Református főgimnázium, Nagykőrös, 1898
Tartalom
4 A római classicusok magyar fordításai. A XVI. századtól kezdve a mai időig kétszáznál is többen vannak, a kik a római classicus Írókat magyarra fordították, s e század második felétől kezdve olyan fordítóink is vannak, a kik fordításaikat csak a tanulóknak szánták, a kik úgy nevezett „iskolai használatra szánt* fordításokat készitettek. Itt most csak azokról a magyar fordítókról szólok, a kik a középiskoláinkban ma is használt római classicus írókat fordították. Sajnos, hogy fordítóink nagy része csak műkedvelő, s nem hivatott fordító. Édes Gergely megvallja, hogy nem tud latinul, csak szótár segélyével fordít, mégis Horatiust fordította. A legtöbben valamelyik írójuk iránt való előszeretetből fordítják azt le, mint Remete József Vergilius Aenoisét, vagy mint Gyurits Antal mondja Aeneise Előszavában : „hogy a latin irodalomnak legremekebb költői terméke magyar nyelven is olvasható legyen mindazok által, kik gyönyört lelnek abban, ha a szép latinságot szép magyarsággal fejezik ki*, (IV. 1.) sőt mint Kovács József, nagykőrösi volt prédikátor, igen érdekesen mondja, azért fordítja Virgil „Aeneás-“át, hogy „legyen magyar emléke a római classicusnak akkorra, a mikor már mind a latin, mind a görög nyelv a feledés hullámaiba merülnek*. Nem tartózkodom kimondani, hogy még eddig nincs, vagy alig van olyan magyar forditásunk, mely a mai kor igényeinek megfelelne, a római classicusokat méltó másukban mutatná be, vagy csak olyan fordítónk is alig van, a ki teljesen tisztában volna azzal, hogy miképen is kell latinból magyarra fordítani. Mondja ugyan már Kovács József a maga Aeneisében, hogy „A fordításban fő regulám az volt, hogy érthető magyarsággal éljek és minden darabos, érthetetlen, vagy szokásban nem levő uj Magyar szókat és szóllásokat eltávoztassak; de azonban semmit is az Originálból el ne hagyjak* (XIII. 1.) Gyurits Antal is ily nyomon járva mondja Aeneise előszavában : „az előttem nem fordítás, ha idegen szólásformákat magyarul adok vissza, s a mit a nyelv természete meg nem szenved, azzal az irodalmat gazdagitani nem lehet, nem szabad*. (VI. 1.) Édes Gergely Horatiusa előszavában (Vili. 1.) írja: „Kívánom én őt latinul is kiadni, hogy ..........................mindjárt kitessen mind az, mint l ehessen s kelljen magyarul az eredetit hasonló formában még jobban kitenni“, Azonban a helyes magyarságot, a melyet czélul tűztek maguk elé, egyiküknél sem találjuk meg. A prózafordítók közül Fábián Gábor és Csengery János emelkednek ki; az első Cicero leveleit, az utóbbi ugyan csak Cicerónak „De Officiis* czimű mü
