Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-05 / 45. szám
(4) 45. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 1899. November 5. 2138. szám. Tölgyfa-eladás. • Alulirt m. kir. főerdőhivatal kerületéhez tartozó Iáposbányai m. kir. erdőgondnokság által kezelt fehérszéki erdőben 1900. évben üzemterv szerint 20.9O k. holdnyi területen kihasználható mintegy 2422 darab fűrészárura és dongatermelésre is alkalmas tölgyfatörzsek eladására második zárt írásbeli versenytárgyalás hirdettetik, melyre az ajánlatok 1899. évi nov. hó 23-án délelőtti 10 óráig a m. kir. főerdőhivatalnál nyújtandók be. Kikiáltási ár: 6878 frt 40 kr., bánatpénz 688 frt. Az ivenként 1 koronás okmánybélyeggel és fenti bánatpénzzel, esetleg ennek valamely állami pénztárnál történt letételét igazoló nyugtáról ellátott ajánlatban a megajánlandó fa-vételár számokkal, betűkkel tisztán, olvashatóan kiírandó, egyben nyíltan és határozottan kijelentendő, hogy ajánlattevő a tárgyalás alapját képező általános árverési, valamint az ezekhez fűzött szerződési feltételeket ismeri és magát azoknak feltétlenül aláveti. Az árverési és szerződési feltételeket alulírott m. kir. főerdőhivatalnál a hivatalos órák alatt bármikor tekinthetők meg. Ezektől eltérő ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok kellően lepecsételt borítékban nyújtandók be s a következő felirattal látandók el: »Ajánlat, 1899. évi 2138 számhoz.« Nagybányai m. kir, főerdőhivatal. Az 1895. évi kairói s az 1896. évi londoni egészségügyi kiállításokon díszoklevéllel s arany éremmel kitüntetve. Orvosi tekintélyek által kipróbált s nagyobb koródákban kitűnő sikerrel használt külszer : REUMA-SZESZ biztos s kiváló gyors hatású a test bárminemű csuzos bántalmai, u. m. köszvény, csuz, reuma, ischiás, asthma stb. ellen. Hatása némely esetben meglepő, amennyiben gyakrabban idültebb eseteknél is már egyszeri bedörzsölésnél a fájdalmakat teljesen megszüntette. Fog- és fajfájást 5 perez alatt megszüntet Egy üveg ára használati utasitá-isal 1 korona, erősebb üveg 2 korona 60 fillér. Főraktárak Budapesten: Török József ur gyógyszertárában. Király-utcza 12. és dr. Egger A. ur gyógyszertárában, Váczi-körut 17. szám. — Úgyszintén a főváros összes s a vidék csaknem összes gyógyszertárában, valamint a készítő WIDDER GYULA gyógyszerésznél S.-A.-Ujhely. Úgyszintén : Nagybányán EMBER 'ILIÉ gyógyszerésznél. Vidéki megrendelések pontosan teljesittetnek. 2338—1899. tkvsz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Ranunkel H. és fia dob- reczeni bejelentett ezég végrehajtatónak Boczor Lajos és neje Pelládi Róza végrehajtást szenvedő elleni 100 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a felsőbányái 19. sz. tjkvben felvett 19. hr. 372. sorsz. házastelekre az árverést 600 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy á fennebb megjelölt ingatlan az 1899. évi november hó 16-ik napján délelőtti 9 órokor Felsőbánya városházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át, készpénzben, vagy az 1881. LX, törvényezikk 42-ik §-ában jelzett árfolyammal- számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. átkelt igazságügyminiszteri rendelet 8. ;§-ábat\ kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez, letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1899. évi jul. 8-án. A n.