Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

(2) 14. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE.

1899. Április 2.

Vasárnap reggel, úgy tiz óra tájban már hullámzott a nép a diszbe öltözött Nagybányán, az idő is kedvező' fordulatot vett. A Nagyszálló körül sűrű csoportosulások voltak, a díszteremben pedig több mint ezer fó're menő közönség gyűlt egybe a város értelmisége színe, java.

Az értekézletet Bittsánszky Ede nyitotta meg, T. Pap Zsigmond, Petróczy Ferencz, Gellért Endre választókból álló küldöttség fél 11 órakor elment a képviselő után, hogy őt beszéde tartására meghívja.

A mint Láng Lajos megérkezett, Btttsánszky üdvözölte őt a választók nevében s fölkérte beszéde megtartására.

Láng erre elmondotta nagyszabású s rendkívül érdekes és értékes beszámolóját a színpadi emelvényről.

Körülvették őt Nagy László alispán, Bittsánszky Ede min. tanácsos, Galba Lajos törvényszéki elnök, Pap Sándor kir táblabiró és mások.

A nagy figyelemmel hallgatott és lelkes éljenektől többször megszakított beszéd teljes szövegében a következő:

»Az első szó, a mely ajkaimról e helyen elhangzik, nem lehet más, mint a köszönet szava e kerület és város igen tisztelt választó polgáraihoz. Midőn az általános választásoknál e kerület többségének bizalmával a képviselői mandátumot elnyertem, a kerület igen jelentékeny, értelmiség és hazafiság tekintetében egyaránt számottevő és tiszteletre méltó kissebbsége még nem ajándékozott meg bizalmával. S habár a választói küzdelmek lezajlása után, midőn 1897. év őszén e kerületben újból megjelentem, alapos reményem lehetett, hogy az ellentétek elsimulnak és közeledik az idő, midőn az egész kerület osztatlan bizalmával fog megtisztelni, ez a büszke remény a politi- tikai élet emberének ez a legszebb jutalma akkor ment igazán teljesedésbe, midőn a legnehezebb politikai viharok közt megkísérelték elfordítani tőlem még azokat is, kik bizalmukkal kezdettől fogva kitüntettek. Midőn a múlt év deczemberében nehány aránylag kevés politikai barátommal azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a magyar parlamentárismust végveszéllyel fenyegelő küzdelemből a szerencsés kibontakozás nem a harcz élesítése, hanem csak a különös megbecsülés és áldozatkészség utján lehetséges, politikai életem ezen legválságosabb órájában, választókerületem főhelyeiről, Szinérváraljáról és Nagybányáról nemcsak régi politikai barátaim, de olyanok is, kiknek bizalmát kezdetben nem sikerült megnyernem, a bizalom és politikai ragaszkodás meleg jeleivel halmoztak el. Legyenek róla meggyőződve tisztelt barátaim, hogy ezek a napok kitörölhetetlen arany betűkkel lesznek emlékembe vésve. Ezen napok óta érzem magamat igazán © kerület képviselőjének. (Lelkes éljenzés.)

Ezt a bensőbb és melegebb frigyet megünnepelni jöttem most az önök körébe. Nem lehet feladatom ez alkalommal visszatérni a küzdelem napjaira. Ma, a parlamenti béke idején és a szabadelvű párt nagy átalakulásának befejezte után nem beszélhetek arról, a mi a párt tagjait a közel múltban még elválasztotta, mert hiszen a mai helyzet létrehozásában a dissziden- seknek Szilágyi Dezső pozsonyi nyilatkozataiban meg- jőlölt politikája volt ugyan a kezdeményező, s ezt az érdemet senki meg nem tagadhatja, de hogy maga az átalakulás létrejött, abban a szabadelvű párt minden részének meg van a maga érdeme, úgy azoknak, kik Széli Kálmán, a jelenlegi kormányelnök vezetése alatt a nehéz időkben, egész politikai existentiájuk kocz- káztatásával is legelőször hangoztatták a béke politikáját, mint azoknak, kik ezt, habár csak későbben, de

bor lakói szoszédságában levő egyszerű fajászoiba fektette.

