Református főgimnázium, Nagykőrös, 1934

Nagy Pál VIII. o. t, fametszete. III. Iskolánk az 1933—34. iskolai évben. A) A munka kezdete és vége, egészségi állapot, létszám. a) Alakuló gyűlésünket szeptember hó 3 án, a javitóvizsgálatokat szeptember 4 én, a különbözeti és magánvizsgálatokat szeptember 4 — 5- én tartottuk, a behatásokat szeptember 6, 7, 8 án. Az évnyitó istentiszte­letet és ünnepélyt szeptember 9-én tartottuk meg a ref. templomban. Prédikált Horváth József vallástanárunk, s a gimnázium részéről Gödé Lajos ref. lelkész, a gimnáziumi igazgatótanács elnöke nyitotta meg fél­óra múlva ugyanezen helyen a testvértanintézetekkel közösen tartott ünnepélyünket. Majd ez alkalommal Váczy Ferenc tanitóképző intézeti igazgató mondott alkalmi beszédet. ,,A nevelői hivatás fenségéről." Az ünnepélyt Dr. Torday Béla főgondnok beszéde zárta be. Hagyományos szokás szerint az iskolai évet is ünnepéllyel zártuk be jun, 16 án, amikor az intézet igazgatója alkalmi beszéd kíséretében kiosztotta a jeles tanulóknak bizonyítványukat és felolvasta a jutalom­ban részesült tanulók névsorát, Ugyanekkor adta át a távozó VIII. osz­tály az intézet zászlóját a leendő VIII. osztálynak. A rendes szüneteken kívül semmiféle más külön szünet nem szakította meg a tanítás menetét. Az évzáró vizsgálatokat az igazgatótanács tagjainak elnöklete alatt junius hó 11 —14. napjain, a különbözeti és magánvizsgálatokat pedig jun. 5—6. napjain tartottuk. b) A tanítás eredménye általánosságban kielégítőnek mondható. Az előírt anyagot minden osztályban elvégezték. c) Egészségi állapot. Az egészségi állapot a tanév nagy részében általában kielégítő volt. Az iskolaorvos több ízben tartott szemvizsgá­latot, de trachomás beteget nem talált. d) Haláleset intézetünkben nem fordult elő. Két nyugalmazott tanárunk haláláról jelen Értesítőnk elején emlékezünk meg. B) Az iskola munkája. a) A tantárgybeosztás és az órarend megállapítása nem okozott különösebb nehézséget. A Dr. Kovács Lajos igazgató nyugalomba vonu­lásával megüresedett történelem—földrajzi tanszéket az elmúlt évben

Next

/
Thumbnails
Contents