Református főgimnázium, Nagykőrös, 1908
Arany János költészetének paedagógiai jelentősége. — Székfoglaló értekezés. — Ama nevelő hatások között, melyeknek az ifjú emberré fejlődésében ki van téve, fő szerepük van a nemzet nagy költőinek. Homéroszt egész Görögország tanítójának tartották. És méltán, mert a költők a nemzet tanítómesterei, ők a mi prófétáink és vigasztalóink. Igaza van Erdélyi Jánosnak, midőn azt mondja, hogy „a költő a nemzetnek legeslegjava, egyénben nyilatkozása. Atyáink sóhajtása, süvegvéve imádkozása, isteni és emberi jogainkért folyt küzdelmeink, vagy — ha tetszik — bánatunk és dicsőségünk a múlt időben.“ Mindannyiunk közös érzését: szivszorongását, örömét, lelkesedését fejezik ki nagy költőink mindannyiunk által érthető, megnemesitett nyelven. Az ő örömük a mi örömünk is, az ő bánatuk a mi bánatunk is, az ő beszédük a mi apáink nyelve is. Mint a csöndes, éjjeli eső az őszi ugarra, mély és maradandó az a hatás, amelyet nagy költőink forgatása gyakorol az ifjú ember szellemére. Aki az Aranyok, Petőfiek, Tompák, Vörösmartyk, Katona Józsefek, Jókai Mórok, Madáchok társaságában serdül fel, szerencsésnek mondhatja magát. Kincset őriz lelkében : a tiszta örömök, a tettekben nyilvánuló hazafiság, a feddhetetlen jellem, az egyenes gondolkozás kincsét. Életük és egyéniségük tanulság, szivet gyönyörködtető, értelmet zsenditő iskola a költészetük ! íme itt az Arany egyénisége és költészete! A bogárhátü kunyhó csöndes, komoly gyermekét a tudományos Akadémia palotájából a nemzet gyásza kiséri örök pihenő helyére. Mivé lehet az igazi tehetség, a szívós szorgalom, mit művelhet a „fejvakaró gond“ és a
