Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
13 á rokonszenvét. Az egyik pláne, Ladányi Gedeon, akitől csak most tudja meg, hogy b. e. atyjának a tanulótársa, mint bujdosó honvédtisztnek Világos után a rejtegetője volt, magához hivatja, jótanácsokkal látja el úgy, hogy a szorgalmas ifjú egyévmulva — nyílt pályázaton — márállami ösztöndíjat nyer, ami gondtalan megélhetését egész egyetemi pályafutása alatt biztosítja. Tanul is móhon, odaadással s 1883. őszén kettős (tanári és doktori) oklevéllel a kezében hagyja ott Kolozsvárt, hogy rövid pihenő után nyomban katonai kötelezettségének tegyen eleget. Érdekes, hogy még itt is a dolog nehezebb felét választja, mert bár könnyen mehetett volna a honvédekhez, mégis a közösökhöz kérezkedik át, hogy így egyszerre a német nyelvben is gyakorolhassa magát. Ez ugyan akkor csak félig-meddig sikerült, de a katonai élet fegyelme legalább megedzi, s szülei tanácsok hiján jókor megtanítja egy nagy tanulságra : testi-lelki erőinek mentői gondosabb megőrzésére. Így felfrissülve, amikor jóformán még le se verte magáról az önkénytesi év porát, szatmári barátainak ajánlatára a nagykőrösi gimnázium hívja meg egyik filológiai (magyar—latin) tanszékére. Ez a sok, nem várt jótétemény, amelyet csordultig tele szívvel fogad, fejti ki lelkének — saját vallomásaként — egyik legjellegzetesebb vonását: a hálaérzetét mindenki iránt, akitől valaha valami jót fogadott el. Nemkülönben mély rokonszenvét a szegény és törekvő tanulók érdekében, hogy most, amikor már neki is módja van rajtuk segíteni, igyekezzék tőle telhetőleg atyai jótevőjükké válni. Mint révbe jutott ember mihamar beleilleszkedik Körös társadalmi életének sajátos miliőjébe — érzésben, szokásaiban, még a beszédje módjában is annyira, hogy idővel csaknem tipikusabb polgára lesz a városnak, mint akárhány régi, bennszülött fia. Tanári hivatásáért lassanként lemond tudományos törekvéseiről is, sőt hajlandó egy újabb képesítést szerezni a latin nyelv- és irodalomból, (eredeti szakja a történet és földrajz volt), csakhogy iskolája érdekeit mentői megfelelőbb módon szolgálhassa. Évek múltán pedig, amikor már mint hírneves tanárt több protestáns intézet, például a szatmári, a debreceni, és a máramarosszigeti hívja magához, ez utóbbi még az igazgatói állást is kilátásba helyezve neki, sorban lemond valamennyiről, mert „ö már a körösi gimnáziumé vágyik lenni halála pillanatáig.“ Az is lett szívvel-lélekkel s három évtizedes működése alatt nem volt az iskola és a város köz és társadalmi életének olyan nevezetesebb mozzanata, amelyből készségesen ki ne vette volna a maga részét. Ha belenézünk a tanári tanácskozások vagy a ref. egyháztanács évkönyveibe, a legszebb és legtartalmasabb jegyzőkönyveket soká a Joó Imre kalligrafikus tolla vezeti. Kevéssel odajötte után meg „Ifjúsági ének- és zenekart“ szervez, amelynek még a karmesteri tisztét is maga látja el; majd „Ismeretterjesztő előadások“ megindításán fáradozik, hogy az iskola és a város intelligenciájának régi kapcsolatát ez által is bensőbbé avassa. Egyáltalán alig hinné az ember, hogy a fiatal tanár aránylag kis termetében milyen rendkívüli energiák lappangottak. Nagy fogékonyság minden iránt, ami modern és hala