-bányai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság Km. Pap Sándor kir. it. t. bíró, mint jbiró. Bo Szőlővessző. 1—8 éves honioki'ó-siller vagy fehér asztali bor erősség és óv szorint. 100 literenként « 24—26—28 frt, finom pecsenye- vagy fajbor 30—32 frt. | Ujbor (fejtve) minőség szerint 14—16—18 frt, pecsenye- és fajbor 20—22 fH. “ * Nagyobb vételnél minta küldetik. A megrendelő nyugodt lehet, hogy eredeti tiszta minőségű borhoz juttatom, erről jó hírnevem nyújt kezességet. Fajtiszta, háromszor permetezett, jój beérett, legjelesebb homokra való fajokban (Kövi'cl., Kadar., Olasz r., Erdei, Slan- kamenka, Ménes f., Furmint, Ezerjó, Piros és Fehér chasselas) ültetés alá 50—60 cm. hosszúra vágva 3 írttól 7 írtig.— Gyökeres (1—2 éves) faj szerint 8 írttól 16 írtig. 25 forint vételnél 5 .százalék, 50 írtnál 10 százalék, 100 írtnál 15 százalék,-150 írtnál 20 százalék engedmény adatik. — - Kitűnő piros, fehér és kék fajokban, 6 láb magasan ojtva, 2—3—4—5 éves, igen.erős csepiote, erősség szerint 30 krtól 60 krig. 10 frt vételnél 20 százalék, 25 forintnál 25 százalék, 50 írtnál 33 százalék, lOO fí'tnál 40 százalék engedmény. Az eporfa elég jól árnyékol, ellensége nincs, minden évbon bőven terem, gyümölcsét úgy a két-, mint a többláb uak egyaránt szeretik; kitűnő páfínká is főzliotő belőle. Cegléden igen jövedelmező fának ismerjük. Kár volna házunk, körtünk, szőlőnk vagy egyéb birtokunkat o nélkül hagyni. Ilendkivüli nagy gyümölcsű fajokban (Konstantinápolyi, Portugalli, l riás stb.) melyek az ültetés évében már gyümölcsöt hoznak, azután pedig rendkívül bőven teremnek. Fája igénytelen, betegség és ellenségtől egyaránt mentős. Vannak rendelőim, kik ezer számra ültetik, mert rendkívül hamar teremnek, gyümölcse kedves, sokáig eláll, magas árban értékesíthető és sok- fólcképpon felis dolgozható. A 2—3—4—5 óvos, rendkívül szép és gazdag gyökerű fák darabja erősség szerint 20 krtól 50 krig. Nagyobb vételnél olyan engedmény adatik, mint az epernél* [Pándi vagy körösi meggy.] Termékenységét előmozdítandó háromszor lett permetezve, s igy, ha azt folytatólag permetezzük, bőven fog teremni. Fája egészséges, gyümölcse rendkívül keresett, mert befőzésre legalkalmasabb. A 2—3—4—5 éves rendkívül szép és gazdag gyökerű fák darabja 15 krtól 50 krig. Nagyobb vételnél ugyanaz az engedmény adatik, miiiDäz epernél. A 6-^8 láb magas, rendkívül gazdag gyökerű, tele belü és könnyű töretü, 2—3—4—5 éves diófák ára erősség szorint 20 krtól 50 krig. Nagyobb vételnél ugyanolyan engedmény, mint az epernél. Nemes eperfa-ojivány. ívujTuiiK, bzoxoniv vagy cgycu unlo-kakik.a Birs-ojtványok.l Spanyol meggy, fekete. biliden másféle nemes gyümölcsfák,novezotoson körte, alma, szilva, őszi és kajszinbarack, r.sé- resnyo, meggy, szolid gesztenye, : " lasponya magas dorokués törpe állásuakban, — erősség szerint 20 krtól 50 krig szintén kaphatók. 