Református főgimnázium, Nagykőrös, 1930
Í4 Ezer év kebletek siri takarója, Mit álmodtok ott lenn, annyi idő óta ? Látjátok-e onnan, e rombadőlt világot, Fekete romokon, fekete virágot ? Sodró szelek szárnyán szétszórt zászló foszlányt, A száz sebből vérző, haldokló oroszlánt ? Lesz-e még majd Husvét. ,. Feltámadás napja ? — Hiszem, hogy az Isten egyszer csak megadja. Amint tovább megyünk a kiderült égen, Felsüt a nap újra, ragyogóan, szépen, így múlt el lelkűnkről a múltnak az árnya S ráhajlott a nóták tarka szivárványa. Bdnóczy Endre tanár ur szívhez szóló szavakban emlékezett meg a hely múltjáról és az emlékmű történetéről. Kecskés Balázs VIII. o. t. elszavalta Arany-mk „A tetélleni halmon“, — s Nyitray Lajos VII. o. t. „A vén gulyás“ és „A vén gulyás temetése“ c. költeményeit. Marci bácsi ugyanis a környéken gulyáskodott és halt meg. Az emlékek hatása alatt nagytiszteletü Patonay Dezső ref. lelkész, egyházkerületi tanácsbiró ur lángoló hazaszeretettől fütött szavakkal buzdított az ősök példájának követésére. A lelkes szónoklatok után száz ajakból zendült fel a bizakodó dal: „Árpád apánk neféltsd ősi nemzeted,, ... Ebédre Berelvás János földbirtokos, kormányfőtanácsos, felsőházi tag úr vendégei voltunk. A vendégszerető magyar udvarház kitárta kapuit a kifáradt és éhes diákok előtt s a jószívű gazda gazdag bőkezűséggel látta vendégül a kirándulókat. Jókedvű diákok vidám nevetésétől lett egyszerre hangos az udvar. Lemostuk magunkról az ut porát és a szépen megtérített asztalokhoz ültünk. A fürge cselédség hatalmas bográcsokban hozta a jó pörköltet, mit 120 diák tányérjába maga a legszeretőbb szivü háziasszony s bájos leánya osztott ki. Később a nagy kosarakból mosolygó szőlőfürt és a pirosra ért édes alma került elő valamennyi diák örömére. A magyaros ebédet nagytiszteletü Patonay Dezső ref. lelkész egyházkerületi tanácsbiró ur köszönte meg pohárköszöntőjében. Lelkes beszédének csak főbb vezér gondolatait akarom megemlíteni. Beszélt többek között a magyar ember egyik igen értékes lelki sajátságáról, a földhöz való ragaszkodásról, melynek legszebb példáját épen itt láthajuk. E birtok is évszázadokon keresztül egy család kezében volt és van ma is. Apáról fiúra szállt, megőrizte és erősítette ősi magyar szellemét. S e birtok a fejlődésben soha meg nem állt, hanem mindig gyarapodott és ma a mostani Beretvás család kezében mintagazdassággá fejlődött. E föld gazdája nem zárja el szivét a szegény elől: felkarolja s nem felejti el, mit a költő mond „hogy megszegjed az éhezőnek Isten nevében kenyered.“ íme minket is megajándékozott nemcsak jó ebéddel, hanem szivének nemes szere- tetével. Ez az udvarház intés és példa a magyar ifjúság előtt, miként kell tisz-