Az éjjel is tiszta kékbolton tündöklő fénytől duzzadó csillagok eszünkbe juttatják a vándorló keleti bölcseket: a szép sima fehér szőrű szamarak, a vastag húsos levelii óriás kaktusz kerítések mögül előkandikáló és édes terhűktől görnyedő sudár datolyapálmák a kis család egyptomi futására; a Kánahán völgyére néző »Dsebal Karantel« pedig Krisztus Urunk 40 napos pusztabeli böjtölésére, s a sátán által történt megkisértésére emlékeztetnek; majd a fűzfa bokrok között sietve rohanó Jordán folyó mentén szinte látjuk keresztelő Jánost, a mint a Megváltót nagy munkájára felavatja; s a mozlimek által még évszázadok előtt befalazott aranykapu láttára halljuk a nép hozsánnáját, melylyel a Viragvasárnapján Sión városába bevonuló üdvözítőt fogadja; Bethania, Bethesda tava Siloah forrása: Jézus sikeres gyógyításait bél- poklosok bénák és vakokon, juttatták eszünkbe; Gene- zareth tava, az Olajfák hegye, a szent vacsora színhelyéül tartott Sión hegyi coenaculum, Getsemane s a via dolorosán fennmaradt »Ecce Homo« boltív, a város falain kívül levő úgynevezett protestáns Golgot- hával együtt mind mint régi ismerősök tűnnek fel előttünk ! S mig emlékezetünk szivárványhártyáján a negativ képet 2000 évnek vihartördelte moh és porlepte emlékei képezik; postivitását, s ennek színes kontúrjait subjectiv hajlamaink és képességeink adják meg abban a mértékben, melyben tudásunk és fantáziánk köre kiterjed.

*

Csodálatos szeszélye a sorsnak, kogy a világot uraló kereszténység még azt a kis helyet sem mondhatja magáénak, melyhez legszentebb emlékei kötik, s teljes bizonyossággal még a helyet sem tudjuk közelebbről megjelölni, a hol urunk Megváltónk született, a hol felfeszittetett, s sziklasirjából feltámadott!

Dr Zelenka Lajos.

elismerésre méltó férfias nyíltsággal, neheztelés és utó gondolat nélkül magukévá tették. (Éljenzés.)

A béke visszatért a szabadelvű párt kebelébe, mi több, létre jött a nagy mü, a miről pár hó előtt még álmodni is alig mertünk. A közjogi alapon álló pártok egyesültek Deák Ferencz nagy alkotása körül, a kiegyezés tisztaságának és a mi ezzel egy, erejének és hatalmának védelmében.

S e bámulatos folyamat még ezzel sem nyert befejezést, legszebb diadala még hátra volt, mert azt abban találta, hogy a közjogi alapon álló pártok egyesülését, a nemzeti pártnak a szabadelvű pártba való beolvadását, még az ellentétes politikai pártok is örömmel üdvözölték. A mit talán a kiegyezés nagy alkotója, Deák maga sem remélt, az 1867. XII. törvényczikk szeplőtlen végrehajtásáért a kiegyezés egykori ellenzőinek egyenes örökösei is sikra szálltak. Deák Ferencz politikai ellenfelei meghajtották emléke előtt zászlójukat, haló porának hozva meg azt az egyetlen elismerést, melylyel az élőnek kortársai adósok maradtak. (Tetszés.) S a nemzeti közvélemény ez egyetemes és tiszteletetkeltő megnyilatkozása egyszersmind a legszebb jutalma annak az államférfiunak, Széli Kállmánnak, ki ezt az átalakulást véghezvitte.

Az 1875. fúzió nevezetes mozzanat hazánk történetében, mert, tanúságot tett arról, hogy mikor az uj alkotmányos magyar államot a pénzügyi romlás fenyegette, a legkülönbözőbb politikai elveket valló férfiak nagy önmegtagadással és hazafias áldozatkészséggel egyesülni tudtak egy nagy czélra, az ország pénzügyeinek rendezésére. Hála és dicsőség azoknak, kik azt végrehajtották és pedig annál magyobb mértékben, minél nagyobb önmegtagadást és áldozatkészséget kellett tanusitaniok.

A mai nagy politikai átalakulás nem követelt annyi áldozatot, az egykori ellenzék, a volt nemzeti párt részéről, de eredményében mégis fontosabb. Fontosabb pedig azért, mert hatása messze túl megy az ország határán. Fontosabb azért, mert meggyőzhette a monarchia minden vezértényezőit arról, hogy a kiegyezés nagy müve, melynek a monarchia újjáalakulását, annyi csapás és balszerencse után újból való megerősödését, a dynastia európai tekintélyének és fényének varázsos megújulását köszönheti, hogy ez a kiegyezési mű egyedül Magyarországon vert igazi gyökeret a köztudatban és közlelkiismeretben de itt azután oly mélyremenően és bensőén, hogy ennek a kiegyezésnek hamisítatlan végrehajtásáért sikra szálltak és a kiegyezésnek ezen hamisítatlan végrehajtásában legfontosabb nemzeti érdekeink védelmét és biztosítékát üdvözölték még a közjogi ellenzék és a függetlenségi párt hívei is. (Lelkes éljenzés.)

Nagy és becses tí.i ‘ílságok őzek, uraim, melyeket büszkén helyezhetünk el a nemzeti emlékezet kincsesházában.

