Református főgimnázium, Nagykőrös, 1907
61 Ezután a kollégiumba mentünk s itt először is az oratóriumot — imatermet — néztük meg, a melynek falai között tartotta a magyar országgyűlés 1849. évben gyűléseit, s a melyet a főiskolai tanuló ifjúság emléktáblával jelölt meg. Majd a hires nagy könyvtárt, a fizikai és természetrajzi gyűjteményeket tekintettük meg, miközben dél is elmúlt s ismét a konviktusban gyűltünk össze ebédre. Ebéd után a még rendelkezésre álló pár órát részint pihenésre, részint a város megtekintésére fordítottuk, s 3 órakor búcsút vettünk vendéglátó szives házigazdáinktól, s a kis helyi vasúton kimentünk az indóházhoz. 4 óra tájon indult tovább a vonatunk; közben Királyházán megvacsorálva, hajnali 3 óra tájban érkeztünk meg Kőrösmezőre. Itt már vártak reánk az előre megrendelt kocsik, s a reggeli gyors elköltése után fél 4 órakor útrakeltünk. Hűvös, de nagyon szép hajnal volt; a nemsokára felkelő nap eloszlatta a völgyeket meg- fekvő s a hegyek oldalain is lebegő ködöt, s a több mint 10 kmre elnyúló hosszú községen áthaladva mintegy 1 órai út után gyönyörű fenyves erdőbe értünk. — Az út folyton a Tisza mellett, annak völgyében visz, 5—6-szor átmenve a folyó egyik partjáról a másikra. Körülbelül 1 óráig tart még az út a fenyvesen át, s ez az egy órai kocsikázás a szép nyári reggelen az ózon dús, fenyő illattal telt, s a madárdaltól zengő erdőn át bizonyára feledhetetlen lesz az ifjak előtt. — Fél hatkor értünk fel az apsineczi vizgáthoz. Hatalmas keresztgát duzzasztja fel itt a völgyben a Tisza vizét, amely itt gyönyörű fekvésű tavacskát képez. Hármas zsilipen lehet a vizet a duzzasztóból kiereszteni; a zsilipek egyike már fel volt húzva, a mint azt mindjárt útközben észrevettük a Tisza viz- szinének jelentékeny emelkedéséről; a másik zsilipet épen jelenlétünkben húzták fel, s tanúi lehettünk, a mint a tó vize hatalmas zuhatagban omlott alá. A vizgátnál kissé megpihenve, 6 óra tájban indultunk meg két vezetővel gyalog a Tisza forrásához, az Okolára. — Az út eleinte szelíden lejtős, de ahol a gyalogút elágazik a szerpentin kocsi útról: onnan kezdve ugyancsak meredek hegyoldalt kellett mászni, ami az ehhez nem szokott alföldi lábakra igen fárasztó volt. Háromnegyed 8 órára értünk fel a forráshoz, a mely emlék táblával van megjelölve, s a melynek közelében egy turista menedékház is van. Itt kipihentük magunkat, falatoztunk s fél 9 tájon indultunk lefelé. Vezetőink ekkor egy más úton indultak meg velünk, a melyen állításuk szerint egy fél órával hamarabb leérünk a vizgátig. — Csakhamar kiderült, hogy kár volt rájuk hallgatni, mert eltévedtek,
