Református főgimnázium, Nagykőrös, 1905
7 Gyula, művészi lelkületű volt miniszterünk már az 1903. évben kiadott gimnáziumi új tantervben sokat tesz a művészi nevelés érdekében. „Az emberi művelődés fokainak és irányainak — így szól a tanterv egy pontja — ismeretét a művészet jellemző alkotásaival való foglalkozás nemcsak kiegészíti, hanem legtöbb esetben mélyebbé és világosabbá teszi.“ A művészetek történetének, mint külön tantárgynak tanítását megvalósítani ez idő szerint alig hiszem kivihetőnek. De igenis, a különböző tárgyak keretében (történet, irodalom-történet, poétika, klasszika-filológia stb.) sokat tehetünk e téren. A művészi irányban való nevelésnek alapját a rajztani- tás képezi. A gyermekben a rajzolási hajlam korán, még az írni-olvasni tudás előtt megnyilatkozik. Akad-e csak egy is, amelyik ne rajzolgat- na? Az a pár ákom-bákom vonással odavetett ház, asztal, pad, ló stb. bepillantást enged a gyermek ébredező lelkivilágába. Mi sem könnyebb, mint kellő vezetéssel ez isten-adta ügyesség fokozatos fejlesztése. Ügyelnünk kell, hogy a gyermek a rajzolgatást mindjobban megkedvelje rs így az a tanulás magasabb fokán is mindig kísérője legyen. Úgy vagyunk evvel, mint pl. a zenével. Próbálja meg valaki felnőtt korában kezdeni a zongorázást! Ugy-e, hogy nehezen megy? Míg ha zsenge korunkban elkezdjük. játszva tanuljuk meg. Valamint a zenében örömünket leljük s másoknak is gyönyört szerzünk vele, éppen így vagyunk a rajzolással is. Valamely ismerős tájnak a képe milyen kellemes érzéseket idéz fel bennünk! Hát ha még hozzá a magunk alkotása az, gyönyörűségünk kétszereződik. A rajzolás bevezet bennünket a természetnek, a szépségnek abba a birodalmába, mely alakokban és színekben tárul fel előttünk. A művészi irányú nevelés fontossága idézte fel azt az erősen megindult áramlatot, mely a rajz tanítást, kezdve az elemi oktatás legalsó fokától az egyetemig kötelezővé s egységessé óhajtja tenni. Évtizedek mulasztását egyszerre helyrehozni nem lehet, de lassanként mégis célt érünk. Hiszen, ha csak egy évtizedre is visszagondolunk s látjuk, hogy a rajzoktatás mily mostoha elbánásban részesült, annak mai állapotán örvendhetünk. A rajz ré- gente csak mellékes tárgy volt, a tanterv beosztásánál a rajzot lehetőleg az utolsó órára tették (hogy két rajzórát egyfolytában tartottak volna, arra súlyt alig helyeztek) „jutalmazásául a 3 órai szellemi munkának, miután a tanulók akkorra úgy is kifáradtak.“
