Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-10 / 50. szám
Nagybánya, 1899. Deezeinber 10. 50. szám. XXV. év TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési Ál e C: Egész évre -4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetései jklamácziók és hirdetések nnlnir HitiáÉ li í'wié n, n mii i j ili i intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 245-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként ÍO Icr. A polgármester pohárköszöntője. Városunk polgármestere, Gél lért Endre, az al- ispáni jubileumon általános lelkesedést és szenzácziót keltett gyönyörű pohárköszöntőjével, melyet a diszebéd alkalmával mondott. Többek kivánatára, kik a vármegye hivatalos lapját nem olvashatják, közöljük itt a szép beszédet egész terjedelmében és a „Sz. K.“ dicsőilő kommentárját is, melyet a beszédhez fűzött. A ,.Szatmármegyei Közlönyének az ünnepélyről hozott részletes tudósítása, a jubileum e kiemelkedő pontjáról igy emlékszik meg : .Ezután Gellert Endre, Nagybánya város polgár- mestere emelkedett fel, hogy a vármegye nevében éltesse a jubilánst. A szép beszédet egész terjedelmében közöljük : Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Szatmár vármegyét a Magyarok Istene jókedvében országnak alkotta. Rengeteg erdőségek koszoruzzák büszke bérczeit, mesés kincseket rejtegetnek hegyvidékei, s a belát- hatlan rónaságok, melyeket folyók hálózata termékenyít, Kanaán földjének gazdagságát osztják. Tájképeinek pazar változatosságával, elragadó természeti szépségeivel egy gyönyörű kis ország Szatmárország, a mi vármegyénk ! És szent gyönyörrel nézve alkotását, hogy e kis országot boldoggá és virágzóvá tegye: a magyarok Istene egy fiat adott e vármegyének. Fényes elmével, ragyogó tehetségekkel és óriási munkaerővel áldotta meg, hogy e szép országot bölcsen igazgatni és lankadást nem ismerő munkásságával felvirágoztatni tudhassa. Nemes érzéseket oltott fogékony szivébe, hogy szerető atyja, igazságos bírája és becsületes tisztviselője legyen népének. Oltárt emelt keblében az eszménynek, hogy fen- költ szárnyalással a társadalmat nemesebb czélok felé magával ragadhassa ; s hogy megkoronázza isteni művét : költővé, a nagy Kölcsey méltó apostolává avatta fel Adjunk hálát a magyarok Istenének, hogy e kis országnak egy Nagy Lászlót adott, hogy őt megtartotta nekünk és Szatmár vármegye alispáni székén prófétává tette saját hazájában. Az ő tiz éves alispáni működése alatt szerzett érdemeit ma vármegyénk törvényhatósága jegyzőkönyvileg örökitette meg; hadd lássa az utókor is, hogy a vezérférfiut, ki a haladás fáklyájával kezében e vármegye közigazgatásának javítására, a közegészség, közművelődés és közgazdaság fejlesztésére amyit tett, a ki menten minden önző törekvéstől és hatalmas tehetsége minden erejével hazáját és vármegyéjét nemcsak közigazgatási, de irodalmi és társadalmi téren is oly híven szolgálja, elismerőleg tndja méltatni. De a közpálya embere működésének legszebb jutalmát nem csak a hivatalos elismerésben bírja. Van egy másik jegyzőkönyv is, mely a bizalom és szerelet betűivel a nag\ közönség szivébe van bevésve. Ezt a jegyzőkönyvet hitelesíti ma Szatmár vármegye egyetemének csalhatatlan és csalatkozhatlan élő közvéleménye, midőn ünnepelt alispánja iránt táplált ragaszkodását, nagyrabecsülését és szeretetét egy szívvel, egy lélekkel azon óhajtásban egyesíti, hogy Szatmárország büszkeségéi', a nagy Kölcsey méltó apostolát, népének szerető atyját, igazságos birájál és becsületes tisztviselőjét: Nagy László-alispánt a magyarok Istene sokáig éltesse! A szép és még szebben elmondott beszéd óriási hatást tett, olyat, a mire alig emlékszünk. A felhangzott éljen és taps alig akart szűnni. Gellért, ez a rokonszenves szónok elmondhatja: jöttem, láttam, győztem. Ezúttal Közéletünk egyik legjobb szónokának bi/.onyilotta be magát « Eddig a hivatalos lap. Városunknak mindenesetre örömére és dicsőségére szolgál, hogy polgár- mesterünk fényes tehetségeit a vármegye elismeréssel és rokonszenvvel honorálja. Felsőbányái levél.