Református főgimnázium, Nagykőrös, 1931

szabadságáért, Bocskai István jelmondatává a latin költő klasszikus mondását választotta „Dulce et decorum est pro patria móri.“ — Ugyanez volt az értelme Rákóczi fehérselyem zászlóira hímzett betűknek: „Pro libertate.“

Ez a szellem hatotta át az 1848-as nagyidőkben is apáinkat. Ez a szellem hatotta át mindenkor Alma Materünket. Tanáraink ebben a szellemben tanítottak még akkor is, mikor a kényuralom a magyar nemzetet ki akarta törülni a nemzetek sorából.

Hogy ez a szellem nem változott a mi Alma Materünkben, dicsőséges tanúbizonyságot tettetek erről, Ti volt tanulótársaink, vitéz diáktestvéreink; mikor a haza hivott benneteket, bátran, halálmegvetéssel, híven teljesítettétek kötelességteket.

Lelkesítő példák is állottak előttetek, 1848-ban az Alma Maler fegyverfogható fiai is siettek a nemzetiszinü zászlók alá s büszkén öltötték fel a honvédruhát; voltak közöttük, akiknek ifjú karja alig bírta a nehéz fegyvert, a legfiatalabbak legfialalabbja, 16 éves Inárcsi Farkas László, serdülő korú bajtársaival megmutatta, hogy az ő karjuk nem gyenge a súlyos kard forgatására, ha a Hazát kell védeni. A professzorok, praeceptorok legfiatalabbja az alig 18 éves Czira Kovács Lajos az 1. gimnáziumi osztály publicus praecep- tora, később érdemes lelkipásztorunk, aki egész életében hordta az ellenség golyóját testében, otthagyta a katedrát, mint kétszáz évvel ezelőtt az iskola rektor professzora Sigray Mihály, aki városa védelmére a rác hordák ellen fegyvert ragadott s ott járt folyton a várost övező fonott sáncokon, ahol mint mondá: „Olcsó az élet és drága a halál.“ Te is követted elődeidet Huszár Györgyünk! Ti is, hős diáktestvéreink, mindannyian ott jártatok a világ mind a négy táján dúló harcokban ; volt is bő aratása közöttetek a halálnak, közel százan a legdrágábbat, amit ember adhat, életeteket adtátok a Hazáért.

Két lusztrum lezáródott már azóta, hogy ifjú életeteket feláldoztátok.

Ne gondoljátok, hogy a feledés fátyola borult emlékeitekre kebleinkben. Mindenkor élt lelkünk mélyén a hála és kegyelet irántatok, élt akkor is, mikor még mi ez iskola volt diákjai, mint oldott kéve, nem tömörültünk szövetségbe ; mikor pedig, mint diáktestvérek fascist kötöttünk, szövetségünket megalakítottuk, nemes versenyre kelt az érdemes tanárikar, a nemes tanulóifjúság és a volt diákok, hogy ki állítson Nektek emléket. Átgondoltuk .. s közösen rájöttünk arra, hogy ezt az emléket Nektek az. összefoglaló eszme megtestesítőjének, ami Diákszövetségünknek kell felállítani, mert ez egységbe foglalja tanárt diákot, volt diákot, az időknek múltával folyamatosan egyaránt.

Ti Istenben boldogult hős diáktestvéreink, aere perennius beírtátok dicső neveteket hazánk történetének véres lapjaira ; de azért, hogy mindenki lássa, aki jelenben és jövendőben ez iskola, a mi büszkeségünk küszöbét átlépi, hogy kik voltatok, kik a hősök, akiknek sorsát Horatius lantja eként zengi: „Cita mors venit aut victoria laefa.“ Nektek — ó fájdalom — néma győzelmi babér, hanem fiatalon a halál jutott osztályrészül.

8