Református főgimnázium, Nagykőrös, 1908

4

„karcos kötelesség,“ példázza az ő pályája. Eötvös József, a mág- násiró, mondja egyik emlékbeszédében, hogy „Körösi Csorna Sándor becsületes, de szegény szülőknek saját erejére bízott gyermeke vala, a nép azon osztályából, melyből emberi nemünknek majdnem minden valóságos jóltevői származnak, de melynek nagy férfiai hogy a rómainak Metellus híréről használt hasonlatosságával éljek — mint a fa, hallgató évek leforgása alatt észrevétlenül nőnek.“

Ilyen az Arany származása és fejlődése is s ezt a származást sohasem átallotta. Petőfinek azt Írja :

Mi vagyok én, kérded ? Egy népi sarjadék,

Ki törzsömnek élek, érette, általa !

Sorsa az én sorsom, s dalra olvadék,

Otthon leli magát ajakimon dala.

(Válasz Petőfinek.)

Mennyi vigasztaló van ebben azon ifjak számára, akik érzik, hogy „est deus in nobis“, de a származásuk alacsony, a sors mostoha és részvétlen hozzájuk ! Vigasztalódjanak és ne csüggedjenek : az emberi nem igazi jóltevői és nagy emberei gondolkozó Eötvösünk szerint is nem a palotákban látják meg a napvilágot.

Arany, mint szalontai jegyző, mint körösi tanár, majd mint akadémiai főtitkár a legkötelességtudóbb emberek egyike. „A kötelesség vámpír vádja hált folyton vele.“ Aprólékos, rendszerető és pontos. Pedig a költőknél megszoktuk a rendetlenséget, a pontatlanságot, az élet csipp-csupp dolgaival való nemtörődést hinni ! A mi Aranyunk takarékos, gondos családapa, aki félre rak, hogy öreg napjaira egy kis független nyugalmat élvezhessen, majd „ne legyen senki bábja“ s hogy családjának legyen miből élni az ő halála után. Komoly a hivatalos dologban, ideális a költészet és szív birodalmában, egyszerű a megjelenésben. Természetes és mesterkéletlen életében és költészetében egyaránt. Tiszta, egyenes jellem, mint a szalontai sik vidék, vagy mint az Adria vize szélcsöndes időben. Egyénisége költészetében tükrözik vissza. Az is oly mély, de azért átlátszó, egyszerű, emelkedett s nemes felfogásában nevelő hatású. A költészet nála sem kedves játék : a kor nagy érdekeivel párosul, emberöltők hibáit van hivatva orvosolni s nemzedékek érzelmeit nemesíteni.

Arany költői pályájának kezdete a legnagyobb magyar lírikus életének utolsó, legdicsőségesebb szakával fonódik össze. Harmadfél esztendei önfeláldozó, zavartalan barátság fejlődik a két költő közt. Petőfi második levelének, melyet Aranynak ir (1847. febr.