2—3—4—5 éves életerős példányokban, azok kora és erőssége szerint 2—5—7— 10—15 krajcár árban. Kiselejtezett nemes ojtványok Mindenféle vadoncok erősség szerint 5 forint 85 krajcártól 19 forintig ezrenkint. Kitűnő és tartós anyagból rendkívül szilárdan készült horolók (sarabolók), szőlő ültető vasak, továbbá kerti fűrészek, ollók, görbe szemző és ojtó kések, ezenfelül jelfa és ojtó kenőcs igen olcsó árak mellett rendelhető meg. Kerti eszközök. Ír- cs névjegyzéket küld: Unghváry László, föld-, szőlő- és laiskoMirfita Ceglédről. C/2 Kiadó üzlethelyiség. A. Főtéren a 8-adik számú ház üzlethelyisége kiadó. Értekezhetni: özv. Simay Tivadarnéval. régiségeket, ezüstöt, ékszert készpénzért vásárol Löfkovits ékszerész Debreczenben. Ugyanő grammonként 1 kr. munkadij ráfizetésével régi ezüstöt becserél legdivatosabb 13 próbás ékszerekre. iesenbach fiynla °rás és ékszerész Nagybányán. ra A legjobb bevásárlási forrás inga-, fali- és zsebórákban, arany és ezüst ékszerekbenf valódi ezüst evőeszközök éschinai ezüst dísztárgyakban. Minden e szakokba vágó uj munkák és javítások mérsékelt áron elkészíttetnek. Órajavitások 1 évi jótállás mellett. Töredék aranyat és ezüstöt a legma gasabb napi árban váltok be, vagy ujjal cserélem fel. A nagyérdemű közönség b. pártfogását továbbra is kéri teljes tisztelettel RIESENBACH GYULA órás és ékszerész. VALÓDI S' EffdEüD Fontos háziasszonyoknak! SlNOLEUM ■■ PADLÓZOMÁNCZ minden színben. puha padlóra ■>. Nincs többé ragadós szobapadló! Linoleum ^ padlózománcz egy óra alatt keményre szárad, gyönyörű fénye van és elérhetlen tartósságu. SW Többször megtörtént, hogy az Eisenstädter-féle Linóleum helyett utánzatokat kaptak a vevők, figyelmeztetjük tehát a t. vevő közönséget, hogy mindig és csakis Eisenstádter-féle Linóleumot kérjen a vas lovag védjegygyei. LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR EISENSTÄDTER TESTVÉREK, Bées! Egyedüli főraktár Nagybányán, Wienerberger és Glavitzky czégnél Nagybányán. Alapiitatott i 1865-ben. Legszolidabb gyártmányú uj és átjátszott P*"* P1ANIN0K ES §WHARMONI UM OK legolcsóbban kaphatók tökéletes jótállás mellet^ Heckenast Gusztáv hírneves zongoraeladási intézetében Budapest, IV., Gizella-tér 2. sz., a Váczi-utcza sarkán. Ehrbar, cs. és kir. udvari zongora-gyár, továbbá Sohiedmayer és fia stuttgarti udvari zongora-gyár és Thuringia Organ . Co. < harmoniumgyár egyedüli képviselete Magyarörsiáson. Árjegyzék ingyen. Nagybányán, nyomatott Molnár Mihály könyvnyomdájában. STANDARD életbiztosító társaság Edinburghban (Angolhon). A.1 aj) itt at ott 1835-ben. Magyarországi fiók: Budapest, V., Fürdő-utcza 4 sz. Évi bevétel . Korona SS,000,000 Kiutalt nyereményrészek .............................. » 150,000,000 Va gyon............................................................................ » 833,000,000 Halálesetek folytán kifizetve .... » 430,000,000 A STANDARD kötvényeinek nevezetesebb előnyei : Kétségtelen biztonság. — Alacsony dijak. — Szabad világkötvények. — Kötvények érvényben tartása díjfizetések elmulasztásánál. — Tőkésítés és előre megállapított visszaváltási érték. — Megtámadhatatlanság. — Feltétlen fizetés öngyilkosság esetében egy évi tennállás után. — Szabad háborubiztositás népfölkelök részére. Díjtáblázatok, kívánatra küldetnek. Főüqynö'c Nagybányán: Harácsek Vilmos utódai czéq.