak, hol azokat törleszti s az egyes feleket idehaza egyénenként könyveli. Így lesznek valódi lefolyó csatornái a vidéki takarékpénztárak a központi intézeteknek. Kimondatni kívánja azt is, hogy a takarékpénztárak a törvényes kamat korlátáit semmiféle mellék czimen szedett illetékekkel át nem léphetik, továbbá, hogy a takarékpénztár ellen végrehajtást vezetni nem lehet, hanem a hitelezőkés betevők érdekében, szükség esetén, csőd vagy felszámolás kérendő. Elismeréssel kell adóznunk a Részvénytakarékpénztárnak és derék igazgatójának az életrevaló, helyes eszmékért, miknek kifejezést adtak. Teljesen egyetértünk a füzetke tartalmával s mi is őszintén örvendenénk, ha »az itt előadottakkal a hazafias czélt a közjó érdekében előmozdítani sikerülne.« A „NAGYBÁNYA ÉS VIDEO" tárcája. A május-fa. — Irta ; Bónisné Kollár Mariska. — II. — Okvetlen tennünk kell valamit — mondá a nő — addig míg nem késő, mert könnyen megtörténhetik, hogy Bellának is megtetszik az a tolakodó, mikor annyi figyelemmel halmozza el, minden ünnep előtt és küld neki egy-egy pompás csokrot. — Ej erről szó sincs Annám, hogy Bellának is tessék. Hisz tudod édesem, hogy mit Ígértem Bereghy barátomnak, a kincstári erdőtanácsosnak, ki most már a földmivelésügyi minisztériumban tanácsos. Akkor még az ő fia is csak jogászgyerek volt, Bellánk pedig piczi lányka; s még akkor megfogadtuk, hogy e két gyermeket egymásnak neveljük. S ime épp a múlt héten írja barátom, hogy az ő Jani fia is már szép jövőjű ember, a napokban nevezték ki miniszteri segédtitkárrá s igy ez évben fogadalmunkat beválthatjuk, mivel Bella is szép s már nagy leány lett! Most kellene csak egy nótárius!? — Legjobb lesz, ha Bellát elviszem Náczi bátyámékhoz, ott majd elfelejti az egész dolgot — mondá az anya. — Ez csakugyan jó terv, de mentői előbb, ha lehet vidd el Bellát Tahi tót faluba, majd én ott többször meglátogatom. S az apa, már megnyugodva e tervben, hogy a dolog úgy dől el, mint ő akarja, Bella majd Bereghy Jánosné és előkelő uriasszony lesz, — megelégedve dörzsölgeté kezeit. Hogy is lehetne az ő Bella leánya egy nótáriusné, gondolá magában, mikor oly szép és művelt s hozzá van egy kis aprópénze is! Oh! ha gyanították volna a nagyravágyó szülők, hogy már elkéstek a tervvel; csak hallhatták volna az ő kedvencz lányuk szavát oda bennt a kis szobában, amint kis húgának egész őszintén mondja: — Tudod Adám, oly nagyon szeretem Darit, hogy én azt neked ki sem mondhatom. — Igaz, hogy ő nem gazdag s nincs előkelő társadalmi állása csak egy kis körjegyző, de mi ez nekem? Fő az, hogy ritka finom modorú, szelíd természetű és van nemesen érző szive. Nem is megyek én máshoz nőül, csak hozzá, egyedül vele leszek boldog. — Hát apa ? Azt hiszed beleegyezik e házasságba ? — kérdé Ada — Ha engem igazán szeret s ha boldogságom akarja, akkor megteszi. — Bárcsak úgy lenne Bellám, de én ebben nem hiszek, — mondá a testvér. — Meglátjuk, én bízom a jövőben ! apámban és legfőképp a jó Istenben! A vendégek már megérkeztek s az egész társaság felkészülve indul a nagy erdő felé. Bella nagyon jól nézett ki egyszerű sötétkék ruhájában, a melynek minden dísze csak egy, az övébe dugott gyöngyvirág csokor volt. A kis Ada kedélyesen csevegett folyton a vendégekkel, még a szülők is jól érezték magukat az elhatározott dolog után s az egész kis csapat jól találta magát a szabadban Már a kis ligethez értek, ahol a két lányka a nyári délutánokat szokta eltölteni, itt volt Bellának egy kedvencz helye is, a melynek közelében egy ezüst fodra patak csobogott. Partján fűz és hatalmas kőrisfák emelkedtek, a melyek mindig árnyékban tartották e szép helyet; a földön örökzöld levelek futottak szét, ég felé emelve világoskék szirmaikat; itt üldögéltek, olvasgattak vagy kézimunkáztak ketten naponként s most is Bella önkéntelen oda tekintett, vájjon milyen már e kellemes nyári helyök ? Egyszerre arczát rózsapir futá be, a kőrisfák között ott állt az ő szive bálványa, Olgyay Dari, ki némán megemelte kalapját s merően Bellára nézett. Bella észrevétlen meghajtá fejét s ránézett aa elegáns fiatal emberre, tekintetök egy pillanatra találkozott s e tekintet többet mondott minden ékes beszédnél, benne volt abban két őszintén szerető szív minden öröme, boldogsága, hogy csak egy perczig is láthatják egymást. Nem vette e néma jelenetet a társaság közül senki sem észre, beszélgetve haladt a kis csoport tovább, a nagy erdő felé. Dari még egy darabig gondolatokba merülve állt helyén, majd a város felé vette útját, mig szemei előtt ott lebegett Bella alakja s boldognak érezte magát, hisz látta, hogy viszont szerettetik, de nemes lelke mindjárt elszomorodott helyzetén elgondolkodva, hogy e leány sokkal fölölötte áll, talán soh’sem lehet az övé? Olgyay Aladár igen jó családból származott ugyan, de apját, ki végtelen könnyelmű és pazarló volt, még kis gyermek korában elveszté, ki őt anyjával a legnagyobb nyomorban hagyta s ő azon igyekezett, hogy özv. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Husvét ünnepén