- Viszhang Nyisztor István nyílt levelére. — Nvisztor István városi tanácsos urnák a »Felsőbányái Hírlap« ez évi 25-ik számában közölt levelére a válasz ugyan meg van Ígérve, mindazonáltal a város kiadásait és egyéb közérdekű ügyeit érintő tartalmánál fogva helyén van a hozzászólás mindazok részéről, kik Felsőbánya város jelene és jövőjére jóakarattal gondolnak Nem czélunk a közlemény concret állításaira reflektálni; a közvélemény e nélkül is helyesen fogja megítélhetni, mi a felhozott eljárásokban következetes, jogos és méltányos és micsoda az, a mi mindezekkel ellentétben áll, különösen, ha higgadtan számba vesszük a város ama helyzetét, melynélfogva rendkívüli különös segélyezések és kegyadományok osztására ez idő szerint képtelen. Nem mellőzhető elhallgatással, hogy a felszólamlás alapjában indokolt, mert kitünteti azt az állapotot, miszerint szabályzatoktól eltérő határozatok hozatlak s hogy a szervezeti és nyugdíj-szabályzatokkal szemben egyesek érdekében eltérések történtek, ezekből pedig el nem maradhat a következtetés arra, hogy a város viszonyai nincsenek kifogástalanul rendezve, hogy a szervezeti és nyugdíj-szabályzatok meg nem felelők Ez iránt azonban nem a képviselőtestület, hanem maga a tisztikar, illetve maga a tanács lehet a legkörülményesebben és legalaposabban tájékozva s igy nem is egyik, vagy másik képviselő, hanem hivatalos ügyköréből kifolyólag a városi tanács a legillstékesebb arra, hogy számot vetve a viszonyokkal, a tiszti állások munkakörére s egyéb részletekre kiterjedő indokolt tervet, a tiszli fizetések rendezésére és a nyugdíj-szabályokra vonatkozó módosi.ást, egészben véve tehát teljesen megfelelő részletes szervezési javaslatot terjesszen elő. Ezzel bizonnyára meg lesz az a kezdeményezés, mely iránt a levélíró bizalmával más felé fordult. Jelenleg az 1895. évi márczius 21-iki rendes közgyűlésben megállapi ott fizetések vannak érvényben, még pedig a megyei törvényhatóság által, felebbezés folytán, tett módosításokkal. Ez alapon az 1900. évi előirányzat a közigazgatási és rendőrségi tisztikar s az egészségügyi személyzet fizetése, lakpénze és tűzifa járandóságára 10,552 frtot teszen; ezt az összeget, ha van fedezet, lehet emelni, ha nincs, úgy a tiszti fizetések emelését csakis az állások redukáló rendezésével lehetséges lesz keresztül vinni; mind a két mód pedig nem elhamarkodó, megfontolás tárgya. A megoldás akármely módját kövesse bár a képviselőtestület, annak érvényre emelését aligha fogja valaki ellenezni, hogy a tiszti állások javadalmazása, az életviszonyok jelen követelményeire utalással, a munkakörnek és a a közigazgatási szolgálatnak megfelelően érdem szerinti A „NAGYBANYA ES VIDÉKÉ" taraja. Feleségem iróné. Egy idő óta egymást érik felfedezéseim. Először is azt a felfedezést tettem, hogy a feleségem olyan idegessé lett, hogy idegességei miatt naponkint több Ízben is kitör a vihar a háznál; ezt ugyan örvendetes tényként kell konstatálnom, mert a folytonos esetei paté következtében olyan jó étvágyam támadt, hogy rövid idő alatt tiz kilót híztam. Másodszor meg fájó szívvel azt kellett tapasztalnom, hogy daczára a konyha- büdzsé változatlanságának, asztalunkról a pecsenye- félék száműzettek, s hetenkint négyszer lencse, háromszor meg bab járta, az is — kozmásan. E felfedezésem pedig oly siralmasan érintett, hogy rövid idő alatt húsz kilót fogytam. Nem nagy fejtörésembe került kiszámítani, hogy e két felfedezésemre tiz kilót ráfizettem. E deficitnek oly ilyesztő