Református főgimnázium, Nagykőrös, 1908

11

Kertészkedem mélán nyugodtan,

Gyümölcsfáim közt bíbelek ;

Hozzám a tiszta kék magasból Egyes darúszó tévelyeg;

Felém a kert gyepűin által Egy gerlicze búgása hat:

Magános gerle a szomszédban —

S ifjú nő, szemfödél alatt.

(Kertben.)

Kőrösön minden mulatsága a temető. Ennek árnyas fái s a sírok közé megy „tavaszi friss léget — a mező édes lelkét— színi“. Pesten legszívesebben időzött és szemlélődött a Városligetben vagy a margitszigeti „tölgyek alatt“. Költészetében is többnyire szabad ég alatt vagyunk. Toldival a napmelegtől égő kopár síkon találkozunk, majd az ingó nád közt, melynek minden szála azt susogja, nincsen árvább nála, majd a temetőben, aztán ismét a délibábos kietlen pusztaságon találunk rá. — Szabad ég alatt, az ősi kertben van a sírkeresztje, Piroskáé pedig a margitszigeti fűzek alatt. - Személyei nagy lelki felindulásban elhagyják a szobát s a szabadba lépnek. A természet nála az emberi cselekvésekkel összeperdülő háttér (V. László, Bor vitéz, Tengeri hántás). — A vén Toldi komor hangulatával (Toldi estéje) egyező a természet bús képe. Már az első ének képei halálsejtő érzelmeket keltenek. A dérütött fák hullatják sárgult leveleiket. Puszta hideg éjjel a bagoly sivítja halálos dalát. Az ősi ház kertjét burján verte föl, a vén ház minden köve a földre kívánkozik. Minden a pusztulásra emlékeztet. Fojtó, nehéz köd üli a puszták határit, amint a vén Toldi az öreg Ben- czével bús haragosan Pestre nyargal. Az utolsó erőfeszítés után egy fölleges estén temetik az őskertben, mely a sírdombot bánata jeléül behinti lehulló, sárga falevéllel s aztán friss hóval borítja el az ég. — Az anyatermészet jelenségeit költőink közül senki oly részletező gonddal nem figyeli s az emberi lélek változatos panorámájának megfestésére senki annyira ki nem aknázza, mint Arany. A természet szabad elmélyedő szemlélgetéséből magyarázható előadásának természetes reálizmusa, számtalan eleven képe és jellemző hasonlata. Innen érthető, hogy a képzelet szertelen csapongása helyett mázsája mindig a konkrét valóságra épít, nála puszta elvont, csak elképzelt ideál nincs. Nem „szó, szó és szó“ — mint Polo- nius mondaná — nem üres, gondolat nélkül való szavak alkotják az ő költészetének kereteit, hanem a történet, a hagyomány, ember, világ, természet köréből vett valódi vagy elképzelhető igazságok, —

r