Református főgimnázium, Nagykőrös, 1910

6

Kellemetlen, nyirkos hűvösség van állandóan a barlangban; akármerre nyújtjuk kezünket, mindenütt nyirkos, kemény falakat érintünk; a menyezetről a víz állandóan csepeg, de később megszokjuk a hideget s belemelegedünk a szemlélésbe, mert van mit néznünk az elragadóan szép barlangban. Az óriás teremből a táncterembe, majd királyunkról és királynőnkről elnevezett barlangokba jutunk; egyes kisebb üregekben hű másolatai vannak a szószéknek, a függönynek, az oroszlánfejnek, báránynak, Belvedernek; különösen érdekes egy orgona alakú, zengő kő, mely, ha ráütünk, mélyen rezgő, a visszhangtól megsokszorozott, földöntúli, ünnepélyes hangot ad. Majd felfelé haladva kanyargós, meredek utakon 320 m. magasságig jutunk. Itt van a Kálvária s innen a magasból a ki-, illetve lelátás valami fönséges. S e gyönyörű, szebbnél szebb alakzatok mindenütt fényes gázlámpásokkal vannak megvilágítva, néhol az egyes mellékbarlangok bejáratai színes villanykörtékkel. — Elcsodálkozva, mintegy kábultan hagytuk el azon az úton, melyen bementünk, a természet e csodás művét.

Csak estefelé indultunk haza, mert már csak így neveztük Fiúmét, azonban másnap nagy sajnálatunkra meg kellett tőle válnunk.

. Korán reggel a Terzattó várából gyönyörködtünk a kilátásban. 540 kőlépcsőn haladtunk fel a hegy csúcsára s nem is lehet csodálkozni, ha többszöri pihenés után is fáradtan, lihegve érkeztünk a terzattói fogadalmi templomhoz, melyben különösen megleptek bennünket a falon függő képek; ezek az egyes hajók veszedelmét és szerencsés megmenekülését ábrázolják a viharból s állítólag maguk a megmenekült tengerészek festették őket fogadalomból, mivelhogy Isten őket a veszedelemből kimentette.

A Frangepániak és Nugentek ősrégi kastélya és várának romjai foglalják el a hegy tulajdonképeni csúcsát, tömérdek régi emlékkel telve, évszázados ajtókat, szobrokat, címereket és ágyúkat mutogatnak itt. Borzadállyal tölt el bennünket a rideg börtön komor, vastag falaival. A várbástyáról nyílik a legszebb kilátás Fiúméra. Alant közvetlen a hegy lábánál a Fiumara patak, szemben egyenest az istriai hatalmas hegyláncolat, balra Fiume kanyargó, széles utcáival, hatalmas épületeivel, túl rajta a tengert a távol ködében elvesző, zöld szigetek határolják, jobbra a Karst kopár, ijesztő némaságával, fehér mészköveivel, itt-ott merészen kanyarog elő a hegy mögül az országút, mely szép hazánk felé visz; az ember csodálattal áll a bástyaormon ,s meghatva gondol Isten mindenható hatalmára, meghajlik bölcs akarata előtt, annyira elbájoló e kép.

Dél felé búcsút intünk a magyar tengerpartnak, a magyar szó