hatása volt rám nézve, hogy elhatároztam, egyszer s mindenkorra végét szakítom a felfedezéseknek s egyszerre lebbentem föl a fátyolt mindenről. De hogyan? Igyekeztem a helyzet magaslatára emelkedni, hogy a teendők felől okosan és bölcsen gondoskodhassam. Legtöbbször is az jutott eszembe, hogy valahányszor hazamentem, a feleségem mindig dugdo- sott előlem valamit s kérdéseim láthatólag zavarba hozták. Emlékszem, egyszer arra a kérdésemre, vájjon miket rejteget előlem, azt felelte, hogy mi közöm hozzá ? Nagyszerű! Ösztönszerüleg éreztem, hogy ha e »mi közöm hozzá« nyomon indulok, hát helyes ulon járok. Azt kell megtudnom, hogy mik azok a rejtegetett eltitkolt dolgok. Ha tán hűtlen lett volna hozzám ? Jaj! . . . Megvallom, hogy jámbor, jónevelésü férj vagyok, de mégis felébredt bennem a féltékenység ördöge. Iszonyú lelkiharczot vívtam. Az egyik perezben úgy tűnt föl a lelkem, mint Desdemona, aki esetleg egy őrjöngő férj esztelenségének fog áldozatul esni és sirattam a szegényt, a másik perezben már csak egy hűtlen asszonyt láttam a kígyóban, aki lencsével sanyargatja az urát, és háta mögött, megcsalja. A tükör elé állottam, hogy megállapítsam vájjon csakugyan úgy nézek-e én ki, mint akit megcsalhat a felesége? Különféle pózokba vágtam magam, s arra a megállapodásra jutottam, hogy profilban elég szép vagyok, hanem úgy szembe nézve, sehogy sem imponá lók, Oh csak egy mákszemnyi bizonyítékot! . . . Holmi regényrészietek jutottak eszembe s legjobban tetszett közülök az az eszme, amikor a férj látszólag elutazik s az éj homályában váratlanul visszatérve, meglepi a feleséget. Igen, igen én is igy teszek. Másnap délután a padlásról lehoztam egy múlt századbeli kovás pisztolyt, s felpakolva két inggel és három hatalmas sült kacsával, hivatalos dolog ürügye alatt elulaztam. A feleségem, hajói emlékszem, mintha könnyezett, volna s fehér zsebkendőt lengetve egy pár »Isten hozzád édest« küldött utánam a harmadik emeletről. Beszélhetsz jó asszony, gondolám, leleplezlek. Megindultam a vasút irányában, majd, egy vargakerülővel a »Csak ide hékás« korcsmához értem s az ákáczok lombjai alatt letelepedtem. Bánatomban mit tehettem egyebet, elővettem a pirosra sütött kacsákat és fájó szivvel kezdék a falatozáshoz, amiben az elhízott sváb korcsmáros is hatalmasan segédkezett. Egy órai hallgatás és három liter karezos elfogyasztása után én törém meg a csendet.- - Bácsi, daloljunk egyet! Szívesen beleegyezett, sőt pár perez múlva egy nagy rézklapnis harmonikát is hozott vigyorgó ábrá- zattal s egy pár fülmetsző akkord után mindjárt rá is kezdte, Fischerin, du kleine . . . Mit tehettem bánatomban, meg aztán az a karezos is tüzelt hát közbe-közbe dudolgattam, utoljára meg annyira belemelegedtünk, én is, meg a Szepl bácsi is, hogy mindketten a prímet vittük. Kiki magának. Aminek az lett a következménye, hogy én tul- harsogva a harmonikát, »Három alma meg egy fél« nótán keseregtem, a gömbölyű képű Szepl bácsi pedig a »Pesten Jártam iskolába kuk« melódiáját csalogatá ki a harmonikából: hanem azért közöttünk mindaddig nem szakadt vége a harmóniának, mig Szepl bácsit — elázván a sárga földig — döngetni nem kezdé a felesége. Szepl bácsi pedig, csakhogy meneküljön, egyre azt hajtogatta, hogy az a »bétyár« már t, i. én vagyok a hibás, itattam le. Erre a jó asszony nekem esett; hiába hozakodtam elő az elfogyasztott, pirosra sült kacsákkal s kezdtem fejtegetni a hála fogalmát, a t. asszonyság egyre csak olyasmit hajtogatott, amit szaloniasan úgy fejeznek ki, hogy tisztelt ur, fosszon meg becses jelenlététől. Megfosztottam. Jó hogy e szcéna esett, különben még ott felejtettem volna magamat, pedig a leleplezés órája, közelgett ............ Ha zaérve, becsöngettem. Mai számunkhoz féliv mel éklet van csatolva.
