Református főgimnázium, Nagykőrös, 1939
2! a helybeli Tüdőbeteggondozó Intézet szives előzékenységéből. Dr. Torday Béla m. kir. tisztiorvos úrnak, a Vöröskereszt főorvosának az intézkedése folytán a tanulók közül azok, akiknél a tuberkulin bedörzsölés pozitív hatást váltott ki, mindnyájan Röntgen-vizsgálaton estek át és a fertőzésre gyanúsak kvarc kezelésben részesültek. A hajlamosoknak a száma aránylag nagy, de kevesebb, mint az elmúlt évben. Csak hálával adózhatunk úgy a tiszti főorvos úrnak, mint az iskolaorvos úrnak, hogy ifjúságunk egészsége fölött ilyen éber gondossággal őrködnek. d) Haláleset intéztünkben nem fordult elő. B) Az iskola munkája. a) A tantárgybeosztás és az órarend megállapítása a tanév elején két kartárs katonai szolgálata miatt kisebb nehézségekkel járt. E nehézségeket azonban két internátusi felügyelő tanár szolgálatba állításával, majd két tanító- képző-intézeti kartárs bevonásával, valamint az órák egy részének a gimn. tanárok között való szétosztásával sikerült hamarosan kiküszöbölni. Mivel a testnevelési órák száma felsőbb rendelkezés szerint az 1.—V. osztályban hetenként 4, a VI.—Vili. osztályban pedig 3, ezért az I. és II. osztály óráit nem a testnevelő kartársnak, hanem Kecskés István és Rácz József kartársaknak osztottuk be, a leánytanulók torna-óráit pedig a leánynövendékek felügyelője : Hegyi Sándorné oki. tanítónő látta el heti 2 órán. Ebben a tanévben is 50 perces órákon tanítottunk, ügyelve arra, hogy az utolsó, a 6 óra ne legyen elméleti tárgy. Egyébként 6 óra osztályonként és hetenként csak 1—4 volt és ennek időtartama 45 perc. b) Intézetünk államsegélyes lévén, a gimnáziumok számára előírt állami tantervet követtük s az új tantervet az idén az V. osztályba is bevezettük. c) A magyar írásbeli dolgozatok cimei a következők voltak: A IV. osztályban: 1. Miklós a mezőn. (A Toldi I. é. alapján.) 2. a) A dömötörj vásárban, b) Iskolánk és környéke (Élmény alapján). 3. Miklós és Bencze a nádasban. (A Toldi IV. é. alapján). 4. Miklós elbúcsúzik édesanyjától. (A Toldi VI. é. alapján). 5. Párbaj a cseh vitézzel. (A Toldi XI. é. alapján.) 6. Zrínyi Miklós levele Batthyány Ádámnak. (Átalakítás a mai nyelvre.) 7. a) Disznótorban. (Élmény alapján.) b) A nagykőrösi Hősök-szobra. (Szemlélet alapján.) 8. Mi szeretnék lenni? (Valamennyi iskolai). Az V. osztályban: 1. Emlékezés alsós éveimre. (Élmény alapján, iskolai). 2. a) A halálos alku. (Olvasmány alapján), b) Lehull a levél. (Élmény alapján.) 3. a) Szinészsors. (Elbeszélés), b) Karácsonyfa alatt. (Élmény alapján). 4. A végzet két dala. (Értekezés.) 5. a) Méh szállt a virágra. (Értekezés.) b) „Él magyar, áll Buda még 1“ (Értekezés.) c) Diákbálban. (Élmény