Református főgimnázium, Nagykőrös, 1916
4 háború csatazajában emelem fel szómat, hogy nagy idők múlásán, uj hajnal zivataros hasadásán, ezeréves hazánk rengése közepette is erős szívvel tegyek hitvallást a nemzet öröklétűségéről, mely fer- geteg zúgásában is nagyjainak áldozva önmagának teremt halhatatlanságot s mig a szellem óriásainak emel emlékoszlopot, saját magának építi az örökkévalóság hajlékát! . . . . Ma száz esztendeje, hogy ez az istenáldotta föld megteremtette a maga ősi erejének, tündöklő erényeinek, szellemi gazdagságának kristálytiszta, eszményien fenséges, legjellegzetesebb, legnagyobb letéteményesét, a magyar szó és magyar költészet legigazibb művészét, Arany Jánost, A mai százéves ünnepen múlt és jelen, egy dicsőséges század fényes emlékei s a jövő minden szép reménye, a költő élete és nemzetének hálája, kegyelet és uj életnek hite, bölcsődal és győzelmi himnusz égi összhangban ölelkeznek és két nagy igazságot hirdetnek nekünk, ünneplőknek ! Az egyik, amit találóbban, szebben nem fejezhet ki emberi nyelv, mint az itt néma, mert ércajku, de nemzete szavában örökké zengő költőnek 'a „Legnagyobb magyar“-lói irt ódája : „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja múl, Hanem lerázván; ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul; Mely fenmarad s nőttön-nő tiszta fénye, Amint időben s térben távozik, Melyhez tekint föl az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik.“ Óh igen ! A mai ünnep mindennél ékesebben hirdeti, hogy a nemzet igazi nagyjai voltaképen sohasem halnak meg, hogy a költő lelke mindig újjászületik az egymást felváltó emberöltők ajkán, hogy Arany János örökké él, mig a Duna-Tisza táját csak egy magyar lakja, mig a nagy világon az utolsó magyar szó zendül. A másik pedig, ami ma sokkalta több nekünk egyszerű igazságnál, mert szülte a kijelentés erejével hat, az, hogy a nemzet, mely nagyjait megbecsüli, mely „eljár ősi sirlakához s gyújt régi fénynél uj szövétneket,“ néni veszhet el. Hogy egy nép, mely nyelvének, lelkének fejedelmeit szent lelkesedéssel megóvja a múlandóságtól, örökké él. Csak addig élünk, mig fajunk kincseit, szellemi nagyságainkat megbecsüljük. De addig élni fogunk, még ha száz pokol szakadna is ránk, ha egész világ törne is ellenünk ! A
