Református főgimnázium, Nagykőrös, 1940

5

gát, a jeles pedagógust és polyhistort idéznem, aki az 1873/4 iki tanévi megnyitójában többek közt ezeket mondja: „Téged szeretett ifjúság viszonyodhoz és helyzetedhez mérten öntudatra és önérzetre s ezekből fejlő önakaratra szándékozlak általán véve vezetni. Különösen pedig arra vezérelni, hogy tudj és akarj magad magadtól tanulni, hogy kedélyed emelkedett, de egyúttal mindig magára eszmélő legyen, s mint ilyen bírd és akard is magadat fegyelmezni. Bird magad kormányozni, hogy főleg az önmunkássághoz szoktatás által tanulj akaratodon uralkodni. így végy növekedést az erkölcsi jellem megszilárdításában! Ez általános és különös tényezőkön kívül a legkülönösebb és legmagasztosabb tényező: a keresztyén vallás által is törekedni fogok arra, hogy titeket az igazán erkölcsi jellemben meg is szilárdítsalak.“

Olyan figyelemreméltó tanítások, amelyek évről-évre hangsúlyozottan meg is termettek gyümölcseiket: s a hitbuzgóságot és honszerelmet, a kötelességtudást és erkölcsi jellemet valódi kultusszá emelték a körösi gimnáziumban. Volt ebben — igaz — némi reformációkorabeli hagyomány, mely az iskolát az egyház „veteményes kertjének“ tekintette, volt sok divatos pedagógiai elv, de azt hiszem, hogy még több helybeli hatás, folyton sugalló genius loci. Vagy hivatkozzam-e a régi, papi jellegű tanárokra s az ötvenes évek nagy tanári karára, élükön Arany Jánossal akinek szelleme, eltávozása után is tovább munkál e falak között s ép, a hetvenes években nyer három ifjú tanárban különösen jellegzetes képviselőt. Ki ne emtékeznék még közöttünk: Mészöly Gáspárra, Sániha Bélára és Dóczi Imrére, a kálvini életfelfogásnak, az örök magyarságnak és férfi jellemnek ezekre a nemes reprezentánsaira ? 1 Egész külön korszakot nyitottak ők a gimnázium törtjeiében s mentői távolabb esnek tőlünk térben és időben, annál melegebb fénybe emeli őket a tanítványok hálás serege.

íme ily szellemerkölcsi levegőben végzi középiskolai tanulmányait Jal- soviczky Sándor, közben két évet töltve a német nyelv elsajátítása végett Felsőlövőn, ebben a vasvármegyei kisközségben, amelyet már előtte is szívesen látogattak a körösi jobbmódú családok gyermekei. Itt találkozik a nála fiatalabb és rokon Kozma Andorral, a későbbi jeles költővel, akivel mindjárt egy kis ifjúsági lap szerkesztésébe fog, hogy „legyen társainak odakint mégis valami magyar szellemi tápláléka“. És ezt a kapcsolatát írókkal és a szép- irodalommal, — később franciául és angolul is megtanulván — halála napjáig mindig örömest ápolta a Megboldogult . . . Mint diák, írja róla egyik tanulótársa, Károlyi Árpád, szelíd, kedves, kékszemű, szőke fiú volt. Ám mindig választékos öltözetével épúgy kivált társai közűi, mint finom modorával, köz- lékenysége és tartózkodása mikéntjével. Különösen szeretett már ekkor barátai körében a tanultak felett tovább elmélkedni, egyes fogósabb kérdéseket újra felvetni és lehető alaposan megvilágítani. És bár fölényeskedő soha sem volt, azt mégis érezte, hogy noblesse-oblige, hogy a nemesség — kötelez.

4*