Református főgimnázium, Nagykőrös, 1912

nie. Ne tekintse az iskolát olyan szükséges rossznak, melyet csak azért kell igénybe vennie, hogy ott gyermeke a kenyérkereset előfeltételeit megszerezze. Az iskolától gyermekének ne csak értelmi fejlesztését, hanem egész emberré nevelését várja annak értelmi, érzelmi és akaratvilága összhangzó nevelése által. Mit ér a tudomány a szívnek és akaratnak kiművelése nélkül?! Ha a tanár „csak azzal törődnék,, hogy növendéke a közölt ismereteket elsajátitotta-e s a kitűzött feladatot elvégezte-e“, vájjon nem Red! ezredeseket nevelne-e a társadalomnak, akik tehetségüket, tudományukat nemes szív és a jóra való erős akarat nélkül csak fokozottabb mértékben használnák a rosszra?

Azt sem szabad felejtenünk, hogy igen sok szülő kis korában elkényezteti gyermekét, elnézi, sőt becézgető szeretettel még növeli annak hibáját, s nemcsak dicsekedve mondja el másoknak, hanem elkövetett helytelenségeit még meg is ismételted vele mások előtt. Ezek a hibák és helytelenségek a gyermekkel együtt növekszenek s a szülő annyira megszokja őket, hogy alig veszi már hibának. Ezeknek az észrevevése, irtogatása szintén az iskolára vár. De remélhet-e s érhet-e el eredményt a család őszinte közreműködése nélkül? Pedig ez a közreműködés igen sok esetben hiányzik.

Sajnosán kellett nem egyszer tapasztalnom, hogy, ha a tanulót a figyelmeztetés, intés, dorgálás sikertelensége után a szülők figyelmébe ajánlottam, ennek a szülők részéről nem az óhajtott közeledés, a gyermek hibájának kölcsönös megbeszélés és felvilágosítás s egyöntetű eljárás szerint történő orvoslása lett az eredménye, hanem neheztelés, vagy jobb esetben a gyermek hibájának mentegetése s palástolása.

Ehhez azonban a tanár iránt való bizalom szükséges, az az erős bizalom, mely meg van győződve arról, hogy a szülő után a gyermeknek legnagyobb jóakarója a tanára s amely bizalom egy pillanatra sem kételkedik azon, hogy a tanár a gyermeknek a szülők által feltárt hibáit nem fogja ellene felhasználni. Csakhogy éppen ez a bizalom hiányzik a legtöbb szülőnél a tanár iránt s ezen bizalom hiánya igen nagy mértékben megbénítja az iskola nevelő munkáját. Sőt nemcsak a bizalom hiányzik a tanár iránt, hanem a tanárban különösen a tanulni nem akaró s magaviselet tekintetében kifogás alá eső tanuló s ennek egyoldalú, sokszor a tényeket elfcrditő előadása alapján sok szülő is természetes ellenségét látja.

Ennek ismét az a következménye, hogy a családi körben tiszteletlenül beszélnek a tanárról, keresik „ellenséges“ érzületének

5