A nagy átalakulás,jótékony hatása azonban éreztetni fogja magát már a legközelebbi jelenben is. A kiegyezés, tisztelt uraim, soha nem volt oly nehéz és tövises munka, mint éppen napjainkban. Az Ausztriában, fájdalom, lábrakapott túlzó követelések miatt majdnem lehetetlen tárgyilagosságra számítani a másik szerződő félnél, és nem csuda, ha a keserűség és gyanakvás lábrakap ininálunk is. Azért nagy áldás, hogy a kiegyezést oly nagy párt alkotja meg, mely egyrészt Ausztriával szemben a legnagyobb erőt adja a magyar álláspontnak, de egyszersmind magában a hazában a legszélesebb körben megnyugvást kelthet az iránt, hogy a mit az ország főtanácsa törvénybe iktat, abban a legmesszebb menő méltányosság mellett, a nemzet érdekei is a leghathatósabb védelmüket nyerik. (Általános helyeslés és élénk éljenzés.)

S arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ami eddig a kiegyezés tekintetében a törvényhozás asztalán nyugszik, a kiegyezésnek csak egyik részét, képezi. Az előbbi kormány és nevezetesen Lukács László p. ü. minister érdemeit a fogyasztási adók igazságosabb rendezése körül senki sem vonhatja kétségbe De ott van még a quóta megoldatlan kérdése, melynek meg állapításánál valóban nagy szükség lesz, arra, hogy nemzeti köreink legszélesebb rétegei is át legyenek hatva attól a meggyőződéstől, hogy a nemzeti akarat letéteményesei híven sáfárkodtak a rájuk ruházott nagy hatalommal.

S ha a vámszövetséget a nemzet nagy többsége hajlandó is elfogadni, itt sem szabad megfeledkezni arról, hogy az maga még csak a gerincze az egész alkotásnak, melybe húst és vért, igazi alakot és tártaimat majd csak azok a kereskedelmi szerződések adnak, melyeket a két állam 1903-ban, a mai szerződések lejárta után, kötni fog. Nem lehet feladatom itt e helyen a kérdésre bővebben kiterjeszkedni. De annyit talán mégis lehet mondanom, hogy a közös vámterület értéke ma egészen más ránk nézve, mint volt évtizedekkel ezelőtt. Mikor az első vámszövetség létrejött, az ipari vámok aránylag alacsonyak voltak s a mezőgazdaság nem szorult védelemre a vámterületen belől, sőt diadalmasan versenyzett a külföldön is. Ma ellenben az ipari vámok meglehetősen rflagasak s a mezőgazdaság a keleti és tengerentúli verseny következtében nemcsak a külföldről szorult ki, hanem magában a vámterületen is nehéz és naponkint súlyosodé versenynyel küzd. Mindebből kétségtelen, uraim, hogy a vámterület közösségének növekvő jelentőséget lehet épp napjainkban tulajdonítani, midőn a nemzetközi vámpolitikai elzárkózó törekvése mellett a kiviteli verseny mindig nehezebb lesz. Csakhogy annak a politikának, mely ezen közös vámterület szerződéseiben nyivánul, fokozott mértékben kell tekintettel lenni a magyar termelés, nevezetesen a nehéz napokat élő magyar mező- gazdaság védelmére is. (Tetszés és helyeslés.)

A közjogi alapon álló elemek egyesülése kell, hogy termékenyitőleg hasson egész belpolitikánkra is. Ott, a hol nem nagy elvi, hanem inkább személyi ellentétek szerint alakulnak a pártok, mindig közel fekszik a veszedelem, hogy a küzdelem személyi har- czá fajul s az igazság alapos és tárgyilagos mérlegelését az ország valódi bajának szorgos felkutatását és a bajok lelkiismeretes orvoslását háttérbe szorítja.

A mi korunkban azonban, a melyben az egyoldalú jelszavak elvesztették egykori csáberejüket, csak az elfogulatlan, tárgyilagos munka vezethet sikerre.

A gazdasági szabadság nagy áldásait senki sem vonja kétségbe, de a mellett maguktól a gazdasági szabadság legbuzgóbb apostolaitól, az angoloktól meg kellett tanulnunk, hogy a gyöngébbek védelme nemcsak ethikai költemény, hanem állami és társadalmi szükség, ha nem akarjuk, hogy a nemzet közép- és alsó rétegei meggyöngüljenek és ezzel az egész társadalmat fájdalmas convulsiókba, az államot beláthatatlan zavarokba döntsük. (Általános élénk éljenzés.)

