Református főgimnázium, Nagykőrös, 1931
5 hazáért, és ha mély szomorúság ' tölti el lelkünket az emberi vadság és kegyetlenség dobzódásán: mint az a haldokló hős, emeljük fel mi is magasan tekintetünket s halljuk meg az ő ajkáról elhangzott krisztusi bátorító szavakat: ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, de a lelket meg nem ölhetik 1 Igen, a lelket meg nem ölhetik, a hit, az igazság és szabadság tüze fegyverrel el nem oltható, lobog és él az örökké. Zwinglit megölhették a kappeli csatában, de már közeledett Genfhez Kálvin, kinek vasakarata diadalra juttatta a helvét reformációt és a hitjavításnak világra szóló szent ügyét. — A testet felnégyelhették, megégethették, de a porokat széthordta a szél; az igazságnak, a hitnek és a szabadságnak tüzes szikrái szétszállottak az egész világra; lángra gyújtották az ifjú kebleket; élnek, hatnak és munkálkodnak ma is az itjú szivekben, főképpen az iskolákban. Kálvin, mikor a genfi kollégiumot megalapította, azt üzente a református gyülekezetekhez: küldjétek vesszőket, majd mi azokból nyilakat fogunk faragni! Ezt a szózatot intézi évszázadokon át a nagykőrösi iskola is a szülőkhöz, a nemzet tagjaihoz: küldjétek vesszőket, majd mi azokból nyilakat fogunk faragni. Ez volt a feladata évszázadokon át, hogy nyilakat faragjon. Nyilakat, melyek a szellem fegyvereivel vágják a tudatlanság, a sötétség, az erkölcsi vakság homályát; nyilakat, melyek a nemzet igazsága, szabadsága és alkotmánya mellett készek kirepülni s lángbetükkel írni be a történelembe: ne bántsd a magyart 1 Egyházunk és iskolánk története a legszorosabb kapcsolatban volt és van mindenkor a nemzet életével jó és balsorsban egyaránt. Bethlen és Rákóczi hitélete és szabadságharca, a Martinovics-féle mozgalom, a 48—49. szabadságharc, az 1914—18-iki világháború mély nyomokat hagytak iskolánk életében. Amott nánási Fodor Gerzson, ott Szalay József, Cz. Kovács Lajos és a többi diák-honvédek, itt Huszár György tanár és 91 körösi diák írják be nevüket az iskola történetének fénylő lapjaira s beszélnek hozzánk honszerelemről, az önfeláldozás magasztos voltáról. Vájjon elmehetnénk-e az ő önfeláldozásuk mellett szó nélkül, emlékezet nélkül ; lehetne-e kor, mely feledni tudná a világháború hősi-halQttait, akiknek mosolygó arca, kedves tekintete még előttünk van, fel-felkeresnek, hozzánk repülnek szellem-szárnyakon ? Kik voltak ők ? Szépreményű kedves fiatal emberek, — férjek és édesapák, fiák és unokák, testvérek, rokonok és barátok, akik a legnagyobbat, az életet, a forró, a gyümölcsöző, a munkálkodó életet áldozták a hazáért. Nem szándékozom felszaggatni a már heggedő sebeket, nem szándékozom zavarni nyugalmukat azoknak a kedveseknek, akik itthon hazai földben vagy idegen országok hantjai alatt alusszák álmukat, de nézzétek az Alma Mater, az anya-iskola, aki az élőket táplálja és neveli, hősi halott fiait is meleg
