Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935

16

Joó Imre dinamikus szellemének ez a nagy mozgékonysága persze más úton, Körös társadalmi életéből is igyekezett kivenni a maga részét, tehát olyan téren, ahol a középiskolai tanárság mindég tiszteletreméltó szerepet, mondhatnék missziót teljesített a vidéken. Szinte fáklyavivői voltak-a kultúrának, vegyesebb ajkú tájakon — meg a magyarosodásnak. így évtizedeken át titkára volt a helybeli „Nőegyesületnek“ nemcsak azáltal, hogy a jegyzőkönyveit vezetgette, hanem hogy praktikus tanácsaival az első volt minden jótékony megmozdulásukban. Ő keltette életre Hegedűs Endre barátjával ,a Városi Zenekedvelők Egyesületét“. Csaknem öt lustrumon át, minden díjazás nélkül felügyelő tanára „a Gimnáziumi Tápintézetnek“, elnöke az ,Iparos és Kereskedői Tanonciskola“ gondnoki bizottságának, a „Korcsolyázó Egyesületnek“ stb. Jegyzője az „Úri Kaszinónak“ amelynek félszázados történetét, mint előbb a Nőegyesületét szintén az ő avatott keze írta meg. De ugyanez a toll, amely olyan színes képekben tudta felidézni a múlt idők arculatát, a mindennapi élet hullámverését is figyelemmel kísérte, sőt mint városi törvényhatósági bizottsági tag s a „Nagykőrösi lapok“ egyik szerkesztője vagy munkatársa, évek hosszú során át azok irányításából is kivette a maga részét. Közben, ami persze elkerülhetetlen: osztott is, kapott is sebeket bőven, de gáncsnélküli karakterét soha semmiféle szenny nem érte. „A város polgárainak tudását, a közéleti tisztességnek és erkölcsnek megszilárdulását, amint a polgármester úr hirdette róla arany-jubileumán, folyton a leghatásosabban munkálta*. Olvasva ezeknek a hírlapi cikkeknek hol csípős gúnnyal, hol patetikus fellobbanásokkal tarkított áradatát, mindig sajnálnunk kell, hogy a Boldogultnak olyan sokat ígérő tudományos munkássága időnek előtte abba maradt. Pedig az az alapos készültség, amely egyetemi pályamunkáját (Richelieu hatása Franciaországra és Európára), és bölcsészet-doktori értekezését (V. Károly világuralmi törekvése és a reformáció) annyira jellemezte, de különösen az élte derekán Ádám Ger- zsonnal együtt szerkesztett müvében, „A nagykőrösi ref. főgimnázium történetében“ bontakozik ki a legszebben : bizonyára ezen a téren is méltó sikereket aratott volna. Mindezt maga is mélyen fájlalta s ha később erre terelődött a beszéd, hirtelen elkomolyodva csaknem önvádként emlegette, hogy itt bizony adósa maradt nemcsak magának, hanem hőn szeretett iskolájának is egyszersmind. Visszafordítani azonban az időt már nem lehetett s amikor egy ember- öltőnyi szakadatlan munkásság után, amelyet sem kierőszakolt pihenők, sem semmiféle betegség soha meg nem szakított, 1914. őszén nyugalomba vonul, akkor se dől a „jól megérdemelt pihenő* karjaiba, hanem nevelőhívatásának keres és talál újabb meg újabb feladatokat. Amióta megnősült, de a gyermek- áldást a sors tőle megtagadta, mindig tartott maga körül egy-két szegény diákot, amikor pedig egy szép, nagy kerttel övezett udvarház bérletébe jut : a környékbeli előkelő családok gyermekeiből rendez be házánál egy kis mintaszerű internátust ... A „fiainak“ azonban, ahogy nevezgette őket, nem-