Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
14 dást célzó akár a nevelés és oktatásügy, akár az egyetemesebb értelemben vett kultúrafejlesztés terén. Érzelemvilágának állandó hullámzása, a közlés és továbbadás ösztönös hajlamával folyton működni és működtetni, szervezni és irányítani vágyik. Amellett olyan a szive, mint a gyermeké, amely mindig másokért és másokban dobog: a hozzátartozóiért, barátaiért és tanítványaiért. Mindig van valakije, akivel megosztja örömét-bánatát, reményeit és csalódásait. Törhetetlen hitét az eszményekben, a jóság és a becsület diadalában. Nem riadni vissza az akadályoktól, küzdeni bátran elveiért, csapások után megint talpra állni: — mindebben valóságos „jótétlélekként“ járt-kelt Joó Imre egész élete folyamán közöttünk. Képzelhetni már, hogy milyen enthüziasmussal fog odalépni az osztályok elé ez a lelkes, fiatal tanár? Mennyi odaadással keresni az utat a gyermekek szivéhez? Hogy hogyan igyekezik formálni, nemesíteni őket még akkor is, amikor talán maga sem igen gondol rá tudatosan? Pedig a Boldogult nem tartozott az úgynevezett ,nagy pedagógusok“ közé, akik folyton tele vannak hangos elvekkel és elméletekkel. Kartársai közül Benkó mindenesetre tanultabb, Szalay módszeresebb, a kedves és úri modorú Mentovich megnyerőbb egyéniség lehetett, de nála biztosabb sikereket egyikük sem tudott felmutatni. Mert kezében volt a nevelésnek minden theoretikus tudás felett az a legnagyobb titka, mely az elméletet a gyakorlattal, a felelősségérzet súlyát a hivatás szeretetével tudta párosítani, amely fáradhatatlan érdeklődéssel vágyott kisérni minden növendéke életét, ismerni magán és családi viszonyait, csak hogy mentői megfelelőbb képet tudjon alkotni róluk maga és mások előtt, ha kell. Gondja kiterjedt még a külső megjelenésük mikéntjére is. Emlékszünk rá, hogy órák előtt egy-egy szellőzetlen tanterem, rendetlen pad, vagy szennyesebb ruha láttán mint tartott rögtön egy-egy kis egészségügyi előadást, aminek alig méltatható jóhatása mihamar feltetszett az egész iskola arculatán. Érülközéseiben mindig közvetlen és szives anélkül, hogy pajtáskodóvá lett volna s már ebben, vagy ebben is volt a részéről valami mélyelműbb példaadás, hogy igy a diákság szeretetteljes modorhoz szokván, egymással is hasonló szellemben társalogjon. Csak így volt módjában megteremtenie azt a bizonyos »osztályszellemet“, hozzá „köztársasági alapon“, amint szerette mondani, amelyben az első konzul szerepét ugyan ő játszotta, de a fiuk között is mind végig a személyes érték lett egyedüli rangjelzővé. Viszont ugyanakkor mindent elkövetett abban az irányban, hogy az odanemvaló, analfabéta elem mielőbb leváljon az iskola testéről. Mindkettő elég radikális újítás Kőrösön, ahol akkortájt sok volt az elkényeztetett úri-gyerek, és sok, a társadalom alsóbb rétegeiből felfelé törekvő szárnypróbás, akiket jobbról- balról erősen meg kellett rendszabályozni. Eleinte biz ez lassan ment, később azonban mindenki természetesnek találta s végeredményben szintén hozzájárult ahhoz, hogy a gimnázium jóhíre-neve ezen a téren is jelentékenyen gyarapodjék.