A fővárosban bizonynyal sok még a teendő, de még parancsolóbban lép föl a vidék eddig inkább elhanyagolt érdeke. A nagy- és középbirtok érdekében kifejtett, különben szép lendületet vett forgalmi politikánk uj, éltető szellemre vár, de a mellett a kis föld- mives körében majd itt, majd amott, és fájdalom mindig több helyen hull le a lepel oly szomorú viszonyokról, melyek a gyöngébb existenliák könyörtelen kizsákmányolásának ijesztő képét mutatják és fenyegetőig követelik az orvoslást A nagyipar és kereskedelem terén a nemzet jövő gazdagságának és nagyságának mezején szintén csak a kezdet kezdetén állunk, és hamarább látjuk a visszaélések, a ringek felburjá- nozását mint az üdvös munka fejlődését, de a mellett pusztulni látjuk szüntelen a kis ipart, úgy hogy végre rá kell jönnünk arra, a mit soha sem lett volna szabad felejtenünk, hogy nagy ipart is csak olt lehet teremteni, hol életerős kisipar van s hogy azt a szép példát, melyet a hatalmas iparos nemzetek a kisipar értelmi és anyagi támogatása, szakképzettségének és hitelképességének fejlesztése körül mutatnak, sen kinek sem kell buzgóbban követniük, mint éppen nekünk, kiket az ipar terén az a példabeszédes veszély érhet, hogy nem érdemeljük meg a nagyot, mikor a kicsit meg nem becsüljük. (Nagy tetszés. Szűnni nem akaró éljenzés.)

A nagy politikai kérdések közt kellő vár a megoldásra már a legközelebbi jövőben : az egyenes adók reformja és közigazgatásunk újjászervezése. Az elsőnél le kell rónunk azt a nagy tartozást, melyet a ke- vésbbé vagyonos osztályoknál magunkra vállaltunk akkor, midőn pénzügyünk rendezésénél a fogyasztási adókat fokozottabb mérvben igénybe vettük. A fogyasztási adók tudvalevőleg ép az alsóbb osztályokat sújtják erősebb mértékben. E mellett egyenes adórendszerünk azon rideg egyenetlenségei, melyek ismét az alsóbb osztályokat sújtják fokozott mértékben, fenn nem tarthatók. Nagyobb egyenlőség a terheltben és erőteljes bevonása a közteherviselésbe mindazon elemeknek, melyek a megterheltetés alól könnyebben kivonhatták magukat, nemcsak pénzügyi, de nagy társadalmi feladat is, melyet nemsoká halogathatunk már, ha csak tápot nem akarunk adni az osztályok egymás elleni gyűlöletének, és ezzel veszélyeztetni nem akarjuk társadalmunk egészséges fejlődését s megerősödését. (Éljenzés.

A közigazgatás rendezésének szüksége is mind hatalmasabban lép előtérbe. A magyar nemzeti állam megerősödése szempontjából már évtizedek óta várjuk a közigazgatás államosítását, de az állami akarat erőteljes érvényesülése mellett gondoskodni akarunk az önkormányzati szellem fejlesztéséről és izmositásá- ról is. (Helyes!) Szóval, a közigazgatás oly szervezete lebeg szemeink előtt, mely erőt adjon az államnak, hogy a ministerelnök szálló igéjét használva, a törvény, jog és igazság keretén belül érvényesüljön de egyszersmind elég erőt az önkormányzati szellemnek is arra, hogy egy önkénykedő kormánynyal szemben tehetetlenségre ne legyen kárhoztatva. S mind ezeken felül a közigazgatás e lefontosabb, mert mindennapi állami tevékenység körébe be kell vonnunk és annak különös kötelességévé kell tennünk a kisebb existentiák gondoskodását és védelmét, hogy az államnak ne csak sújtó kezét érezzék, de ótalmát és védelmét is tapasztalják.

Csak egy-két legsürgősebb feladatról szóltam és mily nagy mezői a köztevékenységnek nyílnak meg előttünk, melyeken a személyes küzdelmek nyűgétől felszabadult, eleddig meddő pártharczokra kárhoztatott erők és ambifiók a legnemesebb kielégítést találhatják a gyümölcsöző hasznos munkában.

A személyes harczok elnémulása kell, hogy nemesebb tartalmat öntsön egész közéletünkbe és áldásosán hasson vissza m igára a társadalomra. Mert hiszen a pártharczok elkeseredése mellett még a társadalmi téren is a nemzeti, kulturális és liumina- tárius tevékenység is csorbát szenvedett. (Úgy van! úgy van!)

Az elismerés és lelkesedés, melylyel a nemzet túlnyomó nagy része a parlamenti békét s a szabad- elvüpárt nagy gyarapodását fogadta, a legnagyobb biztosíték arra, hogy egy hosszú áldásos törvényhozási munka előtt állunk. Á nemzet jogos várakozása kötelességet ró ugv azokra, a kik a szabadelvüpártba beléptek, mint azokra, kik abban benn maradtak, hogy legjobb erejüket és képességüket a hasznos és gyümölcsöző munkának szentelik. A nemzet hálája fogja kisérni azokat, kik e bizalomnak megfelelelnek és