Református főgimnázium, Nagykőrös, 1858
Tartalom
I. Nagy-Kőrös városa török levelei, néhai Repiczki János fordítása szerint bevezetéssel ellátva közli Szilágyi Sándor. Midőn pompakedvelö Szolimán Budát 1541-ben ármány által hatalmába keríté, s sept. 1-én kinyilatkoztatá, hogy azt János Zsigmond felnőttéig kezei közt is tartandja, addig pedig Erdélyt, Temesvárt, Lúgost s a tiszántúli vidéket a választott királynak adja át: ténynyé vált a magyar koronának három felé szakadása. Dunáninnen és tálnak jelentékeny része a töröké lett, s azzal együtt Nagy-Körös városa is. A foglalás után a budai basaság mindjárt felállíttatott. Ez 12 sandzsákságra osztatván, Khalil defterdár 1544-ben már ezekben az adórendszernek életbe léptetésével foglalkozott:. Majd ezek száma hárommal szaporodott s ekkép 15-re egészülvén ki, nevöket Hammer ekkép adja: Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Mohács, Pécs, Siklós , Nógrád, Hatvan, Szekszárd, Veszprém, Szeged, Simontornya, Pozsega, Szerém, Végszendrö. A török fegyverek szerencséje folytán e sandzsákságok folytonos változáson mentek keresztül, mígnem 1552-ben Temesvár elfoglalása után ebből egy második pasaság alapítatott. Leunclavius az 1588-ban megjelent Pandectes Históriáé Turcicae-jában a budai pasaságnak hasonlag 15 sandzsákságot tulajdonít. Csakhogy ö a Hammer által felsoroltak közül kihagyja Budát, Siklóst, Veszprémet, Hatvant, Pozsegát, s ezek helyett Fiieket, Kop- pányt, Szigetet és Szécsént említi. Gévai pedig azon földabroszon, melyet a Budai Pasákhoz mellékelt, 1650-böl Hadzsi Khalifa szerint még két új pasaságot (az egrit és kanizsait) s a budaiban 17 sandzsákságot nevez meg. Ez a Hammer által kihagyottakat mind közli, ellenben a Leunclaviuséból kihagyja Siklóst és Veszprémet. Nagy-Körös e sandzsákságok közül eleinte a budai s utóbb a szolnokihoz tartozott. A Halul bég laistromán, mely a szolnoki sandzsákság helységeit sorolja elő, s melyet először Benkö (Windisch Magazinja II. k. 305 s köv.), újabban pontosabb kiadásban Szalay L. (Hazánk I. 147.) tettek közzé, nincs ugyan felsorolva; de mind az alább közlendő oklevelek közül a 2-ik (1615-böl) s több későbbiek, mind pedig a Gévai földabrosza a szolnokihoz sorolják. Elfoglaltatása óta azonban Buda visszavételéig folytonosan a török uralom alatt állt. Ez uralom történetének megírása kétségtelenül óhajtandó munka volna. E monogra- pliia históriai irodalmunk egyik lényeges hiányát pótolná. De most még a kiadott s közkézen forgó forrásokból csaknem lehetlen az: s óhajtandó volna, hogy mennél több forrásúi szolgálható adat hozassák napfényre. Úgy hiszem, nem érdektelen adalékkal járulok e kérdéshez, midőn a nagy-körösi — szám szerint közel 300-ból kiszemelt — török okleveleket, korán elhalt tudósunk Repiczky János fordítása szerint közlöm. A török nyelvet ezen alaposan értő férfiú 1854-ben személyesen volt Kőrösön, s e fordítás létesítésére a helybeli minden szép és jót buzgón pártoló városi hatóság által kéretett fel, ki valóban a 1
